OSTROMHÉTVÉGE A JURISICS-VÁRBAN

Augusztus 2. és 4. között minden nap várják az érdeklődőket 10 és 17 óra között a Jurisics-várba, ahol ezen a hétvégén naponta indul nyomozás Forintos Mátyás tűzmester boszorkányságáról. Szombat-vasárnap 11.00 és 14.00 órakor ingyenes tárlatvezetés, szombaton kézműves foglalkozások várják a látogatókat.

Forintos Mátyást, az akkor 80 éves aggastyánt, 1561-ben perbe fogták. Jurisics egykori tűzmesterét azzal vádolták, hogy 1552-ben illetve 1558-ban boszorkányként termésrontó időt zúdított a városra; így tette tönkre pünkösdvasárnap a Kőszeg számára oly fontos szőlő teljes éves termését, sőt egyszer a búzatermést és a város kenyerét is. A vádelves eljárási elemeket tartalmazó perben Forintost azzal vádolták, hogy egy szekta tagjaként a Szent Vid-hegyen, valamint a Kőszeg fölé emelkedő Óház-tetőn furcsa szertartások közepette zúdította a bajt a városra.


Ki volt Forintos Mátyás? Ártatlan tűzmester vagy boszorkány? Az igazság kiderítése a Jurisics várba látogató bátor lovagokra és hercegnőkre vár! A kőszegi Ostromnapok ideje alatt – augusztus 2-án, 3-án és 4-én - játékos akadályok leküzdésével fény derül Forintos Mátyás titkára. Gyere el a várba és segíts megoldani a Forintos-rejtélyt.


Szombaton és vasárnap 11.00 és 14.00 órai kezdettel ingyenes csoportos tárlatvezetést tart a várban a vár bolondja.

Augusztus 3-án egész nap ingyenes kézműves foglalkozások várják a vendégeket.


A Jurisics vár naponta 10.00 és 17.00 között látogatható, a Jurisics-vár programjai belépőjegy váltása mellett látogathatók.