Segíts okosan!

Nyertes Kőszegi Mentősök

A kőszegi mentőállomás 250 ezer Ft értékű eszközbeszerzési nyereményre tett szert.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és az Unilever Magyarország Kft. közötti, a múlt év során létrejött támogatói szerződés alapján az Unilever Kft. minden egyes magyar illetve világmárkás termék forgalmazása során egy forinttal támogatja az OMSZ alapítványát. Az ez évben keletkezett összeg majdnem elérte a 25 millió forintot. Az ezévi szlogen (Hogy minden mentóautóban legyen deffibrillátor) értelmében az OMSZ ezt az összeget deffibrillátor beszerzésekre fordítja.
A kampány keretén belül mentőállomások közötti "versenyre" is sor került, amelyen az országból számos mentőállomás részt vett. Ehhez szükség volt a mentőállomás bemutatására, történetének ismertetésére, működési statisztikájára. Meg kellett határozni, hogy az esetleges nyereményt milyen célra hasznosítanánk. Ezért különböző nyereménykategóriák között lehetett választani. Ezek a következők voltak: "mentőállomás-felszerelés", "mentőautó-felszerelés", épületfejlesztés", "személyzeti felhasználás". Mi a "mentőautó-felszerelés" kategóriát választottuk, mivel szeretnénk, hogy a futó 2 mentőautónkban az elhasználódott, régi eszközök lecserélődhessenek, valamint helyükre új eszközök kerülhessenek. A mentőállomásokat nagyságuk, a lakosságszám alapján 8 kategóriába sorolták. Ebből nyertük meg az egyiket. Ugyanabban a kategóriában még egy Vas megyei mentőállomás, a büki
is bekerült. Nekik az idén nem sikerült nyerni.
A verseny folyamán a résztvevő mentőállomások a www.segitsokosan.hu internetes oldalra kerültek fel bemutatkozó anyagukkal együtt. A jelentkezés során el kellett küldeni egy megtörtént, igaz, hiteles mentéssel kapcsolatos történetet is, ami a mentőmunkánk folyamán emlékezetes maradt számunkra. Ez a történet is e honlapon olvasható.
A versenyben az nyert, akire a legtöbben szavaztak SMS illetve online voksolás formájában. A mentőállomás dolgozóinak, ismerőseinek, a város, a városkörnyéki települések lakóinak jóvoltából nagyon sokan jelöltek meg bennünket naponta (mivel egy napon a rendszer csak 1 online illetve SMS szavazatott fogadott el ugyanarról az IP címről illetve telefonszámról) kedvenc mentőállomásnak. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden segítőnknek, hogy szavazatukkal támogattak bennünk. Ezért is választottuk a mentőautó-felszerelés kategóriát, mivel az így beszerzésre kerülő eszközöknek köszönhetően korszerűbbé válik a mentés Kőszeg és környékén.
A kampány során bemutatkozási lehetőséget kaptunk az egyik fő médiatámogatótól, a www.blikk.hu -tól. Ennek értelmében az előbb említett honlapon egy hétig szerepelhettünk. Érdemes rákattintani.

Kapcsolódó anyagok:

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/a-rajz-amely-erot-ad-a-mindennapokban-2011789/
http://www.segitsokosan.hu


szerző: Gadó Gábor