62/2020. (VII. 2.) képviselő-testületi határozat

Lehetőségek
Mentés saját gépre:
Határozat letöltése
Az eredeti dokumentumot - a gyorsabb letölthetőség érdekében - zip formátumba tömörítve tettük letölthetővé.
A zip formátumú állományok megnyitásához használja a WinZip programot, amit közvetlenül letölthet innen.
Off-line olvasás:
Határozat nyomtatása
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 36. §-ának megfelelő teljes eljárás során az alábbi pontoknak megfelelően készíttesse elő a településrendezési eszközök 10. számú módosítását valamint az előzetes tájékoztatási szakasz megindításához szükséges dokumentációt és a kidolgozott terveket elfogadásra terjessze a képviselő-testület elé:

1. pont
Kérelmező:Mangliár László
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Scneller u. Hrsz 1789
Kérelem tárgya: Az érintett területen övezeti előírások módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT
NEM TÁMOGATJA

2. pont
Kérelmező:Dr Németh László
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 1236
Kérelem tárgya: Az érintett területen az övezeti határ módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

3. pont
Kérelmező:Rónai Miklós Aurél
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 872
Kérelem tárgya: Az érintett telek környezetében lévő közlekedési területek felülvizsgálata,
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

4. pont
Kérelmező:Szeitz Ernőné
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 2032/7
Kérelem tárgya: Az érintett területen meglévő kiszabályozott út nyomvonalának módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

5. pont
Kérelmező:Makra Edit
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 807
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT
NEM TÁMOGATJA

6. pont
Kérelmező:Guttmann-Petneházi Krisztina
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 301/6 Panoráma Krt. Mohás út
Kérelem tárgya: Az érintett terület övezeti besorolásának módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT
NEM TÁMOGATJA

7. pont
Kérelmező:Marjai Gyula
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 3919
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának módosítása, beépítésre szánt lakóterületbe sorolása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT
NEM TÁMOGATJA

8. pont
Kérelmező:SOS gyermekfalu
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 3361
Kérelem tárgya: Az érintett területen az érvényes övezeti előírások felülvizsgálata, az övezeti besorolás módosítása.
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT
NEM TÁMOGATJA

9. pont
Kérelmező:Drescher Gábor
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 2174
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT
NEM TÁMOGATJA

10. pont
Kérelmező:Gurisatti Gábor
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 3717
Kérelem tárgya: Az érintett területen az övezeti határ módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

11. pont
Kérelmező:Molnár Krisztina
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 3610/1
Kérelem tárgya: Az érintett területen az övezeti határ módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

12. pont
Kérelmező:Béres László
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 4176
Kérelem tárgya: Az érintett telek környezetében lévő közlekedési területek felülvizsgálata,
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

13. pont
Kérelmező:Reymeyer András
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 2032/10
Kérelem tárgya: Az érintett területen meglévő kiszabályozott út nyomvonalának módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

14. pont
Kérelmező: Kérelmező:Gyömbér Edit
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 4702/1
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

15. pont
Kérelmező:Orbán Dániel
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 112 és113
Kérelem tárgya: Az érintett területen az övezeti határ módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

16. pont
Kérelmező:Cseh Gábor
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 1510
Kérelem tárgya: Az érintett területen az övezeti határ módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

17. pont
Kérelmező:Csurka Endre
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 1616
Kérelem tárgya: Az érintett területen az övezeti határ valamint az övezeti előírások módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

18. pont
Kérelmező:Rábai Zoltán
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 4006
Kérelem tárgya: Az érintett területen az övezeti határ módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT NEM TÁMOGATJA

19. pont
Kérelmező:Nagy András
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 2004
Kérelem tárgya: Az érintett területen az övezeti határ módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

20. pont
Kérelmező:Drescher Gábor
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 1914
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának és övezeti előírásainak módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

21. pont
Kérelmező:Gergye Péter
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 3574/2
Kérelem tárgya: Az érintett telek környezetében lévő terület övezeti előírásainak módosítása, az övezeti besorolás megváltoztatása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA



22. pont
Kérelmező:Lintér Balázs
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 1353/3
Kérelem tárgya: Az érintett területen övezeti határ módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

23. pont
Kérelmező: Hniszné Osvay Mária
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 4513/2
Kérelem tárgya: Az érintett telek környezetében lévő közlekedési területek felülvizsgálata,
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

24. pont
Kérelmező:Horváthné Schlögl Beáta
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 6715
Kérelem tárgya: Az érintett telkek beépítésre szánt övezetbe történő átsorolása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT
NEM TÁMOGATJA

25. pont
Kérelmező:Horváth Roland
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 6714/1
Kérelem tárgya: Az érintett telek beépítésre szánt övezetbe történő átsorolása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT
NEM TÁMOGATJA

26. pont
Kérelmező: Borsy László
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 4913/1
Kérelem tárgya: Az érintett telek beépítésre szánt lakó övezetbe történő átsorolása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT
NEM TÁMOGATJA

27. pont
Kérelmező:Sulyok Antal
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 6713
Kérelem tárgya: Az érintett telek beépítésre szánt övezetbe történő átsorolása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT NEM TÁMOGATJA

28. pont
Kérelmező:Vajda Miklós
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 0183/158
Kérelem tárgya: Az érintett területen érvényes övezeti előírások módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

29. pont
Kérelmező:Markovits Szabina
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 3559/15
Kérelem tárgya: Az érintett telek környezetében lévő közlekedési területek felülvizsgálata,
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

30. pont
Kérelmező:Szalai Gréta
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 4520
Kérelem tárgya: Az érintett telek környezetében lévő közlekedési területek felülvizsgálata,
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

31. pont
Kérelmező:Pukler Zoltán
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 630
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT
NEM TÁMOGATJA

32. pont
Kérelmező:Molnár Ferenc
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 1380
Kérelem tárgya: Az érintett területen az övezeti határ módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

33. pont
Kérelmező:Héjj Balázs
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 1598
Kérelem tárgya: Az érintett telek környezetében lévő közlekedési terület szabályozási szélességének, illetve épületmagasság felülvizsgálata,
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT
NEM TÁMOGATJA

34. pont
Kérelmező:Plech Tibor
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Általános Kérések Közlekedési területek szabályozásával kapcsolatban
Kérelem tárgya: Általános Kérések Közlekedési területek szabályozásával kapcsolatban
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT
NEM TÁMOGATJA

35. pont
Kérelmező:Kariusz Rita
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 3932/1
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának módosítása, beépítésre szánt lakóterületbe sorolása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT
NEM TÁMOGATJA

36. pont
Kérelmező:Hernáth Márton
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 638
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának módosítása, a telek nyugati részének beépítésre szánt üdülőházas területbe történő átsorolása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSÁT
NEM TÁMOGATJA

37. pont
Kérelmező: Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal Városüzemeltetési Osztály
Németh Ildikó osztályvezető
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 3344/44
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának módosítása, beépítésre szánt
lakóterületbe sorolása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

38. pont
Kérelmező: Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal Városüzemeltetési Osztály
Németh Ildikó osztályvezető
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 0342/31
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának módosítása, beépítésre szánt
övezetbe sorolása.
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

39. pont
Kérelmező: Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal Városüzemeltetési Osztály
Németh Ildikó osztályvezető
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 212/14
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának módosítása, beépítésre szánt
lakóterületből közlekedési területbe sorolása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

40. pont
Kérelmező: Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal Városüzemeltetési Osztály
Németh Ildikó osztályvezető
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 2198/1
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának felülvizsgálata, a tényleges
használat alapján
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

41. pont
Kérelmező: Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal Városüzemeltetési Osztály
Németh Ildikó osztályvezető
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 2222
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának felülvizsgálata, a tényleges
használat alapján
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

42. pont
Kérelmező: Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal Városüzemeltetési Osztály
Németh Ildikó osztályvezető
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 1981
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának módosítása, parkoló építés
érdekében
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

43. pont
Kérelmező:Polyák András
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 0199/3
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti előírásainak, a max.épületmagasság felülvizsgálata.
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

44. pont
Kérelmező: Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal Városüzemeltetési Osztály
Németh Ildikó osztályvezető
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 3657/4
Kérelem tárgya: Az érintett telek övezeti besorolásának felülvizsgálata, akörnyező telkekhez igazodó kisvárosias lakó övezetbe történő átsorolása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

45. pont
Kérelmező:Kuntner Ferenc
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Hrsz 4201
Kérelem tárgya: Az érintett telkek övezeti előírásainak felülvizsgálata, a szabadonálló beépítési mód oldalhatáron álló beépítési módra történő megváltoztatása.
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA
46. pont
Kérelmező:Kőszeg Város Főépítésze
Bertók Sándor
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Pogányi út környezete
Kérelem tárgya: Az érintett telkek övezeti besorolásának felülvizsgálata, a kialakult helyzetnek megfelelő módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

47. pont
Kérelmező:Kőszeg Város Főépítésze
Bertók Sándor
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Déli elkerülő út környezete
Kérelem tárgya: Az érintett út nyomvonalának és a környező telkek övezeti besorolásának felülvizsgálata, a fejlesztésekhez igazodó módosítása
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

48. pont
Kérelmező:Farkas Péter
Kérelemmel érintett ingatlan címe: Kőszeg, Várkör 6. szám Hrsz.: 2192
Kérelem tárgya: Az érintett telek hátsókertjének övezeti átsorolása Zkk övezetből beépítésre szánt Vt-2/2 övezetbe.
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

49. pont
Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kőszeg Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2014. (X. 3.) önkormányzati rendeletének felülvizsgálata
A módosítással kapcsolatos állásfoglalás: A RENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATÁT TÁMOGATJA

Felelős: Básthy Béla polgármester és Bertók Sándor főépítész.
Határidő: folyamatos.