Önkormányzati belépés | |
|
Képviselő-testületi ülések
2024. December 9., Hétfő, 17:00
2018. Szeptember 20., Csütörtök, 15:00 óra, Városháza tanácskozó terme: rendkívüli, nyilvános ülés
|
2. napirendi pont:
A költségvetés módosításával kapcsolatos döntés meghozatala.
Tisztelt Képviselő-testület!
A Képviselő-testület 2018. augusztusi ülésén módosította az Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről szóló rendeletét, amelynek eredményeképpen az új tűzoltósági épület II. üteme megvalósításához szükséges önkormányzati forrás felszabadulásával új beruházások megvalósítása vált lehetővé az idei évben tervezett vagyonhasznosítási bevételek teljesülése esetén.
A módosítás következtében a korábban az un. vonal alatt szereplő Űrhajósok útja Bercsényi Miklós – Rómer Flóris utca közti szakaszának felújítása 14.300.000,- Ft összegben így beemelésre került.
A vagyonhasznosítási bevételek folyamatos realizálódása során megnyílt a lehetőség, hogy az útszakasz felújítását megindítsuk. Ennek kapcsán merült fel, hogy az Űrhajósok útjának a Bercsényi – Sigray J. utca közötti teljes szakasza egyben kerüljön kivitelezésre. Ugyan az alsó, Rómer-Sigray közti rész felújítása az év elején elfogadott költségvetés un. vonal alatti tételei között szerepelt. A teljes útszakasz megújulására (együttesen 24.350.000,- Ft) csak pénzügyi átcsoportosítás során van lehetőség.
A döntés meghozatalának soronkívüliségét az indokolja, hogy az útépítéssel foglalkozó cégek tájékoztatása szerint az idei év őszén a meleg aszfalt beszerzése – párhuzamosan futó, prioritást élvező nagyberuházások következtében – komoly problémát jelent, így a kivitelező mielőbbi kiválasztása és a munkaterület átadása nagy jelentőséggel bír.
Az idei évben már biztosan nem kerül sor az egészségház várótermeiben klímaberendezés beszerzésére 1.790.065,- Ft összegben, mivel a kivitelező cég a szezon végén tudta volna csak a szerelést és beüzemelést elvégezni, illetve a 7.200.000,- Ft Vízmű utcai ivóvízhálózat kiépítése is jövőre tolódik tekintettel arra, hogy a tervek, engedélyek beszerzése csak 2019. év elejére várható. A Malom utca felújítása 1.750.000,- Ft összegben szerepelt a költségvetésben, azonban az érintett vállalkozók anyagi hozzájárulásával a beruházás csupán 889.000,- Ft-ba került az önkormányzatnak. A még szükséges közel 200.000,- Ft a költségvetésben jelenleg is szereplő Chernel u. 12., Rákóczi u. 3. tetőjavítása és Cáki út útjavítás költségvetési sorból történő átcsoportosítással biztosítható.
A fentieken túl a költségvetést érintően Plechl Tibor és Tóth Gábor képviselő urak előterjesztési javaslatot nyújtottak be Polgármester úrhoz, miszerint az új temető kialakításához szükséges, még hiányzó terület mielőbbi önkormányzati tulajdonba kerülését javasolják. Képviselő urak a kiégett lakás bevételéből származó 8,5 M Ft összeget jelölték meg költségvetési forrásként, azonban ez az összeg az un. vonal feletti tételek fedezetéül szolgál.
Tájékoztatom a képviselő-testületet, hogy az utolsó tárgyalások a hiányzó temetőterület tulajdonosával 2011. évben zajlottak, a vásárlás az eladó által támasztott irreális feltételek miatt hiúsult meg.
Kérem a Tisztelt képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megtárgyalni, és a határozati javaslatról dönteni szíveskedjenek.
Kőszeg, 2018. szeptember 14.
A polgármester nevében:
Németh Ildikó s.k.
városüzemeltetési mb. osztályvezető
I. HATÁROZATI JAVASLAT
1. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elrendeli az Űrhajósok útja Rómer Flóris utca – Sigray Jakab utca közti szakaszának felújítását.
2. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Űrhajósok útja Rómer Flóris utca – Sigray Jakab utca közti szakaszának felújítására költségvetési átcsoportosítás révén 10.050.000,- Ft többletforrást biztosít az alábbi tételek terhére:
- 4. melléklet III. Egyéb felhasználási célú átvett pénzeszközök többlettámogatás terhére (Malom utcai felújítás háromoldalú megállapodás alapján): 861.000,- Ft
- 5. melléklet I. Beruházások 22. sor: Egészségház klímaberendezés várótermekben: 1.790.065,- Ft
- 5. melléklet I. Beruházások 50. sor: Vízmű utca ivóvízhálózat kiépítése: 7.200.000,- Ft
- 5. melléklet II. Felújítások 9. sor: Chernel u. 12., Rákóczi u. 3. tetőjavítása és Cáki út útjavítás: 198.935,- Ft
Felelős: Huber László polgármester
Határidő: azonnal
II. HATÁROZATI JAVASLAT
1. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elrendeli az új köztemető kialakításához szükséges terület megvásárlását.
2. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az új köztemető kialakításához szükséges területvásárlásra költségvetési átcsoportosítás révén 8.000.000,- Ft összeget biztosít az alábbi tételek terhére:
- 5. melléklet I. Beruházások 22. sor: Egészségház klímaberendezés várótermekben: 800.000,- Ft

(A mellékletet lsd. a letölthető formátumban:)