Önkormányzati belépés | |
|
Képviselő-testületi ülések
2024. December 9., Hétfő, 17:00
2018. Március 29., Csütörtök, 09:00 óra, Városháza tanácskozó terme: nyilvános ülés
5. napirendi pont:
Az óvodai beiratkozások időpontjának és az óvodai körzetek meghatározása a 2018/2019. nevelési évre.
Tisztelt Képviselő-testület!
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (továbbiakban: rendelet) 20. § (1) bekezdése meghatározza, hogy az óvodai beiratkozásra a tárgyév április 20-a és május 20-a között kerülhet sor. A fenntartónak az óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább 30 nappal közleményt, vagy hirdetményt kell közzé tenni. A rendelet meghatározza a közlemény néhány további kötelező elemét is. Ezek közül egyik legfontosabb elem az óvodai felvételi körzetek meghatározása, melynek módosítása Kőszeg esetében azért szükséges, mert Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 4 új utcát nevezett el.
Az óvodai nevelésben való részvételről a rendeleten kívül a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt. ) 8. §-a rendelkezik.
A jogszabályokat figyelembe véve és a fentiekre tekintettel javasoljuk a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy a 2018/2019-es nevelési évre az óvodai beíratás időpontját Kőszeg, Velem, Horvátzsidány, Peresznye óvodáiban – a 3. életévüket 2018. augusztus 31-ig betöltő gyermekek részére – 2018. május 7-én és 8-án 8.00-16.00 óra közti időpontban határozza meg.
Az előterjesztést a Humánerőforrás Bizottság megtárgyalta, és egyhangúlag elfogadásra ajánlja.
Kérjük a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy mint fenntartó, az óvodai beíratást fenti időpontra, az óvodai körzeteket és az óvodák nyitva tartását, a melléklet szerint meghirdetni szíveskedjen.
Kőszeg, 2018. március 22.
A polgármester nevében:
Mezei Virág s.k.
igazgatási és építéshatósági osztályvezető
HATÁROZATI JAVASLAT
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2018/2019. nevelési évre az óvodai beiratkozást, az óvodai felvételi körzeteket, az óvodák nyitva tartását a mellékletben foglaltak szerint határozza meg, illetve teszi közzé.
Határidő: azonnal
Felelős: Huber László polgármester
Kőszeg Város Önkormányzata
9730 Kőszeg, Jurisics tér 8.
ÉRTESÍTÉS
Értesítjük a három éves és három évesnél idősebb (2015. szeptember 01. előtt született) gyermekek szüleit, hogy a 2018/2019-es nevelési évre – 2018.09.01-től 2019.08.31-ig, a Kőszeg Város Önkormányzata által fenntartott óvodákban a beiratkozás időpontja:
2018. május 7. (hétfő) és május 8. (kedd)
8.00-16.00 óra.
Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, a TAJ kártyát, továbbá a szülő személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.
A felvételről az óvoda vezetője dönt 2018. május 31-ig. Döntéséről a szülőt írásban tájékoztatja, az elutasításról határozatot hoz.
A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét fentiek szerinti időpontban köteles beíratni.
„A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.” (2011. évi CXC. törvény 8. § (2) bekezdés)
Tájékoztatjuk a szülőket, hogy a fentiek be nem tartása szabálysértésnek minősül.
A jegyző azonban a szülő kérésére, az óvodavezető és a védőnő egyetértésével a gyermek jogos érdekét figyelembe véve, felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha ezt a gyermek családi körülményei is indokolják.
A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermek az óvodai kötelezettségét külföldön teljesíti, vagy a jövőben külföldön fogja teljesíteni, köteles erről a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő 15 napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.
Kőszeg Város Önkormányzata fenntartásában működő óvodák:
Központi Óvoda és Bölcsőde Többcélú KIKI (Óvodai nevelés, ellátás, integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek, ill. enyhe fokban hallássérült gyermekek óvodai ellátása szakértői véleményben foglaltak szerint. Német nemzetiségi óvodai nevelést is folytató óvoda.)
9730 Kőszeg, Várkör 42.
Nyitva tartás: 5,30-16,30-óráig.
Felvételi körzete:
Ady E. u., Arborétum u., Bechtold I. u., Bem J. u., Bersek J. u., Chernel u., Ciklámen tér, Csőszház u., Diófa u., Felsőerdő u., Fenyő u., Festetich Gy. u., Forrás u., Fő tér, Freh A. u., Gesztenyefa u., Gyöngyös u., Győry J., Hadik A. u., Hegyalja u., Hermina u., Hunyadi J. u., Jurisics tér, Kankalin u., Károly R. tér,Kelcz Adelffy u., Kereszt út, Királyvölgyi u., Kiss J. u., Kórház u., Kossuth L. u., Köböl u., Libaszőlő út, Liszt F. u., Mélyút u., Mohás u., Munkácsy M. u., Napsugár u., Ó-ház u., Panoráma u., Park u., Pék u., Poncichter út, Postásrét u., Rajnis J. u., Rákóczi F. u., (a templomtól a Munkácsy M. u. kereszteződésig), Schneller I. u., Szabóhegyi u., Szabóhegy-meszes völgy, Szeder u., Szelestey u., Szent Anna u., Szent György u., Szent Imre u., Szőlőskert u., Szűk u., Táblaház u., Táncsics M. u., Temető u., Tölgyes út, Vaihingen u., Várkör, Városház u., Zrínyi M. u.
Központi Óvoda és Bölcsőde Többcélú KIKI Felsővárosi Tagóvodája (Óvodai nevelés, ellátás, integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai ellátása, szakértői véleményben foglaltak szerint. )
9730 Kőszeg, Bajcsy-Zsilinszky u. 25.
Nyitva tartás: 5,30-16,30-óráig.
Felvételi körzete:
Auguszt J. u., Árpád tér, Bajcsy- Zsilinszky E. u., Bertalan E. u., Bezerédy I. u., Borostyánkő u., Borsmonostori u., Dózsa György u., Erdő u., Felső krt., Herman O. u., Határ út, Kálvária u., Kethelyi u., Lehman G. u., Lékai út (határ felé eső része a Strand sétánytól), Malom utca, Malomárok u., Mecséry F. u., Meskó u., Munkás u., Ólmodi u., Puskapor u., Rőti völgy u., Strand sétány, Sziget u., Tanítóképző u., Vámház u.,
Központi Óvoda és Bölcsőde Többcélú KIKI Horvátzsidányi Tagóvodája (Óvodai nevelés ellátás, integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai ellátása, szakértői véleményben foglaltak szerint. Német, horvát nemzetiségi óvodai nevelést folytató óvoda.)
9733 Horvátzsidány, Csepregi u. 4.
Nyitva tartás: 7,00-16,30-óráig.
Felvételi körzete:
Horvátzsidány, Kiszsidány, Ólmod közigazgatási terület
Központi Óvoda és Bölcsőde Többcélú KIKI Peresznyei Tagóvodája (Óvodai nevelés, ellátás, integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai ellátása, szakértői véleményben foglaltak szerint. Horvát nemzetiségi óvodai nevelést folytató óvoda.)
9734 Peresznye, Hunyadi u. 1.
Nyitva tartás: 7,00-16,30-óráig.
Felvételi körzete: Peresznye közigazgatási terület
Újvárosi Óvoda (Óvodai nevelés, ellátás, integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek, ill. enyhe fokban látássérült gyermekek óvodai ellátása szakértői véleményben foglaltak szerint. )
9730 Kőszeg, Deák Ferenc u. 2.
Nyitva tartás: 5,30-16,30-óráig
Felvételi körzete:
Alsó krt., Dr. Ambró Gy. u., Bercsényi M. u., Berkenye utca, Cáki u., Csepregi u., Deák F. u., Faludi F. u., Fehér sáfrány u., Forintos M. u., Gábor Á. u., Gyöp u., Írottkő u., József-forrás u., Kastélykert lakópark, Károlyi M. u., Kárpáti Sándor u., Kenyérhegyi út, Kökény utca, Kövecses dűlő, Lékai út (az Alső körúttól a Strand sétányig), Lóránt Gy. u., Petőfi tér., Posztó u., Posztógyár u., Rákóczi F. u. (a vasútállomástól a Munkácsy u. elejéig), Rohonci u., Rómer F. u., Sánc u., Sáncárok u., Sigray J. u., Sörgyár u., Szent Lénárd u., Szombathelyi u., Tamás köz, Téglás köz, Tüskevár u., Űrhajósok u., Velemi u., Vízmű u., Waisbecker J. u.
Bozsok község közigazgatási területe
Újvárosi Óvoda Kőszegfalvi Tagóvodája (Óvodai nevelés, ellátás, integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai ellátása, szakértői véleményben foglaltak szerint. Német nemzetiségi óvodai nevelést folytató óvoda.)
9730 Kőszeg, Kőszegfalvi u. 50.
Nyitva tartás: 6,30-16,30-óráig.
Felvételi körzete:
Erdészház u., Kőszegfalvi u., Vadvirág u., Vasút u.
Újvárosi Óvoda Velemi Tagóvodája (Óvodai nevelés, ellátás, integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai ellátása, szakértői véleményben foglaltak szerint. )
9726 Velem, Rákóczi u. 6.
Nyitva tartás: 6,30-16,30-óráig
Felvételi körzete:
Cák, Kőszegszerdahely, Velem községek közigazgatási területe
Kőszeg, 2018. február 20.
Huber László sk. polgármester