TÚRÁZZ A CSERKÉSZEKKEL A KŐSZEGI HEGYSÉGBEN!

A cserkészek újra túrázni hívják az országot! Kapcsolódj ki velünk a természetben pár békés kilométeren, vagy mutasd meg, mit tudsz az embert próbáló távokon október 4-én.

TÚRÁZZ A CSERKÉSZEKKEL A KŐSZEGI HEGYSÉGBEN!
A cserkészek újra túrázni hívják az országot! Kapcsolódj ki velünk a természetben pár békés kilométeren, vagy mutasd meg, mit tudsz az embert próbáló távokon. Családdal, kutyával, kerékpárral, teljesítményhajhászoknak és emléktúrázóknak egyaránt. Gyalogos és kerékpáros túránkon várunk minden kicsit és nagyot október első hétvégéjén, Kőszegen!
A Magyar Cserkészszövetség helyi cserkészcsapata nagy sikerű, az ország több pontján már megvalósult, mindenki számára nyitott teljesítménytúrát szervez 2014. október 4-én, ezúttal Kőszegen. A Miskolcon, Budakalászon, Pomázon, Kecskeméten és Eger városában eddig megrendezett eseményeinken településenként több száz túrázni szerető cserkész és nem cserkész fiatal vett részt, hogy az olykor embert próbáló távokon erejüket a természetben mérjék fel.

A 2014-es októberi emléktúránkat idén két vidéki város, Pécsvárad és Jászberény mellett Kőszegen tartjuk.

A nyitott és mindenki számára ingyenes program kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalokat a számítógép elől és a négy fal közül kimozdítva kicsábítsuk a természetbe. A gyerekek az aktív időtöltés közben garantáltan remekül érezik majd magukat, mert tapasztalt cserkész túravezetőink Kőszeg legszebb túraútvonalait érintve állították össze a távokat. Programunk a közösségépítésre, a természeti értékek és környezetük megismerésére is lehetőséget teremt. A mozgás önmagában öröm, amit a résztvevők ezúttal Kőszeg legszebb vidékein élvezhetnek majd!
Amennyiben programunk felkeltette az érdeklődését, a túrával kapcsolatos további információkat Szoó Márton helyi főszervezőtől, a 30/437-6868-as telefonszámon kaphatnak.

Túrahelyszín: Kőszeg, Kőszegi hegység.
Időpont: 2014. október 4.
Részletes túraleírás alább olvasható!


Üdvözlettel:

Tőrincsi Tímea
Kommunikációs vezető
Magyar Cserkészszövetség
Tel.: 30/490-4444, 20/823-1785
Email: torincsi.timea@mcssz.hu







Túraprogram leírás
Időpont: 2014. október 4.
Helyszín: Kőszeg, Kőszegi hegység.
Helyi főszervező: Szoó Márton – 30/437-6868.
Távok:
• 14 km gyalogos
• 28 km gyalogos
• 56 km kerékpáros.

Start-cél: Kőszeg, Brenner János Közösségi Ház, Kelcz Adelffy u. 4-6.
GPS koordináták: szélesség: 47°23'23.60"É, hosszúság: 16°32'27.64"K.
(jobb megközelítés a parkolón keresztül Schneller István u. 3.)

Állomások:
• 14km: 7 forrás, Bertol I. látogató központ.
• 28 km: 7 forrás, Stájer házak, Írott kő, Szent Vid (innen fakultatívan a Velemben megrendezett Gesztnye ünnepen keresztül is folytathatják a túrát kifizetve a belépő árát, de lehetőséget biztosítunk a falut elkerülve is, tehát nem kötelező a költséges utat választani.)
• 56 km: Országhatár, Bucsu
Regisztráció és indulás: október 4. 7.00-12.00.
Érkezés: 18.00-ig.
Túra utáni meleg ételt és teát biztosítunk a távot teljesítettek számára.
A takarékosság és környezetvédelem érdekében kérjük, hozz magaddal bögrét vagy poharat a túrára.
Menetlevelet, kitűzőt, emléklapot és élelmet a célban csak a túrát megelőző péntek délig, az alábbi linken regisztráltak számára tudunk biztosítani.
JELENTKEZÉS: http://goo.gl/2W8Pbe
(egyéni vagy csoportos nevezés is lehetséges)