Szent Anna templom Bozsok
Középkori eredetű katolikus templom.

Szent Anna templom Bozsok

Szent Anna, Jézus nagyanyja tiszteletére szentelt, középkori eredetű katolikus templom, melyet Sennyei Ferenc szentelt fel 1630-ban. 1743-ban renoválták, majd 1772-ben Barokk stílusban bővítették. Ettől kezdve egyhajós. Szentélye a hajónál keskenyebb, egyenes záródású. Tornya a hajó északi oldalán áll, aránya alapján középkori. A hajó torony mögötti része mind a déli, mind az északi oldalon egy a mai periódusnál korábbi korból való. A jelenlegi lizénák mellett a belső szentély felőli oldalon a hajófalban határozott falvégek vannak eredeti középkori vakolattöredékekkel. A templom falán előkerült egy valamikori napóra is. A templom kertjét erődszerű kerítés veszi körül. Új liturgikus térrendezése Dominek György 1972-es munkája. Ekkor festették a ma is látható képkompozíciókat a mennyezetre.

Szent Anna templom Bozsok
Cím:
Telefon:
Honlap:


Térkép




Sétaútvonalak



  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.