Kőszegiek a X. Gyulaffy Napokon

Kőszegi vitézek is virtuskodnak a hagyományőrző rendezvényen, ahonnan természetesen az Ostromnapokra viszont látogatásra is számíthatunk.

2013. Július 12-13-14.
Középkori vásári forgatag szombat napkeltétől vasárnap napnyugtáig. Kézművesek vására. Talpas és lovas vitézek felvonulása, erőpróbája. Ifjú sihederek palánkvár foglalója, fehérnépnek játszóház. Fölhágás a Csobáncra, szomjoltás a hegy levével. Estének közeledtével hírös zenészek, komédiások előadásai.
Végvári hagyományőrzők legnagyobb hazai seregszemléje:
I. András Király Lovagrend (Székesfehérvár)
Bajvívó Magyarok Veresegyházi Szablyavívó Egylet
Bakonyi Poroszkálók (Várpalota)
Batthyány Bandérium (Körmend)
Bornemisza János Hagyományőrség ( Budapest )
Egri Vitézlő Oskola (Eger)
Esseg Várának Történelmi Hagyományőrző Lovas Egyesület (Bánd)
Gölbasi Vitézei Egyesület (Tata)
Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium (Gyulakeszi)
Iloncsuk Szabadcsapat (Kunszentmiklós )
Keszi Lövők ( Tapolca )
Kőszegi Darabontok ( Kőszeg )
Mezőföld Hajdúi (Nagylók)
Nádasdy Ferenc Bandérium ( Sárvár )
Nyargaló Lovas Hagyományőrző Egyesület (Kiskunmajsa)
Salföldi Kopjások (Salföld)
Siklósi Sárkányos Lovagrend (Siklós)
Szent László Völgyi Hagyományőrség (Tordas)
Váli Hunok ( Vál )
Várőrség Alapítvány ( Budapest )
Végeknek Tüköri (Eger )

Rendezvényeink helyszíne:
Csobánc vára.
Gyulavezér Lovasbirodalmának Vásártere és Küzdőtere.
A helyszínen látogathatók magyar, perzsa, török táborok.
Gyulakeszi Katolikus Templom és Gyulakeszi Általános Iskola, a falu kapcsolódó rendezvényeinek helyszíne.

Regélők:
Bardon Ivett
Pfeiffer Tamás

Várprogramok, állandó programok:
Vártörténeti előadások, Borkóstoló, Állatsimogatás, Lovaglás, Lovaskocsizás, Íjászat, Vitézi próba ifjaknak, Apród avatás, Játszóház, Kézműves foglalkozás, Gyermekeknek palánkvárfoglaló, Török kávé pörkölése, kóstolása
Szombat, vasárnap
14.00-17.00 Gyulakeszi iskolában – Páhi Karolin csobánci fotókiállítása
- Oszkai Réka kerámia kiállítása
-Pusztai Szabolcs Kereki Várkapitány várfotók kiállítása


Július 12. Péntek

15.00 Toborzó Tapolcán a Hagyományőrző Bandériumokkal, táncosokkal
17.00 Tiszteletadás Gyulakesziben Gyulaffy László szobránál, Gyulakeszi iskolában kiállítás megnyitó
20.30 Lovas és talpas vitézek fáklyás felvonulása, tüzes bemutatói
21.00 Ismerős Arcok zenekar koncertje
22.30 BE-JÓ Történelmi Táncegyüttes Tűztáncosok programja
23.00 A Madarak bulizenekar koncertje


Július 13. Szombat
„Gyulaffy Konyhája” középkori főzőverseny.


9.30 "Geológia a történelemben, történelem a geológiában"
Túra Csobánc várába Hangodi László történésszel és Czibula György geotúra-vezetővel.
10.00 Tapolcán Toborzó hagyományőrzőkkel, lovasokkal, táncosokkal
10.00 Vásártéren „Gyulaffy Konyhája” főzőversenyre való nevezés
11.00 Gölbasi Vitézeinek török fegyver és ruházati bemutatója
11.30 Salföldi Kopjások lovas bemutatója
12.00 I. András Király Lovagrend fegyverbemutatója
13.00 Megnyitó. Emlékmise a végvári hősökért Tóth László erdélyi református lelkésszel
14.00 Nádasdy Bandérium harcászati időutazása
14.30 „Törékeny törökverő asszonyok” Gyulaffy, Battyhány Bandérium lovas komikus történet
15.00 Iloncsuk Szabadcsapat kun fegyverbemutatója
15.30 Váli Hunok lovasbemutatója
16.00 Egri Vitézlő Oskola, Bakonyi Poroszkálók „ Két kapitány”
16.30 Bajvívó Magyarok végvári fegyverforgatás
17.00 Várőrség Alapítvány, Mira Orient Art „Kelet varázsa”
17.00 „Gyulaffy Konyhája” főzőverseny eredményhirdetése
17.30 Mikola Nikoletta és tanítványai hastánc bemutatója
18.00 Tombolasorsolás. Fődíj: Egy csikó!
19.00 Vártámadás „Hegyesd Viadala” történelmi játék
20.00 BE-JÓ Történelmi Táncegyüttes műsora
21.00 Ed Philips and The Memphis Patrol zenekar koncertje
22.30 Rock- inger buli kifáradásig

Július 14. Vasárnap
"Gyulaffy Mustra" és Apródok napja
Egész nap régi magyar játékok kipróbálása és apródképző.

9.00-12.00 II.Csobánci Bajviadal ( szablyavívó verseny)
10.00 Jelentkezés és nevezés a Gyulaffy Mustrára
11.00 Bornemisza Hagyományőrség vívó és lőfegyver bemutató
11.30 Iloncsuk Szabadcsapat harcászati bemutatója
12.00-14.00 Vitéz Olimpia Gyulaffy módra
12.00 Salföldi Kopjások lovas bemutatója
12.30 Gölbasi Vitézei „devsirme” gyermek és asszonyrablás
13.00 I. András Király Lovagrend bemutatója
13.30 Egri Vitézlő Oskola íjászbemutató
14.00 Bornemisza-Bakonyi Poroszkálók- Gyulaffy- Nádasdy Bandérium szomjasan a végeken
14.20 Török – magyar tábor összecsapása, vásárütés
14.40 Zay Orsolya 15.-16.sz.-i viseletek előadása
15.00 "Gyulaffy Mustra": végvári bajusz, viselet, fegyverbemutató és verseny
15.00 Váli Hunok a szárnyaló lovasok
15.20 Gyermekeknek táncház
16.00 Zala Zenekar a Vármegye zenéi és dalai
17.00 Berecz András ének és mesemondó aprajának és nagyjának
18.00 Badacsonytördemic Néptáncegyüttes műsora
18.00 Tombolasorsolás. Fődíj: Görög út!

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
A belépőjegy megvásárlásával hozzájárul egy régi magyar vár újjáéledéséhez! A belépőjegy tartalmazza a koncertjegy árát, amelyet eső esetén is megtartunk!

További részleteket a www.csobancvar.hu honlapon t