Hírek
Programok, események
2016. Január 25.
A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház 2016-ban is megrendezi a hagyományos Művészeti Szemlét a kőszegi és városkörnyéki általános-és középiskolai tanulók részére. A művészeti szemlére olyan gyermekek és csoportok jelentkezését tudjuk elfogadni, akik Kőszeg és környéke iskoláiban tanulnak, illetve csoportok esetén oda bejegyzett székhellyel rendelkeznek.
![Concordia Bál](/pictures/news/50/concordia-bal-index9960.jpg)
Programok, események
2016. Január 25.
Kőszegen hagyományosan a farsangi időszakot a Concordia bál zárja. Az idei évben február 6-án vár minden szórakozni vágyót a Concordia - Barátság Énekegyesület a Jurisics vár lovagtermében megrendezésre kerülő Concordia báljára. A zenéről a Tequila zenekar gondoskodik. További információk a kórus tagjainál kaphatók.
Programok, események
2016. Január 25.
Az Őrsági Nemzeti Park Igazgatósága újabb szarvasmarha kihelyezési programot hirdetett, amelyben ezúttal a Kőszegi Tájvédelmi Körzetben gazdálkodók is részt vehetnek! Az érdeklődők az ingyenes pályázati alapcsomagot A Bechtold Látogatóközpontban is átvehetik!
![Közösségi Kultúráért-díj](/pictures/news/50/kozossegi-kulturaert-dij-index9979.jpg)
Programok, események
2016. Január 25.
Január 23-án adták át a Dr. Kiss Gyula Kulturális Egyesület „Közösségi kultúráért” elnevezésű kitüntetéseit a Sárvári Vár dísztermében. Kőszegről Gelencsér Ildikó a Művelődési Központ munkatársa kapta meg az elismerést. Gratulálunk!
Programok, események
2016. Január 24.
Farsangi kézműves foglalkozás lesznek a Patikamúzeumban. A foglalkozások január 26-án és 30-án kerülnek megrendezésre a 9-16 óra közt. A részvételi díj (mely tartalmazza az anyagköltséget) egyéni résztvevőknek 300 Ft/fő, csoportoknak (10 fő felett) 2800 Ft. Csoportok esetén a részvétel feltétele az előzetes bejelentkezés, melynek határideje: 2016. január 25-e 12 óra, illetve január 29-e 12 óra.
Programok, események
2016. Január 23.
Vaihingen an der Enz testvérvárosunk, az előző évekhez hasonlóan, támogatja egy kőszegi fiatal részvételét a Tübingeni Egyetem nyári nyelvkurzusán. A nyári egyetem tandíját és a kinti tartózkodás költségeit Vaihingen városa magára vállalja. Az útiköltség és a zsebpénz a résztvevőt terheli.
![Véradás](/pictures/news/50/veradas-index9977.jpg)
Programok, események
2016. Január 23.
2016. január 21-én volt Városi Véradás a Jurisics várban a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezete szervezésében. A tervezetthez képest jóval többen jelentek meg (91-en) a mostani alkalmon. A Vöröskereszt megkeresésére mindkét középiskola segítőkészen irányította a fiatalokat a véradásra. Önzetlen megjelenésük eredményeként 23 első véradót köszönthettek a vérellátó munkatársai. Természetesen a megjelent létszám ennél jóval több volt, de sokat kiszűrtek az orvosi kontroll alkalmával.
Programok, események
2016. Január 22.
2016. január 30-án 19 órától várják bálba az érdeklődőket a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében. Műsor: ZORA. Zene: Tímár Trió.
Programok, események
2016. Január 22.
Szeretettel várja a Művelődési Központ a legkisebbeket következő bérletes gyermekelőadására a vár lovagtermébe január 25-én és 26-án 10.00 és 13.30 órára. A Szabó Borbála-Varró Dániel: FARKASHAS című előadás a Mesebolt Bábszínház előadásában lesz látható.
![Iparos Bál](/pictures/news/50/iparos-bal-index9963.jpg)
Programok, események
2016. Január 21.
2016. január 23-án a 130 éves Kőszegi Iparosok báloznak a Jurisics várban.
![Múzeum-kultúra](/pictures/news/50/muzeum-kultura-index9971.jpg)
Programok, események
2016. Január 20.
A múzeum a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én 9 órától 15 óráig játékos tárlatvezetéssel és kézműves foglalkozással várja a diákokat az Arany Egyszarvú Patikamúzeumban. A részvétel díjtalan.
Programok, események
2016. Január 20.
A Jurisich Miklós Gimnáziumban ezen a héten lesznek a diákhét programjai. Január 25-27. között az egykori és jelenlegi diákok, illetve tanárok tartanak érdekfeszítő előadásokat.
Programok, események
2016. Január 19.
A Kőszegi Polgári Kaszinó 2 0 1 6 . j a n u á r 22- én (p é n t e k ) 18 ó r á r a k o r a Jurisics vár KÖSZHÁZ-ban tartja VARGA LÁSZLÓ (Az ERDEI ISKOLA VEZETŐJE, ERDŐMŰVELÉSI ELŐADÓ) fenti című előadását.
![Ökumenikus imahét Kőszegen](/pictures/news/50/okumenikus-imahet-koszegen-index9968.jpg)
Programok, események
2016. Január 19.
2016. január 17. vasárnaptól három estén át az evangélikus templomban római katolikus igehirdetők, január 20. szerdától három estén át a Jézus Szíve Plébániatemplomban protestáns igehirdetők szolgálatával tartják az idei ökumenikus imahét alkalmait a kőszegi egyházközségek. Az imahét idén január 22-én, pénteken ifjúsági istentisztelettel zárul. Az alkalmak minden este 18 órakor kezdődnek. Szeretettel várnak mindenkit!
![A MAGYAR KULTÚRA NAPJA](/pictures/news/50/a-magyar-kultura-napja-index9967.jpg)
Programok, események
2016. Január 19.
2016. január 21-én, csütörtökön, 18.00 órakor a Jurisics-vár Művelődési Központ lovagtermében kerül megrendezésre a program, melyre tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját. Ünnepi beszédet mond: Benkőné Klára Júlia a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei irodavezetője. Az ünnepi műsorban magyar zeneszerzők (Bartók, Liszt, Dohnányi, Weiner) ismert művei csendülnek fel,
valamint szép magyar versek.
valamint szép magyar versek.
![Kávészünet a Karitász-vezető Sárközi Antalnéval](/pictures/news/50/kaveszunet-a-karitasz-vezeto-sarkozi-antalneval-index9972.jpg)
Programok, események
2016. Január 16.
Ikervári gyökereire nagyon büszke. Vallásos családból származik, négy lánytestvérével szülei ember- és Istenszeretetre nevelték őket. Így nem véletlen a rászorulókhoz való kötődése, hiszen a Karitász az Egyház hivatalos segélyszervezete. A Jurisich Gimnázium német tagozatán érettségizett. Magyar-német szakra jelentkezett az egyetemre, egy pont híján nem vették fel.
![A NYUGATI VÉGEK GEOLÓGIAI ÉRDEKESSÉGEI](/pictures/news/50/a-nyugati-vegek-geologiai-erdekessegei-index9965.jpg)
Programok, események
2016. Január 15.
Horváth Csaba és Horváthné Korom Zita geológus házaspár ismeretterjesztő előadása lesz a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban 2016. január 21-én 17.00 órakor.
![Vár-kártya](/pictures/news/50/var-kartya-index9962.jpg)
Programok, események
2016. Január 14.
A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház éves kedvezményes bérletet bocsátott ki 2015-ben kőszegi lakosoknak, illetve a város oktatási intézményeiben tanuló diákoknak a Jurisics várba! Az akció idén is folytatódik! Célunk, hogy a VÁR újra a kőszegieké lehessen, és bármikor, nyitva tartási időben megnézhessék az aktuális kiállításokat, vagy egyszerűen találkozási pontként szolgáljon.
![2016. Indoor Aquathlon - Linz](/pictures/news/50/2016-indoor-aquathlon-linz-index9964.jpg)
Programok, események
2016. Január 12.
Egy aquatlon versennyel kezdte az idei évi szezont a Kőszegi Triatlon Klub.
Programok, események
2016. Január 7.
2016. január 21-én, csütörtökön, 9.00 és 17.00 óra között lesz a Jurisics várban véradás a Magyar Vöröskereszt szervezésében. Adjon vért és mentsen életet! A vért felhasználás előtt bevizsgálják, így a véradás egyben egészségügyi kontroll is!
Programok, események
2016. Január 6.
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. tájékoztatása szerint 2016. január 8-án, pénteken, állományszabályzó vadászatot tartanak a Kőszegi-hegységben! Kérjük, ezen a napon kerüljék a területet, különös tekintettel az Írottkőre, a Kendigre, a Zeiger-nyeregre, illetve a hámori részre!
Programok, események
2016. Január 4.
SAS NORBERT a 7. sz. választókerület önkormányzati képviselője 2016. január 11-én (hétfőn) 17 és 18 óra között a Városháza tanácskozó termében FOGADÓÓRÁT tart, amelyre szeretettel várja
a választópolgárokat.
a választópolgárokat.
Programok, események
2016. Január 4.
A NyME szombathelyi campusa duális gépészmérnökképzésére a jelentkezési határidő az általános felvételi időponttól (2016. február 15.) eltérően 2016. január 10.
![Jelmezes Fúvós Farsangi Bál 2016.](/pictures/news/50/jelmezes-fuvos-farsangi-bal-2016-index9954.jpg)
Programok, események
2016. Január 4.
Kőszeg Város Fúvószenekara szeretettel vár minden érdeklődőt a hagyományos Jelmezes Fúvós Farsangi Báljára.
![2016. Báli előzetes](/pictures/news/50/2016-bali-elozetes-index9947.jpg)
Programok, események
2015. December 30.
Január 9. Egyházi Bál, Január 16. XVI. Bersek-bál, Január 16. Hajnalcsillag Farsang, Január 23. Iparos Bál, Sváb Bál és Fúvós Bál, Január 30. Horvát Bál és Balog Szülői Munkaközösség Bál, Február 6. Concordia Bál és Gyógy Bál.
![Újévi kvartett koncert](/pictures/news/50/ujevi-kvartett-koncert-index9953.jpg)
Programok, események
2015. December 29.
2016. január 5-én, kedden, 17.30-kor Jurisics vár lovagtermében a Kelemen Kvartett: Kelemen Barnabás - hegedű, Kokas Katalin - hegedű, Homoki Gábor - brácsa, Fenyő László - cselló ad hangversenyt. Műsor: Henry Purcell: Három Fantázia; Murray Schafer: 3. vonósnégyes (magyarországi bemutató!); Joseph Haydn: d-moll „Kvinten” vonósnégyes Op. 76. No. 2; Bartók Béla: 1. vonósnégyes.
Programok, események
2015. December 28.
Tájékoztatom a Kőszegen tevékenykedő civil szervezeteket (egyesületeket, alapítványokat), hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013 évi V. törvénynek (Ptk.) az egyesületekre és az alapítványokra vonatkozó szabályai számos ponton megváltoztak.
Programok, események
2015. December 25.
DEC. 22-23. 10:00-17:00; DEC. 24-26. ZÁRVA; DEC. 27. 10:00-17:00 ( belépők 50%-A Kőszegi vár évszázadai című állandó kiállítás zárva tart!); DEC. 28. ZÁRVA; DEC. 29-30. 10:00-17:00; DEC. 31. 10:00-13:00; JAN. 1. ZÁRVA.
![Szilveszteri kocogás](/pictures/news/50/szilveszteri-kocogas-index9946.jpg)
Programok, események
2015. December 25.
December 31-én a 11 órás harangszóra indul a hagyományos jelmezes kocogás, melyre minden vállalkozó kedvű családot szeretettel várunk, akik bolondozva szeretnék búcsúztatni az óévet. A kocogás során a Jurisics várból a belváros néhány nevezetességét érintve ellenőrzött körülmények között lehet kocogni. Kötelező a zaj és riadalomkeltő berendezések használata és a jelmez! Öltözési lehetőség a Jurisics várban. A legjobb jelmezeket díjazzuk! A kocogás után közösen koccintunk a vár udvarán a hozott italokból!
Programok, események
2015. December 24.
December 24-én, csütörtökön, 14.00 és 16.00 óra között a Jurisics vár lovagtermében a Szaffi című magyar rajzfilmet vetítjük. A vetítés ingyenes.
![Cirákulum koncert](/pictures/news/50/cirakulum-koncert-index9944.jpg)
Programok, események
2015. December 20.
December 21-én 18.00 órakor a Jurisics vár lovagtermében csendülnek fel a megzenésített versek.
![MozgóMozi](/pictures/news/50/mozgomozi-index9952.jpg)
Programok, események
2015. December 17.
2016. január 2-án újra MozgóMozi a lovagteremben! Látható lesz a Dínó tesó; Snoopy és Charlie Brown és a Star Wars 7 az ébredő erő! mozgomozi.hu
Programok, események
2015. December 15.
Szeretettel várja a gyerekeket a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
december 20-án 14-16 óráig kézműves foglalkozására a Jurisics várba.
Amit bütykölünk:
• karácsonyfa dísz tobozból, mézeskalácsból és szárított narancsból
• mézeskalács füzér
december 20-án 14-16 óráig kézműves foglalkozására a Jurisics várba.
Amit bütykölünk:
• karácsonyfa dísz tobozból, mézeskalácsból és szárított narancsból
• mézeskalács füzér
Programok, események
2015. December 14.
A Jurisich Miklós Gimnázium tanulóinak karácsonyi műsorára december 16-án, szerdán, 17 órakor kerül sor az iskola dísztermében.
![Lassan csendíjjetek...](/pictures/news/50/lassan-csendijjetek-index9921.jpg)
Programok, események
2015. December 14.
A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház programjainak ajánlóját olvashatják a bővítményben Mindenki Mikulásától a Szilveszteri Futásig.
![„Mostan kinyílt egy szép rózsavirág”](/pictures/news/50/mostan-kinyilt-egy-szep-rozsavirag-index9943.jpg)
Programok, események
2015. December 14.
A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes fenti című Karácsonyi műsora december 19-én, szombaton, 18.00 órakor lesz a Jurisics vár lovagtermében.
![Karácsonyi Hangverseny](/pictures/news/50/karacsonyi-hangverseny-index9942.jpg)
Programok, események
2015. December 14.
A Concordia-Barátság Énekegyesület Karácsonyi Hangversenyére kerül sor december 20-án, vasárnap, 18.30-kor a Jézus Szíve Templomban.
![Ismét tarolt a BE-JÓ a Mikulás Kupán](/pictures/news/50/ismet-tarolt-a-be-jo-a-mikulas-kupan-index9941.jpg)
Programok, események
2015. December 14.
2015. december 13-án vett részt a BE-JÓ Táncegyüttes két korcsoportja a XXIX. Zuglói Országos Amatőr Táncfesztivál Mikulás Kupáján, ahol a két nap alatt összesen 1440 versenyző 260 produkcióval indult az ország különböző városaiból.
![Kőszeg is a „Házhoz megyünk!” programban](/pictures/news/50/koszeg-is-a-hazhoz-megyunk-programban-index9935.jpg)
Programok, események
2015. December 10.
A vagyonvédelem továbbra is a bűnmegelőzés egyik fontos szegmense a megyében. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai a „Házhoz megyünk!” elnevezésű országos program keretében Kőszegen a Jurisics várban felállított információs ponton várják az érdeklődőket az illetékes rendőrkapitányság munkatársai, valamint a programban együttműködő szervezetek képviselői.
Programok, események
2015. December 9.
A Szombathelyi Erdészeti Zrt tájékoztatása szerint a Kőszegi-hegységben 2015. december 11-én és 12-én vadászat lesz. Kérik a túrázókat és a kirándulókat, hogy a vadászat idején ne keressék fel a hegységet.
Programok, események
2015. December 9.
Szeretettel várja a gyerekeket a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
december 13-án 14-16 óráig kézműves foglalkozására a Jurisics várba.
Amit bütykölünk:
• csillag és karácsonyfa filc anyagból
• karácsonyfa parafa dugóból
december 13-án 14-16 óráig kézműves foglalkozására a Jurisics várba.
Amit bütykölünk:
• csillag és karácsonyfa filc anyagból
• karácsonyfa parafa dugóból
![Varázshegy](/pictures/news/50/varazshegy-index9924.jpg)
Programok, események
2015. December 8.
A Kőszegi Európa Ház Egyesület szervezésében 2015. december 10-én 17.00 órakor az Európa Házban kerül bemutatásra Ilon Gábor, régész ARANYKINCS A VELEMI SZENT VIDRŐL című könyve.
Programok, események
2015. December 8.
December 12-én, szombaton, 15 órától a Balog Iskolában várják az érdeklődőket.
Programok, események
2015. December 8.
A 2015. november 26-én megtartott képviselő-testületi ülésről olvashatnak összefoglalót a bővítményben.
Programok, események
2015. December 8.
A KŐSZEGI VONÓSOK, valamint a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház 2015. december 12-én 18.00 órakor a Jurisics-vár lovagtermében tart adventi koncertet. Közreműködik: Kőszegi Vonósok
Koncertmester: Scheer Bernadett. A koncert előtt 16.30 órakor most először "KáVé-koncert dióhéjban", rövid ízelítő a Kőszegi Vonósok hangversenyéből kisdedek- és óvodáskorúaknak.
Koncertmester: Scheer Bernadett. A koncert előtt 16.30 órakor most először "KáVé-koncert dióhéjban", rövid ízelítő a Kőszegi Vonósok hangversenyéből kisdedek- és óvodáskorúaknak.
![Mikulás Kupa Úszóverseny](/pictures/news/50/mikulas-kupa-uszoverseny-index9928.jpg)
Programok, események
2015. December 8.
A Kőszegi Triatlon és Úszó Klub nyílt úszóverseny rendezett 2015. december 5-én, szombaton a Kőszegi Gyógyuszodában. Eredmények a bővítményben.
Programok, események
2015. December 7.
Kőszeg Város Önkormányzata Kiss János altábornagy halálának 71. évfordulója alkalmából kegyeleti megemlékezést rendez 2015. december 8-án (kedd) 11 órakor a kőszegi temetőben a hős síremlékénél. Beszédet mond: Básthy Béla Kőszeg Város alpolgármestere. Közreműködnek a Kőszegi Darabontok és a MH 12. Arrabona Légvédelmi Ezred díszőrei. Koszorúzási szándékát kérjük jelezze a 94/360-113-as számon.
![Jó kívánságok](/pictures/news/50/jo-kivansagok-index9948.jpg)
Programok, események
2015. December 7.
Békés Boldog Karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak!
Programok, események
2015. December 7.
A Bersek József Általános Iskola 2015. december 9 -én 14 órától rendezi Karácsonyi Versmondó Versenyét az iskolában.
![Óz, a nagy varázsló](/pictures/news/50/oz-a-nagy-varazslo-index9929.jpg)
Programok, események
2015. December 5.
A fenti zenés mesejátékot nézhetik meg 2015. december 8-án 10 és 13.30 órakor a Soltis Színház előadásában a Gyermekszínházi Bérlettel rendelkező diákok a Jurisics vár lovagtermében.
![KURDISZTÁN - AZ ELFELEDETT TARTOMÁNY](/pictures/news/50/kurdisztan-az-elfeledett-tartomany-index9925.jpg)
Programok, események
2015. December 4.
2015. december 15-én 17.00 órakor a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban lesz Séllei Csaba előadása.
Programok, események
2015. December 3.
December 5-én 15 órakor a Csók István Művészkör ismét ADVENTI jótékonysági festmény és fotó kiállítást tart a Hotel Írottkő aulájában.
Programok, események
2015. December 1.
Szeretettel várja a gyerekeket a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház december 6-án 14-16 óráig kézműves foglalkozására a Jurisics várba. Amit bütykölünk: • hóember zokniból • karácsonyfa natúr anyagokból. A programon való részvétel a várbelépővel érvényes, illetve Kőszegi vendégeink számára 300Ft/fő. Várkártyával ingyenes! Kérjük, hogy a foglalkozásra legkésőbb 15 óráig érjenek ide!
Részvételi szándékukat jelezzék az alábbi telefonszámon: 94/ 360-113.
Részvételi szándékukat jelezzék az alábbi telefonszámon: 94/ 360-113.
![Projektzárás](/pictures/news/50/projektzaras-index9917.jpg)
Programok, események
2015. December 1.
Kőszeg Város Önkormányzata 22,0 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az ÁROP-1.A.3-2014 azonosító számú, a „Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban” című konstrukció keretében, melyből az „Esélyteremtési Akcióprogram a Kőszegi Járásban” című projektet valósította meg.
![MINDENKI MIKULÁSA](/pictures/news/50/mindenki-mikulasa-index9914.jpg)
Programok, események
2015. November 27.
Minden kőszegi gyermeket szeretettel vár a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház december 5-én (szombat) 16.30 órakor a Jurisics vár udvarára (rossz idő esetén lovagterem). Műsort ad a Bersek József Általános Iskola. Az előadás után érkezik a Mikulás!
![Kőszegi Advent](/pictures/news/50/koszegi-advent-index9913.jpg)
Programok, események
2015. November 27.
A fenti címen szervez programot az Írottkő Natúrparkért Egyesület 2015. december 5-6-án a Jurisics téren.
Programok, események
2015. November 27.
Kőszeg Város Önkormányzata és a MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység szervezésében, tisztelettel meghívjuk Önt, a „Kőszegi Koronaőrző bunkernél” 2015. december 1-én délelőtt 11 órai kezdettel megrendezésre kerülő, koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezésre.
Programok, események
2015. November 26.
A Kőszegi Triatlon és Úszó Klub nyílt úszóverseny rendez 2015. december 5-én, szombaton a Kőszegi Gyógyuszodában. A verseny célja: Lehetőséget biztosítani az úszást kedvelő gyerekeknek, felnőtteknek úszástudásuk felmérésére, sportolásra, a mindennapi sportolás megkedveltetése. Az uszoda megismertetése, megszerettetése a környéken élőkkel.
![Adventi Gyertyagyújtás](/pictures/news/50/adventi-gyertyagyujtas-index9910.jpg)
Programok, események
2015. November 25.
Advent minden vasárnapján ünnepélyes gyertyagyújtásra kerül sor a Jurisics téren a Natúrpark szervezésében, kőszegi fúvósok közreműködésével. November 29-én 17.30-kor a katolikus, december 6-án 18.00-kor az evangélikus, december 13-án 18.00-kor a református felekezet vezetésével, december 20-án 18.00-kor pedig ökumenikus program keretében várják az érdeklődőket közös áhitatra.
Programok, események
2015. November 24.
Az Írottkő Natúrparkért Egyesület kézművesei szeretettel meghívnak minden kedves érdeklődőt a 2015. november 20-án 17.30 órakor a Virágudvarban (Kőszeg, Táblaház utca 11.) nyíló "Advent a Natúrparkban...ahogy mi szeretjük" című karácsonyi kiállításra és vásárra. A kiállítás megtekinthető: november 21 - december 20. között, naponta 10.00 - 12.00 és 13.00 - 18.00 óráig.
Programok, események
2015. November 23.
Tisztelt Érdeklődők! Az alábbiakban olvashatják Kiss Jánosnak Déri Károllyal készült interjúját.
Programok, események
2015. November 23.
A Kőszegi Polgári Kaszinó tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2015. november 27-én, pénteken 17.00 órára a Brenner János Katolikus Közösségi Házba (Kelcz-Adelffy u. 6.) DR. MOLNÁR REZSŐ: HIÉNÁK KORA című kötetének bemutatójára. A szerzővel egykori munkatársa, dr. Küttel István beszélget.
![BABÓ DÍJ és kiállítás](/pictures/news/50/babo-dij-es-kiallitas-index9907.jpg)
Programok, események
2015. November 23.
Idén a Babó-díjat Kása Béla fotográfus és Kovács Erika keramikus kapta. A rangos elismerés átadására vasárnap (november 22-én) került sor a Kőszegi Református Templom Csillagtermébe. Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész méltatta a házaspár kiemelkedő munkásságát és egyben megnyitotta a kiállítást, mely december 13-ig látogatható 15 és 17 óra között a Csillagteremben.
![Karácsonyi Bütykölde](/pictures/news/50/karacsonyi-butykolde-index9906.jpg)
Programok, események
2015. November 23.
A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház idén is várja a családokat advent minden vasárnapján karácsonyi kézműves foglalkozásra a Jurisics várba.
![MOZGÓMOZI](/pictures/news/50/mozgomozi-index9853.jpg)
Programok, események
2015. November 23.
November 24. kedden a Jurisics várban: 16:00 A kis herceg 3D; 18:00 James Bond: Spectre – A Fantom visszatér; 20:30 Az éhezők viadala 2.: A kiválasztott 3D.
Programok, események
2015. November 19.
A KRAFT program talán legsikeresebb akciója egy középiskolás diákpályázat volt Találd ki Te is Kőszeget! címmel. A kőszegi és itt tanuló fiatalok által készített javaslatok közt bőven találtunk olyanokat, amelyek megvalósíthatók, s értik, érzékelik a program és város céljait . Pénteken (nov. 20.) 11 órai kezdettel megkezdik az egyik pályamunka gyakorlati megvalósítását: egy kőszegi, belvárosi, tematikus útvonal kijelölését a pályázat egyik különdíjasa, a JMG tanulója, Auer Alexandra művészi kidolgozottságú szimbólumrendszerének felfestésével. Az eseményre szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Programok, események
2015. November 18.
November 14-én immár második alkalommal került megrendezésre a Kapocs-Kupa Nemzetközi Tűzoltóverseny, melynek az idei évben Kőszeg városa adott otthont.
Programok, események
2015. November 17.
Erwin Birnmeyer 2015. november 5-én hunyt el az oberwarti kórházban, 2016. március 15-én lett volna 90 éves. Münchenben született egy értelmiségi, tanár-művész családban, édesapja és nagyapja is ugyannak a kaufbeureni gimnáziumnak voltak a tanárai.
!["Fák az Alpokalján"](/pictures/news/50/quotfak-az-alpokaljanquot-index9893.jpg)
Programok, események
2015. November 16.
November 18-án szerdán 17 órakor a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban mutatja be új filmjét Szabados Tamás és Rozsnyai Margit a fenti címmel.
Programok, események
2015. November 16.
2015. november 20-án 18 órakor kezdődik az ünnepség a Jurisics várban, ahol a Magyarországi Grádistyei Horvátok Egyesülete megalakulásának 25. évfordulója adja az apropót kiállításmegnyitóra és kulturális műsorokra.
![Szarkagábor, szurtos dudu és más jómadarak](/pictures/news/50/szarkagabor-szurtos-dudu-es-mas-jomadarak-index9897.jpg)
Programok, események
2015. November 16.
Pusztay János fenti című verseskötetének bemutatója lesz a Városi Könyvtárban november 25-én, szerdán, 17.30-kor. Házigazda: Fűzfa Balázs.
![Kalandok a kamrában](/pictures/news/50/kalandok-a-kamraban-index9900.jpg)
Programok, események
2015. November 14.
A kőszegi városi könyvtárban november 28-án, szombaton, 10.00 órakor KIRÁLY PÉTER fenti című meseregényének bemutatója lesz.
Programok, események
2015. November 13.
2015. november 25-én (szerda) 15.00 órakor a Jurisics vár lovagtermében kerül megrendezésre a projekt záró eseménye.
Programok, események
2015. November 13.
TÓTH GÁBOR önkormányzati képviselő 2015. november 19-én (csütörtökön) 17 és 18 óra között a Városháza fogadóórás helyiségében FOGADÓÓRÁT tart, amelyre szeretettel várja a választópolgárokat.
![Meghívó egy különleges könyvbemutatóra](/pictures/news/50/meghivo-egy-kulonleges-konyvbemutatora-index9894.jpg)
Programok, események
2015. November 13.
A Chernel Kálmán Városi Könyvtár szeretettel várja az érdeklődőket 2015. november 19-én, csütörtökön 17.00 órára DR. HORVÁTH LÁSZLÓ, „TAPI BÁCSI” (1913-1994) a Kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium egykori tanára KŐSZEGTŐL KŐSZEGIG a 3.806693. számú hadifogoly naplója című könyv ünnepélyes bemutatójára. Bevezetőt mond: Horváth Tamás ny. tanár – Nagykanizsa. A könyvet bemutatja: dr. Bariska István ny. főlevéltáros .
Programok, események
2015. November 11.
November 14-én 8 és 12 óra között a Balog Iskola ebédlőjében.
![„LÉLEKKEL TELJESÍTETT HIVATÁS”](/pictures/news/50/lelekkel-teljesitett-hivatas-index9891.jpg)
Programok, események
2015. November 10.
Chernelházi CHERNEL ISTVÁN születésének 150. évfordulója alkalmával 2015. november 30-án (hétfő) 14.30 emlékülés lesz a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház lovagtermében.
Programok, események
2015. November 10.
Az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Kőszeg-Oberpullendorf viszonylatban nemzetközi menetrend szerinti járat beindítását tervezi. Kőszegen, a Liszt Ferenc utcában lévő autóbusz állomáson várják azok személyes jelentkezését, akik a járatokat rendszeresen (pl. iskolába, munkába járás) igénybe vennék.
Programok, események
2015. November 10.
2015. október 29-én megtartott Képviselő-testületi ülés döntéseiről olvashatnak a bővítményben.
Programok, események
2015. November 9.
5. NATÚRPARKI ACTIVITY
Az Írottkő Natúrparkért Egyesület 2016-ban ismét vetélkedősorozatot hirdet.
Az Írottkő Natúrparkért Egyesület 2016-ban ismét vetélkedősorozatot hirdet.