Tóthárpád Ferenc
TÁRSADALMAK (ÉLET)
AZ ÚJ ÉVEZRED KÜSZÖBÉN
(Úton a kozmikus civilizáció* felé)

Színes tintákról álmodom
én is közbe-közbe,
talán, néha ezért érzem
magam megkötözve.(1)
Az emberi együttélés vívmányai közül a legjelentősebb az a két jelenségcsoport, amit a civilizáció és a kultúra címkéje alatt szoktunk összefoglalni. Egy nép kulturális színvonala annál magasabb, minél nagyobb a hozzá tartozók között a művelt emberek száma. Természetes, hogy nem lehet pontosan meghatározni ki a művelt és ki nem, de tudjuk, hogy a kultúra egyik lényeges vonása, hogy internacionális természetű. A valódi érték átlépi a nyelvek, országok határait. A műveletlenség a barbárság mindig elválaszt, a műveltség mindig összeköt.
Egy társadalom kitűzött céljai minél több örömet okoznak, polgárai annál irigylésre méltóbbnak érzik azt. Az ember harca két síkon folyik. A külső síkon folytatott harc "igazi diadal“. A lenyűgöző tudomány igába hajtotta az "ellenséges“ erőket. Az emberi természetnek a külső természeten aratott sikere az, amit civilizációnak nevezünk.
A belső síkon aratott eredmények sokkal lehangolóbbak. A társadalmak felnőtté válásának folyamata nem tud lépést tartani az emberi kultúra és civilizáció fejlődésével. Ennek a diszharmóniának a velejárói: a háború, a nyomor, a kizsákmányolás. A civilizáció elkülönül az azt létrehozó kultúrától, és üres luxussá válik. Csodálatos üzletek kínálják áruikat, de túl sokan vannak, akik nem tudják megvenni azokat. A tudomány eredményei az egekig érnek, de még mindig problémát jelent az éhhalál leküzdése.
A fentiekről és a kultúratudomány álláspontjáról Mátrai László kitűnő, A kultúra történetisége c. könyvében olvashatunk. A Civilizáció és kultúra c. fejezetben leszögezi, hogy a kultúra ha elmaradott is, mégis mindig nyomon követi a műveltség egyetemes fejlődését.(2)
Spengler szerint: "A civilizáció a kultúrának a kikerülhetetlen végzete.“ (3) Pesszimista gondolataival nem kívánok azonosulni, de az általa felvetett problémákra építve – idézett mondatára hivatkozva – hívom együttgondolkodásra a tisztelt olvasót. Miről is van szó? A habzsoló társadalmat a humán társadalma kell, hogy felváltsa.
Ezt sürgeti a jóléti fogyasztás és a szegénység kontrasztjának ténye. Építjük szakadatlanul külső korlátainkat abban a hiszemben, hogy ily módon terjeszthetjük ki szabadságunk határait, pedig ezek a korlátok azok, amik inkább leszűkítik életterünket. Hogy ezt megérthessük, változtatni kell igényeinken, a javaink elosztásán, de elsősorban a gondolkodásunkon.
A civilizáció egyre magasabb szinten "működik“. A természetet leigázó ember-isten diadalittasan hirdeti önmaga mindenhatóságát, észre nem véve, hogy a természet csak tűri, de nem fogadja el az ellene elkövetett vétkeket, s ha szükségessé válik, kiszakítja magából a beteg testrészeket. Ha kell, megsemmisít minden életet azért, hogy minden újrakezdődhessen.
A kiutat a belső korlátaink felállításával és elfogadásával találhatjuk meg. Azt hisszük, hogy a jólét és a szabadság az, amit a civilizáció ad. Nézzünk körbe! Még sosem volt az ember olyan megnyomorodott, mint a XX. század végén. Ez az állapot tovább fog romlani, ha nem kapunk észbe. Csak a belső korlátaink által diktált humánus életvitel teremtheti meg a belső és külső béke, a boldogság lehetőségét.
Ha a természet igényeit is figyelembe vesszük, s felismerjük, hogy fontos feladatunk a boldogság lehetőségének átörökítése, az emberi lét egy magasabb szintjére léphetnek az újabb generációk. Véleményem szerint a kultúra és a civilizáció fogalmát végérvényesen szét kell választani. (Ma már nukleáris civilizációról kell beszélni, de beszélhetünk-e nukleáris kultúráról?) A nukleáris civilizáció valóban az ember által teremtett, de lássuk be: természetellenes világ. Persze nem feltétlenül kell, hogy az legyen. A civilizáció nem szükségszerűen negatív hatású, de csak akkor kaphat végső, pozitív értelmezést, ha a humánum, a morál nem alárendelt szerepet tölt be életünkben. A kozmikus civilizáció a kultúra és a civilizáció összhangjából fakad. Alapvető eleme a humánum és a morál. Az emberi teremtés fontos célja nem a civilizálódás (technikai fejlődés), hanem a szellemi tökéletesedés, melynek természetes velejárója lehet az ember által alkotott világ – ily módon valódi – tökéletesedése.
Jelentős lemaradást kell behoznunk. Érzékszerveinket csúcsra ingerli a pillanatonként változó, információkkal elhalmozó, emberkéz által teremtett külvilág. De mi a cél? Jutottunk-e előbbre?
Mit ír erről Herder?
A tapasztalt, bölcs öregember a föld alá megyen, utódja pedig ismét gyermekként kezdi, elődjének műveit talán őrültként pusztítja el, és ugyanazt a hívságos fáradozást hagyja utódjára, amely majd ennek is felemészti az életét. [...] Vajon a rómaiak bölcsebbek és boldogabbak voltak-e a görögöknél? Mi pedig többet érünk, mint e nemzetek? (4)
Az életben maradás ösztöne pusztító önzésbe, harácsolásba csapott át, az igazi értékekből csak keveset veszünk át, és csak keveset adunk tovább. Többnyire mással vagyunk elfoglalva.
1966-ban az Afrikai Iroda Közgyűlésén mondta Ernest F. Schumacher az ipari rendszerről: "feléli önnön pótolhatatlan tőkéjét, [...] a természet tűréshatárait és az ember valóját.“ (5) A természet nem véletlenül kegyes velünk. Mintát szolgáltat az élet maradandóságát illetően. A kultúra – ha kiteljesedése a műveltség által válhat valóra – a civilizációval karöltve, egyik a másikat segítve léphet magasabb szintre. A művészetek feladata segíteni ezt a folyamatot.
A nem kozmikus civilizációt féken kell tartani, különben önmagával együtt a kultúrát is elsöpri. Az emberiség nagyobbik hányada a nukleáris civilizáción dolgozik. Fejleszt, elad, fogyaszt mértéktelenül, s nem törődik az elosztással. A nukleáris kultúrát – ha nevezhetjük így – csak kevesen ápolják, a szellem felemelésén csak kevesen fáradoznak. Még nem tudatosult, hogy a nukleáris kultúra nem alsóbb szintekre vezet, hanem a mélyre hatol, a nukleáris civilizáció nem, a magasba emel, hanem csak elszédítve múló örömet okoz, s közben kiszolgáltatottságba kényszerít. Technikánk, a mai nukleáris civilizáció leigázó mechanizmusa nem naggyá, hanem esendővé teszi az embert. Odaköt dolgokhoz, amiket a természet legszívesebben kivetne magából, mert öntisztulásra van szüksége. Századunk meghatározó társadalmait a nukleáris civilizáció szövevénye irányítja. Polgáraik ragaszkodnak vívmányaihoz, ami nem lenne baj, ha a kultúra és a civilizáció szinkronban haladna egymással. Az ember gyűjtögető ösztöne a szellemi gyarapodást is kellene, hogy szolgálja. Természetesen mindenki nem dolgozhat a kultúra felemelésén, ez nem is szükséges, de mindenkinek kötelessége megtenni a lépést, amit csak ő tehet meg. Életünk értelmét az a törekvés adhatja, hogy a kultúrát a civilizáció fölé emeljük, s akkor környezetünk sérüléseit a természet – melynek része az Ember – önmaga betapasztja. Csak így születhet meg a kozmikus civilizáció. Nem lesz háború, hiszen a béke senkinek az érdekeit nem sértheti, megvalósulhat az álom: örökölhető lesz a boldogság lehetősége.
Freud szerint az ösztönök elfojtása teszi beteggé az embert (6), azért neurotikus a társadalom. Talán így van, de az ösztönök mértéktelen kiélése hasonlóan nagy probléma. Az igazi értelem megpróbálja uralni azt amit alkotott, mert felelősséggel bír. Csak a bolond "zsenialitása“ nem képes összhangot teremteni. Ahol a szabadság gátlástalanságot jelent, ott az erény halált terem. A kultúra feladata az, "hogy biztonságossá és tartóssá tegye az életet az emberi faj számára“.(7) Az ember története során többnyire hamis értékek után szaladt. Igaza volt Kantnak: a természet megköveteli, hogy az ember méltó legyen az életre. Azt gondolom, hogy ez ma már nem szorul bizonyításra. A gazdasági fejlődés önmagában nem tudja megoldani a problémáinkat. Vajon hányadik nem kozmikus civilizáció vagyunk a földön, hány nukleáris civilizáció kényszerítette ki az önmegsemmisítést?
A kulturált, humánus ember egyéniségével közelít a technikához is, és természetétől fogva nem tud semmittevő lenni. Semmit tenni csak a civilizált ember képes. A technika és a civilizáció minden élőlény sajátja lehet bizonyos fokig. (Valamilyen élési technikával az állatok is rendelkeznek.) A műveltség csak az emberé, s a kultúra lehetőségei sokkal nagyobbak, mint a civilizációé, mégis ez utóbbi az, melynek túlsúlya megsemmisítő lehet.
Technikáról az emberré válás legkorábbi időszakától beszélhetünk, hiszen az ősember eszközöket használt, próbálgatta, tökéletesítette azokat. Ez a művelés, s a csoportos művelés eredménye a civilizáció. Tőle az első pillanattól elválasztható a művelődés, melynek produktuma a kultúra.
Ha a nukleáris civilizáció és a nukleáris kultúra egyensúlyát helyre tudjuk állítani, megvalósul a kozmikus civilizáció, ami egy magasabb fokú, de hasonló harmóniát jelent, mint amit a civilizálódás kezdeti időszakában a kultúra és a civilizáció viszonya jelentett. A kialakuló egyensúly alapja lehet az új évezred valóban ember- és természetközpontú társadalmainak.


IRODALOM
1. Tóthárpád Ferenc: Színes tintákról (kézirat)
2. Mátrai László: A kultúra történetisége. Bp. 1977, Gondolat. 195-199. o.
3.Oswald Spengler: A nyugat alkonya. (München, 1918-1922) In. Forrásmunkák a kultúra elméletéből I. Szerk. Maróti Andor. Bp. 1988, Tankönyvkiadó. 96. o.
4.Johan Gottfried Herder: Eszmék az emberiség történetének filozófiájából és más írások. (Idee zur Philosophie der geschichte der Menscheit. Band 1., 2. Aufbau-Verlag, Berlin und Weimar 1965.) Ford. Imre Katalin, Rozsnyai Ervin. Bp. 1978, 403-404. o.
5. Varga A. Tamás - Vercseg Ilona: Közösségfejlesztés. Bp. 1998, 56. o. (Idézet Ernest F. Schumacher A kicsi szép c. munkájából. 19. o.)
6. Freud, Sigmung: Ösztönök és ösztönsorsok. Ford. Berényi, Májay, Szalai. 1997, Filum Kiadás. 166 o.
7. Leslie White: A kultúra fejlődése. (New York,1959) In. Forrásmunkák a kultúra elméletéből I.
Szerk. Maróti Andor. Bp. 1988, Tankönyvkiadó. 224. o.

* Kozmikus civilizáció: környezetünk – tágabb értelemben a világegyetem – egyensúlyát nem veszélyeztető, az általános emberi gondolkodást tükröző, a technikai fejlődés és a fogyasztás harmóniáját jelentő kiterjesztett értelmű civilizáció, amit áthat a humánum.