Önkormányzati belépés | |
|
5/2021. (II. 5.) önkormányzati rendelete a település közterületein és nyilvános helyeken történő maszkviselésről
|
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendelet 27. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdés alapján, a Képviselő-testület feladat- és hatáskörében eljárva Kőszeg Város Önkormányzata Polgármestere a következőket rendeli el:
1. §
A tömegközlekedési várakozóhelyeken, a kőszegi piac és temető területén, a vallási közösségek épületeinél szertartásra, gyermekjóléti, köznevelési, egészségügyi és szociális intézményekbe, élelmiszerüzletekbe, postai épületekbe érkezés, valamint távozás ideje alatt a bejáratuktól számított 30 méteres körzetben a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személy kivételével mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot oly módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
2. §
A 1. §-ban meghatározott előírás érvényesítése a piac és temető tekintetében az üzemeltető Kőszegi Városüzemeltető és Kommunális Nonprofit Kft. felelőssége, egyéb esetekben a közterület-felügyelő jogosult ellenőrizni a rendelkezések betartását.
3. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és 2021. március 1-jén hatályát veszti.
Dr. Zalán Gábor s. k. Básthy Béla s. k.
jegyző polgármester