Aktív pályám utolsó évtizedében pedig a mű két epizódját (a kenyérosztás körüli ellentétek illetve Medve és Merényi összecsapása) egy szakiskolai tankönyv segítségével irodalomórákon mutathattam be a fiataloknak. S az utóbbi években tudtam meg, hogy a gimnázium két egykori tanára, dr.Horváth László és Mahler Ödön pályájuk elején az akkori katonai alreáliskola tanárai voltak.
Mivel ennek az írásnak is az a célja, hogy a lap olvasóinak a figyelmét orientáljam, nem fogok sokat írni Ottlik három regényéről. Hiszen itt is trilógiáról beszélhetünk, Kristóf Ágotához hasonlóan. Ottlik könyvének második része - Buda címmel – az író halála után három évvel, 1993-ban jelent meg, s a Továbbélők 1999-ben. Ez tekinthető a téma variációjának, vagy az Iskola a határon előképének, de ezzel együtt is önálló, fontos, olvasásra érdemes mű. S a két trilógia közös vonása, hogy a hozzáértő irodalmárok ugyanúgy tartják értékesebbnek az első részt, ugyanúgy fogalmaznak meg fenntartásokat a folytatásokkal kapcsolatban. Véleményem szerint érdemes lenne erről a helyi olvasókat is megkérdezni, esetleg egy könyvtári olvasópályázat keretében.
Ottlik Géza 1923-ban tízévesen került Budapestről a határ menti iskolába. Könyve az első tanév eseményeit idézi fel. Kettős nézőpont jellemzi. Úgy mutatja meg a tanulók közötti viszonyokat, a merev hierarchiát, a különböző típusokat, hogy az elbeszélő mindig értékel és értelmez is, s ezekben az értelmezésekben benne érezzük az érett felnőtt tapasztalatait. S ezzel juthatunk el annak magyarázatához, feltételezéséhez, hogy miért hallgatott róla a hazai köztudat a hatvanas években. Ottlik ugyanis a húszas évek iskolai drilljét és az ezzel szembeni védekezést, a személyiség integritását és szuverenitását, a baráti kapcsolatok segítő értékét mutatta fel a mű megírásakor, azaz a negyvenes-ötvenes Magyarországán. S csak utólag értettem meg, hogy ugyanez a belső világba menekülés lehetett a hatvanas években is a gondolkodó emberek reagálása. Hogyan lehetett volna erről akkor nyíltan beszélni?
Azóta viszont az Iskola a határon a magyar próza egyik alapműve lett. Esterházy Péter azzal fejezte ki nagyrabecsülését, hogy három hónapos munkával lemásolta egy műszaki rajzlapra a teljes szöveget, egymásra írva a sorokat, s így egy sajátos grafikai alkotást is létrehozott. A Savaria Egyetemi Központ tanára, dr.Fűzfa Balázs disszertációja témájául választotta a művet, s ez önálló kötetként is megjelent, „Sem azé, aki fut…” címmel.
Ottlik emlékét a városban nemcsak a Gyöngyös-parti ősi parkban álló épületegyüttes őrzi, hanem most már a mellszobra is a Jurisics téri két templom mögött. A regény mottója pedig, az a Pál apostoltól származó idézet, amit a tér egyik házának homlokzatán olvashatunk, („… nem azé, a ki akarja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené.”) dr. Fűzfa Balázs könyvének is a címe.