V. SZENT GYÖRGY – NAPI ÉNEKKARI TALÁLKOZÓ

2008. április 25 – én ötödször került megrendezésre a Szent György – napi énekkari találkozó a Kőszegi KIKI Bersek József Ált. Iskola szervezésében a Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény dísztermében

A rendezvényt a Be – Jó történelmi táncegyüttes nyitotta meg a reneszánsz év jegyében. Utána az összkar előadásában elhangzott Bárdos Lajos: Májusi kánonja, melyet Dr. Schrott Géza karnagy vezényelt.
A találkozót iskolánk igazgatónője, Kovácsné Szabó Éva, valamint Kőszeg város polgármestere, Huber László köszöntötte, aki egyben a rendezvény fővédnöke is volt.
Fellépő kórusok:
Concordia – Barátság Énekegyesület
Béri Balog Ádám Általános Iskola "Csengő – Bongó" kórusa
Német Nemzetiségi Kamarakórus
Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Orff Együttes
Dr. Csepregi Horváth János KIKI Általános Iskola
Árpád – házi Szent Margit Óvoda és Általános Iskola
Gróf Apponyi Albert Általános Iskola Gencsapáti
Kőszegi KIKI Bersek József Általános Iskola
Jurisics Miklós Gimnázium

A műsor végén elhangzó Rátkai – Schrott: Szent György Himnuszát Bencsicsné Hajkó Gyöngyi ének – zene szaktanácsadó vezényelte. Kísért a Budaker Gusztáv Zeneiskola rézfúvós együttese.

A rendezvényt támogatta: Huber László Polgármester Úr, és a Vas Megyei Közgyűlés Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága.