ÖSSZEFOGLALÓ TÁJÉKOZTATÁS A HELYI VESZÉLYHELYZETI INTÉZKEDÉSEKRŐL

A bővítményben megpróbáljuk összefoglalni a jelenlegi intézkedéseket.

Veszélyhelyzeti Koordinációs Stáb alakult a Városházán

Tájékoztatom a lakosságot, hogy a Közös Önkormányzati Hivatal, valamint a városi szociális, kulturális és nevelési intézmények bevonásával a mai napon Veszélyhelyzeti Koordinációs Stábot állítottunk fel a koronavírus elleni védekezés összehangolása érdekében, melynek irányítása a polgármester feladata. Munkánk során folyamatosan kapcsolatot tartunk a Vas Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalával, valamint a Rendőrséggel és a járási tisztifőorvossal. A Veszélyhelyzeti Koordinációs Stábnak számos feladata lesz, gondoskodnia kell városi, intézményi erőforrásaink hatékony, célszerű használatáról, valamint a magánszemélyek, szervezetek részéről érkező segítség és felajánlások összehangolásáról.
Kiemelt feladatként tekintünk idős embertársaink mindennapi ügyintézésének segítésére, melyben legtöbbet a családtagok tehetnek. Tisztelettel megkérek mindenkit, hogy fokozottan ügyeljünk idős rokonaink támogatására, lehetőleg ne kelljen elhagyniuk otthonukat, kerülhessék el a fertőzés veszélyét.
Mivel nincs minden idős embernek helyben segíteni képes rokona, intézményeink is segíteni fogják a napi bevásárlást, gyógyszerkiváltást, illetve segítőkész önkéntesek jelentkezését is várjuk!

A segítséget kérő idősek hívását munkaidőben a 94/561-510, 94/561-511, és 30/965 4074 telefonszámokon, míg az önkéntesek jelentkezését az onkentes@koszeg.hu email címen tudjuk fogadni.

Kérem, mindannyian gondoljuk át, mit tehetünk saját magunk és mások, különösen idős embertársaink egészségének megőrzéséért, és tegyünk is meg mindent a legveszélyeztetettebek védelme érdekében!
Segítségüket az idősek nevében is köszönöm!
Básthy Béla polgármester

A VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT TÁJÉKOZTATÓJA

A JELENLEGI JÁRVÁNYÜGYI HELYZET MIATT KÉRÜNK MINDENKIT AZ ALÁBBIAK SZIGORÚ BETARTÁSÁRA ÉS BETARTATÁSÁRA. A KŐSZEGI SZOCIÁLIS GONDOZÁSI KÖZPONT VÉDŐNŐI SZOLGÁLATÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA A KORONAVÍRUS TERJEDÉSÉNEK MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN

A JELENLEGI JÁRVÁNYÜGYI HELYZET MIATT KÉRÜNK MINDENKIT AZ ALÁBBIAK SZIGORÚ BETARTÁSÁRA ÉS BETARTATÁSÁRA:

1. Beteg gyermeknek és szülőnek szigorúan tilos a védőnői tanácsadóba belépnie!
2. Egy gyermekkel csak egy kísérő jöhet be a tanácsadóba!
3. A tanácsadóba is hozzák magukkal a saját kézfertőtlenítőt és használják, illetve a fenntartó által biztosított fertőtlenítőszer mindenki számára elérhető a tanácsadó várójában!
4. A szülők vigyázzanak arra, hogy a tanácsadó várójában a kisgyermekek szájukkal ne érintsék a bútorokat, az ablakot!

FENTIEKEN KÍVÜL:

A személyi higiénére fokozottan kell figyelni OTTHON IS!

1.A fertőzés megelőzésének legfontosabb módja a gyakori, alapos meleg vizes, szappanos, legalább 40 másodpercig tartó kézmosás.
2.A gyermekeknek tanítsák meg az úgynevezett köhögési etikettet: papír zsebkendő használata köhögéskor, tüsszentéskor, a használt zsebkendőt ki kell dobni, majd kezet kell mosni.
3.A kézmosás és kézfertőtlenítési lehetőséget biztosítani kell! A gyermekek ezek használatát felnőtt irányításával és ellenőrzésével tanulják meg! Legjobb nevelés a példamutatás!
4.Amennyiben rendelkeznek szájmaszkkal, hurutos tünetek esetén használják! Ha ez nem áll rendelkezésre, akkor erre a célra tiszta, vasalt pamutkendő is alkalmazható. Legjobb nevelés a példamutatás!
5.Ismeretségi és baráti körben kerülni kell a szokásos érintkezési formák közül a kézfogást, puszit!
6.Szellőztessenek gyakran!
7. Kerüljék a nagy tömegeket, különösen a kismamák, csecsemők, kisgyermekek!
8. Fontolják meg a rendezvények látogatását pl. mozi, színház, szórakozóhelyek és az utazást is!
9.Saját immunrendszer erősítése érdekében táplálkozzanak változatosan, fogyasszanak sok zöldséget, gyümölcsöt, szedjenek multivitamint, Cvitamint, tartózkodjanak sokat a szabadban!
10. A koronavírus lipid burokkal rendelkezik, így a legtöbb, egyfázisú tisztító-, fertőtlenítőszer hatásos ellene. Takarításhoz vírusölő hatással rendelkező készítmények használata javasolt. Flóraszept, Sanytol, Domestos

Ismét felhívjuk a Tisztelt Szülők figyelmét arra, hogy a védőnők a munkájukat az egészséges gyermekek között végzik. Orvosi rendelőben való előfordulásuk esetleges. Az egészséges gyermekek érdekében kérünk mindenkit, hogy orvosi kérdésekben: betegség, vagy annak gyanúja, recept és beutaló íratása és elkérése, időpont kérése, időpontra megérkezés- a gyermekorvosi rendelőt hívják telefonon, illetve szükség szerint keressék fel, rendelési időben!

Az egészséges aggodalom teljesen reális, de pánikolni nem kell! Tanuljuk meg, hogyan védhetjük meg magunkat és egymást, és kerülhetjük el a fertőzést munkahelyen, iskolában és csoportos eseményeken.

Koronavírussal kapcsolatban ingyenesen hívható telefonszámok, ahol tanácsot lehet kérni:
06-80-277-455 és 06-80-277-456
Hiteles információkért keressék fel az alábbi oldalt:
https://www.nnk.gov.hu/i…/lakossagi-tajekoztatok/koronavirus

A KŐSZEGI HÁZIORVOSOK felhívása a lakosság részére!!!

Az alapellátásban a lakosság érdekében a következő intézkedéseket vezetjük be visszavonásig. A rendelő várójában kizárólag egyszerre max. 5 ember tartózkodhat, a betegeket az asszisztensnők fogják behívni érkezési sorrendben.

Addig mindenki az előtérben és a rendelő előtt elhelyezett padokon köteles várakozni!

a lázas, a köhögő betegek ne jöjjenek be a rendelőbe, kizárólag telefonon vegyék fel a kapcsolatot háziorvosok a többi beteg érdekében és az esetleges továbbfertőzés miatt • aki külföldön dolgozik - beleértve Ausztriát is és betegség tüneteit tapasztalja magán, maradjon otthon, telefonon jelezze panaszait felénk • recept felírása kiváltás megkönnyítése miatt kizárólag e-recept formájában történik (néhány gyógyszer kivételével), a gyógyszer igényüket telefonon tudják leadni rendelési időben az ápolóknak . halasztható beutaló kérése, lelet megbeszélés és nem sürgős vizsgálat miatt se keressenek minket ne kockáztassuk a megbetegedést a kismamák soron kívül lesznek ellátva!

A kőszegi gyermekorvosok közleménye

Kedves Szülők és Gyermekek! Tekintettel a kialakult járványügyi helyzetre, tisztelettel kérünk mindenkit, hogy a Gyermekorvosi Rendelő felkeresése előtt gondoljon az alábbiakra.

- Amennyiben az elmúlt két hétben külföldön jártak, vagy találkoztak coronavírussal fertőzött, vagy arra gyanús személlyel, vagy annak hozzátartozójával, kérjük, hogy

Telefonon jelentkezzenek, ne jöjjenek be a rendelőbe!

- Csak szükséges esetben jöjjenek be személyesen, akkor is ha nem állnak fenn az előbbi körülmények.Telefonon szívesen adunk tanácsot. Tekintettel arra, hogy gyerekeknél a légúti megbetegedések többsége vírusos eredetű, csak tüneti - kezelés szükséges/lázcsillapítás ha indokolt, bő folyadék, pihenés, vitaminok/. - Természetesen ha a gyermek általános állapota nem kielégítő vagy aggasztó tüneteket /csillapíthatatlan láz, nem fogyaszt folyadékot, aluszékony, erős fájdalom, kiütés, bőr vérzés, nehézlégzés, erős köhögés /észlelnek, akkor szükséges az orvosi vizsgálat.

- A fentiek miatt a rendelő váróját, a tanácsadási napokon, csak a tanácsadás befejezése után nyitjuk ki. Státuszvizsgálatok, ha nem jár együtt kötelező oltással, halaszthatók.

- Gyógyszer, tápszer stb. igényt telefonon jelezzék rendelési időben. -A váróban 4-5 beteg és hozzátartozója tartózkodjon egyidőben, amennyiben az időjárás engedi a többiek a rendelő előtt várakozzanak egymástól távol.

- Kérjük használják a váróba kihelyezett kézfertőtlenítőt bejövetkor és távozáskor. Vigyázzunk egymásra!!! Dr Kiss Gabriella és Dr Ágoston Zsuzsanna

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy - az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humán járvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel - a Kőszegen működő játszóterek, sportpark és egyéb sportcélú létesítmények használatát Kőszeg Város Önkormányzata - átmeneti időre megtiltja:

- Rohonci u. 42. mögötti játszótér (3344/50 hrsz)
- Írottkő u. 9-11. közötti játszótér (3344/21 hrsz)
- Bezerédy utca 3. mögötti játszótér
- Kőszegfalvi u. 88. (170 hrsz)
- Alpannónia Szabadidőpark
- Gyöngyös szabadidőpark Táncsics M. u. (2167/4 hrsz)
- Lóránt Gyula Sporttelep
- Kenyérhegyi Síugrósánc
- Rábai Gábor Sporttelep
- Űrhajósok útjai sportpark
- Teniszpálya Petőfi tér

és egyéb nem regisztrált játszóterek!

Kérem, hogy mindenki csökkentse minimálisra az egyéb közterületek használatát is, különösen kerüljük a csoportos jelenlétet!

Aki teheti maradjon otthon! Köszönjük megértésüket és együttműködésüket!

A rendelkezés az aláírás napján lép hatályba, és visszavonásig hatályos.

Kőszeg. 2020. március 20.

Básthy Béla polgármester dr. Zalán Gábor jegyző

Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a kőszegi alapellátásban az egészségügyi vészhelyzet miatt 2020. március 23-tól az orvosokkal történő előzetes telefonos konzultáció után az alábbi időpontokra változnak a rendelések:

  • Hétfő: 13:00-16:30
  • Kedd: 13:00-16:00
  • Szerda: 12:30-16:30
  • Csütörtök: 13:00-16:00
  • Péntek: 10:00-15:00

E-recept és adminisztrációs kérések a körzet szokásos rendelési idejében kérhető telefonon az asszisztensnőktől!

1. körzet Dr. Nedeczky Veronika 94/360-178 ÉS
2. körzet Dr. Pusztai Gergő 94/363-767

  • Hétfő: 07:30-12:00
  • Kedd: 12:30-17:00
  • Szerda: 07:30-12:00
  • Csütörtök: 12:30-17:00
  • Péntek: 10:00-15:00

3. körzet (Dr. Varga István leendő körzete) 94/360-287 ÉS
4. körzet Dr. Prugberger-Németh Lilla (Dr. Nagypál Judit) 94/656-106

  • Hétfő: 12:30-16:30
  • Kedd: 07:30-12:00
  • Szerda: 12:30-16:30
  • Csütörtök: 07:30-12:00
  • Péntek: 10:00-15:00

Kéréseikkel, panaszaikkal kérjük telefonon jelentkezzenek! A gyógyszerek az elektronikus térbe kerülnek felírásra, melyet a patikákban 2 nap múlva tudnak kiváltani.

Az egészségügyi vészhelyzetre való tekintettel kérnénk kedves betegeink megértését és türelmét! A megnövekedett telefonos hívásszám miatt a kapcsolási idő több perc is lehet!

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy Magyarország Kormánya a 40/2020. (III.11.) rendeletében veszélyhelyzetet hirdetett ki.

Erre való tekintettel a Kőszeg-hegyaljai hulladéklerakó és hulladékudvar
2020. MÁRCIUS 18. NAPJÁTÓL HATÁROZATLAN IDEIG ZÁRVA TART!

5 tonna feletti tiszta inert hulladék (törmelék, beton, tégla stb.) továbbra is beszállítható előzetes időpont egyeztetés után. Időpont egyeztetés telefonon: 06-30-219-0454 és 06-30-299-3237 telefonszámokon.

A lakossági inert-, lom- és kevert építési-bontási hulladék kizárólag a Kőszegi Városüzemeltető Np. Kft-től rendelhető konténeres szállítás keretén belül szállítható be. A zöldhulladékot a lakosság heti 1 alkalommal, pénteken 8-16 óra között szállíthatja be saját eszközzel. Térítésmentesen továbbra is 1600 kg/év/ingatlan szállítható be.

Más hulladékot a hulladékudvar jelenleg nem fogad.

Aktuális felhívások



A VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT TÁJÉKOZTATÓJA A KŐSZEGI HÁZIORVOSOK felhívása a lakosság részére!!! Veszélyhelyzeti hulladékkezelés, zöld hulladék lerakása TÁJÉKOZTATÓ

Minden felhívás és információ időrendben



2020. Március 13.

2020. Március 10.