Sajtóközlemény

UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL TÖBB SZÁZ KŐSZEGI ÉS KÖRNYÉKI GYERMEK TANULHATOTT JÁTSZVA A JURISICS-VÁR MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN

A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház 24.999.500.- forint uniós támogatást nyert el a Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.2.13-12/1 pályázaton, mely összegből több száz óvodás és általános iskolás gyermeknek szervezett tanórákon kívüli ismeretterjesztő előadásokat. Az előadások célja az ismeretszerzésen kívül a városban működő nagy hagyományokkal rendelkező amatőr művészeti csoportok utánpótlásának biztosítása volt.

A program során több száz Kőszegen és a város vonzáskörzetébe élő gyermeknek tartottunk érdekes, színes, tudásukat és érdeklődési körüket bővítő előadásokat, foglalkozásokat. Az egyes események programjait mindig az adott korosztálynak megfelelően állítottuk össze, hiszen a pályázatunkban részt vettek óvodások, alsó és felső tagozatos általános iskolások egyaránt. Nagy hangsúlyt fektettünk a felkért előadók személyére is, hiszen az volt a célunk, hogy az adott előadással felkeltsük a gyermekek figyelmét, a rendelkezésre álló idő alatt minél több, színes de ugyanakkor hasznos információval gyarapodhassanak. Előadóink első sorban a Jurisich Miklós Gimnáziumból, valamint az ugyancsak kőszegi Budaker Gusztáv Zeneiskolából érkeztek hozzánk. A mindennapi oktatásban megszerzett tudás bővítését, a részt vevők ismereteinek gazdagítását szolgálták a havi rendszerességgel tartott Zeneovi, valamint a projekt időtartama alatt tartott három témahét. A Zeneovi során az óvodások játékos formában ismerkedhettek meg a kőszegi Budaker Gusztáv Zeneiskolában tanulható hangszerekkel és oktatókkal. A Témaheteket mindig egy-egy, a város életében fontos történelmi eseményhez kötöttük. Az iskolában már megszerezett, elsős művészeti tudás bemutatását, összemérését más intézmény tanulóival szolgálta a két rajzpályázat és a két művészeti szemle. A tanórákon kívüli tanulást segítették elő a különböző szakkörök, amatőr művészeti csoportok munkája, melyek során az érdeklődők egy-egy művészeti ággal mélyebben ismerkedhettek meg (modern tánc, néptánc, rajzszakkör…).

A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínházról, valamint a projektről bővebben is olvashatnak a www.koszeg.hu honlapon!

Kapcsolat:
Név, cím: Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínáz, Pócza Zoltán, 9730 Kőszeg, Rajnis utca 9.
Tel/fax: 94/360-113,94/563-244
Email: jurisics@koszeg.hu