Orsolya-napi Vásár

2020. Október 17. - 2020. Október 18. Kőszeg Ingyenes!
Orsolya-napi Vásár
Orsolya-napi Vásár  plakát
Orsolya-napi Vásár Kőszeg, 2020. október 17-18.
Az idén 19. alkalommal rendezi meg Kőszegen az Orsolya napi vásárt a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház. A járványveszélyre való tekintettel nem szervezik meg a Civil Ízek Utcájában a főzőversenyt és nem lesz Az Alpokalja ízei vetélkedés sem. A helyi kézművesek a Jurisics Vár külső udvarán, míg a vendég vásározók a Jurisics téren és a Fő téren árulják portékáikat, ahogy azt tették elődeik is sok száz évvel ezelőtt. A vásár naponta 10.00 és 18.00 óra között várja látogatóit a szükséges egészségügyi rendszabályok betartása mellett. Délutánonként zenei produkciók a vásárban!

Az Orsolya-napi Vásáron szombaton 14.00 órától Peltzer Géza harmonikás szórakoztatja az érdeklődőket a Fő téren. A Jurisics téren a Kőszegi Rezesek lesznek hallhatók a Hősök tornyából. Vasárnap délután a Fő téren Vlasits György harmonika muzsikája szól, a Jurisics téren pedig Peltzer Géza játszik harmonikán.

Tájékoztató Vendégeink és Látogatóink részére a COVID-19 fertőzés megelőzése érdekében

Az új koronavírus (COVID-19) járvány terjedésének megelőzése érdekében, kérjük Önöket, hogy a rendezvény látogatása során az alábbiakra fordítsanak kiemelt figyelmet, illetve tartsák be az alábbi óvintézkedéseket.

A koronavírus fertőzés emberek közötti terjedésének elsődleges útja, hasonlóan az influenza és más légúti kórokozók terjedéséhez, a cseppfertőzés, a fertőzött ember köhögése vagy tüsszentése során a levegőbe kerülő, a vírust tartalmazó nyálcseppek, légúti váladék cseppek útján.

A betegség legjellemzőbb tünetei: láz, hidegrázás, száraz köhögés, légszomj. Előfordulhat még torokfájás, izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, és fáradékonyság.
Az ilyen tünetek fellépése esetén, különösen
- ha 38°C vagy afölötti láz, köhögés, légszomj valamelyike fennáll, hirtelen megbetegedési kezdettel, függetlenül a megbetegedés súlyosságától, és
- ha a tünetek kezdetét megelőző 14 napban érintkezett igazolt vagy feltételezett új koronavírussal fertőzött személlyel, vagy
- ha a tünetek kezdetét megelőző 14 napban külföldön járt,
mindenképpen forduljon a személyzethez, és kérje meg őket, hogy a 06-80-277-455 vagy 06-80-277-456 számon ingyenesen, a nap 24 órájában elérhető, magyarul és angolul beszélő diszpécser szolgálatot hívják fel.

A telefonhívást a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai fogadják majd. Kérjük, hogy tájékoztassa őket az esetleges tüneteiről, utazási előzményeiről, illetve az Önnel személyes kapcsolatban lévő vagy fizikai kontaktusba került beteg, légúti tüneteket mutató személyekről. A Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai az Ön által elmondottak alapján eldöntik a szükséges további teendőket.

COVID-19 TÁJÉKOZTATÓ

Az intézmény csapata felkészült a rendezvényre, és minden erejével azon dolgozik, hogy a lehető legbiztonságosabb körülményeket biztosítsa vendégei és látogatói számára.

Egészségügyi intézkedések:
A rendezvényen alkalmazott higiéniai és fertőzésvédelmi követelményrendszer a jelenleg érvényes hatósági előírásokat tükrözi, de természetesen folyamatosan követjük a mindenkori helyzetet és a jogszabályi változásokat.

Általános intézkedések:
▪ a rendezvény dolgozóit megfelelő védőeszközökkel elláttuk;
▪ Vendégeink és Látogatóink tájékoztatása már a rendezvényre érkezésük előtt és ott-tartózkodásuk alatt folyamatos;
▪ a beérkezési pontnál kihelyezésre kerültek a tájékoztatók, információs táblák
Általános higiénés intézkedések:
▪ a bejáratnál kézfertőtlenítőket helyeztünk el
● az intézmény területén lévő eszközöket előzetesen fertőtlenítjük, illetve gyakrabban takarítjuk,
● a beléptetés során a résztvevők testhőmérsékletét ellenőrizzük
● a rendezvényre való belépés előtt kötelező a kézfertőtlenítés a pohárpontnál,
● a maszkviselés kötelező
● a megfelelő távolság tartása kötelező,
● a maszkviselés nem kötelező, de ajánlott a látogatócsoportban
● ● a közösségi terek gyakran érintett felületeinek virucid fertőtlenítése folyamatos a nyitvatartási idő alatt.
Ezenkívül természetesen a saját munkatársaink védelméről is gondoskodunk az érvényes egészségügyi előírásoknak megfelelően, hisz szeretnénk biztonságban tudni a látogatóinkon kívül a kollégáinkat is.
Kérjük, hogy abban az esetben, ha a COVID-19 megbetegedésben szenved, illetve a COVID-19 megbetegedés tüneteit tapasztalja magán – így különösen köhögés, láz, nehézlégzés, hirtelen kezdetű szaglásvesztés, ízérzés hiánya vagy ízérzés zavara –, melyek mások egészségét is veszélyeztethetik, saját és környezetének egészsége és biztonsága érdekében, maradjon otthon. Az ilyen tünetekkel rendelkező látogatók belépése nem megengedett.

Bízunk benne, hogy ezeknek a szabályoknak a meghozatalával és betartásával mindenki számára megnyugtató és biztonságos környezetet tudunk teremteni.

Jó szórakozást kívánunk!