Nyári táborozások

A Városok Falvak Szövetsége támogatásával a Művelődési Központ és Huber László polgármester úr szervezésében két kőszegi művészeti csoport táborozhatott a Balaton partján. Csopakon a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes tagjai, Tihanyban pedig a Dance Jam csapata.

Földesiné Németh Csilla
a Dance Jam tánccsoport művészeti vezetője:
Végül is az előre tervezett 18 fő helyett – a gyulai csoport lemondása miatt – 33 fővel táboroztunk Tihanyban.
A vendéglátók nagyon kedvesek és segítőkészek voltak! A felmerülő kisebb problémákat mindig megoldották. Az étkezésről csak még nagyobb elismeréssel tudok beszélni. Nagy mennyiségű, finom ételekkel láttak el bennünket. Figyeltek arra, hogy volt velünk egy gluténérzékeny kisfiú, akinek mindig külön készítettek ennivalót. És hát a konyhás nénik mosolya, kedvessége lenyűgözött bennünket!
Ami számunkra nehézséget okozott, az az edzőterem hiánya! Szerettük volna a kellemes pihenést egy kis edzéssel is kiegészíteni. Kezdetben úgy tűnt, hogy terem hiányában ez nem sikerül. De aztán a Művelődési Ház vezetőjének – Rózsa Évának – a segítségével ez is megoldódott. Így nem csak nyaraltuk, hanem Simkó Andrea vendég táncpedagógus vezetésével nagyon sokat tanultak is a gyerekek, fejlesztették tánctudásukat!
Az edzések mellett bebarangoltuk a félszigetet, megcsodáltuk a nevezetességeket. Az élmények, az esti közös játékok még jobban összekovácsolták csoportunkat.
Táborozásunk utolsó napján egy kis műsorral kedveskedtünk vendéglátóinknak Tihany főterén.
Reméljük, ha viszonozni nem is tudtuk szívélyességüket, azért pár kellemes percet mi is szereztünk nekik táncelőadásunkkal. Köszönjük a VFSZ támogatását.




A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes utánpótláscsoportja az idén nyáron, immár második alkalommal vehetett részt a Városok Falvak Szövetsége által szervezett csopaki néptánctáborban. Öt csodálatos napot tölthettünk el a Balaton partján az ország más vidékeiről érkezett, mintegy 170 néptáncos fiatallal együtt. Nagyon sokat táncoltunk, énekeltünk, megismertük egymás hagyományait, népviseletét. A szorgalmas tanulás mellett azért jutott idő egy kis fürdőzésre is. Hatalmas élmény volt a füredi városnézés és az azt követő élményfürdőzés.
Tihanyban a Levendula Fesztiválon adtunk ünnepi műsort, ahol minden csoport bemutatta saját táncait, a végén pedig a 170 táncos együtt adott ízelítőt a táborban tanult táncokból,énekekből.
Az idei tábor is felejthetetlen élményt nyújtott sok-sok néptáncot, népzenét szerető fiatalnak.
A gyerekek így búcsúztak egymástól : Jövőre találkozunk !
Köszönjük Városok Falvak Szövetsége ! Köszönjük Csopak