NEMZETKÖZI KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR

2015. augusztus 4-én 18 órakor a VÁRBAN kerül megrendezésre a tábor alkotói gyűjteményes kiállításának megnyitója.

2015. augusztus 3 -9-ig NEMZETKÖZI KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR KŐSZEGEN.


Első alkalommal találkoznak egyhetes együtt alkotásra Kőszegen a román, szlovák, osztrák és magyar képzőművészek és műkedvelő grafikusok húsz fős csoportja. Az alkotótábort a budapesti székhelyű ÁBRA LAP- és KÖNYVKIADÓ cég szervezte. A cégvezető Gyöngy Kálmán, kőszegi kötődése adta az ötletet, hogy a magyar kisvárosok ékköve, a patinás és történelmünket meghatározó, hősies és festői város legyen befogadója az eseménynek. A helyi CSÓK ISTVÁN rajzkör tagjai Palcsó Júlia vezetésével aktívan részt vesznek a 2015. augusztus 4-én 18 órakor a VÁRBAN megrendezésre kerülő kiállítás kivitelezésében és a közönségszervezésben. A kiállításon az augusztus 3-án érkező alkotók hozott képei szerepelnek. A művek a helyszínen megvásárolhatók. Az alkotótáborban készült képek augusztus 8-án a Dr. NAGY LÁSZLÓ GYÓGYPEDAGÓGIAI INTÉZETBEN megtekinthetők 18 óra után. Érdeklődőket szeretettel várunk.TELEFON:06 30 225 6343