HIP Kreatív Pályázat és Igényfelmérő Kérdőív

Linkajánló
FELHÍVÁS - HIP KREATÍV PÁLYÁZAT

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. kreatív pályázatot hirdet a Hatékony Innovatív Partnerség (HIP) - Regionális kapacitásfejlesztés Nyugat-Dunántúlon című programhoz.

A pályázat célja: alkotómunkán keresztül közös gondolkodásra ösztönözni Nyugat-Dunántúl lakosságát az együttműködés, mint fogalom jelentéséről.

A nevezés feltételei: Olyan alkotásokat, ötleteket várunk, amelyek szemléletesen ábrázolják az együttműködés, a partnerség, az összefogás, az összetartozás fogalmát. A pályázaton korhatár nélkül, bárki részt vehet. Formai megkötés nincs. A nevezéshez pályázati adatlap kitöltése szükséges, amely letölthető a www.westpa.hu honlapról. A pályázó a pályamunkája benyújtásával hozzájárul annak nyilvánosságra hozatalához, és garantálja, hogy az nem sérti harmadik személy szellemi alkotáshoz fűződő jogát.

Nevezési kategóriák:
1. próza, vers
2. fotó, kisfilm
3. képzőművészet
4. egyéb

Beérkezési határidő: 2005. szeptember 1.

Beérkezési cím:
HIP Kreatív Pályázat
9400 Sopron, Új utca 12.
* Az elkészült alkotások, kompozíciók technikája és anyaga szabadon választott. (vízfesték, tempera, papír, agyag, tűzzománc, drót, kukoricacsuhé, fa, üveg, szalma, gyöngy, nád stb.)
Értékelés: A beérkezett pályaműveket szakmai testület értékeli. A pályaműveket nem áll módunkban visszaküldeni! A benyújtott pályaművekről és az alkotókról kiadvány készül, továbbá az elkészült munkák kiállításon kerülnek bemutatásra.
Díjak: Minden pályázó jutalomban részesül. Az egyes kategóriák győztesei 100.000 Ft értékű jutalmat kapnak! A II. és III. helyezetteket, valamint a különdíjasokat is jutalmazzuk!

Bővebb információ:
Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.
Kozma Adrienn (e-mail: hipinfo@westpa.hu; tel.: 06-99-512910)

Linkajánló
HIP IGÉNYFELMÉRŐ KÉRDŐÍV

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség induló ingyenes képzéseihez igényfelmérő kérdőívet készített.

Tisztelt jelenlegi és leendő Partnerünk!

Kedves Hölgyem / Uram!


Köszöntjük a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. (NYDRFÜ) nevében. Szervezetünk a HIP (Hatékony Innovatív Partnerség) - regionális kapacitásfejlesztés és hálózatépítés Nyugat-Dunántúlon elnevezésű programhoz kapcsolódva kérdőíves igényfelmérő kutatást végez. A kutatás célja, hogy a HIP program a régió igényeinek és tapasztalatának megfelelően a leghatékonyabban valósuljon meg.

Az Európai Unió és a Regionális Fejlesztés Operatív Programon (ROP) támogatásával megvalósuló HIP program célja, hogy erős szemléletformáláson keresztül elmélyüljön a régiótudat, továbbá, hogy a megvalósuló projekteken keresztül javuljon a Nyugat-dunántúli intézmények közötti együttműködés és helyi fejlesztéspolitika hatékonysága.

A két éves HIP program keretében partnerség-építő, kommunikációs tréningek és találkozók, valamint a kutatás javaslataira építő szakmai témájú képzések kerülnek megvalósításra. A képzések során a három szféra - az állami, a profit-orientált és a civil - egymás szakértelmére építve fejleszti tudását és a hatékony partnerséghez szükséges készségeket.
A várhatóan novemberben induló, 150.000Ft részvételi díj értékű képzéseinken ingyenes lesz a részvétel. A jelentkezések elbírálásánál előnyt élveznek majd a kérdőívet kitöltő személyek és szervezetek.

A válaszokat 2005. augusztus 15-éig várjuk. A kérdőívek visszaküldése történhet faxon, levélben és elektronikus úton is a következő elérhetőségekre: hipinfo@westpa.hu; Sopron Új utca 12. H-9400, fax: 99/512-919.

További információval a 06-99-512-910-es telefonszámon állunk a rendelkezésükre.

Együttműködésüket előre is köszönjük:

Kozma Adrienn
Programvezető

Győrffy Gábor
Ügyvezető Igazgató