Jó volt ez így

Kőszegi Életműdíjjal jutalmazták Gyarmati Kálmánt. A ma is aktív közösségi életet élő egykori képviselő már több elismeréssel is dicsekedhet. Korábban vállalati és miniszteri kitüntetéssel egyaránt elismerték tevékenységét.
‒ Úgy érzem, az elismerés nagyon fontos. Erkölcsi megbecsülést mutat, és az ember, ha érzi, hogy elismerik, a további munkájához lökést ad.
‒ A vitalitását mutatja, hogy a mostani kitüntetés sem egy pálya lezárását jelenti Önnek, hanem bíztatást.
‒ Igaz, hogy már betöltöttem a nyolcvanadik évemet, továbbra is tevékenykedem a Kőszegfalvi Baráti Körben, mint elnök. Amolyan „fekete elnök” vagyok a sportkörnél is. Fekete, mert mikor jött az üvegzseb törvény, akkor a közgyűlés úgy döntött, hogy dolgozzak tovább, de legyen egy ember, aki aláír, legyen valaki, aki majd tudja ezt a munkát tovább folytatni, addig is segítsek.
‒ A sporthoz nemcsak a statisztikák által volt köze.
‒ 1956-ban a Vas Megyei Magasépítőknél voltam tanuló, ott szertornában Vas megyei bajnok voltam, és sokáig jártam ‒ ökölvívóként – a szombathelyi Dózsába.
‒ Beszélgetésünkkor nem sokkal az októberi városi megemlékezés után vagyunk. A felidézett eseményeknél is szóba került az ’56-os esztendő. Aki ismeri, tudja, ezzel kapcsolatban is van mit mesélnie.
‒ Volt egy kiruccanásom 1956. november 11-én. Két barátommal elindultunk, mivel határnyitás volt, úgy terveztük, elmegyünk Rőtre: búcsúba. Az Ólmodi úton haladtunk toronyiránt – akkor már úgy döntöttünk – Libingbe, míg az osztrák finánc meg nem állított bennünket. Feltartott kéz, falhoz állítás… Kérdezte, hová megyünk. „Itt nincs csavargás, itt maradtok vagy visszamentek!” – mondta. Maradtunk.
‒ Ez a történet a maga tragikomédiájával megérne egy külön beszámolót. Jó is volt, szép is volt a kinti élet, most mégis itthon beszélgetünk, hiszen még 1956 decemberében visszatért.
‒ A német tudásom miatt kisebb tolmácsolásokra gyakran felkértek, cserébe finom sajtot adtak, amit nem szerettem, ezért továbbajándékoztam. Egy ilyen alkalommal találkoztam valakivel, aki meghívott magukhoz ebédre. Másnap már odaköltöztem, harmadnap már dolgoztam. (Ekkor kissé opálosabb lett a tekintete.) Az volt a legmeghatóbb, amikor Mikuláskor ugyanúgy megkaptam a csomagot, mint a család saját gyermeke. Egy alkalommal a munka után találkoztam Domonkos atyával, aki a mödlingi táborparancsnok volt. A befogadó családom segítségével költöztem át, ahonnan pedig később egy karácsonyi hazalátogatásra indultunk. Egy darabig teherautóval, majd gyalog folytattuk az utunkat. Az erdőn keresztül, valahol a lőtéri úton értünk Kőszeghez. Sok lehetőség volt odakinn, de úgy érzem (elhomályosul a tekintete), jó döntés volt hazajönni. Jó volt ez így!
‒ Ejtsünk pár szót a kőszegfalvi, kőszegi kezdetekről is.
‒ 1957-ben engem választottak KISZ-titkárnak. Én mondtam, gyerekek, hát most jöttem vissza. (nevet). A fiatalok engem választott, így lettem én a titkár. Ott kezdtem el az első nagy közösségi munkát. 1958-ban elkészült a focipályánk, és megalakítottuk a csapatot. A tanácstól kaptunk 2500 forintot, és a Megyei KISZ Bizottságtól is. Az összes focista felszerelését meg tudtam venni. Amikor a munkahelyemen – az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőségnél – középvezető lettem, a szakszervezteti munkát akkor kezdtem. Utána kerültem át a „gyógyba” oktatónak, onnan mentem nyugdíjba.
‒ A Kőszegfalvi Baráti Körhöz ezer szál fűzi.
‒ A kört 2000-ben alapítottam meg. Falunapok, nőnapok, augusztus 20-a, idősek napja, sok rendezvény követte egymást sok éven keresztül, és még mindig működünk.
A közösségi életet folytatni kell, alakult egy új szervezet is, a Kőszegfalváért Egyesület. Nem szabad, hogy Kőszegfalva a már kialakított közéleti ritmusból visszaessen. Az összefogásban látom az eredményes jövőt.
‒ Minden alkalommal, amikor indult a képviselő választáson, megnyerte azt.
‒ Nagyra értékelem a belém vetett bizalmat. Nem akartam abbahagyni, de engedtem a feleségem kérésének, hogy kíméljem magamat, legyek többet otthon (újra elhomályosult a tekintete, de már mosollyal folytatta): azóta sem vagyok többet otthon.
‒ Egy sikeres életút elismerése a Kőszegi Életműdíj. Jó volt, jó ez így! Gratulálunk hozzá és jó egészséget kívánunk!

Tóthárpád F.

Dr. Ágoston Zsuzsa gyermekszakorvos
Negyvenkét év a gyermekek gyógyításában Kőszegen

A Pécsi Orvostudományi Egyetemet 1976-ban végezte el. Már kisgyerekként tudta, hogy gyermekorvos szeretne lenni. Skarlátos volt és amikor Dobay Ernő doktor úr vizsgálta, elkérte tőle a sztetoszkopját és a füléhez illesztette és belehallgatott. Akkor határozta el, hogy ő is szeretne majd gyermekeket gyógyítani.
Érettségi táján egy előkészítő tanfolyam indult az egyetemen a fizikai dolgozók gyermekei részére. Erre a kéthetes bentlakásos tanfolyamra a gimnázium igazgatója, Kovács Ferenc őt és egy évfolyamtársát, Györe Zsuzsannát ajánlotta be, aki Pécsett urológus osztályvezető főorvos lett, de szoros kapcsolatban maradtak, sokat tudott konzultálni vele. A gimnáziumban Kevei Pál volt a kémia tanára, Kovács Balázs a biológiát tanította. Ő később a technikum igazgatóhelyettese lett.


Az egyetemi évek során az első három évet albérletben volt kénytelen tölteni, ugyanis édesapja 200 négyszögöl hobbi szőlőskertje miatt nem vették fel. Az albérletet pedig az akkor már Kőszegen dolgozó Horváth Klára doktornő szerezte neki egy angol tanárnőnél. Az albérletért 500 Ft-ot fizetett, az ösztöndíja pont ennyi volt, de kapott még 250 Ft tanulmányi ösztöndíjat is. Akkor lett igazán jó, amikor negyedik évtől felvették a kollégiumba, s ott a teljes ellátásért - reggeli, ebéd, vacsora - 400 Ft-ot kellett fizetni. A kollégiumban a közösségi élet fantasztikus volt.
Ekkor már hetente egyszer tudott vállalni éjszakai nővérmunkát is.

- Még Szombathelyen a kórházban dolgoztam, amikor ’79-ben megismerkedtem Jóskával, -ő akkor az önkormányzatnál volt- hamarosan összeházasodtunk. A főnököm, Cholnoki professzor szerette biztonságban tudni a területet, ezért szívesen helyezett ki olyan orvosokat, akik nála szakvizsgáztak. Akkor Kőszegen a Héri Julika és az Istók Ilona volt a két gyermekorvos, harmadikként kerültem haza 1981. január elsejétől.
-A körzetben egy egész más világ várt rám. Kezdettől éreztem a felelősség súlyát. Minden pillanatban önállóan kellett dönteni. Mindjárt a pályám elején volt néhány különleges esetem. Egy kis csecsemőnél fedeztem fel, hogy csak egy veséje van. A kórházban csodálkoztak, hogy ki ez a fiatal orvos, aki ilyen vizsgálatot kért tőlük. Aztán beigazolódott a gyanúm, gratuláltak.
-Ma is hozzám tartozik Kőszegfalva. Itt történt a csecsemő vizsgálata mellett, hogy a nagymamát is meg kellett vizsgálnom és sebskarlátot diagnosztizáltam, ami egy nagyom ritka betegség.
-Másik különleges esetem volt a reumás csomó felfedezése, ami akkoriban ritkaság volt, nem fordulhatott volna elő.
-Jelenleg 1170 kis pácienst látok el. Az ideális 700-800 körül lenne.
-Nemrég 65 évesen mentem nyugdíjba, jövő januárban betöltöm a 70-et, úgy érzem az egészségi állapotom nem engedi meg a folyamatos leterhelést. A gyerekek közt imádok lenni, ez mindig feldob, de betegség esetén ez a területi ellátási kötelezettség már nekem nem való. Távollétemkor nekem kell helyettesítésről gondoskodnom. A hozzám közel álló kollégák már mind korombeliek, így nagyon nehéz ezt megszervezni. Ezért döntöttem úgy, -nem könnyű szívvel- hogy a vállalkozásomat megszüntetem. Sajnos, a többszöri hirdetésre sem volt pályázó a praxis betöltésére. Így vissza kell adnom az önkormányzatnak. Azt nem mondom, hogy alkalmanként nem vállalok helyettesítést, ha szükség lesz rám, de a folyamatos munkát már nem tudom vállalni.
-Ádám az egyetlen unokám, pedig mindig nagycsaládról álmodtam! Ő nyolc éves. Szeretnék még többet vele lenni, talán még hat év, amíg igazán szüksége van nagyanyai felügyeletre.
-Sajnos, a gyermekorvos hiány valós probléma, ami annak is köszönhető, hogy a fiatalok számára nem vonzó ez a szakma, a körzeti ellátás pedig különösen nem, ahol szinte öt percenként önállóan kell felelős döntéseket hozni.
-Azt örömmel mondom, hogy a körzetem hál’Istennek a covid által nem érintett, csak közvetve. Nagyon betartjuk és betartatjuk a szigorú szabályokat.
-Szinte látom az érdeklődő tekinteteket, akkor most hogyan tovább, ki látja el a körzetemet. A terv pillanatnyilag az, hogy egy nyugdíjas és az iskolaorvos közösen helyettesítenek. A Kiss Gabriella doktornő körzetét pedig saját maga helyettesíti nyugdíjasként, persze nem teljes munkaidőben.
-Ha újra kezdhetném, újra gyermekorvos lennék, mert gyerekekkel foglalkozni a legcsodálatosabb dolog a világon. Egy hálás gyermeki mosoly mindennél többet ér! A gyermekek gyógyításában eltöltött 42 év életem legszebb időszaka.

Kávészünet Németh Iván képíróval
Szenvedélye a fényképezés
Németh Iván neve mára összeforrt a Kőszeg és Vidékével, valamint a Jurisich-várban történt események dokumentálásával. Szenvedélye a fényképezés. Iván nem szöveggel, hanem képeivel írja a történelmet. Nehéz őt elképzelni a fotóapparátja nélkül. Iván bennszülött kőszegi, 1955-ben érettségizett. Budapesten, az egykori Ludovika épületében lett tisztiiskolás, tábori tüzérnek tanult. Aztán jött ’56, zavaros volt a helyzet az iskolán belül is. Egy kőszegi társával hazajöttek. November végén egy ködös esten a barakkiak segítségével - akik tudták hol vannak ruszkik,- árkon-bokron keresztül átszöktek Ausztriába. Négy hónap múltán a bécsi Műegyetemre sikerrel felvételizett gépészmérnöki karra. 1957-ben az amnesztia hírére hazajött. Nehéz döntés volt, hiszen mint tisztiiskolás, katonaszökevénynek számított. Ha nem jön haza, soha az életben nem láthatja a családját. Többen döntöttek úgy, hogy felszállnak a buszra és hazajöttek. Elhitte, hogy sem bántódása, sem következménye nem lesz a disszidálásnak. Felvételizett a Zalaegerszegen Tanárképzőbe, Budapesten és Miskolcon a mérnöki karra. Irásbelije mindig kiváló lett, mehetett szóbelire. Önéletrajza alapján, katonaszökevény mivolta okán azonban finoman tudtára adták, hogy nem tanulhat tovább. Aztán mégis tanár lett az akkor induló Gyógypedagógiai Intézetben. Reál tárgyakat tanított, később a Speciális Szakiskolai tagozaton is. A 60-as évek közepén kezdett fotózgatni. A nyugdíjas Koller Kálmán, alakított ki egy fotólabort. Mellette tanult meg fényképezni, előhívni, nagyítani, és azon kapta magát, hogy folyamatosan örökíti meg az eseményeket, az ünnepeket, a hétköznapokat, tulajdonképpen dokumentálta az intézet történetét.
- A gyógyban 1958-tol 1998-ig dolgoztam. 1997-ben mentem nyugdíjba, de nyugdíj mellett még egy félévet dolgoztam. 1998 szeptemberétől a MÁV gyermekintézményben is foglalkoztattak nyugdíj mellett annak megszűnéséig, 2005-ig.
-A fotós munkám kezdetben a Gyógypedagógiai Intézet eseményeinek a megörökítésére szorítkozott, majd a Jurisics Vár rendezvényein és az 1988 decemberében újraindult Kőszeg és Vidéke újságnak kezdtem fotózni.
-Valaki odaküldött, vagy meghívott a Várba, a Művelődési Otthonba. Ott voltak a színházi előadások, és minden más kulturális rendezvény. Ezeket fényképeztem, a Várnak csináltam a dokumentációt. Magam készítettem az albumokat, a Karner Lajos rajzolta a feliratokat. Később elkérték a negatívokat, csupán néhány kockát hagytam magamnál. Most szkennelem be és viszem fel DVD-re az anyagot. A Várszínházi produkciókat kezdettől örökítettem meg. Óriási anyag készült. A 90-es években vásároltam számítógépet és az első digitális fényképezőgépet, melyek segítségével ma is dolgozom. Ma az intézmények, -ahol már fotóztam- emailt is küldenek, hívnak az események megörökítésére.
-Eddig 8 fotoapparátot használtam, most egy digitális géppel dolgozom, az a kedvencem. Állvánnyal használom, a korral járó remegő kezem miatt.
-Közel 2 hónapja baleset ért, 5 bordám tört el, három hetet töltöttem kórházban, a többit itthon feküdtem lábadozással, nagyon rossz volt, iszonyatosan hiányzott a munka, a fotózás. De hál’Istennek már újra voltam néhány rendezvényt fotózni és hetente egy-egy régi eseményt rakok fel a netre. Mostanában főleg csak rendezvényeket fotózok, de így is rengeteg munka, nagyon időigényes a rendszerezés. Pár éve kezdtem neki, de néhány évig még van munkám vele. Eddig 13170 színes negatívot szkenneltem, a 138458 színes kép eleve digitális volt. Fekete-fehér negatívból 18056-ot digitalizáltam és ebből még van bőven. Egyelőre 18 pendrájvom (adattárolóm) van, rajtuk nagyobb rendezvények képei, éves bontásban.
-A „laboromba” minden este 11 óra körül megyek fel, amely a manzárdban van berendezve. Ott van a PC-m, ha aznap fotóztam, első dolgom annak feldolgozása és ha olyan az esemény, fel is teszem a facebookra. Egészen éjfél után egyig rendezgetem a fotókat, majd megyek aludni. Van úgy, hogy már délután is a számítógéppel dolgozom, szkennelem, rendezem a képeimet, mintegy 2-3 óra hosszat.
-A Google után a Google+ vette át a honlapomat néhány évig, aztán megszűnt és most a facebookon vannak az albumaim. Csak annyit közölnek, hogy 2030-an követnek és azt, hogy egy-egy albumot hányan néznek meg. Ez a szám már zömmel 2000 fölött van, de volt már 32000 is, ez természetesen a témától függ.