TÁJÉKOZTATÓ

Az óvodai felvétellel kapcsolatosan tájékoztatjuk az érintett szülőket, hogy változás történt az óvodai felvétellel kapcsolatosan.

TÁJÉKOZTATÓ


Az óvodai felvétellel kapcsolatosan tájékoztatjuk az érintett szülőket, hogy változás történt az óvodai felvétellel kapcsolatosan:

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban Kt.) 24.§-nak (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség – e törvény 6. §-ának (2) bekezdésében meghatározottak szerinti – kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások keretében folyik. Az óvoda felveheti azt a körzetében lakó gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen, illetve, ha a felvételi körzet több településen található, az érintett településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető."

Az új rendelkezés szerint tehát, az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti (a felvételkor 2,5 éves), ha az alábbi feltételek teljesülésnek:
• A gyermek az óvoda körzetében lakik
• Az óvoda minden három éves és annál idősebb gyermek felvételét teljesítette
• Kötelező továbbá felvennie az óvodának minden halmozottan hátrányos, és minden ötödik életévét betöltött gyermeket is.

2,5 éves gyermek felvétele tehát csak a fenti feltételek teljesülése után fennmaradó szabad óvodai férőhelyek függvényében lehetséges.

A fenti könnyítés csak az óvoda körzetében lakó gyermekekre vonatkozik. Minden körzeten kívüli gyermek csak a harmadik életév betöltése után vehető fel! (1993. évi LXXIX. törvény 24.§ (1), 65.§ (1)



Kőszeg, 2010. február 11.








Kőszeg Város és Vonzáskörzete Többcélú

Kistérségi Társulása Munkaszervezete