KözJáték Színházi Fesztivál
Az idei évben immár harmadik alkalommal rendezi meg a Kőszegi Várszínház a több belvárosi helyszínen zajló programsorozatát, melynek részletes programja a bővítményben olvasható.
2024. JÚLIUS 11-21.
Jurisics vár Nagyszínpad
Július 11-12-13. 20:30 (esőnap júl. 14.) Zágon István – Nóti Károly: Hyppolit, a lakáj
A Kőszegi Várszínház és a Bartók Kamaraszínház bemutatója
Zágon István vígjátékát, Nóti Károly filmforgatókönyvét átdolgozta:
VAJDA ANIKÓ és VAJDA KATALIN
Belépőjegy: 6.000.-
„Mindennap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban. És a libasülthöz hagymát eszek. Mindenhez. A hagymához is hagymát eszek. A halat pedig késsel fogom enni. Két késsel.” Schneider Mátyás mondja ezt Hyppolitnak, amikor már minden türelme elfogy. A magyar filmtörténet egyik legnagyobb közönségsikere volt a Hyppolit, a lakáj. Szövegei szállóigévé váltak. A színpadi változat az 1980-as években szintén kultikussá vált. Molnár Piroska ebben az előadásban tér vissza – hosszabb kihagyás után – Kőszegre.
Szereplők:
Hyppolit: Kálid Artúr
Schneider Mátyás: Göttinger Pál
Aranka, a felesége: Balázs Andrea
Makáts Aladárné főtanácsos asszony: Molnár Piroska
Makáts Csaba, a fia: Schneider Zoltán
Mimi, lokáltáncosnő: Auksz Éva
Schneider Terka: Holecskó Orsolya
Nagy András: Jerger Balázs
Tóbiás: Ágoston Péter
Julcsa: Kecskés Karina
Zene: Eisemann Mihály
Látványtervező: Kovács Yvette Alida
Dramaturg: Karácsony Ágnes
Rendezőasszisztens: Palkó Panka
Kellékes: Siegrist Cecília
Súgó: Zsifkov Anita
Rendező: Őze Áron
Július 16. 19:00 „8 évszak-Vivaldi feat Talamba„
Jegyár: 3.500.-
A négytagú Liszt Ferenc-díjas TALAMBA ütőegyüttes különleges Vivaldi feat. Talamba műsorukat hozzák el, mely során felcsendül egy részlet Vivaldi: Nyár, Tél, Tavasz és Tél szerzeményeiből.
Július 20. (esőnap: Július 21.) 20:30
Operett-Musical est – fellép: Peller Károly, Szendi Szilvi, Serbán Attila
és Mahó Andrea.
Belépőjegy: 5.000.-
Gyerekudvar – Zwinger (Chernel u. 14.)
Belépőjegy: 2.000.-
Július 12. 18:00 A csökönyös kiselefánt -Marica Bábszínháza
Mese a kiselefántról, aki annyira, de annyira megmakacsolja magát, hogy inkább elindul világgá, csak szót fogadni ne kelljen. No és ott lakik az erdőben a nyúl is, aki a leggyorsabb a világon… – vagy mégsem? Mesék állatokról, a legkisebbeknek.
45 perc - 3 éves kortól
Július 13. 18:00 Világgá ment békák – Marica Bábszínháza
Minden, ami körbe vesz bennünket, átlelkesíthető. Egy bőröndbe belefér az egész világ! Lehet az zacskó, vagy egy kefe, máris végtelen a lehetőség, hogy „bármit bábmivé” varázsolhassunk, és akár a világ másik felén találhassuk magunkat. Bábszínházunk egy teljes világkörüli utazást pakolt egyetlen bőröndbe, ahová két kíváncsi béka kalauzol el bennünket. Síppal, dobbal, nádi hegedűvel…
50 perc - 4 éves kortól
Július 16. Felhővadászat
14:30-tól 17:30-ig
A délutáni előadásra szóló érvényes belépőjegy szükséges!
A Felhővadászat egyrészt egy izgalmas ügyességi játék a gyerekek számára, melyet a Pilóta a Légikisasszony segítségével irányít, másrészt felhőtlen szórakozás az őket figyelemmel kísérő szülők, járókelők számára. Az ifjú felhővadász helyet foglal a repülőgépben. A felhőkapkodó szerkezettel három, a repülőgép előtti kötélen lecsúszó felhőt kell eltalálnia.
Július 16. 18:00 Vitéz László - Az elásott kincs
"Szervusztok Pajtikák!
Vitéz László, a vásári játékok hamisítatlan hőse most az elásott kincset keresi. Közben megküzd a pokolbéli ördögökkel, de még magával a Halállal is - hogy többé ne kelljen félniük az embereknek. Virtuóz szójátékaival és sokat próbált palacsintasütőjével szórakoztatja a kicsiket és nagyokat míg világ a világ...
Tervező: Boráros Szilárd
Zenei összeállítás: Takács Dániel
Rendező-dramaturg: Kovács Géza
Játssza: Takács Dániel
Zenei kísérő: Lehőcz Zsuzsa
A Korngut-Kemény Alapítvány engedélyével
4 éves kortól
Július 17. Felhővadászat
Zwinger - Gyerekudvar 14:30-tól 17:30-ig
A délutáni előadásra szóló érvényes belépőjegy szükséges!
A Felhővadászat egyrészt egy izgalmas ügyességi játék a gyerekek számára, melyet a Pilóta a Légikisasszony segítségével irányít, másrészt felhőtlen szórakozás az őket figyelemmel kísérő szülők, járókelők számára. Az ifjú felhővadász helyet foglal a repülőgépben. A felhőkapkodó szerkezettel három, a repülőgép előtti kötélen lecsúszó felhőt kell eltalálnia.
Július 17. 18:00 Királyok könyve - Történetek a Honfoglalásról – Mesebolt Bábszínház
Föl a hágóra, körülnézés, majd le a hágón, körülnézés, letelepedés, kész! Ennyi volt a honfoglalás? Valljuk be: sokkal többet nem gondolunk róla. Azt se nagyon tudjuk, milyen különleges történelmi helyzetben történt a Kárpát-medencébe való érkezésünk. A bátorság és a jó helyzetfelismerés mellett csodálatos véletlenek szerencsés összejátszása is kellett – mintha a fél világ ezen az ügyön dolgozott volna! És milyen volt a honfoglalás egy gyerek szemével? Mi ebbe is belegondoltunk, és humorosan, érthetően, szépen elmeséljük ezt a nagy történetet!
Rendező: Kovács Géza
Tervezte: Trifusz Péter
Író: Szálinger Balázs
Zene: Aranyalma Páros (Vaskó Zsolt és Gebri Bernadett)
Játékmester: Varga Bori
Július 18. 18:00 Lázár Ervin: A hazudós egér – Mesebolt Bábszínház
A hazudós egér kalandjai mulatságos, és egyben bölcs példázatai annak, hogy mi a különbség a hazugság és az álmodozás, a történetmesélés között. Hazugság-e reményt adni valakinek, aki nagyon rászorul a bíztatásra? A mi füllentős hősünk az erdő sok lakóját húzza ki a csávából különös históriáival. Kedvesen, sokszínűen „hazudozza” végig a mesét, hogy végül elégedetten térjen otthonába, hiszen ma is segített másokon.
Tervező: Rumi Zsófia
Zeneszerző: Gyulai Csaba
Rendező-dramaturg: Veres András
Játssza: Kőmíves Csongor, Varga Bori
4 éves kortól
Július 19. 18:00 Dániel András: Megették az ovit – Mesebolt Bábszínház
Te tudtad, hogy valaki megette az ovit? És, hogy ez a valaki egy óriás volt? Azt hallottad, mi történt ezután? Hogy mit csináltak az óvónénik? Meg a Böske dadus? Na és a gyerekek!? És azt tudod, hogyan lett azután egy másik ovi? Egy miféle ovi?! És mit szólt ehhez a pfolgármester? Meg a főnáspáng? És a fűzoltó pőfarancsnok? Meg a többi felnőtt?! És hogy mi lett aztán az óriással? Tényleg nem hallottad? Fúha, akkor nagyon gyorsan nézd meg ezt az előadást!
Dramaturg: Veres András (Blattner Géza-díjas)
Tervező: Grosschmid Erik (Blattner Géza-díjas)
Rendező: Somogyi Tamás
Játssza: Kolozsi Angéla (Blattner Géza-díjas)
Ajánlott életkor: 4 éves kortól
Július 20. 18:00 A brémai muzsikusok – Magyar Népmese Színház
Belépőjegy: 2.000.-
Ki ne ismerné ezt a történetet, melyben a fedél nélkül maradt állatok elindulnak szerencsét próbálni. A kalandos játék során jelmezeket öltve, két színésszel és egy zenésszel valamint a gyerekekkel közösen játsszuk el a szamár, a kakas, a cica és a kutya történetét, míg végül a brémai erdőben elűzik a rablókat és megtalálják az új és boldogabb életet.
Játékmesterek: Benedek Gyula, Balázsi István, Zanotta Veronika, Illés Dániel
Rendezte: Zanotta Veronika
A játék 50 perc 4 – 12 éves gyerekek számára.
Kamaraudvar Festetics palota (Chernel u. 10.)
Belépőjegy: 3.500.-
Július 15. 21:00 (esőnap július 16.) Baka István: Én, a vámpír - rémtörténet a szerző A kisfiú és a vámpírok című kisregénye nyomán
A Mesebolt Bábszínház, és a Kőszegi Várszínház FELNŐTTEKNEK SZÓLÓ közös bemutatója
A kisfiú és a vámpírok vérbeli kísértethistória, amely – annak dacára, hogy a nyolcvanas évek végén íródott – meglepően modern eszközökkel operál, beillene bármely kortárs fantasy-szerző bestsellerének. Mindeközben persze a populáris műfaj, melynek a szerző minden kellékét felsorakoztatja (misztikus helyszín, vámpírok, élőhalottak, szellemek stb.) csak köntös marad: a mű középpontjában a szocializmus rendszerébe beleposhadt Magyarország társadalma áll. Ennek a társadalmi erjedésnek válik metaforájává a vidéki kisváros története, ahol felüti fejét a vámpírizmus, és hamar bekebelezi az egész lakosságot: az utolsó fejezetben már csak egyetlen kisfiú van az élők sorában, akire tulajdon édesanyja vet szemet, immár vérszomjas vámpírként. Keserű társadalmi szatíra ez tehát, abszurdba hajló humorral, valamint mélyen pesszimista, ám fájdalmasan bölcs történelemszemlélettel, amely túlmutat korokon és országokon.
A kisregényből készülő színpadi adaptáció nem kevesebbre vállalkozik, minthogy a bábszínház és a zene eszközeivel megeleveníti az eredeti mű egyedi atmoszféráját, valamint a regényben rejlő drámai elemek kiemelésével és kiegészítésével drámaként meséli újra a regény cselekményét.
Rendező-színpadi adaptáció: Fábián Péter
Tervező: Boráros Szilárd
Zeneszerző: Razvaljajeva Anasztázia
Szereplők: Kolozsi Angéla, Gyurkovics Zsófia, Varga Bori, Kovács Bálint, Lukács Gábor, Kőmíves Csongor
Ajánlott életkor: 14 éves kortól
Az előadás után beszélgetés a darab rendezőjével.
Július 17. 20:30 (esőnap július 18.) Duncan Macmillan: Lélegezz – Orlai Produkció
A Nő és a Férfi. A Férfi gyereket szeretne. A Nő nem. Vagyis inkább igen. Mert végülis ez lenne az élet értelme és célja. De várjunk csak! Mekkora lesz egy újszülött ökológiai lábnyoma? Nem a túlnépesedett bolygót kéne inkább megmenteni? Utódok helyett fákat ültetni? Pálos Hanna és Vizi Dávid zsigeri összjátéka egyetlen hömpölygő párbeszédben meséli el a gyerekvállalás dilemmáiba belebonyolódó Nő és Férfi szélsőséges és felkavaró történetét.
A Katona József Színház előadása.
1 óra 20 pers (egy részben)
Az előadás után beszélgetés a darab szereplőivel
Július 19. 20:30 (esőnap július 20.) Albert Ramsdell Gurney: Love Letters
A Love Letters (Szerelmes levelek) különös színmű: egy férfi és egy nő öt évtizedet felölelő levelezése. Melissa és Andy naiv kisgyerekként kezdenek levelezésbe, és bár az évek, évtizedek egyre telnek, ők nem hagynak fel ezzel a szokásukkal: írnak, írnak, írnak – örömről, bánatról, szerelemről, életről, halálról.
Szereplők: Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter
Színpadra alkalmazta | Puskás Tamás
1 óra 30 perc (egy részben)
Az előadás után beszélgetés a darab szereplőivel
Ingyenes zenei programok
Július 11. Jurisics tér 19:00 – Kőszeg Város Fúvószenekara
Július 14. Fő tér 18:00 óra – ATARU TAIKO
Július 21. Jurisics vár külső udvar 19:00 - Bujtás Ervin
Kiegészítő programok:
Július 12. 17.00 Jurisics vár Nagyszínpad – Kulisszajárás Hyppolittal, azaz Kálid Artúrral
A rendhagyó kulisszajárás során megismerhetik színházunk történetét, bejárhatják a Hyppolit díszletét, felmehetnek a színpadra.
Július 13. 18.00 Jurisics vár - Könyvbemutató(k)
Molnár Piroska – Kvittek vagyunk és Vajda Katalin: Maradok tisztelettel – Benedek Miklós című könyvének bemutatója
Közreműködnek: Molnár Piroska, Vajda Katalin
Július 14. 11.00 Jurisics vár
Séta Őze Áronnal – Hány az óra, Vekker úr? és más kőszegi történetek
Július 17. 18.00 Jurisics vár
Szabadtéren szabadabban? – Beszélgetés a szabadtéri színházak helyzetéről
A fesztivál ideje alatt megtekinthető a Jurisics vár lovagtermében az Országomat egy ló(erő)ért - Színészek és járműveik című kiállítás.
Információ, jegyrendelés: koszegivarszinhaz.hu
Támogatók:
NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma, Megvalósult a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával! Önkormányzat, NKTK, KIM, Szerencsejáték, iASK