Programnaptár
0000. 1.
Augusztus
0000. Augusztus 1.
December
1918. December 15.
Július
1921. Július 30.
Október
1924. Október 21.
Március
2010. Március 4.
Június
2013. Június 1.
Az idei évben Kőszeg Város Város Fúvószenekarának Tavaszi hangversenye június 1-én kerül megrendezésre, hiszen ez egyben a zenekar minősítő hangversenye és Szilágyi Miklós karnagy egyetemi tanulmányainak vizsgakoncertje.
2013. Június 2.
2013. Június 2.
A koncert 16.00 órakor kezdődik.
2013. Június 2.
A Városi Gyereknap június 2-án 14.00 órától kerül megrendezésre a Lóránt Gyula Sporttelepen, ahol ugyanekkor lesz a II. Kőszegi Sportágválasztó a KSK szervezésében.
2013. Június 3.
2013. Június 4.
Kőszeg Város Önkormányzata és a Kőszegi Trianon Társaság szeretettel
meghívja a város lakosságát a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezendő programokra június 4-én.
2013. Június 7.
2013. Június 7.
Kőszeg Város Önkormányzata, a Kőszegi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Kőszegfalvi Baráti Kör Kőszegfalva alapításának 300. évfordulója alkalmából rendezett programokra hívja az érdeklődőket június 7-én és 8-án.
2013. Június 8.
Könnyed szerenádmuzsika és ismert dallamok a musical és a filmzene világából.
2013. Június 13.
2013. Június 14.
2013. Június 14.
2013. Június 14.
2013. Június 15.
2013. Június 15.
Időpontok: Június 15., 20.30 óra (esőnap: Június 16.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 2.500.-
2013. Június 15.
2013. Június 16.
2013. Június 17.
Időpontok: Június 17. (esőnap: Június 18.) Helyszín: Jurisics vár - Toronyudvar (9730 Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 2.000.-
2013. Június 18.
Időpontok: Június 18., 10.00 óra Helyszín: Jurisics vár, Lovagterem (Rajnis u. 9.) Jegyár: 1.500.- (egy felnőtt és egy gyerek)
2013. Június 19.
Időpontok: Június 19., 19.00 óra Helyszín: Jurisics vár, Lovagterem (Rajnis u. 9.) Jegyár: 1.500.-
2013. Június 21.
2013. Június 22.
19.00 óra A vitéz szabólegény – Mesebolt Bábszínház előadása
21.30 óra BE-JÓ Tűztáncosok
2013. Június 22.
Időpontok: Június 22., 20.30 óra Helyszín: Jurisics vár, Lovagterem (Rajnis u. 9.) Jegyár: 2.000.-
2013. Június 23.
17.30 óra Szép országunk vitéz idejéből –Langaléta Garabonciások
19.00 óra Szekérmesék – Az aranyhal
Gulyás László vándormuzsikus-mesemondó előadása
2013. Június 23.
2013. Június 25.
Időpontok: Június 25., 19.00 óra Helyszín: Jurisics vár - Toronyudvar (9730 Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 1.500.-
2013. Június 26.
Időpontok: Június 26., 20.30 óra Helyszín: Jurisics vár Klub (JUK) (9730 Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 2.000.-
2013. Június 26.
2013. Június 28.
Időpontok: Június 28., 20.30 óra (esőnap: Július 02.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 3.500.-
2013. Június 29.
Időpontok: Június 29., 20.30 óra (esőnap: Július 01.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 3.000.-
2013. Június 29.
2013. Június 29.
Július
2013. Július 1.
2013. Július 5.
Időpontok: Július 5., 20.30 óra Helyszín: Jurisics vár, Lovagterem (Rajnis u. 9.) Jegyár: 2.000.-
2013. Július 6.
2013. Július 11.
Időpontok: Július 11., 20.30 óra (esőnap: Július 14.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 3.000.-
2013. Július 12.
2013. Július 12.
Időpontok: Július 12., 20.30 óra (esőnap: Július 14.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 3.000.-
2013. Július 13.
2013. Július 13.
2013. Július 13.
Időpontok: Július 13., 20.30 óra (esőnap: Július 14.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 3.000.-
2013. Július 14.
2013. Július 16.
Időpontok: Július 16., 20.30 óra (esőnap: Július 18.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 3.000.-
2013. Július 17.
Időpontok: Július 17., 20.30 óra (esőnap: Július 18.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 3.000.-
2013. Július 18.
Időpontok: Július 18. Helyszín: Jurisics vár, Lovagterem (Rajnis u. 9.) Jegyár: 1000.-
2013. Július 19.
Időpontok: Július 19., 20.30 óra (esőnap: Július 22.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 3.000.-
2013. Július 20.
2013. Július 20.
Időpontok: Július 20., 20.30 óra (esőnap: Július 22.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 3.000.-
2013. Július 21.
Időpontok: Július 21. (esőnap: Július 22.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 3.000.-
2013. Július 23.
Időpontok: Július 23. Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad - rossz idő esetén lovagterem (9730 Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 2.500.-Ft
2013. Július 24.
Időpontok: Július 24., 20.30 óra (esőnap: Július 25.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 3.500.-
2013. Július 26.
Időpontok: Július 26. Jegyár: 2.000.-
2013. Július 27.
Időpontok: Július 27. (esőnap: Július 28.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 3.000.-
2013. Július 29.
Időpontok: Július 29., 20.30 óra (esőnap: Július 30.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 3.000.-
2013. Július 31.
Időpontok: Július 31., 20.30 óra (esőnap: Augusztus 01.) Helyszín: Kőszegi Várszínház - Nagyszínpad (Jurisics-vár - Kőszeg, Rajnis utca 9.) Jegyár: 3.000.-
Augusztus
2013. Augusztus 2.
Augusztus hónapban újra sok-sok program várja az érdeklődőket. A legnépszerűbb természetesen az Ostromhétvége, mely augusztus 2-4. között kerül lebonyolításra.
2013. Augusztus 2.
2013. Augusztus 5.
2013. Augusztus 10.
Fellépnek: Aster és a Kőszegi Orientális Táncklub, Shamila és ISIS Gyöngyei (Szombathely), Lenkefi Zita és tanítványai (Budapest), Erika és táncosai (Körmend)
2013. Augusztus 13.
2013. Augusztus 15.
2013. Augusztus 15.
2013. Augusztus 20.
2013. Augusztus 21.
2013. Augusztus 22.
2013. Augusztus 22.
2013. Augusztus 23.
2013. Augusztus 30.
2013. Augusztus 30.
2013. Augusztus 30.
Szeptember
2013. Szeptember 0.
2013. Szeptember 1.
2013. Szeptember 3.
2013. Szeptember 7.
2013. Szeptember 8.
2013. Szeptember 13.
2013. Szeptember 13.
2013. Szeptember 13.
2013. Szeptember 14.
2013. Szeptember 14.
2013. Szeptember 21.
2013. Szeptember 26.
Szeptember 26-29. között kerül megrendezésre a szüreti programsorozat, sok-sok fúvószenével, Bikinivel, Tóth Gabival, Keresztes Ildikóval, Kasza Tibivel és sok más fellépővel.
2013. Szeptember 27.
Október
2013. Október 1.
2013. Október 1.
A HEVESI SÁNDOR SZÍNHÁZ MŰVÉSZEI előadására október 1-jén (hétfő) 18 órai kezdettel a Jurisics vár lovagtermébe várjuk a kőszegi szép korúakat.
2013. Október 4.
2013. Október 7.
Nemzeti Gyásznap
Kőszeg Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt az ARADI VÉRTANÚK EMLÉKÉRE megrendezésre kerülő városi ünnepségre. Program: 2013. október 7. 17.30 óra – Az 50 éves fennállását ünneplő Bersek József Általános Iskola tisztelgése a névadó felújított emlékműve előtt. 18.00 óra – megemlékezés és koszorúzás a kőszegi temetőben. Közreműködnek az Árpád-házi Szent Margit Óvoda és Általános Iskola tanulói. Felkészítő tanár: Horváth Mária.
2013. Október 8.
2013. Október 11.
2013. Október 13.
2013. Október 13.
2013. Október 18.
2013. Október 19.
2013. Október 22.
November
2013. November 1.
2013. November 5.
2013. November 6.
2013. November 6.
2013. November 7.
2013. November 9.
2013. November 11.
2013. November 12.
2013. November 13.
2013. November 14.
2013. November 15.
2013. November 15.
2013. November 16.
2013. November 19.
2013. November 22.
2013. November 22.
2013. November 25.
December
2013. December 0.
2013. December 1.
2013. December 1.
2013. December 4.
Zenés irodalmi estet szervez december 4-én, szerdán 17 órai kezdettel a Jurisics-vár Lovagtermében a Kőszegi Polgári Kaszinó II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1701. november 7-i bécsújhelyi szökésének és az őt szökésében segítő, Kőszegen nyugvó Lehmann Gottfried börtönkapitány december 24-i kivégzésének emlékére.
2013. December 5.
2013. December 6.
2013. December 6.
2013. December 7.
2013. December 7.
2013. December 8.
2013. December 8.
2013. December 8.
2013. December 8.
2013. December 8.
2013. December 13.
2013. December 13.
2013. December 13.
2013. December 14.
2013. December 15.
2013. December 16.
2013. December 17.
2013. December 17.
2013. December 18.
2013. December 19.
2013. December 20.
2013. December 20.
2013. December 21.
2013. December 21.
2013. December 22.
2013. December 22.
2013. December 24.
2013. December 27.
2013. December 31.
2013. December 31.
2013. December 31.
Január
2014. Január 10.
2014. Január 10.
2014. Január 11.
2014. Január 13.
2014. Január 18.
2014. Január 18.
2014. Január 18.
2014. Január 19.
2014. Január 19.
2014. Január 21.
2014. Január 23.
2014. Január 24.
2014. Január 25.
2014. Január 27.
2014. Január 28.
2014. Január 31.
Február
2014. Február 1.
2014. Február 3.
2014. Február 5.
2014. Február 7.
2014. Február 8.
2014. Február 11.
2014. Február 14.
2014. Február 14.
2014. Február 15.
2014. Február 15.
2014. Február 15.
2014. Február 15.
2014. Február 17.
2014. Február 17.
2014. Február 18.
2014. Február 21.
2014. Február 22.
2014. Február 25.
2014. Február 26.
2014. Február 28.
Március
2014. Március 1.
2014. Március 1.
2014. Március 1.
2014. Március 1.
2014. Március 3.
2014. Március 4.
2014. Március 6.
2014. Március 7.
2014. Március 7.
2014. Március 8.
2014. Március 8.
2014. Március 8.
2014. Március 8.
2014. Március 11.
2014. Március 13.
2014. Március 14.
2014. Március 15.
2014. Március 18.
2014. Március 22.
2014. Március 24.
2014. Március 28.
2014. Március 29.
2014. Március 29.
2014. Március 31.
2014. Március 31.
Április
2014. Április 4.
2014. Április 7.
2014. Április 10.
2014. Április 11.
2014. Április 11.
2014. Április 11.
2014. Április 11.
2014. Április 11.
2014. Április 12.
2014. Április 12.
2014. Április 12.
2014. Április 12.
2014. Április 12.
2014. Április 13.
2014. Április 14.
2014. Április 16.
2014. Április 17.
2014. Április 18.
2014. Április 19.
2014. Április 22.
2014. Április 23.
2014. Április 24.
2014. Április 24.
2014. Április 24.
2014. Április 25.
2014. Április 25.
2014. Április 25.
2014. Április 25.
2014. Április 26.
2014. Április 26.
2014. Április 30.
2014. Április 30.
2014. Április 30.
Május
2014. Május 1.
2014. Május 2.
2014. Május 3.
2014. Május 4.
2014. Május 8.
2014. Május 9.
2014. Május 9.
2014. Május 10.
2014. Május 12.
2014. Május 13.
2014. Május 13.
2014. Május 16.
2014. Május 17.
2014. Május 17.
2014. Május 20.
2014. Május 21.
2014. Május 24.
2014. Május 25.
2014. Május 25.
2014. Május 25.
2014. Május 27.
2014. Május 27.
2014. Május 29.
2014. Május 30.
2014. Május 31.
2014. Május 31.
Június
2014. Június 1.
2014. Június 1.
2014. Június 2.
2014. Június 2.
2014. Június 6.
2014. Június 6.
2014. Június 7.
2014. Június 7.
2014. Június 8.
2014. Június 8.
2014. Június 8.
2014. Június 8.
2014. Június 11.
Kezdési időpont: 10.00 óra
2014. Június 13.
2014. Június 13.
2014. Június 13.
2014. Június 14.
Kezdési időpont: 18.00 óra
2014. Június 14.
2014. Június 14.
2014. Június 14.
2014. Június 14.
2014. Június 15.
Kezdési időpont: 20.00 óra
2014. Június 15.
Kezdési időpont: 18.00 óra
2014. Június 15.
2014. Június 18.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Június 20.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Június 20.
2014. Június 20.
2014. Június 21.
2014. Június 21.
2014. Június 22.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Június 26.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Június 27.
2014. Június 28.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Június 30.
Július
2014. Július 1.
2014. Július 3.
Kezdési időpont: 20.00 óra
2014. Július 5.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Július 5.
2014. Július 6.
2014. Július 6.
2014. Július 7.
Kezdési időpont: 19.00 óra
2014. Július 10.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Július 11.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Július 12.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Július 12.
2014. Július 12.
2014. Július 13.
2014. Július 13.
2014. Július 14.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Július 15.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Július 16.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Július 17.
2014. Július 18.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Július 19.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Július 19.
2014. Július 19.
2014. Július 20.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Július 23.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Július 25.
Kezdési időpont: 19.00 óra
2014. Július 26.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Július 28.
Kezdési időpont: 20.30 óra
2014. Július 30.
Kezdési időpont: 20.30 óra
Augusztus
2014. Augusztus 1.
Augusztus hónapban újra sok-sok program várja az érdeklődőket. A legnépszerűbb természetesen az Ostromhétvége, mely augusztus 1-3. között kerül lebonyolításra.
2014. Augusztus 1.
2014. Augusztus 4.
2014. Augusztus 9.
2014. Augusztus 9.
2014. Augusztus 10.
Időpont: 20.00
2014. Augusztus 10.
2014. Augusztus 13.
2014. Augusztus 15.
2014. Augusztus 15.
A kőszegi katolikus egyházközség hagyományos zarándoklata
13.00 óra Indulás a Jézus Szíve Plébániatemplom elől
Távolság oda-vissza: kb. 12 km
15:00 óra Ünnepi szentmise Rőtfalván a kegytemplomban
2014. Augusztus 16.
2014. Augusztus 16.
2014. Augusztus 16.
2014. Augusztus 16.
2014. Augusztus 16.
Időpont: 10.00
2014. Augusztus 16.
2014. Augusztus 19.
Időpont: 20.00
A Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület utcabálja
Zenél a Peti & Ati Duó
2014. Augusztus 20.
2014. Augusztus 20.
2014. Augusztus 20.
2014. Augusztus 20.
Időpont: 17.00
2014. Augusztus 20.
Időpont: 18.00
2014. Augusztus 22.
2014. Augusztus 29.
2014. Augusztus 29.
esőnap: augusztus 31.
2014. Augusztus 30.
2014. Augusztus 30.
2014. Augusztus 30.
2014. Augusztus 30.
Szeptember
2014. Szeptember 7.
2014. Szeptember 7.
2014. Szeptember 12.
2014. Szeptember 13.
2014. Szeptember 13.
2014. Szeptember 14.
2014. Szeptember 16.
2014. Szeptember 19.
2014. Szeptember 20.
2014. Szeptember 25.
2014. Szeptember 26.
2014. Szeptember 26.
2014. Szeptember 27.
2014. Szeptember 28.
Kőszeg szőlősgazdái tavasszal a Szőlő jövésnek könyvébe rajzolják be évről évre a friss hajtásokat. Most már azt is tudják, milyennek ígérkezik a termés. A borászok az Alpokalja környékbeli dűlőin közel 150 hektáron főként kékfrankost, zweigeltet és blauburgert termelnek, és minden évben rendesen megünneplik a szüretet: a nemzetközi fúvószenei találkozóval egybekötött vígasság szeptember 26-tól, 28-ig vár bennünket 5 fúvószenekar fellépéseivel.
Október
2014. Október 1.
2014. Október 1.
2014. Október 4.
2014. Október 4.
2014. Október 4.
2014. Október 4.
2014. Október 5.
2014. Október 6.
2014. Október 6.
2014. Október 7.
2014. Október 7.
2014. Október 11.
2014. Október 11.
2014. Október 11.
2014. Október 12.
Találkozás Kőszegi Vasútáálomásnál
2014. Október 13.
2014. Október 15.
2014. Október 16.
2014. Október 23.
2014. Október 24.
Orsolya napi vásár, „Natúrpark Ízei” - Gasztronómiai fesztivál, 2014. október 24-25. Kőszeg, belváros.
Az idén 13. alkalommal rendezi meg Kőszegen a „Natúrpark ízei”-Gasztronómiai fesztivált és Orsolya napi vásárt a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház az Írottkő Natúrparkért Egyesület segítségével.
2014. Október 25.
Orsolya napi vásár, „Natúrpark Ízei” - Gasztronómiai fesztivál, 2014. október 24-25. Kőszeg, belváros.
Az idén 13. alkalommal rendezi meg Kőszegen a „Natúrpark ízei”-Gasztronómiai fesztivált és Orsolya napi vásárt a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház az Írottkő Natúrparkért Egyesület segítségével.
November
2014. November 3.
2014. November 5.
2014. November 6.
2014. November 6.
2014. November 7.
2014. November 8.
2014. November 8.
2014. November 9.
2014. November 11.
2014. November 11.
2014. November 11.
2014. November 11.
2014. November 13.
2014. November 14.
2014. November 14.
2014. November 15.
2014. November 15.
2014. November 17.
2014. November 19.
2014. November 21.
2014. November 22.
2014. November 22.
2014. November 30.
December
2014. December 5.
2014. December 5.
2014. December 6.
2014. December 6.
2014. December 6.
2014. December 6.
2014. December 7.
2014. December 7.
2014. December 8.
2014. December 8.
2014. December 12.
2014. December 12.
2014. December 13.
2014. December 13.
2014. December 14.
2014. December 15.
2014. December 16.
2014. December 16.
2014. December 17.
2014. December 17.
2014. December 20.
2014. December 21.
2014. December 21.
2014. December 21.
2014. December 24.
2014. December 28.
2014. December 31.
2014. December 31.
Január
2015. Január 10.
2015. Január 10.
2015. Január 10.
2015. Január 13.
2015. Január 17.
2015. Január 17.
A HAJNALCSILLAG NÉPTÁNCEGYÜTTES meghív minden kedves szórakozni vágyót a 2015. január 17-én, szombaton a Jurisics vár lovagtermében megrendezésre kerülő hagyományos FARSANGI MULATSÁGRA.
Zene: Peti&Ati Duó
Belépőjegy ára: 1.000.- Ft
Kapunyitás: 18.00 óra
Köszönjük, hogy belépőjegy-és tombolaszelvény vásárlásával, illetve fogyasztásával támogatja a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes Közhasznú Alapítványt!
2015. Január 17.
2015. Január 18.
2015. Január 20.
2015. Január 22.
A Magyar Kultúra Napja 2015. január 22-én, 18.00 órakor
a Jurisics-vár Művelődési Központ lovagtermében kerül megrendezésre, melyre tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját. Ünnepi beszédet mond: Keszei Balázs, A Jurisich Miklós Gimnázium igazgatója
Kőszeg Város Önkormányzata Humán Erőforrás Bizottságának elnöke
2015. Január 24.
Január 24-én a HOTEL Írottkőben rendezi hagyományos bálját a Kőszeg és Vidéke Vállalkozók Ipartestülete. Köszöntőt mond Huber László polgármester. Fellép a Dance Jam. Zene: Partyzona Zenekar.
2015. Január 24.
2015. Január 24.
2015. Január 27.
Gryllus Vilmos - gyermekkoncert. Kezdési időpontok: Óvodásoknak 10.00 óra, alsó tagozatosoknak: 13.30 óra
2015. Január 30.
2015. Január 31.
2015. Január 31.
Február
2015. Február 2.
2015. Február 6.
2015. Február 7.
2015. Február 7.
2015. Február 7.
Kőszeg Város Fúvószenekar szeretettel meghív minden érdeklődőt a 2015. február 7-én, 19.00 órától a Balog Iskola Sportcsarnokában megrendezésre kerülő Jelmezes Fúvós Farsangi Bálra.
Zene: Cabo Wabo Party Band
Információ, asztalfoglalás: a zenekar tagjainál, 0620/9311-227, bakos@koszeg.hu, vagy www.koszeg.hu
BELÉPŐJEGY CSAK ELŐVÉTELBEN KAPHATÓ,
ÁRA: 2.250.- Ft
Köszönjük, hogy részvételével támogatja a Kőszeg Fúvószenekaráért Alapítványt!
2015. Február 7.
2015. Február 10.
2015. Február 12.
2015. Február 13.
2015. Február 13.
2015. Február 13.
2015. Február 13.
A FELÚJÍTOTT JURISICS-VÁR ÉPÜLETEGYÜTTESÉNEK
ÜNNEPÉLYES ÁTADÁSA, „A Kőszegi Jurisics-vár turisztikai fejlesztése I. ütem” című (NYDOP-2.2.1/B-2f-2009-0003 számú) projekt keretében megújított Jurisics vár épületegyüttesének avató rendezvénye
2015. Február 14.
Csík-Nádudvari Éva Balaton Art Vonyarcvashegy
2015. Február 14.
2015. Február 15.
2015. Február 17.
2015. Február 18.
2015. Február 18.
2015. Február 21.
2015. Február 24.
2015. Február 25.
2015. Február 27.
2015. Február 27.
2015. Február 28.
Március
2015. Március 1.
2015. Március 1.
2015. Március 3.
2015. Március 6.
2015. Március 6.
2015. Március 6.
2015. Március 7.
2015. Március 7.
2015. Március 7.
2015. Március 7.
2015. Március 9.
2015. Március 10.
2015. Március 13.
2015. Március 13.
2015. Március 13.
2015. Március 13.
2015. Március 14.
2015. Március 15.
2015. Március 20.
2015. Március 21.
2015. Március 21.
2015. Március 24.
2015. Március 24.
2015. Március 27.
2015. Március 28.
2015. Március 29.
2015. Március 29.
Április
2015. Április 1.
2015. Április 2.
2015. Április 3.
2015. Április 4.
2015. Április 4.
2015. Április 5.
2015. Április 6.
2015. Április 6.
2015. Április 9.
2015. Április 10.
2015. Április 10.
2015. Április 11.
2015. Április 11.
2015. Április 12.
2015. Április 13.
2015. Április 13.
2015. Április 13.
2015. Április 13.
2015. Április 16.
2015. Április 17.
2015. Április 17.
2015. Április 17.
2015. Április 18.
2015. Április 20.
2015. Április 20.
2015. Április 21.
2015. Április 22.
2015. Április 23.
2015. Április 24.
2015. Április 24.
2015. Április 24.
2015. Április 25.
2015. Április 30.
Május
2015. Május 1.
2015. Május 3.
2015. Május 8.
2015. Május 8.
2015. Május 8.
2015. Május 9.
2015. Május 9.
2015. Május 13.
2015. Május 15.
2015. Május 15.
2015. Május 16.
2015. Május 16.
2015. Május 17.
2015. Május 23.
2015. Május 23.
2015. Május 24.
2015. Május 24.
2015. Május 26.
2015. Május 27.
2015. Május 28.
2015. Május 29.
2015. Május 30.
2015. Május 31.
2015. Május 31.
2015. Május 31.
2015. Május 31.
Június
2015. Június 1.
2015. Június 2.
2015. Június 3.
2015. Június 5.
2015. Június 6.
2015. Június 6.
2015. Június 7.
2015. Június 7.
2015. Június 11.
2015. Június 12.
2015. Június 12.
2015. Június 13.
2015. Június 13.
2015. Június 13.
2015. Június 13.
2015. Június 13.
2015. Június 14.
2015. Június 19.
2015. Június 19.
2015. Június 20.
2015. Június 20.
2015. Június 20.
2015. Június 20.
2015. Június 20.
2015. Június 20.
2015. Június 20.
2015. Június 21.
2015. Június 21.
2015. Június 28.
2015. Június 29.
2015. Június 30.
Július
2015. Július 5.
2015. Július 11.
2015. Július 12.
2015. Július 13.
2015. Július 18.
Augusztus
2015. Augusztus 1.
2015. Augusztus 3.
2015. Augusztus 6.
2015. Augusztus 7.
Félhold és Telihold - 9. Kőszegi Ostromnapok Program
Augusztus hónapban újra sok-sok program várja az érdeklődőket. A legnépszerűbb természetesen az Ostromhétvége, mely augusztus 7-9. között kerül lebonyolításra.
2015. Augusztus 8.
2015. Augusztus 9.
2015. Augusztus 10.
2015. Augusztus 13.
2015. Augusztus 15.
2015. Augusztus 15.
2015. Augusztus 15.
2015. Augusztus 16.
2015. Augusztus 16.
keletvarazsa2015.weebly.com
2015. Augusztus 19.
2015. Augusztus 20.
2015. Augusztus 20.
2015. Augusztus 20.
2015. Augusztus 20.
2015. Augusztus 22.
2015. Augusztus 22.
Kapcsolat: Sudár György 30/617 64 15 sudargyorgy@gmail.com
www.mariaut.hu
2015. Augusztus 23.
2015. Augusztus 28.
2015. Augusztus 30.
2015. Augusztus 30.
Szeptember
2015. Szeptember 1.
2015. Szeptember 5.
2015. Szeptember 6.
2015. Szeptember 6.
2015. Szeptember 11.
2015. Szeptember 12.
2015. Szeptember 12.
2015. Szeptember 12.
nyitva 15.00 és 18.00 között
2015. Szeptember 12.
2015. Szeptember 13.
2015. Szeptember 14.
2015. Szeptember 15.
2015. Szeptember 18.
2015. Szeptember 19.
2015. Szeptember 19.
2015. Szeptember 20.
2015. Szeptember 20.
2015. Szeptember 24.
Kőszeg legtöbb embert megmozgató rendezvénye a Kőszegi Szüret és az ehhez kapcsolódó Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó. A programsorozat központi eseménye a szombati jelmezes, szüreti karnevál. A háromnapos rendezvény alatt a város különböző pontjain a városba érkező fúvószenekarok térzenéit hallhatják a látogatók. Ezen kívül koncertek, sztárfellépők, helyi táncegyüttesek, zenekarok és vásár szórakoztatja a rendezvény vendégeit.
2015. Szeptember 27.
2015. Szeptember 30.
Október
2015. Október 0.
2015. Október 0.
2015. Október 1.
2015. Október 3.
2015. Október 3.
2015. Október 3.
2015. Október 4.
2015. Október 6.
2015. Október 7.
2015. Október 9.
2015. Október 10.
2015. Október 10.
2015. Október 10.
2015. Október 13.
2015. Október 13.
2015. Október 15.
2015. Október 17.
2015. Október 17.
2015. Október 20.
2015. Október 20.
2015. Október 22.
2015. Október 22.
2015. Október 23.
2015. Október 24.
2015. Október 26.
2015. Október 31.
November
2015. November 2.
2015. November 3.
2015. November 5.
2015. November 6.
2015. November 6.
2015. November 7.
2015. November 8.
2015. November 11.
2015. November 11.
2015. November 13.
2015. November 13.
2015. November 13.
2015. November 14.
2015. November 14.
2015. November 14.
2015. November 14.
2015. November 15.
2015. November 20.
2015. November 24.
2015. November 24.
2015. November 27.
2015. November 28.
2015. November 29.
2015. November 29.
2015. November 29.
December
2015. December 4.
2015. December 4.
2015. December 5.
2015. December 5.
2015. December 5.
2015. December 6.
2015. December 6.
2015. December 8.
2015. December 11.
2015. December 12.
2015. December 12.
2015. December 12.
2015. December 12.
2015. December 13.
2015. December 13.
2015. December 13.
2015. December 13.
2015. December 15.
2015. December 15.
2015. December 17.
2015. December 18.
2015. December 19.
2015. December 19.
2015. December 20.
2015. December 20.
2015. December 20.
2015. December 21.
2015. December 21.
2015. December 23.
2015. December 24.
2015. December 24.
2015. December 24.
14.00 és 16.00 óra között mesefilm vetítés
2015. December 27.
2015. December 31.
Január
2016. Január 9.
2016. Január 9.
2016. Január 13.
2016. Január 15.
2016. Január 16.
2016. Január 16.
2016. Január 16.
2016. Január 17.
2016. Január 19.
2016. Január 21.
2016. Január 21.
2016. Január 23.
2016. Január 23.
2016. Január 23.
2016. Január 24.
2016. Január 25.
2016. Január 26.
2016. Január 30.
2016. Január 30.
Február
2016. Február 1.
2016. Február 2.
2016. Február 2.
2016. Február 4.
2016. Február 5.
2016. Február 5.
7. vasárnap Ostromtúra a Szulejmán-kilátóhoz
Wanderung zum Sulejman Aussichtsturm útvonal: Királyvölgy – Szulejmán-kilátó – Trianoni kereszt – Kálvária – Koronaőrző-bunker – Csónakázó-tó – Kőszeg
táv: 8 km
időtartam: 2 óra
találkozó: 9.00 Tourinform iroda (Kőszeg, Fő tér 2.)
túravezető: Németh Lászlóné (70/368-50-84)
2016. Február 6.
2016. Február 6.
2016. Február 7.
2016. Február 9.
2016. Február 11.
2016. Február 12.
2016. Február 12.
2016. Február 13.
2016. Február 13.
2016. Február 16.
2016. Február 19.
2016. Február 19.
A Magyar Natúrpark Szövetség és az Írottkő Natúrparkért Egyesület meghívja Önt
Tudatos fejlesztéssel a natúrparkokért
címmel
a Magyarországi Natúrparkok Fejlesztési Koncepciójával kapcsolatos
térségi szakmai egyeztetésre
vendégünk a Német Natúrpark Szövetség elnöke
Időpont: 2016. február 19. péntek 15:00 óra
Helyszín: Jurisics–vár, KÖSZ-ház (Jurisics-vár, Elővár), Kőszeg, Rajnis u. 9.
Program:
Regisztráció 14:45-től
15:00 Megnyitó
Natúrparkok, regionális és tájparkok Európában – Ulrich Köster, ügyvezető, Német Natúrparkok Szövetsége
Merre tovább natúrparkok? A Magyarországi Natúrparkok Fejlesztési Koncepciója 2015-2030 – Dr. Kiss Gábor a Magyar Natúrpark Szövetség szakértője
A fejlesztési koncepció gyakorlati alkalmazhatósága. Tájszintű együttműködések lehetőségei – Dr Szilvácsku Zsolt, a Magyar Natúrpark Szövetség alelnöke, szakértője
Az országos Koncepció és az Írottkő Natúrpark kapcsolódási pontjai – Bakos György az Írottkő Natúrparkért Egyesület elnöke
Szakmai fórum a Koncepció megvitatására
Fórum zárása
Az egyeztetésen való részvétel ingyenes. A program várható befejezése 18:00.
Megjelenésére feltétlenül számítunk.
Tisztelettel:
Básthy Béla
elnök
Magyar Natúrpark Szövetség
Bakos György
elnök
Írottkő Natúrparkért Egyesület
2016. február 11.
További információ: www.naturparkok.hu
A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma Támogatáskezelő
támogatásával a Magyar Natúrpark Szövetség „Tudatos fejlesztéssel a
natúrparkokért” című
2016. Február 20.
2016. Február 20.
Február 20-án, szombaton, újra mozi a lovagteremben: 10:00 Alvin és a mókusok 4 – 13:00 Gondolj rám - 15:00 Steve Jobs - 17:30 Az 5. hullám - 19:30 A visszatérő.
Február 20. szombat
10:00 Alvin és a mókusok 4 – Mókás menet 3D: http://filmek.s9.hu/alvin-es-a-mokusok-4/
13:00 Gondolj rám: http://filmek.s9.hu/gondolj-ram/
15:00 Steve Jobs: http://filmek.s9.hu/steve-jobs/
17:30 Az 5. hullám: http://filmek.s9.hu/az-5-hullam/
19:30 A visszatérő: http://filmek.s9.hu/a-visszatero/
2016. Február 20.
2016. Február 22.
Sztárvendég: Várkonyi András
2016. Február 25.
Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja
Kőszeg Város Önkormányzata és a Kőszegi Polgári Kaszinó 2016. február 25-én, csütörtökön, várja az érdeklődőket a programokra:
17.30 óra gyertyás felvonulás a Jurisics térről a temető falán elhelyezett emléktáblához, ahol beszédet mond: Marton Ferenc a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke. A megemlékezés után várjuk a Jurisics vár KÖSZHÁZ-ba a Kőszegi Polgári Kaszinó „Az elüldözöttek, a hazájukból kirekesztettek” című előadásra. Előadók: Hirth Vilmos SVD és Szabó Lajos SVD – verbita szerzetes atyák.
2016. Február 26.
2016. Február 27.
2016. Február 29.
Március
2016. Március 1.
2016. Március 1.
2016. Március 2.
2016. Március 3.
2016. Március 3.
Hogyan építsük fel mindennapi étrendünket?
A Chernel Kálmán Városi Könyvtárban 2016. március 3-án, csütörtökön, 17.30 órakor Tóth Gábor élelmiszer-ipari mérnök és táplálkozáskutató (a Class FM Morning Show rendszeres vendége) tartja fenti című előadását.
2016. Március 4.
2016. Március 4.
2016. Március 4.
2016. Március 5.
Március 5-én 17 órától a Hotel Írottkőben kiállítással ünnepli az egyesület megalakulását. Kiállítanak az egyesület alkotói. Megnyitja: Huber László polgármester.
2016. Március 6.
2016. Március 7.
2016. Március 8.
2016. Március 8.
2016. Március 11.
2016. Március 12.
A KŐSZEGI BALOG ISKOLA
SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE
sok szeretettel meghívja Önt és kedves párját
2016. 03. 12-én 19 h-i kezdettel
NŐNAPI
JÓTÉKONYSÁGI BÁLJÁRA
HELYSZÍN: Balog Iskola Tornacsarnoka
ZENÉL: Kócos Ördögök
Belépő: 2000 Ft
3000 Ft (hideg konyhai készítményt tartalmaz, de
csak az elővételben megvásárolt jeggyel tudjuk biztosítani)
ÉJFÉLKOR MEGLEPETÉS.
JÓKEDV, KACAGÁS, VIDÁMSÁG.
A jegyeket elővételben, korlátozott számban az iskola irodájában lehet megvásárolni.
Érdeklődni: 06-94-360-055 telefonszámon lehet.
A bál bevételét az iskola sportcsarnokának felújítására fordítjuk!
Sok szeretettel várunk mindenkit!
2016. Március 12.
Nekünk áll a László - Hadházi László estje. Vendég: Bellus István.
2016. Március 12.
Vetélkedős túra
Ej, mi a kő…?
Wanderung für Teilnehmer des Naturparkwettbewerbs Apró betekintés a Kőszegi-hegység geológiájába – activity geotúra
útvonal: Ördögárok (Hideg völgy)– Kálvária-hegy - Andalgó
időtartam: 2,5 óra
túravezető: Horváthné Korom Zita (30/381-3271)
találkozó: 14.00, Tourinform Kőszeg (Fő tér 2.)
2016. Március 13.
2016. Március 13.
13. vasárnap Vetélkedős túra
Wanderung für Teilnehmer des Naturparkwettbewerbs útvonal: Kőszeg, Fő tér - Csónakázó-tó – Trianoni-kereszt – Szultán-kilátó – Kőszeg
táv: 7 km
időtartam: 3 óra
túravezető: Németh Lászlóné (70/368-5084)
találkozó: 10.00, Tourinform Kőszeg (Fő tér 2.)
2016. Március 13.
13. vasárnap Négy Évszak – Négy túra 1.
Vier Jahreszeiten – Vier Wanderungen
Frühlingswanderung Tavaszi túra Kiszsidányba
információ: Petőfi Sándor Művelődési Sportház és Könyvtár Csepreg (94/565-087)
2016. Március 14.
14. hétfő Vagy esik, vagy fúj, vagy harangoznak…
Stadtführung auf Ungarisch Városnézés Kőszegen
találkozó: 10.00, Tourinform (Kőszeg, Fő tér 2.)
részvételi díj: 600Ft/fő (családok és csoportok részére kedvezmény)
Részvételi díj befizetése a Tourinform irodában.
2016. Március 15.
2016. Március 19.
2016. Március 19.
19. szombat Megjöttek a madarak!
Vogelbeobachtung an den Abért-Seen Madármegfigyelő nap a lukácsházi víztározónál időtartam: 7.00-12.00
helyszín: Abért-tavak
szervező: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
további információ: Harsányi Krisztián (30/655-0233)
2016. Március 19.
19. szombat Több nyomon a városban
Stadtführung auf Ungarisch Séta a kiemelt egyházi értékekhez
Találkozó: 10 órakor Tourinform (Kőszeg, Fő tér 2.)
A sétát vezeti Somogyi Györgyné.
További információ: www.naturpark.hu
2016. Március 19.
A Budaker Gusztáv Zeneiskola növendékeinek és tanárainak hangversenye 17 órától a lovagteremben.
2016. Március 20.
2016. Március 20.
20. vasárnap Panoráma túra
Panorama Wanderung Közepesen nehéz túra
útvonal: Bozsok – Széleskő – Kalaposkő – Írottkő – Hörmann-forrás – Kendig – Kopasz Kendig – Asztalkő - Bozsok
táv: 18 km
időtartam: 6 óra
túravezető: Avas Jenő (70/361-5964)
találkozó: 8.30, Bozsok autóbusz-váróterem (autóbusz indul Szombathelyről 7.30-kor, Kőszegről 7.55-kor)
A Borostyánkő TBS Egyesülettel közösen szervezett túra
2016. Március 21.
2016. Március 23.
2016. Március 24.
2016. Március 25.
2016. Március 25.
25. péntek Kalapos Geotúra
geológus szakvezetéssel a tavaszi szünetben
GEO-Wanderung avagy nyomozzunk együtt az után, hogy vajon voltak-e egykor vulkánok a Kőszegi hegység területén?
A Barangolás során megismerjük a Kőszegi-hegység kialakulásának eseményekben bővelkedő érdekes történetét, mely a 7. osztályos földrajz geológiai részeinek gyakorlati bemutatásával is felér…
részvételi díj: 500 Ft/fő
túravezetők: Horváth Csaba és Horváthné Korom Zita geológus házaspár (30/919-0688, 30/381-3271)
útvonal: Bozsok – Széleskő – Kalaposkő – Bozsok időtartam: 3-3,5 óra
további információ: www.geotura.com
2016. Március 26.
2016. Március 26.
26. szombat Mária Úton a Peruska Mária kápolnához - Hagyományos tavaszi élénkítő túra
Auf dem Marienweg zur Peruska Kapelle - Wanderung Közepesen nehéz túra
útvonal: Kőszeg – óriásplatán - mamutfenyő - Ólmodi út – Őz-kút – Belovich-kápolna – Mária kápolna – Marton-Szállás – Péruska kápolna – Ablánc-patak (őskohók helyszíne) – Lőtéri út – Kőszeg
Túrabot használata célszerű az Őz-kútnál!
táv: 20 km
időtartam: 7 óra
túravezető: Hegyvári Ferenc (30/396-8050)
találkozó: 9.00 óra, Tourinform Iroda (Kőszeg, Fő tér 2.)
Április
2016. Április 1.
2016. Április 2.
2. szombat Kubát Hugó ÉDK és Emléktúra a Kőszegi-hegységben 20/10/5 km
Leistungswanderung zur Erinnerung an Kubát Hugó
rajt/cél: Jurisics vár, Kőszeg, Rajnis u. 9. nevezés: 8.00-10.00 cél zár: 16.00 térkép: Kőszegi-hegység nevezési díj aktív felnőtt: 600 Ft, nyugdíjas: 500 Ft, diákok: 400 Ft. Nevezési díjból kedvezmény az összes távhoz MTSZ tagoknak 100 Ft/fő
további információ: Borostyánkő Természetbarát SE; 30/227-3334, evabt@t-online.hu
A Borostyánkő Természetbarát Egyesület szervezésében. A túra az Észak-Dunántúli Kupa túráinak része.
2016. Április 2.
2. szombat Kisgerinc túra
Kleine Kammwanderung Közepes nehézségű túra
útvonal: Királyvölgy – Mélyút - Pintér-tető – Ördög tányér – Óház – Chernel Emlékmű – Jurisich Gimnázium
táv: 7 km
időtartam: 4 óra
túravezető: Schwahofer Gusztáv (0630/368-6505)
találkozó: 9.00, Jurisich Gimnázium (Kőszeg, Hunyadi u. 10.)
2016. Április 3.
5. IROTTKŐ HILLCLIMB
az er(D)ődemonstráció
hegyikerékpáros és terepfutó verseny
2016. ÁPRILIS 3.
Versenyünket még mindig a szabadabb erdőhasználat jegyében rendezzük!
Ez az a verseny, ahol jól megfér futó és bringás ugyanazon a terepen, élvezve a tavaszt és a természet ébredését…
2016. Április 4.
2016. Április 4.
2016. Április 4.
Keszei Balázs előadásában hallhatjuk “A száz éve elhunyt dr.Waisbecker Antal munkássága és a Kőszegi-hegység botanikai öröksége” című előadást, melynek szerzőtársa dr. Balogh Lajos.
2016. Április 5.
2016. Április 7.
14.00 órától
2016. Április 8.
2016. Április 8.
2016. Április 9.
Bödőcs Tibor önálló estje. Vendég: Hajdú Balázs.
2016. Április 9.
9. szombat alpannonia® túra
alpannonia® Wanderung
Könnyű túra
útvonal: Kálvária – Trianoni-kereszt – Gesztenyés – Hétforrás – Kincs-pihenő – Kőszeg
táv: 11 km
időtartam: 4 óra
túravezető: Ruborits Sándor (30/534-7510)
találkozó: 9.00, Jurisics vár (Kőszeg, Rajnis u. 9.)
A Borostyánkő TBS Egyesülettel közösen szervezett túra
2016. Április 11.
2016. Április 11.
2016. Április 12.
2016. Április 13.
2016. Április 15.
2016. Április 16.
2016. Április 16.
16. szombat Vicinális túra egy megszüntetett vasútvonal mentén
Wanderung auf den Spuren einer ehemaligen Eisenbahnlinie útvonal: Bük – Csepreg – Répcevis egykori vasútvonal helyén
táv: 12 km
időtartam: 6 óra
túravezető: Rábai Péter (70/240-96-87)
találkozó: 7.30, Szombathely, Ady tér (a Csepreg felé induló autóbusznál)
2016. Április 17.
2016.április 17. mountainbike túra a Szikla forráshoz szalonnasütéssel
Indulás: 8órakor Találkozás:Kőszeg Várkör 108. Táv kb.: 15km
Infó:+36 20 9891-751
vagy facebook/Kőszegi Kerékpáros Egyesület
2016. Április 18.
2016. Április 19.
2016. Április 21.
2016. Április 22.
2016. Április 22.
A kiállítás 2016. május 16-ig tart nyitva.
2016. Április 23.
2016. Április 23.
2016. Április 24.
2016. Április 24.
2016. Április 28.
2016. Április 28.
2016. Április 28.
Adjon vért és mentsen meg 3 életet!
2016. Április 29.
2016. Április 30.
2016. Április 30.
2016. Április 30.
Május
2016. Május 1.
1. vasárnap Óház Futóverseny
Geländerennen zum Althaus Vasi Terepfutó Sorozat 5. állomása
rajt és cél: Kőszeg, Síház (Szabóhegy)
információ és nevezés: www.irottkofutoverseny.hu
2016. Május 6.
2016. Május 6.
2016. Május 7.
2016. Május 8.
2016. Május 8.
2016. Május 9.
2016. Május 13.
2016. Május 13.
2016. Május 14.
A Történelmi Emlékhely Jurisics vár csatlakozása az országos kezdeményezéshez. 50%-os kedvezményes belépődíjak és meglepetések várják a látogatókat.
2016. Május 14.
Kiszsidánytól Kőszegig
Rododendron Wanderung: von Kiszsidány nach Kőszeg Könnyű túra romantikus kertek kedvelőinek!
útvonal: Kiszsidány - Rhododendron/Havasszépe gyűjtemény megtekintése Bánó Zoltán kalauzolásával - Kiszsidány-forrás – Horvátzsidány - Skorus múzeum – Ólmodi forrás - Ólmod – Ólmodi út – 1699-ben állított határkő – Kőszeg
táv: 11 km
időtartam: 4 óra
túravezető: Hegyvári Ferenc (30/396-8050)
találkozó: 9.52 Kiszsidányi autóbusz megálló,
autóbusz indul Szombathelyről 9.07-kor, Kőszegről 9.40-kor, érkezés Kiszsidányba 09.52-kor
2016. Május 14.
2016. Május 15.
2016. Május 15.
2016. Május 15.
15. vasárnap Kőszeg köztéri szobrai
Stadtführung auf Ungarisch találkozó: 10.00 Tourinform iroda (Kőszeg, Fő tér 2.)
A sétát Orbán Róbert (30/352-0579) vezeti.
2016. Május 15.
2016. Május 17.
2016. Május 18.
2016. Május 21.
2016. Május 21.
2016. Május 22.
2016. Május 22.
2016.május 22. mountainbike túra Bernsteinbe az alpannónia turista úton(ami a kétnaposból kimarad…)
Indulás: 7órakor Találkozás:Kőszeg Várkör 108. Táv kb.:70km
Útvonal:Kőszeg-Stájer házak-Írottkő-Szarvaskő-Oberkohlstaetten-Goberling-Bernstein-Lockenhaus-Kőszeg
Infó:+36 20 9891-751
vagy facebook/Kőszegi Kerékpáros Egyesület
2016. Május 22.
A Dance Jam tánccsoport évzáró bemutatója és Büki László Tánc-lélek-kép című fotókiállításának megnyitója.
2016. Május 24.
2016. Május 26.
Válogatás Mozart, Beethoven, Schubert, Brahms... hegedűre és zongorára írott legszebb műveiből.
2016. Május 27.
2016. Május 27.
Cickom-cickom
magyar szerzők gyerekszemmel
A Kőszegi Vonósok június 4-i koncertjéből adnak ízelítőt kisded-óvodáskorúaknak május 27-én, pénteken, 17.30 órakor a Jurisics vár KÖSZHÁZ-ban.
2016. Május 28.
2016. Május 29.
2016. Május 29.
19 ÓRAKOR a Hősök Tornyánál
Beszédet mond: Majthényi László a Vas megyei Közgyűlés elnöke
2016. Május 29.
2016. Május 29.
Bemutatók és vetélkedők: birkózás, síugrás (mobil sánc), teke (lengőteke), asztalitenisz (adogatógéppel), kosárlabda (mobil palánk).
A tenisz szakosztály a Petőfi téri pályáján tart bemutatót, és ingyenesen meg lehet tekinteni bajnoki mérkőzésüket.
2016. Május 31.
Június
2016. Június 1.
2016. Június 1.
MEGHÍVÓ
Kőszeg Város Önkormányzata, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete és a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház tisztelettel meghívja Önt
Kőszegi RÁJNIS JÓZSEF
születése 275. évfordulója tiszteletére rendezett megemlékezésre
2016. június 1-jén.
18.00 Jurisics tér (egykori gimnázium emléktáblájánál)
Emlékező beszédet mond:
Dr. Bokányi Péter irodalomtörténész
Rájnis József műveiből részleteket adnak elő
a Jurisich Miklós Gimnázium diákjai
Köztéri hanginstalláció: Mizsei Zoltán
Koszorúzás
2016. Június 3.
2016. Június 3.
2016. Június 4.
4. szombat „És mégis él a magyar”
Kőszegi Vonósok koncertje
Konzert der Kőszeger Streicher helyszín: Jurisics vár (Kőszeg, Rajnis u. 9.)
további információ: www.koszegivonosok.hu
2016. Június 4.
2016. Június 4.
2016. Június 4.
4. szombat Forrástúra
Quellenwanderung Közepesen nehéz túra
útvonal: Kőszeg – Pogány-hegy – Enikő-forrás – Elektromos-forrás – Borha-forrás – Jávor-kút – Szabóhegy – Kőszeg
táv: 17 km, időtartam: 6 óra
túravezető: Avas Jenő (70/361-5964)
találkozó: 9.00 Jurisics vár (Kőszeg, Rajnis u. 9.)
A Borostyánkő TBS Egyesülettel közösen szervezett túra.
2016. Június 5.
2016. Június 5.
5. vasárnap Helytörténeti barangolás a kőszegi zsidótemetőben
Stadtführung auf Ungarisch találkozó: 10.00, Tourinform iroda (Kőszeg, Fő tér 2.)
A sétát vezeti Orbán Róbert (30/352-0579).
2016. Június 6.
2016. Június 10.
2016. Június 10.
2016. Június 11.
2016. Június 11.
2016. Június 12.
2016. Június 12.
12. vasárnap Mesetúra
Märchenwanderung Jelmezes gyalogtúra nemcsak gyermekeknek!
útvonal: Kőszeg, Fő tér – Szulejmán-kilátó – Kőszeg, Fő tér
táv: 4 km
találkozó: 10.00, Tourinform iroda (Kőszeg, Fő tér 2.)
túravezető: Malacka (Bogáti András 30/252-3488)
2016. Június 13.
2016. Június 14.
2016. Június 15.
2016. Június 16.
A Chernel Kálmán Városi Könyvtár a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház képzőművészeti szakkörének kiállítását nyitja 2016. június 16-án, csütörtökön, 16.00 órakor a könyvtár 2. emeletén. A kiállítás megtekinthető augusztus 27-éig.
2016. Június 17.
2016. Június 17.
2016. Június 17.
17-19. péntek-vasárnap „Ezren fújják ezerrel…”
150 éves Kőszeg Város Koncert Fúvószenekara Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál
Festival zum 150jähringen Jubileum der Blaskapelle der Stadt Kőszeg helyszínek: Kőszeg, Fő tér – Jurisics tér – Károly Róbert tér és az Írottkő Natúrpark települései
további információ: Bakos György 30/469-8007
2016. Június 18.
2016. Június 18.
2016.június 18-19. kétnapos mountainbike túra a Hochwechselre
Indulás: 18-án 6órakor Találkozás:Kőszeg Várkör 108. Táv kb.:150km
Útvonal:
1.nap:Kőszeg-Redlschlag-Mönichkirchen-Hallerhaus-Rablkreutz hütte(1350m) (65km)
2.nap:Rablkreutz hütte-Wetterkoglerhaus(1740m)-Sankt Corona-Aspang-Kirchschlag-Kőszeg (85km)
Előzetes jelentkezés szükséges június 8-ig a +3620 9891-751 telefonszámon
Infó:+36 20 9891-751
vagy facebook/Kőszegi Kerékpáros Egyesület
2016. Június 18.
18. szombat Koranyári lepkehajsza
Wanderung zum Sommeranfang Gyalogtúra
útvonal: Kőszeg – Királyvölgy – Óház-tető – Vöröskereszt – Kendig – Tündér-forrás – Kalaposkő – Velem – Cák - Kőszeg
táv: 28 km
időtartam: 9 óra
túravezető: Láng Zoltán (70/403-3219)
találkozó: 9.00, Jurisics vár (Kőszeg, Rajnis u. 9.)
2016. Június 19.
2016. Június 19.
19. vasárnap Gyűszűvirág túra
Digitalis Wanderung útvonal: Bozsok – Rohonc- Faludi-völgy – Satzenstein – Bor tanösvény – Rohonc – Bozsok
táv: 15 km
túravezető: Németh Lászlóné (70/368-5084)
találkozó: 7.45 Kőszeg, autóbusz állomás (várható visszaérkezés Kőszegre 19.15)
Útlevél vagy személyi igazolvány és fürdőruha szükséges!
2016. Június 20.
2016. Június 20.
2016. Június 20.
2016. Június 23.
2016. Június 24.
24. péntek Szent Iván éji felolvasás a Szabóhegyen Szabóhegyért Közösen Egyesület és az Írottkő Natúrparkért Egyesület szervezésében
további információ: Kóthy Zsuzsanna (30/2322-315)
W. Shakespeare: Szent Iván éji vigasságok
2016. Június 25.
2016. Június 25.
25. szombat
(esőnap július 2.) Szent Iván éji túra az Írottkőre ottalvással
Wanderung zum Geschriebenstein találkozó: 17.35 Velem, buszforduló (autóbusz indul Kőszegről Velembe 17.15-kor)
visszaindulás: június 26. vasárnap 9.30-kor az Írottkőről (autóbusz indul Kőszegre 11.27-kor) túravezető: Fogarasi János (30/447-0342)
Este szalonnasütés és tábortűz!
Élelem, sátor és hálózsák szükséges!
2016. Június 25.
25. szombat Alsó-erdei kalandozások
Abenteuer-Wanderung Közepesen nehéz túra
útvonal: Kőszeg – Ólmodi út – Őz-kút – Ólmodi tó – „Koreni”, Gyökerek helytörténeti gyűjtemény - Mersich ház, galéria és alkotóház – Klastrom (Ausztria) – Török-árok - Kőszeg
táv: 18 km
időtartam: 6 óra
túravezető: Hegyvári Ferenc (30/396-8050)
találkozó: 9.00 óra, Tourinform Iroda (Kőszeg, Fő tér 2.)
Útlevél vagy érvényes személyi igazolvány szükséges!
2016. Június 26.
A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház közös előadása
2016. Június 27.
2016. Június 27.
2016. Június 27.
"Quintett Koncert"
2016. Június 27.
Az előadás a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre
Július
2016. Július 2.
2016. Július 7.
2016. Július 7.
A Kőszegi Várszínház saját bemutatója
2016. Július 9.
9. szombat Csók István Művészegyesület kiállítása
Ausstellung des Kunstvereins Csók István Biczó Antal festményei
helyszín: Kőszeg, Hotel Írottkő
további információ: www.koszeg.hu
2016. Július 9.
9. szombat Bacchus nyomában – kalandos Hegyalja túra
Auf dem Wege von Bacchus - Wanderung Könnyű túra
útvonal: Kőszeg, Kenyér-hegy - Taláber erdő – Pogányok felső út - Terv út - Enikő forrás - Elektromos forrás (Gereben-forrás) - Baromhajtó dűlő - Cáki kőbánya - Játszótér - Cáki Műemlék Borospincék – Hordómosó-forrás - Pogányok - Kampits Családi Pince - Kőszeg
táv: 12 km
időtartam: 5 óra
túravezető: Hegyvári Ferenc (30/396-8050)
találkozó: 9.00 óra, Tourinform Iroda (Kőszeg, Fő tér 2.)
2016. Július 11.
Ezen az estén barátok, kollégák verssel- énekkel-tánccal emlékeznek Hollósi Frigyesre aki a Kőszegi Várszínház művésze volt 17 évig.
2016. Július 13.
2016. Július 18.
18. hétfő IDŐUTAZÁS GEOTÚRA- geológus szakvezetéssel
GEO-Wanderung avagy nyomozzunk együtt az után, hogy vajon élhettek-e dinoszauruszok a Kőszegi hegység területén? A barangolás során megismerjük a Kőszegi hegység kialakulásának eseményekben bővelkedő érdekes történetét…
részvételi díj: 500 Ft/fő
túravezetők: Horváth Csaba és Horváthné Korom Zita geológus házaspár (30/919-0688, 30/381-3271)
útvonal: Ördögárok (Hideg völgy) – Pinté- tető - Ördögtányér-szikla - Trianoni kereszt - Vörös kőfejtő – Kálvária - Kálvária utca
időtartam: 3-4 óra
részletek: www.geotura.com
2016. Július 20.
A Rózsavölgyi Szalon előadása
2016. Július 22.
2016. Július 23.
23. szombat Alpokalja fényei - éjszakai túra
Die Lichter des Alpenvorlands - Nachtwanderung
Közepesen nehéz túra
útvonal: Kőszeg vasútállomás – Kálvária – Szulejmán-kilátó – Óház-kilátó – Szabóhegy - Kőszeg
táv: 16 km
időtartam: 6 óra
túravezető: Avas Jenő (70/361-5964)
találkozó: 21.30, Kőszeg, vasútállomás (Szombathelyről vonat indul 21.06-kor)
A Borostyánkő TBS Egyesülettel közösen szervezett túra! Kötelező túra felszerelés: működő lámpa!
2016. Július 23.
A Roxinház előadása
2016. Július 25.
Családi színház. A Magyar Népmese Színház előadása.
2016. Július 27.
Orlai Produkció
2016. Július 28.
28. csütörtök
IDŐUTAZÁS GEOTÚRA- geológus szakvezetéssel
GEO-Wanderung avagy nyomozzunk együtt az után, hogy vajon élhettek-e dinoszauruszok a Kőszegi hegység területén? A barangolás során megismerjük a Kőszegi hegység kialakulásának eseményekben bővelkedő érdekes történetét…
részvételi díj: 500 Ft/fő
túravezetők: Horváth Csaba és Horváthné Korom Zita geológus házaspár (30/919-0688, 30/381-3271)
útvonal: Ördögárok (Hideg völgy) – Pintér-tető - Ördögtányér-szikla - Trianoni kereszt - Vörös kőfejtő – Kálvária - Kálvária utca
időtartam: 3-4 óra
részletek: www.geotura.com
2016. Július 29.
2016. Július 30.
30. szombat Napos oldal – árnyas erdő
Wanderung zum Sommerende Gyalogtúra
útvonal: Kőszeg – Kálvária – Óház-tető – Irány-hegy – Zeiger-nyereg – Paradicsomos – Rőtfalva – Andalgó - Kőszeg
táv: 23 km
időtartam: 8 óra
túravezető: Láng Zoltán (70/403-3219)
találkozó: 9.00, Jurisics vár (Kőszeg, Rajnis u. 9.)
2016. Július 31.
2016.július 31. aszfaltos túra a kelták nyomában Schwarzenbach
Indulás: 7órakor Találkozás:Kőszeg Várkör 108. Táv kb.:100km
Útvonal:Kőszeg-Kirchschlag-Wiesmath-Hochwolkersdorf-Schwarzenbach-Kaiserdorf-Mannersdorf-Kőszeg
Infó:+36 20 9891-751
vagy facebook/Kőszegi Kerékpáros Egyesület
2016. Július 31.
Nézőművészeti Kft./Szkéné. Cervantes regényéből Benyhe János fordításának és Parti Nagy Lajos átiratának felhasználásával.
Augusztus
2016. Augusztus 1.
2016. Augusztus 2.
Csonka Zsuzsa Társulata
2016. Augusztus 4.
Félhold és Telihold - 10. Kőszegi Ostromnapok Program
Augusztus hónapban újra sok-sok program várja az érdeklődőket. A legnépszerűbb természetesen az Ostromhétvége, mely augusztus 4-7. között kerül lebonyolításra.
2016. Augusztus 4.
2016. Augusztus 4.
Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt
2016. Augusztus 5.
5-7. péntek-vasárnap Félhold és Telihold - Kőszegi Ostromnapok
Halbmond – und Vollmond - Kőszeger Belagerungstage Katonai tábor építése, jelmezes felvonulás, középkori vásár, Ostromjáték, kulturális és zenei programok.
helyszín: Jurisics tér, Jurisics vár, Fő tér, Kőszeg utcái
további információ: www.koszeg.hu, www.naturpark.hu
2016. Augusztus 5.
5. péntek Töröklesen
Nachtwanderung (Belagerungskostüm erbeten) Jelmezes éjszakai túra az Írottkő Natúrpark önkénteseivel
túravezető: Fogarasi János (30/447-0342)
találkozó: 21.00, Tourinform (Kőszeg, Fő tér 2.)
2016. Augusztus 6.
2016. Augusztus 7.
2016. Augusztus 7.
7. vasárnap Ostromtúra a Szulejmán-kilátóhoz
Wanderung zum Sulejman Aussichtsturm útvonal: Királyvölgy – Szulejmán-kilátó – Trianoni kereszt – Kálvária – Koronaőrző-bunker – Csónakázó-tó – Kőszeg
táv: 8 km
időtartam: 2 óra
találkozó: 9.00 Tourinform iroda (Kőszeg, Fő tér 2.)
túravezető: Németh Lászlóné (70/368-50-84)
2016. Augusztus 7.
2016. Augusztus 8.
8. hétfő TÁVLATOK GEOTÚRA - geológus szakvezetéssel
GEO Wanderung Séta térben és időben, avagy panoráma és geológia a Kőszegi-hegységben
A barangolás során megismerjük a Kőszegi hegység kialakulásának eseményekben bővelkedő érdekes történetét…
részvételi díj: 500 Ft/fő
túravezetők: Horváth Csaba és Horváthné Korom Zita geológus házaspár (30/919-0688, 30/381-3271)
útvonal: Ördögárok (Hideg-völgy) – Pintér-tető - Ördögtányér-szikla – Óház-tető - Kálvária-hegy - Kálvária - Kálvária utca
időtartam: 3-4 óra
részletek: www.geotura.com
2016. Augusztus 11.
A város építészeti, kulturális örökségéhez szervesen kapcsolódó élőzenei koncertekkel, térspecifikus zenélésekkel, hanginstallációkkal szeretnénk kitörni a hagyományos fesztiválok „falai” közül (szó szerinti értelemben is).
2016. Augusztus 12.
2016. Augusztus 13.
Jelentkezés a helyszínen 8.00 órától 20.00 élő pont alatti versenyzők részére!
2016. Augusztus 13.
2016. Augusztus 13.
2016. Augusztus 13.
13. szombat Éjszakai bagolyfutás
„Eulenrennen in der Nacht” - Geländerennen Vasi Terepfutó Sorozat 6. állomása
rajt és cél: Kőszeg – Síház (Szabóhegy)
további információ és nevezés:www.irottkofutoverseny.hu
2016. Augusztus 13.
2016. Augusztus 14.
2016. Augusztus 14.
14. vasárnap Stájer patak világa – Új útvonalon a Stájer-házakhoz
Wanderung zu den Steirer Häusern Közepesen nehéz túra
útvonal: Kőszeg - kis vöröskereszt – Okmányos - Fatalin bükkök - belső út - Szikla-forrás - Hármas patak - Stájer-patak – Ciklámen-forrás - Sáros-forrás – Vöröskereszt - Mohás-forrás - Kőszeg
táv: 18 km
időtartam: 7 óra
túravezető: Hegyvári Ferenc (30/396-8050)
találkozó: 9.00, Tourinform Iroda (Kőszeg, Fő tér 2.)
2016. Augusztus 18.
18. csütörtök
TÁVLATOK GEOTÚRA - geológus szakvezetéssel
GEO Wanderung Séta térben és időben, avagy panoráma és geológia a Kőszegi hegységben.
A barangolás során megismerjük a Kőszegi hegység kialakulásának eseményekben bővelkedő érdekes történetét…
részvételi díj: 500 Ft/fő
túravezetők: Horváth Csaba és Horváthné Korom Zita geológus házaspár (30/919-0688, 30/381-3271)
útvonal: Ördögárok (Hideg-völgy) – Pintér-tető - Ördögtányér-szikla - Óház-tető- Kálvária-hegy - Kálvária - Kálvária utca
időtartam: 3-4 óra
részletek: www.geotura.com
2016. Augusztus 19.
2016. Augusztus 19.
2016. Augusztus 20.
2016. Augusztus 20.
2016. Augusztus 20.
2016. Augusztus 20.
20. szombat Vagy esik, vagy fúj, vagy harangoznak…
Stadtführung auf Ungarisch Városnézés Kőszegen
találkozó: 10.00, Tourinform (Kőszeg, Fő tér 2.)
részvételi díj: 600Ft/fő (családok és csoportok részére kedvezmény)
Részvételi díj befizetése a Tourinform irodában.
2016. Augusztus 20.
20. szombat Kistúra a Saint Germain-kereszthez
Kleine Wanderung zum St. Germain Kreuz
útvonal: Kálvária – Pintér-tető – St.Germain-kereszt – Rattersdorf – Andalgó
táv: 7 km
időtartam: 3 óra
túravezető: Molnár Tibor (70/503-6578)
találkozó: 9.00, a volt Dreiszker Szanatóriumnál (Kőszeg, Kálvária utca 14.)
2016. Augusztus 21.
2016. Augusztus 21.
2016. Augusztus 21.
Kizárólag, ha a koncert augusztus 7-én rossz időjárás miatt elmaradt!
2016. Augusztus 21.
2016. Augusztus 22.
2016. Augusztus 28.
2016. Augusztus 28.
2016. Augusztus 31.
Szeptember
2016. Szeptember 1.
2016. Szeptember 3.
2016. Szeptember 4.
2016. Szeptember 4.
Szeptember 4-én a Jurisics-vár lovagtermében: 10.00 Kis kedvencek titkos élete (6) 3D - 12:00 Jégkorszak 5 3D; 14:00 Kis kedvencek titkos élete (6) 3D 15:45 Öngyilkos osztag (16) 3D 18:00 Jason Bourne;
20:30 Star Trek (12) 3D
2016. Szeptember 4.
2016. Szeptember 9.
2016. Szeptember 10.
10. szombat Gerinctúra Kőszeg – Írottkő – Kőszeg
Kammwanderung zum Geschriebenstein Nehéz túra azoknak, akik szeretik a kihívásokat!
útvonal: Kőszeg - Kenyér-hegy - Taláber erdő - Pogányok felső út - sárga kereszt jelzés - Vörös kereszt - Sáros-forrás - Hörmann-forrás – Írottkő - piros jelzés - Hörmann forrás – Kendig - Vörös kereszt - Irány hegy – Óház - Királyvölgy – Kőszeg
táv: 26 km, 700 m emelkedő
időtartam: 7 óra
túravezető: Hegyvári Ferenc (30/396-8050)
találkozó: 9.00 óra, Tourinform Iroda (Kőszeg, Fő tér 2.)
2016. Szeptember 10.
10-11. szombat-vasárnap Írottkő Vándorlás
Geschriebenstein ROAS Szombaton nemzetközi teljesítménytúra a Kőszegi-hegységben
Vasárnap „Szárnyalj velünk” – Sárkányeregetés az Írottkőn
további információ: www.naturpark.hu; 94/563-120