Önkormányzati belépés | |
|
Képviselő-testületi ülések
2024. December 9., Hétfő, 17:00
2018. Szeptember 27., Csütörtök, 09:00 óra, Városháza tanácskozó terme: nyilvános ülés
10. napirendi pont:
A „Kőszeg Várkör revitalizáció” c. projekttel kapcsolatos döntés meghozatala.
Tisztelt Képviselő-testület!
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a TOP-2.1.2-15 keretében „A Kőszegi Városmajor környezettudatos megújítására” című pályázat benyújtását rendelte el 132/2016. (VI.30.) sz. határozatával.
Az 1337/2016 (VII. 4.) Korm. határozat (KRAFT) alapján a zöld város projekt 200 M Ft hazai forrással került kiegészítésre.
A KRAFT program segítségével megvalósulhat a Várkör keleti szakaszának teljes közterületi megújítása a zöldfelületek növelésének érdekében. A leromlott állapotú parkolók átépítésével és az útburkolat szélességének csökkentése árán a járdák mentén új zöldfelület létesíthető. A forgalom-lassítás a gyalogátkelők kiemelésével és a forgalmi sávok szűkítésével együttesen érhető el. Új forgalmi rend kerül kialakításra az Országzászlónál.
A Várkör Keleti szakaszának felújításához elkészített tanulmányterv 2018. március 21-én közmeghallgatáson került bemutatásra.
A közmeghallgatáson elhangzott és az azóta a Fejlesztési Iroda felé jelzett lakossági módosítási javaslatok az elkészült engedélyezési tervbe beépítésre kerültek.
Az útépítési-engedélyezési eljárás megindításra került. Az engedélyezési terv építészeti műszaki leírása és helyszínrajza az előterjesztés mellékletét képezik.
Az előterjesztést a Városfejlesztési, Idegenforgalmi, Környezetvédelmi és Vagyonügyi Bizottság megtárgyalta és a határozati javaslatot egyhangúlag elfogadásra ajánlja.
Kőszeg, 2018. szeptember 21.
A polgármester nevében:
Fekete Balázs s. k.
a Fejlesztési Iroda vezetője
HATÁROZATI JAVASLAT
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a TOP-2.1.2-15-VS1-2016-00006 számú „A Kőszegi Városmajor környezettudatos megújítására” című pályázat kiegészítő hazai forrásából megvalósítandó Kőszeg Várkör revitalizáció c. projektről szóló állapotjelentést és a kapcsolódó engedélyezési eljárásokhoz benyújtott tervet a melléklet szerinti tartalommal elfogadja.