Közös jövőnk az Írottkő Natúrparkban

A Kőszegi Borok Házában október 3-án 16.00 órakor kerül sor az IGEN projekt keretében készülő Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark közös stratégia kidolgozását célzó műhelymunkára.

MEGHÍVÓ



„Közös jövőnk az Írottkő Natúrparkban”

című műhelymunkára





Az Írottkő Natúrpark Egyesület gondozásában az IGEN projekt keretében jelenleg készül az Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark közös stratégiája. Nagyon fontos számunkra, hogy a következő évek fejlesztéseit közösen kimunkált jövőkép mentén valósítsuk meg. A Natúrpark csak úgy tud sikeres lenni, ha a területén működő önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozások és akár az itt lakók közös érdeke és akarata érvényesül a mindennapi munkában. Ennek jegyében hívjuk tisztelettel, hogy vegyen részt a soron következő műhelytalálkozón.





A találkozó helyszíne: Kőszegi Borok Háza

Időpontja: 2013. október 3. 16.00





Tervezett program:

16.00 – 16.20 A 2014-20-as támogatáspolitika aktuális kérdései

Halinka Péter, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség stratégiai igazgatója



16.20 – 16.30 Natúrparkok szerepe, lehetőségei a vidékfejlesztésben

Kovács István, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökségi tagja



16.30 – Stratégiaalkotó műhelybeszélgetés







Amennyiben a találkozóval kapcsolatban bármilyen kérdése van, vagy valamilyen információra szüksége van, kérjük, keresse Szendi Katát, a Promen Tanácsadó Kft. munkatársát a következő elérhetőségek valamelyikén:

e-mail: szendi@promen.hu; telefon: 30/56-85-854!