Önkormányzati belépés | |
|
Képviselő-testületi ülések
2024. December 9., Hétfő, 17:00
2018. Március 1., Csütörtök, 09:00 óra, Városháza tanácskozó terme: nyilvános ülés
7. napirendi pont:
A JWL-470 forgalmi rendszámú Renault Traffic típusú gépjármű használatának szabályairól szóló önkormányzati szabályzat jóváhagyása.
Tisztelt Képviselő-testület!
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2017. november 30-i ülésen, a 222/2017. (XI.30.) képviselő-testületi határozatával járult hozzá ahhoz, hogy Kőszeg Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) a Képviselő-testület 174/2017. (IX.28.) határozata 2. pontjában foglaltak alapján átcsoportosított 5M Ft előirányzatot egy új 9 személyes mikrobusz vásárlására fordítsa, és egyúttal elrendelte a vételár fennmaradó része fedezetének beépítését a 2018. évi költségvetésbe. A képviselő-testületi határozatokban foglaltak szerint az új 9 személyes kisbusz vásárlása megtörtént.
Az Önkormányzat tulajdonában, és a Hivatal üzemben tartásában álló másik 9 személyes JWL-470 forgalmi rendszámú, Reanult Trafic kisbusz pedig ahogy arról már a korábbiakban szó volt továbbra is használható lesz közösségi célokra, és az Önkormányzat intézményei, valamint a civil szervezetek rendelkezésére lehet majd - szabályozott keretek között – bocsátani, elősegítve ezzel is az Önkormányzat és intézményei továbbá a városban működő kiemelkedő tevékenységet végző civil szervezetek közötti együttműködést.
A gépjármű használatára és üzemeltetésére vonatkozóan elkészült egy Szabályzat tervezet, melyben rögzítésre kerülnének a gépjármű használatával és üzemeltetésével kapcsolatos főbb szabályok. A gépjármű mind az intézmények, mind a civil szervezetek számára ingyenesen lenne biztosítva azzal, hogy a gépjármű használata során felmerülő költségeket (üzemanyag, parkolás, úthasználati díj) a használó viselné. A gépjármű minden esetben üzemanyaggal teljesen feltöltött állapotban kerülne átadásra és visszavételre is. A Szabályzat mellékletét képezi egy megrendelőlap, amelyen igényelni lehet majd a használatot, egy utas lista, egy használati szerződés, és egy írásbeli meghatalmazás a gépjárművezetőnek.
A gépjármű igénybevételéről a Szabályzat alapján a polgármester vagy a jegyző jogosult dönteni.
Az előterjesztést megtárgyalta a humánerőforrás, valamint a pénzügyi bizottság, mindkét bizottság a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlotta.
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a csatolt Szabályzat tervezetét tekintsék át, és a határozati javaslat elfogadásáról dönteni szíveskedjenek.
Kőszeg, 2018. február 23.
A polgármester nevében:
Dr. Zalán Gábor s. k.
jegyző
HATÁROZATI JAVASLAT
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kőszeg Város Önkormányzata tulajdonában, és a Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal üzemben tartásában álló JWL-470 forgalmi rendszámú Reanult Traffic típusú gépjármű használatára vonatkozó szabályzatát a melléklet szerinti tartalommal elfogadja.
Határidő: azonnal
Felelős: Huber László polgármester
I. melléklet
SZABÁLYZAT
a JWL-470 forgalmi rendszámú Reanult Trafic gépjármű használatának szabályairól
Jelen szabályzat célja, hogy szabályozza Kőszeg Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában és a Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) üzemben tartásában álló JWL-470 forgalmi rendszámú, Reanult Trafic típusú gépjármű üzemeltetésének, használatának rendjét, ezzel is segítve Bozsok községi Önkormányzat, Velem községi Önkormányzat, az Önkormányzat intézményei valamint a városban működő civil szervezetek tevékenységét, és erősítve a két községi Önkormányzat, az Önkormányzat intézményei, valamint a civil társadalom között fennálló partneri viszonyt és munkamegosztást. A kitűzött cél elérése érdekében Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbi szabályzatot (a továbbiakban: Szabályzat) alkotja:
1. A szabályzat hatálya
1.1. A Szabályzat tárgyi hatálya az Önkormányzat tulajdonában, valamint a Hivatal üzembentartásában álló JWL-470 forgalmi rendszámú Reanult Trafic gyártmányú gépjárműre (a továbbiakban: gépjármű) terjed ki.
1.2. A Szabályzat személyi hatálya kiterjed Bozsok községi Önkormányzatra, Velem községi Önkormányzatra, az Önkormányzat intézményeire, valamint azon Kőszegen működő civil szervezetekre melyek kötelező vagy önként vállalt önkormányzati feladatuk alapján az Önkormányzattal kötött Feladatátvállalási megállapodással, vagy tevékenységük kiemelkedő mivolta miatt az Önkormányzattal kötött Együttműködési megállapodással rendelkeznek.
2. A gépjármű használatára vonatkozó szabályok
A gépjármű használata, üzemeltetése során a következő főbb szabályok betartásáról kell gondoskodni:
2.1 A gépjármű kiemelt feladatai:
a) helyi és településen kívüli közösségi, művelődési, sport- és szabadidős rendezvényekre való eljutás biztosítása,
b) lakossági szolgáltatások biztosításában, igénybevételében, hozzáférhetőségében való közreműködés.
A gépjármű a fenti kiemelt feladatokon túl egyedi elbírálás keretében egyéb feladatot is elláthat.
2.2. A gépjármű használatára jogosultak:
A gépjárművet jelen Szabályzat 1.2. pontjában rögzített önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek vehetik igénybe.
Az igénybevételről – mérlegelve a használat célját, a gépjármű kihasználtságát – a polgármester, illetve a jegyző jogosult dönteni.
2.3 A gépjármű használatára jogosultak számára a gépjármű használata ingyenes.
2.4 A gépjármű használata iránti kérelmet a tervezett igénybevétel időpontját megelőzően legalább 5 munkanappal korábban a Szabályzat I. mellékletében megadott formanyomtatványon kell benyújtani a polgármesterhez vagy a jegyzőhöz. A megrendelőlapon szerepelnie kell a kérelmező intézmény/civil szervezet képviselője aláírásának és pecsétjének. Az igénylés visszamondását legkésőbb – akár szóban is – a tervezett igénybevétel időpontját megelőző 1 munkanappal korábban kell bejelenteni.
2.5 A polgármester vagy a jegyző által aláírt engedélyben meghatározottak szerint a gépjármű vezetője – gépjárművezetésre alkalmas állapotban – a gépjármű telephelyére, a megjelölt időpontban köteles megérkezni. A gépjármű vezetőnek legalább B kategóriás jogosítvánnyal kell rendelkeznie. Ekkor kerül átadásra a menetlevél és mindkét fél által aláírt és lebélyegzett gépjármű használati szerződés. Ezek nélkül a gépjármű nem közlekedhet.
2.6 A gépjármű kitisztított, rendezett állapotban, üzemanyaggal teljesen feltöltve kerül átadásra, és kitisztított, rendezett állapotban, üzemanyaggal teljesen feltöltve is kell a telephelyre visszahozni. A telephelyen történő visszaadáskor a kérelmező (kijelölt gépkocsivezető) köteles a gondnokkal, mint gépjármű ügyintézővel (a továbbiakban: gépjármű ügyintéző) a gépjárművet haladéktalanul átvizsgálni. Amennyiben károkozást fedeznek fel a gépjárműben vagy annak berendezésein, tartozékain, úgy a gépjármű ügyintéző köteles haladéktalanul intézkedni. Amennyiben károkozás nem történt úgy az igénybevétel lezártnak tekintendő.
2.7 A gépjármű a közúti forgalomban csak menetlevéllel, valamint érvényes forgalmi engedéllyel, a szükséges kötelező felelősségbiztosítás meglétét igazoló okmánnyal vehet részt. Ezek meglétéért a Hivatal, mint üzembentartó a felelős. A gépjármű vezetője köteles indulás előtt ellenőrizni, hogy a gépjárműben vannak-e az alábbi szükséges okmányok:
2.6.1. forgalmi engedély
2.6.2. biztosítás meglétét igazoló irat
2.6.3. menetlevél
2.6.4. gépjármű használati szerződés
2.6.5. meghatalmazás gépjármű vezetőnek
2.6.6. utaslista
2.7. A gépjármű telephelye: 9730 Kőszeg, Chernel utca 9. A gépjármű telephelyen történő kiállásáról és a visszaállásról is a Hivatal gépjárművezetője köteles gondoskodni.
2.8. Ammennyiben a gépjárművet feltörik, a gépjárműben külső rongálás, kár keletkezik, a gépjármű baleset részese, a gépjárművet ellopják vagy bármilyen egyéb nem szokványos eset történik a kijelölt gépjárművezető köteles a tudomására jutott tényt haladéktalanul jelenteni a gépjármű ügyintézőnek. Emellett köteles olyan intézkedést tenni, amely az adott helyzetben tőle elvárható, és amellyel a további károk megelőzhetők.
2.9. A gépjármű karbantartásáért az üzembentartó Hivatal a felelős, amelynek során köteles a lejárt engedélyek meghosszabbítására, megszerzésére, a szerviz ellátást nem igénylő kisebb karbantartási, állagmegőrzési feladatok ellátására, nagyobb javításoknál a gépjármű szervízeltetéséről gondoskodni.
2.10 A gépjármű működtetésével kapcsolatban kiemelt jelentősége van a gépjármű gazdaságos üzembe tartásának, jogszerű hasznosításának, az üzem- és forgalombiztonsági követelményeknek, a megfelelő műszaki állapot biztosításának, a gépjármű üzemeltetéssel kapcsolatos bizonylati rend és fegyelem megtartásának, a bizonylatok ellenőrzésének. A gépjárművek üzem-, forgalombiztonsági és környezetvédelmi követelményeknek megfelelő műszaki állapotáról a gépjármű ügyintéző köteles gondoskodni.
2.11. A gépjármű vezetőjének a gépjármű használata közben figyelemmel kell kísérnie a gépjármű biztonsági berendezéseinek, valamint a gépjármű rendeltetésszerű, zavartalan működését. Az üzem közbeni műszaki hibára utaló jelenség észlelése esetén a jármű állagának megóvása, valamint a közlekedés biztonsága érdekében – ha a gépjárművezető a hibát megszüntetni nem tudja – köteles a gépjármű ügyintézőt haladéktalanul értesíteni.
2.12. A gépjármű üzemeltetése, használata során bekövetkezett, anyagi kárt okozó eseményekről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyv elkészítéséért a gépjármű ügyintéző és a kijelölt gépjárművezető a felelős.
2.13. A gépjármű csak menetlevéllel közlekedhet. A menetlevél szigorú számadásúnak minősül és eseményszerűen kell vezetni. A gépjármű, illetve gépjárművezető menetokmánnyal (menetlevéllel) való ellátásáról a gépjármű ügyintéző gondoskodik.
2.14. A menetleveleket naponta kell kiállítani, melyen a gépjármű vezetője feljegyzi a megtett utat, az indulás és érkezés időpontját. A menetlevélen feljegyzett adatokat a gépjárművezető aláírásával igazolja. A menetlevélen javítást csak áthúzással, valamint a javítást végző aláírásával lehet végrehajtani.
2.15. A menetlevelek vezetését, valamint azok adatait a jegyző szúrópróbaszerűen ellenőrízheti. Az ellenőrzés megtörténtét a menetlevélen fel kell jegyezni.
2.16. A menetlevelek megőrzéséért a gépjármű ügyintéző felelős.
3. A gépjármű üzemanyaggal történő ellátása
3.1. A gépjármű használatával kapcsolatos költségek (üzemanyag, parkolás, úthasználati díj) megrendelőt terhelik.
3.2. A menetlevélen a gépjármű vezetője köteles a tankolás tényét dokumentálni.
4. Záró rendelkezések
Ezen gépjármű használati és üzemeltetési szabályzat 2018. ………. napján lép hatályba.
Kőszeg, 2018. ………………….
Huber László
polgármester
1. melléklet
JWL-470 FORGALMI RENDSZÁMÚ REANULT TRAFFIC GÉPJÁRMŰ
MEGRENDELŐLAP
1. Megrendelő neve:
2. Megrendelő székhelye:
3. Kapcsolattartó neve, elérhetősége
4. Gépjárművezető(k) neve(i), vezetői engedély(ek) száma:
5. A kiállás időpontja:
6. A visszaérkezés időpontja:
7. Utaslétszám (fő):
8. Úti cél:
Alulírott megrendelem Kőszeg Város Önkormányzata tulajdonában, és a Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal üzembentartásában álló JWL-470 Reanult Trafic típusú gépjárművet a fent megadott időpontban és útvonalra. Jelen megrendelőlap kitöltésével kijelentem, hogy a gépjármű …/2018. (III.1.) Képviselő-testületi határozattal elfogadott használati szabályzatát elolvastam, azt megértettem, a benne foglaltakat elfogadom. Az út során bármely utas által a gépjárműben okozott kárért a megrendelőként kártérítési kötelezettséggel tartozom.
Kelt.:………………………………………………………….
P.H. ………………………………..
megrendelő
Kőszeg Város Önkormányzata/Kőszegi Közös önkormányzati Hivatal nevében a gépjármű használatát a fenti időpontban, útvonalon és célra engedélyezem.
P.H. ………………………………..
használatba adó
2. melléklet
UTAS LISTA NYOMTATVÁNY
Gépjárművezető neve Lakcím Aláírás
Utas neve Lakcím Aláírás
3. melléklet

HASZNÁLATI SZERZŐDÉS
amely létrejött egyrészről
Név: Kőszeg Város Önkormányzata/ Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal
Székhely: 9730 Kőszeg, Jurisics tér 8.
Adószám: 15733627-2-18/15805368-1-18
Képviseli: Huber László polgármester/Dr. Zalán Gábor jegyző
mint használatba adó (a továbbiakban: használatba adó),
másrészről
Név: …………………………………….
Székhely:………………………………..
Adószám: ……………………………….
Képviseli:………………………………..
mint megrendelő (a továbbiakban: megrendelő) között, az alulírott helyen és időben az alábbi feltételek szerint:
1. Használatba adó használatra átadja, a megrendelő pedig 2018. év …………… hónap …. napjától 2018. év …… hónap …. napjáig, használatba veszi a használatba adó kizárólagos tulajdonát képező/üzemben tartásában lévő alábbi gépjárművet (továbbiakban gépjármű):
Jármű fajtája: Reanult Trafic Combi 1.9 DCI
Szín: fehér
Forgalmi rendszám: JWL-470
Alvázszám: VF1JLBCB66V260635
Motorszám: F9QU760C553693
Első nyilvántartásba vétel időpontja: 2005. 11. 29.
2. A megrendelő kijelenti, hogy a gépjármű használatára vonatkozó, Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének …/2018. (III.1.) határozatával elfogadott szabályzatot (a továbbiakban: Szabályzat) megismerte, a rendelkezéseit a gépjármű használata során betartja.
3. Használatba adó szavatol azért, hogy a szerződés hatályba lépésekor a gépjármű műszakilag alkalmas a rendeltetésszerű használatra illetve azért, hogy az alatt harmadik személynek a gépjárműre vonatkozólag nincs olyan joga vagy igénye, amely a használatot akadályozná, korlátozná vagy kizárná.
4. Használatba adó a gépjárművet kitisztított, rendezett állapotban üzemanyaggal teljesen feltöltve, üzemképesen, ……..km állásnál, a Megrendelő által megtekintett állapotban adja át.
5. Megrendelő a gépjárművet a szerződés 1. pontjában rögzített időpontban a …………………………………. útszakaszon ………………… célra használhatja.
6. A megrendelő köteles minden bel- és külföldi jogszabályt, hatósági előírást, a közlekedési szabályokat (KRESZ) betartani, amiért teljes felelősséggel tartozik. A megrendelő köteles a gépjárművet és tartozékait annak típusára vonatkozó használati-kezelési útmutató szerint kellő gondossággal használni, kezelni és megóvni. Ennek, és a Szabályzatban foglaltak be nem tartásából származó minden felmerülő kárért anyagi felelőséggel tartozik.
7. Használatba adó jelen szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a gépjárművet csak a megrendelő által megjelölt/írásbeli meghatalmazással megbízott személy vezetheti.
8. A gépjárművet a megrendelő másnak nem adhatja át, nem rendelkezhet vele, és kizárólag a megrendelőlapon megjelölt és az engedélyben jóváhagyott célra használhatja.
9. A gépjármű üzemben tartásával és használatával kapcsolatos költségek (üzemanyag, parkolás, úthasználati díj) megrendelőt terhelik.
10. A használatba adó semmilyen módon nem felelős a használat során bekövetkező műszaki meghibásodásért, a megrendelő és utasai testi épségéért, valamint egy esetleges baleset miatt bekövetkezett sérülésekért.
11. A szerződést azonnali hatállyal bármelyik fél egyoldalúan is felmondhatja, ha a másik fél a jelen szerződésben vállalt bármely kötelezettségének nem tesz eleget, és az a másik félre súlyos joghátránnyal jár. Különösen, ha a használatba adó a gépjármű használatát akadályozza, illetve a megrendelő a gépjárművet rongálja, annak épségét veszélyezteti.
A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szabályai az irányadók.
A szerződést elolvasás és értelmezés után a felek mint akaratukkal mindenben egyezőt írták alá.
Kelt: Kőszeg, 2018. ………………….
………………………………………. …………………………
használatba adó megrendelő
4. melléklet
MEGHATALMAZÁS
Alulírott meghatalmazom ……………………. gépjármű vezetőt (szig. ………………), hogy gépkocsimat Magyarországon és külföldön vezesse a vonatkozó okmányokkal.
I, the undersigned hereby authorise …………………. to use my motor vehicle, with the relevant documents.
Je, soussigné(e) autorise par le présente ………………………… a utiliser mon vehicule lavec les documents y relatifs.
Ich, der Unterzeichneter ermächtige hiermit …………………………. mein Fahrzeug in Verbindung mit den zugehörigen Dokumenten zu befördern/zu benutzen.
IO, SOTTOSCRITTO(A) AUTORIZZO CON LA PRESENTE ………………… A UTILIZZARE IL MIO VEICOLO CON I RELATIVI DOCUMENTI.
Meghatalmazott adatai:
Név Mrs/Mr M/Mme. Herr/Frau Sig./Sig.ra: ……………………………………………………….
Lakcím / resident in / domicilié(e) a / wohnhaft in / domicilio a:……………………………………...
Útlevélszám / passport no. / no. de passeport / Pass Nr. / nr. di passaporto:…………………..
Gépkocsi adatai:
Forgalmi rendszáma / reg. Num. / immatriculé sous no. / Pol. Kennz. / targata no.: JWL-470
Típusa / make, model / marque, type / Marke, Typ / marca, tipo: Renault Trafic Combi 1.9 DCI
Színe / colour / couleur / Farbe / colore: fehér/white/blanche/weis/bianco
Alvázszáma / chassis no. / no. de chassis / Fahrgestellnummer / No. di telaio:VF1JLBCB66V260635
Motorszáma / engine no. / no. du moteur / Motornummer / no. di motore: F9QU760C553693
Meghatalmazó adatai:
Név Mrs/Mr M/Mme. Herr/Frau Sig./Sig.ra: ……………. jegyző/notary/polgármester/mayor (……………)
Lakcím / resident in / domicilié(e) a / wohnhaft in / domicilio a: ……………………………….élszám / passport no. / no. de passeport / Pass Nr. / nr. di passaporto: —
A meghatalmazás érvényes / This authorisation is valid from-to / Les present procuration est valiable du-au / Dieser Vollmacht ist gültig von-bis / La presente autorizzazione valido dal-al.
2018. ………………. – 2018. ……………
………………………………..
Polgármester/Mayor/Jegyző/Notary
Dátum / date /data: 2018…………. Aláírás / Signature / Unterschrift / firma
Előttünk, mint tanúk előtt / as witness / témoins / Zeugen / in testimonianza:
1. Név Mrs/Mr M/Mme. Herr/Frau Sig./Sig.ra: …………………………..(szig. ………….)
Lakcím / resident in / domicilié(e) a / wohnhaft in / domicilio a: ………………………
fgscffgjhjzhkjtghjgjhgueelevélszám / passport no. / no. de passeport / Pass Nr. / nrfggt di passaporto: —
Aláírás / Signature / Unterschrift / firma
2. Név Mrs/Mr M/Mme. Herr/Frau Sig./Sig.ra: ……………………………..(szig:……..)
Lakcím / resident in / domicilié(e) a / wohnhaft in / domicilio a: …………………………Útlevélszám / passport no. / no. de passeport / Pass Nr. / nr. di passaporto: —