Művészeti Szemle

A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház 2003-ban is megrendezte a hagyományos Művészeti Szemlét kőszegi és városkörnyéki általános és középiskolai tanulók részére, a Jurisics-vár lovagtermében.

Az idei évben a tavalyihoz hasonlóan az iskolai selejtezőkön legjobb produkciót nyújtó gyerekeket delegálták az iskolák a szemlére. Ők azok, akik bemutatkozhattak a nagyobb nyilvánosság, és az elfogulatlan - a felkészítő tanárok által javasolt – zsűri előtt. A seregszemle fő célja a helyi tehetségek felkarolása, és szerencsére ebben idén sem volt hiány. A bemutatón részt vettek a Budaker Gusztáv Zeneiskola selejtezőinek legjobbjai is, ezáltal is színesítve a programot. Március 5-én az alsó tagozatosok, 6-án a felsősök, 7-én a középiskolások mutatkoztak be. A három nap alatt 160 produkció és körülbelül 500 résztvevő adott számot felkészültségéről. Csodálatos élmény volt a csillogó szemű, romlatlan gyermeki lelkek rezdüléseit bemutató produkciók megtekintése. Remélem sokakban tudatosodik ilyenkor, hogy a város és városkörnyék nem csupán természeti kincsekben gazdag, hanem hatalmas kulturális kincs birtokosa is, mely feltárására és gondozására még nagyobb figyelmet kell fordítanunk. A legjobbak értékes tárgyjutalomban részesülnek, melyek átadására a március 15-i Nemzeti Ünnep rendezvényein 14-én, 17 órakor kerül sor az Ünnepi Gála részeként, a várban. A felnőttek nem versenyen vettek részt, hanem nemes kezdeményezésként a művészeti csoportok a Hangvilla Alapítvány javára adtak jótékonysági hangversenyt március 8-án 18 órától. A 23.500.-Ft-os bevételt ezúton is köszöni a kuratórium.

2003. MŰVÉSZETI SZEMLE EREDMÉNYEI
KÖZÉPISKOLA

1. Kikerics - Fekete Színház - Carmina Burana; Ó Fortuna, Tánc arany
2. Sárközi Annamária - Kaffka Margit: Petike jár ezüst
3. Furulyaegyüttes - Frank: Intrada; Gastoldi: L’innamorato arany
4. Takács Éva - mese - Mit csináljak most? oklevél
5. Nagy Csaba - gitár - D. Fortea: Mi Favorita arany
6. Farkas Péter - Illyés Gyula: Haza a magasban bronz
7. Sztojka Attila - cigánytánc oklevél
8. Czimmer Alinka - Virág László: Ím itt van az éj ezüst
9. Klarinét Kvartett - Mozart: Szonatina; Hacsaturján: Andantino ezüst
10. Bartók Eszter - kötélugrás különdíj
11. Todea Judit - Bartók Béla: Este a Székelyeknél bronz
12. Vasas Dávid - zongora - Grieg: A törpék menete ezüst
13. Laczó Nikolett - Vasi népdalcsokor bronz
14. Veszprémi Patrícia - gitár - Carcassi: Etűd arany
15. T.A.T.U.-s csajok - tánc bronz
16. Avas Zsófia - zongora - Chopin: Fisz-moll mazurka bronz
17. Csornai Klaudia - ének - Részlet a Honfoglalás c. film zenéjéből oklevél
18. Szandra és Bogi - tánc - rock and roll arany
19. Sipos Viktória - zongora - ezüst
20. Kiss Ágnes - Karinthy Frigyes: A rossz tanuló felel arany
21. Mógor Zsanett-Kosztolányi Dezső:Egy szegény kisgyermek panaszai;A kiskutya oklevél
22. Láng Letícia - Sárközi Szabina - moldvai népdalok kiemelt arany
23. Horváth Eszter - zongora - Chopin: B-dúr mazurka arany
24. Kőszegi Mazsorett Csoport - Conga ezüst
25. Bokányi Renáta - József Attila: Amióta... oklevél
26. Nagy Krisztina - zongora - Brahms: V. magyar tánc bronz
27. Bartalos Szandra - népdalcsokor bronz
28. Dömötör Barbara - trombita - Vivaldi: Adagio e Allegro különdíj
29. Pataki Edit és Tengelics Gyula - Dél-alföldi táncok kiemelt arany
30. Be - Jó Táncegyüttes - Tánc az esőben ezüst
31. "Friends" - rock and roll bronz
32. Dance Jam - step-aerobic különdíj

ALSÓ TAGOZAT
1. Dr. Nagy Beszédjavító 2. oszt. bábcsoport - Móricz Zsigmond: Iciri-piciri BRONZ
2. Dr. Tolnay Néptánccsoport - Dudálós és ugrós BRONZ
3. Varga Rebecca - Szalai Borbála: A csacsi OKLEVÉL
4. Stayer Péter - furulya - Farkas Ferenc: Magyar tánc EZÜST
5. Albert Anna - Zelk Zoltán: Alszik a szél EZÜST
6. Pesthy Rebecca és Horváth Csenge - Somogyi népdalok EZÜST
7. Bálint Anna - Lovas Ágnes: Hold mese OKLEVÉL
8. Scheer Zóra - zongora - Weber: Allemande ARANY
9. Kopcsó Viktória - Szabó Lőrinc: Hajnali rigók BRONZ
10. Mihályfi Gábor - Népdalok EZÜST
11. Hadnagy Anita - Móra Ferenc: Este OKLEVÉL
12. Pipitér népdalcsoport - Somogyi népdalok BRONZ
13. Marton Johanna - Székely népmese: A kis cipó BRONZ
14. Cserkuti Ádám - Hábeller Petra - Lajos Dániel - Varga Mónika - Rock and Roll EZÜST
15. Haizler Boglárka - furulya - Dlugoraj: Cantio Polonica EZÜST
16. Horváth Vivien - Bolond Jancsi OKLEVÉL
16/a Tompa Kornélia - Bora néni megjavul EZÜST
17. Béri Balog Néptánccsoport - Játékfűzések OKLEVÉL
18. Láng Lilla - Dalcsokor EZÜST
19. Szele Tamás - Kányádi Sándor: Tűvé-tevő ARANY
20. Horváth Veronika - kürt - Zempléni: Este van már... ARANY
21. Harsányi Flóra- Siv Widerberg: Jó, ha nővére van az embernek EZÜST
22. Schwahofer Zsófia és Nóra, Pócza Zoltán - Dunántúli népdalok ARANY
23. Be-Jó Néptánccsoport - Dunántúli ugrós leánytánc ARANY
24. Horváth Csenge - zelk Zoltán: Három nyulak BRONZ
25. Fodor Virág - zongora - Duncombe: Trombita menüett ARANY
26. Be-Jó Táncegyüttes - Limbó Hintó OKLEVÉL
27. Kóbor Bence - hegedű - Wéber: Valzer EZÜST
28. Kisdarazsak színjátszó csoport - Móricz Zs.: A kismalac és a farkasok OKLEVÉL
29. Babos Lilián - furulya - Bach: Polonaise BRONZ
30. Cserkuti Ádám - Benedek Elek: Csali mese BRONZ
31. Klobetz Orsolya - Gryllus Vilmos: Dalok az évszakokról BRONZ
32. Tóth Anett - Lázár Ervin: Két reggel OKLEVÉL
33. Antal Márk - zongora- Papp L.: Mozdony EZÜST
34. Kovács Éva - Nógrádi Gábor: A fehéregér BRONZ
35. Derdák Döníz - Népdalok BRONZ
36. Beke András - kürt - Cseh népdal ARANY
37. Luxl Dóra - Jankovich Ferenc: Az egyszeri - kétszeri fánk EZÜST
38. Major Luca - zongora - Daquin: Kakukk ARANY
39. Be-Jó Néptánccsoport 4. oszt. - Tavaszi lányjátékok ARANY
40. Csaba Mátyás - hegedű - Bach: Parasztkantáta EZÜST
41. Szabó Anna - Népmese: A három selyp lány BRONZ
42. Király Anna - Virágdalok BRONZ
43. Kondics Petra - József Attila: Szeretném, ha vadalmafa lennék BRONZ
44. Mike Gyöngyi - cselló - Mozart: Andante ARANY
45. Nagy Fanny - Méhes György: Spenót BRONZ
46. Csintekerintők - vasi népdalcsokor ARANY
47. Dance Jam - Locsi-fecsi ARANY
48. Török Bence - zongora - Olasz dal ARANY
49. Schwahofer Nóra - Vasi népdalok EZÜST
50. Albert Zita - furulya - Bach: Menüett ARANY
51. Alapfokú Néptánciskola - Csintekerintők - Vasi táncok ARANY
52. Be - Jó Táncegyüttes - Big Bamboo BRONZ

ÁLTALÁNOS ISKOLA FELSŐ TAGOZAT

1. Ifjúsági Fúvószenekar - Mozart: Figaro Marsch Arany
2. Dr. Tolnay Néptánccsoport - Eszközös ugrós Oklevél
3. Kovács Éva - Handel: H-moll szonáta I-II. tétel Ezüst
4. Énekkar - Csepreg - Greensleeves (skót népdal), Vangelis: Conquest of paradise Ezüst
5. Kálmán Kinga - hegedű- Dimitrescu: Paraszttánc Arany
6. Eredics Eszter - Hogyan neveljük át magunkat kitűnő tanulóra Oklevél
7. Ács Tímea - népdalcsokor Bronz
8. Virág Marcell - Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? (részlet) Ezüst
9. Kálmán Izabel - hegedű - Bőhm: Perpetum mobile Kiemelt Arany
10. Süle Eszter - Garai Péter: A felhőmosó Oklevél
11. Bancsó Ádám - Bertini: Keringő etüd Arany
12. Margaréta csoport - Vasi népdalok Bronz
13. Tóth Marcell - mese: Az öregek Bronz
14. Poór Enikő - Horváth Tibor- rock and roll Ezüst
15. Fúvós együttes - Mozart: Melody Bronz
16. Poór Patricia - Joanna Kulmowa: Milyen vagyok? Bronz
17. Tóth Marcell - népdal Ezüst
18. Nagy Máté - Janikovszky Éva: Járhatok-e Ancsúrral? Ezüst
19. Balikó Klaudia - Somogyi népdalok Ezüst
20. Eredics Zoltán - trombita - Purcell: Trombitaszó és aria Arany
21. Réczeg Adrienn: Czuczor Gergely: A falusi kislány Pesten Oklevél
22. Virág Estilla - népdalcsokor Oklevél
23. Kutrovits Andrea - furulya - Haydn: Vivace Bronz
24. Tenyei Ildikó - Simon István: Mirza Oklevél
25. Kancsó Eszter - hegedű - Baklanova: Mazurka Ezüst
26. Róth Kitti - Goethe: A Willikirály Bronz
27. Udvarnagyi Judit - klarinét - Handel: L’Impertinence Bronz
28. Major Krisztina - Bakonyi népdalcsokor Arany
29. Márczi Viktória - Tóth Árpád: Lélektől lélekig Oklevél
30. Ternyák Richárd - kürt - Bach: Ária Ezüst
31. Szajkó Dávid - népdalok Ezüst
32. Maczalik Krisztina - Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz Oklevél
33. Boros Mónika - furulya - Régi magyar táncok Ezüst
34. Lakihegyi Marcell - székely mese - Az asszony becsülete Ezüst
35. Váradi Áron - bariton - Csajkovszkij: Altató Ezüst
36. Keszei Fruzsina - Kányádi Sándor: Arany János kalapja Arany
37. Tóth Ádám - trombita - Albinoni: F-dúr Concerto Kiemelt Arany
38. Erdődi Alexandra - Petőfi Sándor: Magyar vagyok Oklevél
39. Klarinét kvintett - Weiner L.: Rókatánc Ezüst
40. "Gebe-libák" - Rock and roll Arany
41. Riegler András - trombita - Balay: Andante és allegro Arany
42. Árpád-házi - mesejáték - Fazekas Mihály: Lúdas Matyi Oklevél
43. Horváth Gábor - tenor - Mozart: Részlet a Varázsfuvolából Bronz
44. Ábrahám Zoltán - Nagy Lajos: Képtelen természetrajz (részlet) Bronz
45. Kollárits Viktória - trombita - Tornyos: Szonatina Ezüst
46. Kisgöncöl - népdalok Arany
47. Katavics Réka - furulya - Morgan: G-moll szvitből - Rondo Ezüst
48. Schwahofer Anna - népmese - A nyelves leány Bronz
49. Pukler Bianka - klarinét - Weber: Szonatina Ezüst
50. Rusznyák Kitti - Más népek dalai Oklevél
51. Tölgyesi Zsófia - zongora - Grieg: Keringő Arany
52. Vecsei András - furulya - Vivaldi: A tél II. tétel Ezüst
53. Bakos Márton - Petőfi Sándor: Pinty úrfi Kiemelt Arany
54. Noszek Kata - Szabó Lőrinc: A szemüveg Arany
55. Juhos Eszter - Schrott Mária / William Byrd: La volta Ezüst
56. Molnár Kinga - Németh Mónika - népdalcsokor Oklevél
57. Be-Jó Táncegyüttes - C’est la vie Bronz
58. Szabó Veronika - Nógrádi Gábor: Galambnagymama Oklevél
59. Kövesdi Zsófia - Major Krisztina - népdalok Arany
60. Antal Petra - furulya - Pepusch: Allemande és sarabande Arany
61. Kisgöncöl - néptánc Arany
62. Kőszegi mazsorett csoport - Charleston Bronz
63. Dance Jam - jazztánc Ezüst