Szemétszedési akció!

2007. október 20-án, szombaton, 08-14 óra között
országos szemétgyűjtő akciót szervez a Magyar Közút Kht.

A Magyar Közút Kht. – ezen belül a megyei igazgatóságunk is - közútkezelő tevékenysége során különös figyelemmel kíséri a tudatos környezetvédelem írott és íratlan szabályainak betartását, végrehajtását. A tavaszi (Föld-napi) országos szemétgyűjtő akció rendkívül eredményes volt, 29.505-en gyűjtötték a hulladékot a közutak mentén, 5.200 zsák és 4.500 m3 ömlesztett szemetet szállítottunk biztonságos lerakóba 342 gépkocsival.



A nem vártan nagy sikerű tavaszi országos szemétgyűjtési akciót követően sok helyen felmerült annak igénye, hogy az év második felében – a tavaszihoz hasonlóan – rendezzünk országos akciót. Örömmel teszünk eleget az önkormányzatok és civil szervezetek javaslatának, és





2007. október 20-án, szombaton, 08-14 óra között



országos szemétgyűjtő akciót szervezünk.



Ezen a napon az MK Kht. 19 megyei igazgatósága és 79 üzemmérnöksége kiemelten és elsősorban az utak, parkolók, út menti területek megtisztításával foglalkozik. Ehhez kérjük az Ön – illetve az Ön által irányított szervezet – valamint minden, – a szűkebb és tágabb környezetéért tenni kívánó - személyes közreműködését. Mindazokat várjuk a fenti időtartamban, akik számára fontosak tisztább utjaink, tisztább lakókörnyezetünk.



Igazgatóságunk minden csatlakozó önkormányzat, iskolai osztály, civil szervezet, faluszépítő közösség, és egyéni jelentkező számára térítés nélkül biztosítja a védőkesztyűt, láthatósági mellényt, illetve a szükséges szemétgyűjtő zsákokat. Gondoskodunk az összegyűjtött hulladék maradéktalan elszállításáról.



Mindenki által tapasztalt tény, hogy a közutak melletti területek különösen célpontjai az illegális hulladék elhelyezésének, a forgalomban részt vevők szemetelésének. Kérjük, csatlakozzon hozzánk ezen a napon, segítsen abban, hogy mindenki meggondolja, mielőtt akár egyetlen cigaretta csikket is kidobna a gépjárműve ablakán.

Mindannyiunk felelőssége, hogy milyen környezetben élünk ma, és milyen környezetet örökölnek tőlünk utódaink.



Kérjük, hogy csatlakozási szándékát 2007. szeptember 10-ig jelezni szíveskedjék a Magyar Közút Kht. Vas Megyei Igazgatóságán (cím: 9700 Szombathely, Március 15. tér 2.), e-mail cím meszaros@vas.kozut.hu .
A 06-30-600-3327 telefonszámon Mészáros Béla ügyintézőnk várja munkaidőben hívását, akivel minden kérdésben egyeztetni tud, és aki minden szükséges információval a rendelkezésére áll.



Bízunk abban, hogy Ön is csatlakozik környezetvédő tevékenységünkhöz, és széles körben lehetőséget teremt akciónk megismertetésére.





Szombathely, 2007. augusztus 22.



Üdvözlettel





Katona Ferenc s. k.

megyei igazgató