Polgármesteri interjú

A folytatásban Básthy Béla polgármester úr Vas Népében megjelent évértékelő riportját osztjuk meg olvasóinkkal. A sikeres pályázatoknak köszönhetően kivitelezések és átadók kísérték végig a 2020-as évet, az újonnan bejelentett fejlesztések pedig már a Kőszeg 2028 program részei.

– Közösségeink számára nagyon nehéz év volt 2020, de kreatív akciókkal, mint a májusfa közös díszítése vagy nyáron a Főtéri Zenés Esték, talán sikerült oldani a vírus okozta elszigetelődést. A Királyi Városnap elmaradása különösen fájó, mivel a megérdemelt városi kitüntetések átadására így csak az újévben lesz lehetőség – kezdte az értékelést Básthy Béla. Majd folytatta: – A felállványozott, „maszk mögé rejtőzött” városháza tökéletesen jelképezi a 2020-as évet. Egyrészt mindent befolyásoltak a koronavírus-járvány miatti korlátozások, másrészt azonban zajlott a munka, amelynek látványos eredménye ígérkezik. Január elején átadtuk a Pogányi utat, néhány hete pedig a Várkör keleti szakaszát. Ausztria felől a frissen átadott gyorsforgalmi út mellett kerékpárút épül, a várost Szombathely felé elhagyva a hamarosan létrejövő intermodális csomópont előtt haladunk el. Nemsokára a Szabó-hegyre vezető út is jól járható lesz – sorolta Básthy Béla, aki a napokban közel 800 millió forint értékben aláírta a novemberben bejelentett 2,8 milliárd forintos útfelújítási csomag első szerződéseit.
Az intézményeknél is építkezésről számolt be: bölcsőde létesül, bővítik a Jurisics-vár és a könyvtár közösségi tereit, felújítják a városházát, a Petőfi téren pedig birkózócsarnok létesül. – Az elmúlt évben a 2014–2021-es tervezési időszak megkezdett (TOP és KRAFT) fejlesztéseinek sikeres lebonyolítása volt a legfőbb feladat. Megszépült a Városmajor és a piac, megújult több utca, valamint a Várkör keleti szakasza, kerékpárutakat adtunk át. Európai uniós és nemzeti forrásból zajlik a Városháza energetikai korszerűsítése és egy komplex turisztikai programcsomag megvalósítása. Kőszeg vezetésével lezárult Észak-Vas megye több mint 600 milliós foglalkoztatási paktum projektje, és iparterületi fejlesztés is zajlik. Történelmi várossebet gyógyíthat be a Zsinagóga felújítása, amelyet hamarosan a Bálház követhet. Kőszeg iskolaváros – ez a KRAFT program fő gondolata, és ez alapozta meg a város kormány által támogatott megújulását. A Bencés Rendház és az evangélikus középiskola idén megvalósult fejlesztései már ennek gazdasági vetületéről is szólnak. Az induló új fejlesztési időszak jelszava: Kőszeg, 2028. Eltökélt szándékunk, hogy Kőszeg egyedülálló örökségét hasznosítva megújuljon királyi várossá nyilvánításának 700. évfordulójára. A kormány támogatja azt a törekvésünket, hogy egyre inkább saját erejéből is működni képes településsé váljunk. Országgyűlési képviselőnk, Ágh Péter elkötelezett segítője Kőszeg megújulásának, és a KRAFT-programot felügyelő, az észak-dunántúli térség gazdaságfejlesztéséért is felelős Navracsics Tibor számára szintén kiemelt ügy Kőszeg fejlesztése – fogalmazta meg a városvezető. A novemberben bejelentett 2,8 milliárdos útfejlesztést, az egyházi épített örökség megmentésére érkező 6 milliárd forintot és a 800 milliós temetőprogramot már a Kőszeg 2028 program részeiként említette.

– A fejlesztések mellett összehangoltabb, céltudatosabb működésre is szükség van. Elsőként az óvodákat vontuk össze, 2021 januárjától pedig egy intézményben egyesül a könyvtár és a városi múzeum, miközben dolgozunk a Jurisics-vár Művelődési Központ Kft.-vé alakításán. A Szociális Gondozási Központot és a Városüzemeltető Kft.-t is beleértve minden városi intézménytől a lakossági igényeket kiszolgáló működést
várunk.

Összességében úgy értékelt: küzdelmes, de jó időszakát éli a város, köszönhetően az elindult fejlődésnek, amelynek a magyar kormány a patrónusa.
Képünkön: Básthy Béla a felállványozott, „maszk mögé rejtőzött” városháza előtt

fotó: Unger Tamás/VN, cikk: Tóth Kata