Projektzárás

ÁROP-1.A.3-2014-2014-0019

Kőszeg Város Önkormányzata 22,0 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az ÁROP-1.A.3-2014 azonosító számú, a „Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban” című konstrukció keretében, melyből az „Esélyteremtési Akcióprogram a Kőszegi Járásban” című projektet valósította meg.

A projekt célja a Kőszegi Járás települései, helyi szereplői közötti területi együttműködés kialakítása és megerősítése a társadalmi felzárkózást elősegítő és a helyi esélyegyenlőségi programok végrehatásához kapcsolódó koordináció megvalósításával, az esélyegyenlőség biztosítása érdekében.

Ennek „megtestesítője” és egyben a projekt egyik kulcseleme a Járási Felzárkózási Kerekasztal, amelyet a 2015. június 16-i ülésen hívott életre az önkormányzat, és a folyamatos találkozások során a Megállapodásban rögzített célokat elérték. A Partnerségi és disszeminációs fórumokon való részvétellel a Kerekasztal munkáját az ahhoz nem csatlakozott szereplők is nyomon tudták követni.
A projekt keretében közös, több önkormányzat részvételével zajló járási esélyegyenlőségi akcióprogram került megvalósításra, melyeknek célja a család szerepének megerősítése szülői klubok szervezése, generációk együttműködését és egészségműveltség fejlesztését célzó programok által.
Szociális gazdaságfejlesztő fórumok kerültek megrendezésre, melyeknek célja, hogy önkormányzati részvétellel szociális szövetkezetek jöjjenek létre a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatása érdekében.
Közigazgatási rendszer fejlesztése tevékenység keretében szociális és egészségügyi eljárások dokumentációjának horvát nyelvre történő fordítása valósult meg.
A járási együttműködésben résztvevő önkormányzatok HEP megbízottjai, valamint esélyteremtéssel foglalkozó munkatársai részére „Esélyteremtő attitűd formálása ” címen képzés, a Kerekasztal tagjai és a szakmai megvalósítók részére pedig érzékenyítő tréning került lebonyolításra.
A projekt keretein belül beszerzésre került a szakmai munkatársak munkavégzéséhez 1 db laptop, valamint a rendezvények lebonyolításához 1 db projektor.
A megvalósítás során elkészült a Járási Esélyteremtő Programterv, mely a projekt 2015.november 25-i Záró Konferenciáján került bemutatásra.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg 2015. április 1. és 2015. november 30. között.
A projektről bővebb információt a www.koszeg.hu weboldalon olvashatnak.