Sikeresen zárta a Fitt-Box a Junior és Ifjúsági Magyar Bajnokságot!

2020. október 19.-től 22-ig került megrendezésre a Junior és Ifjúsági Magyar Bajnokság, amelynek az idei évben Debrecen adott otthont. Az Egyesület versenyzői közül négyen indultak útnak az ország másik felére annak érdekében, hogy korosztályos magyar bajnoki címet szerezzenek.

A verseny első napján:
• Buza Rómeó lépett szorítóba junior férfi 63kg-ban a berettyóújfalui Bartus Mártonnal szemben. Rómeó olyannyira erősen kezdett, hogy ellenfelén már az első menetben fogást talált, és döntő fölénnyel győzedelmeskedett.
A verseny második napján:
• Szabó Szabina nyitotta a sort, aki ifjúsági női 54 kg-ban technikás boksszal aratott elsöprő győzelmet a szegedi Megyeri Barbara felett, így ő lett súlycsoportja magyar bajnoka!
• Pesti Gabriella ifjúsági női 64 kg-ban a Haladás versenyzőjével, Bojér Boglárkával csapott össze az elődöntőben. Gabriella mindhárom menetben nagyon szépen és pontosan bunyózott, aminek meg is lett az eredménye egyhangú pontozással ő győzedelmeskedett, így a döntőbe verekedte magát.
• Buza Rafael junior férfi 60 kg-ban Kis-Kenéz Norberttel szemben lépett kötelek közé. Versenyzőnk a kevésbé rutinos ellenfelén már az első menetben olyannyira felülkerekedett, hogy döntő fölénnyel nyerte a küzdelmet.
A verseny harmadik napján:
• Buza Rafael junior férfi 60 kg-ban a tatai Sámuel Martinnal nézett farkasszemet. Rafael minden erejét beleadva kezdte meg a mérkőzést, ami olyannyira hatásosan sikerült, hogy az ellenfél edzője az első menetben feladta a küzdelmet, így versenyzőnk a döntőbe jutott.
• Buza Rómeó junior férfi 63 kg-ban a nyíregyházi Mocsár Renátóval szemben bizonyíthatta tudását. Rómeó könnyed bunyójának eredményeként az ellenfél edzője a második menetben feladta a küzdelmet.
A döntők napján:
• 10.20.-án a már nálunk felkészülő Szabó Szabina még Honvédos színekben begyűjtötte ifjúsági női 54 kg-ban az aranyérmet. A 10.22.-i döntők napján pedig három Fitt-Boxos bunyós léptett szorítóba Debrecenben.
• Pesti Gabriella ifjúsági női 63 kg-ban vívott mérkőzést a Vasas ökölvívójával, Dóka Alizával. Gabriella minden igyekezete ellenére kemény csatában megosztott pontozással ugyan, de alulmaradt, így ezüstéremmel térhetett haza.
• Buza Rafael junior férfi 60 kg-ban a honvédos Bari Istvánnal mérkőzött meg az aranyéremért. Rafael az előző napokhoz hasonlóan ismét teljes erőbedobással indított, ami ezúttal is meghozta gyümölcsét, az első menetben döntő fölénnyel nyerte a küzdelmet, így ő lett súlycsoportja magyar bajnoka.
• Buza Rómeó junior férfi 63 kg-ban a nyíregyházi Petrimán Milánnal szállt szembe. Rómeó elszántan és kitartóan küzdött mindhárom menetben, ez azonban nem bizonyult elégnek, megosztott pontozással ellenfele győzedelmeskedett, így ökölvívónk a dobogó második fokára állva, ezüstérmet szerzett.
Nagyon büszkék vagyunk mind a négy versenyzőinkre és az általuk elért eredményekre! Ugyanakkor egy kissé hiányérzetem van, Gabriellában és Rómeóban is benne volt az aranyérem, ezen fogunk dolgozni a továbbiakban is!
Most néhány nap pihenő következik, majd 10.28.-án újra útnak indulunk, hiszen kezdetét veszi a “Papp László” Felnőtt Ökölvívó Magyar Bajnokság Győrben, amelytől szintén jó eredményeket várunk!
Varsányi Áron