Jegyzőkönyv: 2019. December 19., Csütörtök, 09:00 óra, Városháza tanácskozó terme: nyilvános ülés

Lehetőségek
Mentés saját gépre:
Jegyzőkönyv letöltése
Off-line olvasás:
Jegyzőkönyv nyomtatása
Kapcsolódó anyagok
Az ülés beharangozója:
Meghívó olvasása
Miről volt szó az ülésen:
Előterjesztések olvasása
1. - Tájékoztató Kőszeg és térsége foglalkoztatási helyzetéről.
2. - Beszámoló Kőszeg város külkapcsolatainak 2019. évi alakulásáról.
3. - A 20 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművek korlátozásának szabályairól szóló 9/2018. (VI. 1.) önkormányzati rendelet módosítása, tájékoztató a forgalmi rend kialakításával kapcsolatos - átruházott jogkörben hozott - döntésekről.
4. - Hitelfelvétellel kapcsolatos döntés meghozatala.
5. - Jelentés a város környezeti állapotáról.
6. - A 3. sz. felnőtt háziorvosi körzet helyettesítése.
7. - A központi orvosi ügyelet ellátásról szóló szerződés módosítása.
8. - A Központi Óvoda és Bölcsőde KIKI-ben intézményvezető-helyettes engedélyezése.
9. - A 2020. évi rendezvénynaptár.
10. - Munkaszolgálatosok emlékútjának kialakítására vonatkozó együttműködési megállapodás.
11. - A Nyugat-Dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulásba delegálás.
12. - Zárt ülés keretében: Villamos energia beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban eredményhirdetés. (az előterjesztést később küldjük).
13. - Jelentések lejárt határidejű határozatokra, beszámoló az átruházott hatáskörben hozott döntésekről.
14. - Egy mappában a 2019. december 19-i képviselő-testületi ülés anyagai.
15. - Rendkívüli előterjesztés: A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház kérelme többletbevétel felhasználására.
K/913-20/2019. szám.


J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült Kőszegen, Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2019. december 19-én, 9 órai kezdettel, a Városháza tanácskozó termében megtartott nyilvános ülésről.

Jelen vannak:
Básthy Béla polgármester, Terplán Zoltán alpolgármester,
Fekete-Pataki Edit, Gelencsér Attila, Harkai Norbert, Kiss Péter, Kiss Zoltán, Rába Kálmán, Sas Norbert, Takácsné Varga Ágnes és Velkyné Ball Andrea képviselők (11 fő).

Tanácskozási joggal vannak jelen:
Dr. Zalán Gábor jegyző, dr. Nagy Edina aljegyző,
Németh Ildikó városüzemeltetési osztályvezető, Mezei Virág igazgatási és építéshatósági osztályvezető, Cserkutiné Stipsics Edina pénzügyi és gazdálkodási osztályvezető, Fekete Balázs fejlesztési irodavezető,
Pócza Zoltán a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház, Révész József a Kőszegi Múzeum valamint Lajos Tiborné a Chernel Kálmán Városi Könyvtár igazgatója, Guttmann Ferencé a Központi Óvoda vezetője, Raposa Helga a Kőszegi Szociális Gondozási Központ vezetője, Kovács István a Kőszegi Városüzemeltető Kft. igazgatója, valamint a könyvvizsgálatot végző Consultatio Kft. részéről Kőhalminé Major Judit könyvvizsgáló.
Az ülésen jelen van még dr. Kapiller Sarolta a Kőszegi Járási Hivatal vezetője, valamint Linter Dénes szakügyintéző.


Básthy Béla polgármester üdvözli az év utolsó, azaz a december havi rendes képviselő-testületi ülésén megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület létszáma teljes, így az ülés a 11 fővel határozatképes.

Elsőként javaslatot tesz a napirendre. Javasolja, hogy a meghívón szereplő zárt ülés keretében tárgyalandó előterjesztést (Villamos energia beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban eredményhirdetés) 1. napirendi pont keretében tárgyalja meg a képviselő-testület. Ezt a hivatal kezdeményezte, ugyanis a közbeszerzésről szóló döntés dokumentumait még a mai napon fel kell tölteni a megfelelő elektronikus felületekre.
Tegnap kapták meg a képviselők rendkívüli előterjesztésként a Humánerőforrás Bizottság betöltetlen helyére külső bizottsági tag megválasztásáról szóló javaslatot. Sikerült egészségügyi szakembert találni a bizottsági munkához. Mivel a doktor úr jelenleg is rendel, célszerű a választást azonnal lebonyolítani, hogy ha a doktor úr megérkezik, le tudja tenni az esküt. Ezt a nyilvános ülés után azonnal, 1. napirendi pontként javasolja megtárgyalni.
Szintén tegnap kapták meg a képviselők a Jurisics-vár és Művelődési Központ és Várszínház kérelmét, amely a többletbevételeik felhasználásáról szól. Ez az idei költségvetést is érinti, továbbá a TOP CLLD projektet, amely korábban egy évvel meg lett hosszabbítva. Ezt a napirendet a hitelfelvétellel kapcsolatos előterjesztés után javasolja megtárgyalni.

Mivel az elhangzottakkal kapcsolatban sem kérdés, sem észrevétel nem hangzik el, szavazásra bocsátja a napirendre vonatkozó módosító javaslatokat.
Azt, hogy a zárt ülés 1. napirendként kerüljön megtárgyalásra, 11 igen szavazattal elfogadja a képviselő-testület.
Azzal, hogy a nyilvános ülés 1. napirendi pontja a Humánerőforrás Bizottság külső tagjának a megválasztása legyen, szintén 11 igen szavazattal fogadja el a képviselő-testület.
Végül a művelődési központ rendkívüli előterjesztésének a napirendre kerülését szintén 11 igen szavazattal fogadják el a képviselők.

Ezután a képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi napirendet hagyja jóvá:


N A P I R E N D:

Zárt ülés keretében:

Villamos energia beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban eredményhirdetés.
Előadó a polgármester nevében: Németh Ildikó városüzemeltetési osztályvezető.





Nyilvános ülés keretében:

1. A Kulturális, Oktatási, Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság külső tagjának megválasztása.
Előterjesztő: Básthy Béla polgármester.
2. Tájékoztató Kőszeg és térsége foglalkoztatási helyzetéről.
Előterjesztő: Dr. Kapiller Sarolta a Kőszegi Járási Hivatal vezetője.
3. Beszámoló Kőszeg város külkapcsolatainak 2019. évi alakulásáról.
Előterjesztő: dr. Mátrai István, a Kőszegi Testvérvárosi Egyesület elnöke.
4. A 20 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművek korlátozott forgalmú övezetbe történő behajtásának szabályairól szóló 9/2018. (VI. 1.) önkormányzati rendelet módosítása, valamint tájékoztató a forgalmi rend kialakításával kapcsolatos – átruházott hatáskörben – hozott döntésekről.
Előadó a polgármester nevében: Németh Ildikó városüzemeltetési osztályvezető.
5. Hitelfelvétellel kapcsolatos döntés meghozatala.
Előterjesztő: Básthy Béla polgármester.
6. A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház kérelme többletbevétel felhasználásra.
Előterjesztő: Pócza Zoltán igazgató.
7. Jelentés a város környezeti állapotáról.
Előadó a polgármester nevében: Németh Ildikó városüzemeltetési osztályvezető.
8. A 3. sz. felnőtt háziorvosi körzet helyettesítése.
Előadó a polgármester nevében: Mezei Virág igazgatási és építéshatósági osztályvezető.
9. A központi orvosi ügyelet ellátásról szóló szerződés módosítása.
Előadó a polgármester nevében: Mezei Virág igazgatási és építéshatósági osztályvezető.
10. A Központi Óvoda és Bölcsőde KIKI-ben intézményvezető-helyettes megbízása.
Előterjesztő: Guttmann Ferencné intézményvezető.
11. A 2020. évi rendezvénynaptár.
Előterjesztő: Pócza Zoltán igazgató.
12. Munkaszolgálatosok emlékútjának kialakítására vonatkozó együttműködési megállapodás.
Előadó a polgármester nevében: Németh Ildikó városüzemeltetési osztályvezető.
13. A Nyugat-Dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulásba delegálás.
Előterjesztő: Dr. Zalán Gábor jegyző.


A napirend jóváhagyása után Básthy Béla polgármester lezárja a nyilvános ülést és kéri, hogy a képviselők zárt ülés keretében folytassák a munkát.


Kelt, mint az első oldalon.




Dr. Zalán Gábor s. k. Básthy Béla s. k.
jegyző polgármester


K/913-20/2019. szám.


J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült Kőszegen, Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2019. december 19-én, a Városháza tanácskozó termében a zárt ülés után folytatólagosan megtartott nyilvános ülésről.

Jelen vannak:
Básthy Béla polgármester, Terplán Zoltán alpolgármester,
Fekete-Pataki Edit, Gelencsér Attila, Harkai Norbert, Kiss Péter, Kiss Zoltán, Rába Kálmán, Sas Norbert, Takácsné Varga Ágnes és Velkyné Ball Andrea képviselők (11 fő).

Tanácskozási joggal vannak jelen:
Dr. Zalán Gábor jegyző, dr. Nagy Edina aljegyző,
Németh Ildikó városüzemeltetési osztályvezető, Mezei Virág igazgatási és építéshatósági osztályvezető, Cserkutiné Stipsics Edina pénzügyi és gazdálkodási osztályvezető, Fekete Balázs fejlesztési irodavezető,
Pócza Zoltán a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház, Révész József a Kőszegi Múzeum valamint Lajos Tiborné a Chernel Kálmán Városi Könyvtár igazgatója, Guttmann Ferencé a Központi Óvoda vezetője, Raposa Helga a Kőszegi Szociális Gondozási Központ vezetője, Kovács István a Kőszegi Városüzemeltető Kft. igazgatója, valamint a könyvvizsgálatot végző Consultatio Kft. részéről Kőhalminé Major Judit könyvvizsgáló.
Az ülésen jelen van még dr. Kapiller Sarolta a Kőszegi Járási Hivatal vezetője, Rodler Tamás a Vas Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának vezetője, valamint Linter Dénes a Kőszegi Járási Hivatal Hatósági, Foglalkoztatási, Gyámügyi és Igazságügyi Osztályának szakügyintézője.


N A P I R E N D:

1. A Kulturális, Oktatási, Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság külső tagjának megválasztása.
Előterjesztő: Básthy Béla polgármester.
2. Tájékoztató Kőszeg és térsége foglalkoztatási helyzetéről.
Előterjesztő: Dr. Kapiller Sarolta a Kőszegi Járási Hivatal vezetője.
3. Beszámoló Kőszeg város külkapcsolatainak 2019. évi alakulásáról.
Előterjesztő: dr. Mátrai István, a Kőszegi Testvérvárosi Egyesület elnöke.
4. A 20 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművek korlátozott forgalmú övezetbe történő behajtásának szabályairól szóló 9/2018. (VI. 1.) önkormányzati rendelet módosítása, valamint tájékoztató a forgalmi rend kialakításával kapcsolatos – átruházott hatáskörben – hozott döntésekről.
Előadó a polgármester nevében: Németh Ildikó városüzemeltetési osztályvezető.
5. Hitelfelvétellel kapcsolatos döntés meghozatala.
Előterjesztő: Básthy Béla polgármester.
6. A Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház kérelme többletbevétel felhasználásra.
Előterjesztő: Pócza Zoltán igazgató.
7. Jelentés a város környezeti állapotáról.
Előadó a polgármester nevében: Németh Ildikó városüzemeltetési osztályvezető.
8. A 3. sz. felnőtt háziorvosi körzet helyettesítése.
Előadó a polgármester nevében: Mezei Virág igazgatási és építéshatósági osztályvezető.
9. A központi orvosi ügyelet ellátásról szóló szerződés módosítása.
Előadó a polgármester nevében: Mezei Virág igazgatási és építéshatósági osztályvezető.
10. A Központi Óvoda és Bölcsőde KIKI-ben intézményvezető-helyettes megbízása.
Előterjesztő: Guttmann Ferencné intézményvezető.
11. A 2020. évi rendezvénynaptár.
Előterjesztő: Pócza Zoltán igazgató.
12. Munkaszolgálatosok emlékútjának kialakítására vonatkozó együttműködési megállapodás.
Előadó a polgármester nevében: Németh Ildikó városüzemeltetési osztályvezető.
13. A Nyugat-Dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulásba delegálás.
Előterjesztő: Dr. Zalán Gábor jegyző.

A napirend megtárgyalása előtt Básthy Béla jelzi, hogy a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló beszámolót a képviselők az ülés előtt megkapták (jegyzőkönyvhöz csatolva).
A lejárt határidejű határozatokról szóló jelentésekkel, valamint az átruházott jogkörben hozott döntésekről szóló beszámolóval kapcsolatban sem kérdés, sem hozzászólás nem hangzik el.
A képviselők mindkét dokumentumot 11-11 igen szavazattal fogadják el.


Az 1. napirendi pont tárgyalása:

A Kulturális, Oktatási, Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság külső tagjának megválasztásáról szóló előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz.

Básthy Béla polgármester szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy a Humánerőforrás Bizottságban korábban dr. Pusztai Gergő képviselte az egészségügy területét, de ő megnövekedett feladatai miatt nem tudja tovább vállalni ezt a tisztet. Azt kérte, hogy olyan új tagot válasszon a képviselő-testület a bizottságba aki az egészségügyet, a szakma érdekeit továbbra is képviselni tudja majd.
Nagyon örvendetes, hogy sikerült ilyen személyt találni és dr. Koczor Gábor háziorvos vállalta ezt a feladatot. Dr. Koczor Gábor kőszegi lakos, Kőszeg-hegyalja háziorvosa, az ügyeletben is részt vesz. Kéri, hogy a képviselő-testület válassza meg a Humánerőforrás Bizottság új tagjának.

Kérdések és hozzászólások:

Harkai Norbert kérdezi: a doktor úr csak esküt tenni jön a képviselő-testület ülésére, vagy azért, hogy meggyőzze a képviselőket a megválasztása érdekében?

Básthy Béla tisztázza: csak esküt fog tenni – amennyiben megválasztja a képviselő-testület, ugyanis jelenleg is rendel.

Harkai Norbert emlékeztet arra, hogy az alakuló ülésen elfogadott SZMSZ értelmében a városfejlesztési bizottságban még egy külső bizottsági hely nincs betöltve. Neki erre a tisztségre két javaslata is lenne: mindkét személy köztiszteletben álló, a külső bizottsági tagságra alkalmas személy lenne.

Básthy Béla kéri, hogy a képviselő úr juttassa el hozzá a javaslatait. Egyébként a városfejlesztési bizottság elnökének a kérésére olyan személy megválasztása lenne kívánatos a bizottságba, aki a környezet és természetvédelem területét képviselné, mert ez jelenleg nincs meg.

Mivel a polgármester konkrét javaslatával kapcsolatban további észrevétel vagy más javaslat nem hangzik el, a polgármester szavazásra bocsátja a határozati javasaltot.

A képviselők 9 igen, 2 nem szavazattal az alábbi határozatot hozzák:


221/2019. (XII. 19.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Kulturális, Oktatási, Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság (Humánerőforrás Bizottság) külső, szakértő tagjának dr. Koczor Gábort választja meg.

Felelős: Básthy Béla polgármester.
Határidő: azonnal.


Az 2. napirendi pont tárgyalása:

A Kőszeg és térsége foglalkoztatási helyzetéről szóló tájékoztató csatolva a jegyzőkönyvhöz.

A napirendi pontnál dr. Kapiller Sarolta előterjesztőn kívül tanácskozási joggal van jelen Rodler Tamás a Vas Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának vezetője, valamint Linter Dénes a Kőszegi Járási Hivatal Hatósági, Foglalkoztatási, Gyámügyi és Igazság-ügyi Osztályának szakügyintézője.

Dr. Kapiller Sarolta elsőként bemutatja Rodler Tamás főosztályvezetőt és a Lintner Dénes kiemelt ügyintézőt. Köszöni Lintner Dénesnek, hogy elkészítette a tájékoztatót, valamint a megyei és országos adatok tekintetében a főosztály segítségét.
Rutinszerű az előterjesztés, mert a járási hivatal minden évben beszámol Kőszegen és Csepregen a képviselő-testület kérésére a foglalkozatás helyzetéről. Köszöni az érdeklődést, mivel számukra mindig fontos a járásszékhely. Köszöni azt az együttműködést a foglalkoztatás ügyben, amelyet az önkormányzat részéről az elmúlt években tapasztaltak és amely jelenleg is élő.
Nemcsak ez, hanem a jelenlegi TOP-os pályázati együttműködés az un. paktum is könnyebbé teszi a munkájukat. Ez gyakorlatilag folyatatása az előző paktumnak, amelynek a létrehozásában polgármester úrnak – még alpolgármesterként – jelentős szerepe volt. A paktum ugyanis a munkaerőpiac szereplőit úgy tudja összehangolni, hogy nem hivatalként, nem hatóságként teszi ezt, azaz valamennyi fél számára segítség ez a projekt.
A foglalkoztatásügyben mindig is nagyon sok pénz volt, most is így van ez. Ennek az igazságos és méltányos elosztásában vesz részt ez a kis járási hivatal – amely csupán a területét tekintve az, mert tulajdonképpen akkora mint celldömölki járás és alig kisebb, mint a körmendi.
A kőszegi foglalkozatásügyben 4 főállású, továbbá továbbá 3 projektes kolléga dolgozik, akik közül egynek ő a munkáltatója, kettőnek a főosztály.
Hogyan néz ki ma a foglalkozatásügy? A tavalyi évhez képest nem sok minden változott. A számok azt mutatják, hogy a közfoglalkozatás volumenében visszaszorulóban van. Azért, mert az a cél, hogy az arra alkalmas embereket visszajuttassák a munkaerőpiacra. Ezért vannak a GINOP-os pályázatok illetve ezt segíti a TOP-os paktum pályázat is – nem kevés összeggel. A kőszegi járásban a munkanélküliségi ráta – egy-két tized eltéréssel – nem változott. Idénymunka befejezésével nő a munkanélküliek száma, annak kezdetekkor csökken, azaz ez a „játék” meg van a rendszerben. Egy valami van viszont, ami nem változik: mindig vannak a rendszerben olyanok, akik nem képesek 8 órás fizikai munka végzésre. Az ő segítésük nehéz, mert nem felelnek meg a foglalkoztatók elvárásainak. De aki dolgozni akar, az el tud helyezkedni. Kőszeg speciális helyzetben van, mert a határ mellett nagyon sokan dolgoznak kint Ausztriában, ebből következik, hogy nagyon sok életszínvonalbeli és jövedelmi különbség van családok között.
A foglalkozatásügy helyzete jónak mondható, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet mit tenni. Ő minden héten készít a kormánymegbízott úr számára egy beszámolót e témában és ezt mindig a munkaerőpiaci helyzettel kezdi, mert fontos a megye és a járás szempontjából is, hogy milyen kereslet-kínálat van ezen a piacon. A nagy, jelentős cégek maguk toboroznak munkaerőt, illetve munkaerő kölcsönzéssel próbálják megoldani a munkaerő hiányukat. A jövőben olyan program indul majd, amely során be kell vonni a hivatalos foglalkoztatásügyi szervet a munkaerő közvetítésbe és a szűrés az ő feladatuk lesz. Ez az ő dolgukat is meg fogja nehezíteni, mert lesznek meghatározott indikátorok, amelyeket teljesíteni kell. Mindenki tisztában van azzal, hogy a munkaerőpiacon a kereslet (azaz a szabad kapacitást jelentő munkavállaló) és a kínálat (az érdemi munkára képtelenek száma) nem esik egybe.
Felmerült a bizottsági ülésen, hogy viszonylag magas a fiatal álláskeresők száma. Ennek oka az, hogy van egy bizonyos kivárás is a diplomás fiatalok körében arra, hogy számukra megfelelő állást találjanak. Ez egyrészt abból is adódik, hogy nehéz elszakadni a szülői háztól, másrészt a fiatalok szakmai és jövedelmi elképzeléseiknek megfelelő állást szeretnének, de előbb-utóbb elhelyezkednek a munkaerőpiacon.
Szóba kerül a közfoglalkoztatás helyzete is, miért nem lehet feltölteni az erre vonatkozó létszámkeretet: ennek is a fent említett oka van, azaz: vannak olyanok, akik még a közfoglalkoztatásban sem állják meg a helyüket. A magas adóerő képesség miatt a járásból két település szorult ki a közfoglalkozatási rendszerből: Bük és Lukácsháza, rajtuk kívül minden település részt vesz a közfoglalkozatásban.
Jelzi, hogy a képviselőknek bármilyen kérdésük, megoldandó kérésük van, bátran keressék őket, hiszen ők képviselik a lakosságot, nekik meg az a dolguk, hogy segítsék azokat, akiknek a munkaerőpiacon, a foglalkoztatásügyben bármilyen problémája van.

Kérdések és hozzászólások:

Fekete-Pataki Edit tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a humánerőforrás bizottság megtárgyalta az előterjesztést és a képviselő-testületnek egyhangúlag elfogadásra ajánlotta.

Terplán Zoltán az alábbi kérdéseket teszi fel:
- a hátrányos helyzetűek, rokkantak azaz bizonyos %-ban leszázalékolt személyek foglalkozatásában is munkaerő hiány vagy inkább többlet van? Őket tudják-e segíteni?
- Az anyagban szó van az Ifjúsági Garancia Programról, amely a 25 év alattiakat segíti. Nekik bizonyára mások a bérelvárásaik, mint ami a realitás. Ez a program miről szól?
- Az 50 éven felüliek problémája ehhez képest természetesen más helyzetet jelent. Ők az átképzésben mennyire együttműködők?
- A közfoglalkoztatásnál melyek az elhelyezkedési juttatás feltételei?

Lintner Dénes az alábbi válaszokat adja:
- A csökkent munkaképességűek foglalkozatása náluk nem jelenik meg a létszámban, csak a központban. Ennek oka az, hogy létezik egy olyan szervezet, amely kimondottan a csökkent munkaképességű személyeket segíti, minimálisan 40%-os munkaképesség csökkenés esetén. A megyére fut be minden ilyen igény
- Az Ifjúsági Garancia Program során nyilvántartásba veszik a fiatalokat, kiközvetítik az Iparkamara és más szervek felé. A program során olyan segítőt és támogatást kapnak a fiatalok, amelynek célja: bevezetni őket a munka világába.
- Mind a GINOP, mind a TOP-os projektben az a cél, hogy az 50 év feletti álláskeresők az elhelyezkedésüknek alapot adó továbbképzésen vegyenek részt. Sajnos ezen ügyfelek legtöbbjének nincs arra affinitása, hogy ebben partner legyen, nem igazán tudnak már más életcélt találni.
Dr. Kapiller Sarolta ehhez még hozzáfűzi: azért vannak népszerű szakmák az átképzés terén. Ezeket akkor lehet elindítani, ha van rá elég jelentkező. Ilyen pld. a targoncakezelő vagy a motorfűrész kezelő tanfolyam. De valóban vannak olyan szakmák, amelybe egy 50 év feletti munkanélküli már nem vág bele.
- Elhelyezkedési juttatási támogatást az a közfoglalkoztatott kérhet, aki az elsődleges munkaerő-piacon helyezkedik el. Legalább 180 napos közfoglalkoztatással és határozatlan idejű munkaszerződéssel kell, hogy rendelkezzen. A támogatás addig adható, amíg fennállt volna a közfoglalkoztatási jogviszonya.

[9.30 órakor megérkezett Táncsics Péter képviselő, ezzel a képviselő-testület létszáma teljes lett: 12 fő van jelen.]

Kiss Zoltán kérdezi: mennyiben érinti a munkaügyi központot, hogy az OKJ-s képzések meg fognak szűnni?

Rodler Tamás tisztázza, hogy jövő év elején a szokásos ilyen képzéseket el fogják indítani, majd az új struktúrát ki fogják dolgozni.

Básthy Bélának összességében az a véleménye, hogy kétarcú foglalkozatás van Kőszegen. Miközben úgy tűnik, hogy könnyű munkához jutni a határon belül és azon túl is, azért azt meg kell állapítani, hogy több éven át 100-120 körüli a tartós munkanélküliek száma. Ebben az állományban az 50 év felettiek – azaz a nyugdíj előtt állók – száma több mint 67%.
Az is kiderül az anyagból, hogy ezeknek a személyeknek 39%-a alapfokú vagy általános iskolát végzett, 57%-a középiskolát és csupán 4% az, akinek felsőfokú végzettsége van. Ezeknek a mutatóknak a tudatformálása fontos: azaz nagyon helyes, ha a szülők és a pedagógusok és mások tanulásra lelkesítik a gyerekeket. Az alacsony végzettségnek egy késői korban komoly következményei vannak az elhelyezkedés terén.
Kiemeli még, hogy mind a közfoglalkozatás, mind a nyári diákmunka, továbbá a hátrányos helyzetűek foglalkozatása terén Kőszeg Város Önkormányzata, a hivatal és az intézmények is tudtak segíteni, köszöni, hogy éltek ezzel a lehetőséggel. Köszöni a foglalkozatási paktum, az irányító csoport munkáját.

Mivel a napirenddel kapcsolatban további észrevétel nem hangzik el, a polgármester szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A képviselők 12 igen szavazattal az alábbi határozatot hozzák:


222/2019. (XII. 19.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Vas Megyei Kormányhivatal Kőszegi Járási Hivatalának Kőszeg és térsége foglalkoztatási helyzetéről szóló tájékoztatóját elfogadja.


A szavazás után dr. Kapiller Sarolta boldog karácsonyt, sikeres, szerencsés, új évet kíván mindenkinek. Megerősíti azt a meghívást, amit már hét éve folyamatosan megtett: a képviselőknek szeretné bemutatni a járási hivatalt és a munkájukat, hiszen ők is a város lakosságáért dolgoznak.

Básthy Béla köszöni a meghívást, egyszer biztosan élni fog vele a képviselő-testület. Az önkormányzat pedig azt veszi örömmel, hogy az elmúlt évek során több, a járási hivatal által használt kőszegi épület újulhatott meg.


A 3. napirendi pont tárgyalása:

Kőszeg város külkapcsolatainak 2019. évi alakulásáról szóló beszámoló csatolva a jegyzőkönyvhöz.

Dr. Mátrai István előterjesztő szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy a külkapcsolatokról azért sem tud teljes képet adni a Testvérvárosi Egyesület, mert információik „féloldalasak”, azaz nekik a Városházán történő egyeztetetésekről nincsen tudomásuk. Legutóbb Schlögl Krisztián tartotta ezt kézben, de ő azóta más munkakörbe került. Akkor lenne tartalmas ez a beszámoló, ha lenne olyan személy a Városházán, akivel jól együtt tudnának dolgozni, de ez a feladat havonta vagy kéthavonta gazdát cserél a hivatalban. A pénzügyi dolgokat pedig a pénzügyi osztály bonyolítja, erről pedig szintén nincs tudomásuk.
Kőszeg két szempontból különleges az országban: itt a legmagasabb a műemlékek száma és a testvérvárosok száma is. A kapcsolatok nem egyforma intenzitásúak.
Az anyag végén számba vette azokat a feladatokat, amelyeket az előző beszámolókor tűztek ki. Ezek között megemlítette azt, hogy „a kapcsolatok turisztikai, gazdasági területre való kiterjesztése” terén nem történt előrelépés. Ezt a megállapítást azért árnyalni kell azzal a ténnyel, hogy az egyesület közreműködésével sok csoport érkezett a városba, akik kemény adóforintokat is hoztak az önkormányzat számára.

Kérdések és hozzászólások:

Fekete-Pataki Edit tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a humánerőforrás bizottság a beszámolót megtárgyalta és a képviselő-testületnek egyhangúlag elfogadásra ajánlotta.

Táncsics Péter szerint nagyon jó a beszámoló, az egyesület munkája rendkívül sokoldalú. De az feltűnt neki, hogy Kőszeg közvetlen környezetében lévő külföldi településekkel mintha nem lenne olyan intenzív a kapcsolat. A mintegy 12 ezres kőszegi lakosság igazi testvérvárosi kapcsolatainak egészen közelinek kellene lennie. Nincs szó a burgenlandi Rőtfalváról, Lékáról, Felsőpulyáról vagy Felsőőrről. pedig véleménye szerint mind turisztikailag, mind gazdaságilag előnye származhatna Kőszegnek abból, ha ezekkel a közeli településekkel szorosabbra fűznénk a kapcsolatokat.
A testvérvárosi egyesület munkáját példamutatónak tartja.

Harkai Norbert meglepődve hallotta, hogy Kőszeg az egy főre jutó testvérvárosok számában az élen van. Ő 8 évig birkózott, 2005. óta tagja az egyik legaktívabb kőszegi egyesületnek, de Vaihingen an der Entz testvérvároson kívül egyet sem ismer. Egyetért Táncsics Péterrel abban, hogy szorosabbra kellene fűzni a kapcsolatokat a környező településekkel. Ha már Kőszeg testvérvárosairól van szó, akkor ő ezen a város lakosságát érti. Egy átlag kőszegi család soha nem tud eljutni az olyan kimondhatatlan nevű városokba, melyek az anyagban szerepelnek. Természetesen tisztában van azzal, hogy van aláírt testvérvárosi szerződés, de megkérdezné, hogy hány lakótelepi gyerek tudott eljutni Vaihingenbe is? A tűzoltókat persze látni a facebookon onnan posztolt képeken, hatalmas korsókkal a kezükben - azaz ez a vonal él, oda-vissza.
De valóban sokkal közelibb kapcsolatokra lenne szükség, ő kimondottan Felsőpulyát ajánlja, ahol van Magyar Kulturális Egyesület is, amely nagyon aktív. Ők a kőszegi kulturális rendezvényekre is átjárnak, azaz a polgárok kötik a maguk szövetségeit. Ha ezt egy közös pályázattal magasabb szintre lehetne emelni, az Kőszeg város érdekében is állhatna. Mert mindig csak beszélünk a testvérvárosokról, de pld. sem ő, sem egyik ismerőse sem vett részt még soha egyetlen ilyen delegációban sem.

Rába Kálmán úgy véli, hogy a testvérvárosok meghatározása Kőszeg tekintetben úgy szól, hogy minél távolabbi és más kultúrájú városokkal vegyük fel a kapcsolatot. Azaz az előző két hozzászólásnak van létjogosultsága. Javasolná, hogy olyan partnervárosokat kell keresni, akik a kulturális programokon túl gazdasági szempontból is elő tudnák segíteni a város előremozdulását. A választási kampány során ő is kettéválasztotta e szempontból a kapcsolatokat és azt javasolta, hogy gazdasági szempontból miatt is keresni kell ilyen településeket.
Arról is van tudomása, hogy sok olyan kulturális alapítvány létezik pld. Németországban, amelyik a német, a sváb kulturális emlékek és épített örökség megóvását tűzte a zászlajára. Románia pld. komoly eredményeket ért el e téren és több, egykori magyar várost sikerült megújítani. Ha a klasszikus testvérvárosi kapcsolatok mellett ezen az úton is el tudnak indulni Kőszeg is, az nagyon üdvözítő lenne.

Gelencsér Attila tisztázza Harkai Norbert számára, hogy a kőszegi tűzoltók a vaihingeni testvérvárostól kaptak egy használt, de jó állapotú, emelőkosaras tűzoltóautót és azért mentek el, hogy azt hazahozzák. Egyúttal szakmai felkészítésen is részt vettek, hogy ezt az autót tudják itthon kezelni. Egyébként a régi autó elszállítását és az új elhozatalát is az egyesület finanszírozta.

Dr. Mátrai István örömmel veszi, hogy több hozzászólás is elhangzott. Azt már az elején jelezte, hogy a külkapcsolatokról nehéz lenne teljeskörű tájékoztatást adni, annyira szerteágazóak. Ennek oka az előterjesztések terjedelme is. Bár az nagy előny, hogy a képviselők immár 15 éve elektronikusan kapják meg az előterjesztéseket, tapasztalatból tudja, hogy a túl hosszú előterjesztések – ő már találkozott 120 oldalassal is – elolvashatatlanok.
Nyilván Vaihingen a. d. Entz, Mödling, Senj, Szenc és Nyitragerencsér azok a települések, amelyekkel legkiemelkedőbb a testvérvárosi kapcsolat. Ő a Douzelage körhöz való tartozást is nagy értéknek és örömnek tartja, bár valóban több várossal nem voltak még közös programok. Érti Harkai Norbert képviselő urat, hogy képletesen említette meg a lakótelepi gyerekek utazását, de azért azt el kell mondani, hogy sok kőszegi fiatal vett részt éveken keresztül több projektben. Az átlag kőszegiek közül nagyon sok sportoló járt Velletriben, Fiume Venetoban, Offenbachban és természetesen Vaihingenben. Óriási eredmény, hogy kőszegi fiatalok már éveken keresztül részt vesznek a Vaihingen melletti, unterschteinbachi sporttáborban, amelyet Riegler András szervez. Ennek a csoportnak a létszáma már olyan magas, hogy autóbusszal kell utaztatni a gyerekeket.
Bizonyos kapcsolatok pedig olyanok, hogy szerveznek egy-egy konferenciát, az ezeken való részvételre összeáll néhány fős delegáció és a jövő programjait tervezik meg ezeken. De az ezeken való részvételhez kétségkívül nyelvtudás kell, ilyenen vett részt nemrég Sas Norbert képviselő úr Bad Köstingben.
Ő úgy gondolja, hogy közvetlen, élő kapcsolat van Felsőpulyával, Kirschlaggal is, sok rendezvényen valóban együtt szerepelnek. A kőszegiek nagy szerepet töltenek be ezeknél az egyesületeknél, mert már csak azért is, mert a karnagyuk is magyar: Szász Judit, a kőszegi zeneiskola igazgatója. Ezeket ő az anyagban valóban nem domborította ki. Viszont ő azt gondolja, hogy túl kis településekkel azért nem érdemes mély kapcsolatot kialakítani, mert ott nincs meg ehhez a megfelelő létszám. Kőszegen a Testvérvárosi Egyesületnek van egy 30 fős taglétszáma, ezen kívül rengeteg az önkéntes segítő.
A további, közvetlen külkapcsolatokról a polgármester úr tudna sokat beszélni, továbbá természetesen vannak határon átnyúló, közös projektek is, amelyek nagyon sikeresek, ilyen pld. az alpannonia projekt. Ha már testvérvárosról van szó: hozzáteszi még: a testvér nem mindig a legjobb barát. Mondhatjuk, azt hogy testvérváros az említett 5 település. A kőszegi tűzoltók pedig valamikor Offenbachtól is kaptak tűzoltóautót – bár az már régen volt.

Básthy Béla egyetért azzal az előterjesztővel, hogy a jövőben át kell tekinteni az anyag tartalmi előkészítését, azaz át kell gondolni, hogy a testvérvárosi vagy – ahogy eddig volt – a külkapcsolatokról szóljon a beszámoló. A város és a Testvérvárosi Egyesület együttműködésének további lehetőségét is jobban ki kell használni. Fel lehet eleveníteni néhány régebbi szokást is, ő még emlékszik arra az időre is, amikor testvérvárosi naptárt is vezettek annak érdekében, hogy tudják mikor, mi történik.
A külkapcsolatokba rendkívül sok minden fér bele: az Ausztriában munkát vállalóktól kezdve az IASK külföldi előadóikig sok minden. Az osztrák kapcsolatrendszer szerinte nagyon aktív, nem is lehet igazán áttekinteni. Sokan sportolnak kint és két kőszegi szakosztály (a teniszezők és a síugrók) is külföldi bajnokságban versenyeznek. A kultúra terén a Kőszegi Vonósok és a Kőszegi Művészeti Egyesület külön fejezete lehetne ennek a kapcsolatrendszernek. Kőszegfalvának van külön testvértelepülése is Ausztriában, van tehát miről beszélni. Lehetne akár egy külön előterjesztést is csak az osztrák kapcsolatoknak szentelni, bőven lehetne miről beszélni. Azzal, hogy gyenge ez a kapcsolat, azzal ő nem értene egyet, de az biztos, hogy lehetne strukturáltabb – de kettőn áll a vásár. Neki személyesen nagyon jó kapcsolata van a lékai, a rohonci, a szalónaki polgármesterrel. Rőtfalván csak helyi elöljáró van, mert Mannersdorfhoz tartozik. Sajnos az ritkább, hogy az osztrák települések keresnének kapcsolatot, ez inkább visszafelé jellemző. De ez így van a natúrparkkal is, mert – mivel a natúrpark is határon átnyúló kezdeményezés – mi küldjük át a turistákat, de ez visszafelé nem igazán működik. Vannak tehát aránytalanságok a rendszerben, amivel érdemes lenne tovább foglalkozni.
A távoli testvérvárosi körökről, az ezekben szereplő városokkal viszont azért izgalmas többet foglalkozni, mert velük lehet közösen pályázatokat beadni és ezzel támogatásokat lehet nyerni. Jó példa erre a németországi Judenburg vagy szlovéniai Škofja Loka. A Testvérvárosi Egyesület már komoly milliókat nyert ilyen pályázatokon, jelenleg is két, futó ilyen projekt van folyamatban. Előfordult, hogy ilyen pályázatok segítségével sikerült egy-egy rendezvényen a többi résztvevő vendéglátásának a költségét fedezni.
Sajnos kimaradt a beszámolóból a mödlingi és a vaihingeni 30 éves évforduló megünneplése. Köszönet illeti a Testvérvárosi Egyesületet azért, mert a CLLD „Zöld Városka” projektben ötletadója és kigondolója volt – Kőszeg testvérvárosi kapcsolatait bemutató – Európa-parknak, ami majd a Balog-iskola előtt lesz kialakítva.

Végül – mivel további észrevétel nem hangzik el – a polgármester lezárja a vitát, megköszöni dr. Mátrai István elnöknek a beszámolót és szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, amit a képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogad.


223/2019. (XII. 19.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kőszeg Város külkapcsolatairól szóló beszámolót elfogadja.


A 4. napirendi pont tárgyalása:

A 20 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművek korlátozott forgalmú övezetbe történő behajtásának szabályairól szóló 9/2018. (VI. 1.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelettervezet, valamint a forgalmi rend kialakításával kapcsolatos – átruházott hatáskörben – hozott döntésekről szóló tájékoztató csatolva a jegyzőkönyvhöz.

Németh Ildikó szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy az SzMSz 5. melléklete nevesíti a polgármesterre átruházott hatáskörök vonatkozásában a helyi közutak forgalmi rendjének megállapításával kapcsolatos döntések meghozatalát.
Az előterjesztés első részében összefoglalták a város közigazgatási területén az elmúlt időszakban kihelyezett táblák listáját.
Az előterjesztés második részében a forgalmi rend szabályozása kapcsán felülvizsgálták a megújult Gábor Áron utca közlekedési rendjét.
A 20 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművek korlátozott forgalmú övezetbe történő behajtásának szabályairól szóló 9/2018. (VI. 1.) önkormányzati rendelet megalkotásának célja a helyi közutak állapotának védelme, kisebb teherbírású utak állagmegóvásának megelőzése, a helyi közutakon való biztonságos közlekedés biztosítása. Ez a rendelet 1. mellékletben felsorolt utakra terjed ki. A szabályozásnak megfelelően „Korlátozott forgalmú övezet (zóna)” jelzőtáblák kihelyezésével 20 tonna súlykorlátozás lett elrendelve.
A Gábor Áron utca jelenleg nem szerepel a fenti rendeletben, hiszen ott korábban 7,5 tonna súlykorlátozással – a közelben lévő SPAR Áruház áruszállítása érdekében időkorlát megjelölésével – lett szabályozva a behajtás.
Annak érdekében, hogy a Gábor Áron utca felújított szakaszára alkalmazásra kerülhessen a rendelet szerinti zóna tábla úgy, hogy az áruház áruszállítása ne korlátozódjon a következő a javaslat:
A Rákóczi és Gábor Áron utca kereszteződésébe „Tehergépkocsival behajtani tilos” tábla alá kiegészítésként „Kivéve áruszállítás” felirattal lehetősége van az áru szállítására, amennyiben az úti célja a jelzőtáblával megjelölt úton van.
A Gábor Áron utcában a SPAR gazdasági bejáratánál kerülhetne ki a zóna tábla, amelyet célszerű megismételni a Pogányi út két működő É-i oldali lehajtójánál (MÉH telep, Pogányi-Posztógyár u. kereszteződés), ezek kihelyezésével párhuzamosan zóna vége tábla is szükséges.

Kérdések és hozzászólások:

Kiss Péter tájékoztatja a képviselőket arról, hogy a városfejlesztési bizottság megtárgyalta az előterjesztést és a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlotta.

Sas Norbert elmondja, hogy ugyanez volt a pénzügyi bizottság véleménye is.

Táncsics Péternek úgy látja, hogy az előterjesztés mindkét része jó intézkedés lesz. Talán ki lehet mondani, hogy sok-sok lakossági igényre talált megoldást a különböző közlekedési tábla kihelyezése, pótlása stb. A súlykorlátozás bevezetése viszont az erdészettel szembeni intézkedés volt, mert az ő, 40 tonnás járműveik lettek a városból kitiltva – megóvva ezzel a város környezetét és útjait. Ő úgy érzi, hogy intenzív, komoly tárgyalásokat kell folytatni a jövőben az erdészettel, mert sajnos a több, 20 tonnás jármű is ugyanolyan kárt tud okozni, mint a 40 tonnás. Ez a téma élő probléma máshol is, hiszen Velem község már Kőszegre „rálicitált” és ugyanilyen indokkal 10 tonnás súlykorlátozást vezetett be. Polgármester úr már említette, hogy tárgyaltak egy új út esetleges megépítéséről, ahol le lehetne szállítani az erdőből a fát. Addig is mindent meg kell tenni a súlykorlátozás betartása, a forgalomkorlátozás érdekében, pld. a hiányzó járdák építését is meg kellene célozni.
Ő addig is üdvözli az előterjesztést.

Gelencsér Attila kérdezi, hogy a Dózsa György utca szándékosan maradt ki a rendelet 1. mellékletében szereplő névjegyzékből vagy véletlenül? Ugyanis a Dózsa György utcát környező részek mind a súlykorlátozás alá esnek.

Németh Ildikó utána fog ennek járni. Básthy Béla szerint volt már arra példa, kimaradt egy utca, a Szent Lénárd volt ilyen, de azóta az pótolva lett. Kovács István szerint ha a Dózsa György utca előtt lévő utcán már ki van téve a súlykorlátozás, akkor természetes, hogy ott is érvényben van. Gelencsér Attila viszont úgy látja, hogy az Ólmódi út sincs benne a listában, onnan pedig megközelíthető a Dózsa György utca.

Harkai Norbert jól emlékszik még a 87-es főút várost elkerülő szakaszának az építésére. Az akkori híradó készítette Kőszegről azt a műsort, amelyben a lakosság tiltakozott a műemléki városon áthaladó kamion forgalom ellen. A lakók nyugalmat kértek a városba és azt, hogy legyenek megvédve a kőszegi utak, az épületek, a csatornahálózat a nagy gépjárművek ellen. Ennek nyomán épült meg a várost elkerülő szakasz. Most az erdészet használja/használta ugyanúgy az utakat. Ő azt gondolja, hogy a velemi szabályozásra is rá lehetne még „licitálni” és 7,5 tonnás súlykorlátozást lehetne bevezetni an-blokk egész Kőszegen, de természetesen úgy, hogy ezt kivételes indokkal – pld. építkezés miatt – fel lehessen oldani. Az erdészet meg vigye arra el a fáját (úgyis fogy az erdőből a fa) arra, amerre akarja: föld felett, föld alatt, Ausztrián át stb.
Összegezve: örvendetes a jelenlegi 20 tonnás súlykorlátozás, de jövőre meg kell célozni a 7,5 tonnásra történő visszaszorítást a kőszegi rossz állapotban lévő utak megóvása miatt.

Básthy Béla örömmel nyugtázza, hogy kritika nem igazán, inkább dicsérő szavak hangzottak el. Emlékezteti a jelenlévőket arra, hogy Huber László korábbi polgármester úrnak szívügye volt a forgalmi renddel kapcsolatos szabályozás és ő maga szorgalmazta a 20 tonnás súlykorlátozás bevezetését. A 7,5 tonnás bevezetését még meg kell fontolni, erről még beszélni kell. Nehéz megtalálni az optimumot a közlekedésben, akár parkolásról, akár súlykorlátozásról van szó. Ez mindig vita tárgya, mert több, ellentétes álláspontot kell figyelembe venni.

További észrevétel nem hangzik el, így szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, amit a képviselők 12 igen szavazattal elfogadnak.

224/2019. (XII. 19.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Kőszeg Város Polgármesterének a helyi közutak forgalmi rendjének kialakításával kapcsolatos – átruházott hatáskörben hozott – döntéseiről szóló tájékoztatóját.


Ezután a képviselő-testület 12 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotja:


Kőszeg Város Önkormányzata
Képviselő-testületének
24/2019. (XII. 19.) önkormányzati rendelete
a 20 tonna megengedett legnagyobb
össztömeget meghaladó járművek korlátozott
forgalmú övezetbe történő behajtásának
szabályairól szóló
9/2018. (VI. 1.) önkormányzati rendelet
módosításáról


(A rendelet szövege a jegyzőkönyv melléklete.)


Mivel a napirendi pont tárgyalása közben megérkezett az ülésterembe dr. Koczor Gábor külső bizottsági tag, Básthy Béla polgármester ügyrendi javaslatként kéri, hogy az ülés folytatódjon az eskütétellel. A képviselők ezt a javaslatot 12 igen szavazattal jóváhagyják.

Básthy Béla elsőként gratulál dr. Koczor Gábornak a megválasztásához, majd kéri, hogy tegye le esküjét.

Dr. Koczor Gábor az alábbi esküt teszi:

„Én, dr. Koczor Gábor becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; önkormányzati külső bizottsági tag tisztségemből eredő feladataimat Kőszeg Város fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom.
Isten engem úgy segéljen!”

Az eskütevő az eskü után aláírja az erről szóló esküokmányt (jegyzőkönyvhöz csatolva.).

Ezután folytatódik a napirend tárgyalása.


Az 5. napirendi pont tárgyalása:

Hitelfelvétel visszavonásáról szóló előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz.

Básthy Béla polgármester szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy az elmúlt évben a képviselő-testület 55 millió Ft hitel felvételét határozta el, abból a megfontolásból, mert számos kőszegi és idetelepülni szándékozó család keresett telket Kőszegen, sokan a CSOK-ot is szerették volna kihasználni. Önkormányzati tulajdonú ingatlanon csak a Gábor Áron utcához csatlakozó területeken lehetne lakótelkeket kialakítani Ennek érdekében döntött a képviselő-testület a hitelfelvétel mellett, melynek előkészítése meg is történt. Az volt az elképzelés, hogy a hitelből megfelelő infrastruktúrával el lehet látni ezeket a telkeket, majd építési telekként értékesíteni lehet őket. A hitel felvételéhez a város megkapta a különböző jóváhagyásokat is. Közben viszont mind a közbeszerzések, mind más infrastrukturális beruházások során nyilvánvalóvá vált, hogy jelentős drágulással kellene számolni. Mintegy 20 millió Ft-tal magasabb összegre lenne szükség, mint az az 55 millió Ft, amit a kormány jóváhagyott. Van egy ilyen hitelnek bizonyos megvalósulási kockázata is, ezért javasolja azt, hogy ezt a hitelt most ne vegye fel az önkormányzat. A megvalósítás a munkaerőt is erősen lekötné, azaz a hivatali állományból valakinek ezzel kellene foglalkoznia.
Véleménye szerint bár a hitel egy eszköz tud lenni, az „nem az ördög jobb és bal keze” (különben nem írt volna Széchenyi István ilyen címmel könyvet), van, amikor egy önkormányzatnak érdemes hitelt felvennie és van, amikor nem. A jelenlegi kőszegi helyzet szerinte a „nem szabad” és a „nem érdemes” között van. Az önkormányzat által felvehető hitel összege egyébként az adóerőhöz van igazítva.
A későbbiek során majd meglátja a képviselő-testület, hogy szükség lesz-e ilyen hitelre vagy más célra. Ha igen, ezt a folyamatot bármikor el lehet indítani. Most nem lenne szerencsés, mert az önkormányzat előtt álló feladatok pénzügyi és hivatali munka szempontjából is jelentősek.

Hozzászólások:

Kiss Péter elmondja, hogy a városfejlesztési bizottság megtárgyalta az előterjesztést és a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlotta.

Sas Norbert jelzi, hogy a pénzügyi bizottság az elhangzott indokokkal és a határozat visszavonásával egyetértett.

Rába Kálmán emlékezteti a képviselő-testületet arra, hogy ő már áprilisban is ellenezte a hitelfelvételt. Örül annak, hogy „csupán” 8 hónap kellett ahhoz, hogy az önkormányzat „megvilágosodjon”. Ilyen nem kiszámítható ingatlanpiaci körülmények miatt nagyon kockázatos lett volna, ha a város felveszi ezt a hitelt. Üdvözli a polgármester úr döntését.

Mivel további észrevétel nem hangzik el, a polgármester szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, amit a képviselők 12 igen szavazattal fogadnak el.


225/2019. (XII. 19.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 72/2019. (IV.25.) határozatának 3. pontját visszavonja.

Felelős: Básthy Béla polgármester.
Határidő: azonnal.



A 6. napirendi pont tárgyalása:

A Jurisics-vár Művelődési Központ és Vár-színház többletbevételének felhasználásáról szóló kérelem csatolva a jegyzőkönyvhöz.

Pócza Zoltán igazgató szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy bizonyára több képviselő is emlékszik arra, hogy módosítani kellett a TOP CLLD pályázat megvalósítási határidejét. A pályázat lebonyolítása ugyanis rendkívül lassan halad, az előírt határidőre nem lehet azt elvégezni. Akkor azt is megígérték, hogy a meghosszabbítás anyagi terhét megpróbálják majd nem az önkormányzatra hárítani. Az intézményben próbáltak úgy dolgozni, hogy fel tudjanak halmozni plusz bevételekett és ami 2020-ban pótolja majd a kiadásaikat. Először a pénzügyi osztállyal egyeztetve úgy gondolták, hogy ez a pénz májusig rendelkezésre áll, utána pedig a pénzmaradvány átvezetésére gondoltak. Viszont a Magyar Államkincstár azt kérte a projekt kapcsán, hogy a jövő évi teljes megbízásokat indítsák el, mert különben nem látják a projekt befejezésének a biztosítottságát. Ezért újra visszajöttek és azt kérik, hogy azt a pénzt, amely már most láthatóan a számlájukon rendelkezésre áll, átcsoportosíthassák a projekt finanszírozására. Azért rendkívüli az előterjesztés, mert ők sem tudhatták, hogy erre szükség lesz.

Kérdések és hozzászólások:

Táncsics Péter kérdezi: az átcsoportosítandó összeg az egy millió Ft-ról vagy az egészről szól?

Pócza Zoltán szerint az 1+6 millió Ft-ról, azaz ezeket a forrásokat most kell elkülöníteni, Az 1 millió Ft az intézményi megtakarítás, a 6 millió Ft a várszínház többletbevétele. A könyvelésük szerint erre van lehetőség. Több szakfeladatuk is van, továbbá a TOP CLL-ben ők maguk, az intézmény is támogatáshoz jutott. Remélhetőleg még ezen felül is marad még pénzmaradvány.

Básthy Béla gratulál az igazgató úrnak az intézmény pályázati tevékenységéért, továbbá mint a Szabadtéri Színházak Szövetségének az elnökének is.

Terplán Zoltán kérdezi: eddig mekkora összeget sikerült elnyerni a TOP CLLD-ből és mekkora összegre van esély jövőre?

Pócza Zoltán szerint a pályázaton összesen 250 millió Ft-ot nyert a konzorcium, ebből 210 millió Ft ami pályázható. A Bíráló Bizottság idén 130,84 millió Ft-ot osztott ki pályázati támogatásként. Sajnos ennek az Irányító Hatóság által megítélt része csupán 29 millió Ft, a többi folyamatban van. Ami ténylegesen is kifizetésre került, az csupán 24 millió Ft. Ez csak csúszást jelent, de a támogatottak biztosan meg fogják kapni. Az erre vonatkozó kezelő felületen látszik, hogy 11 pályázatnál már meg van az Irányító Hatóság támogatása szeptember 5-e óta, azaz ezek esetében szerződéskötésre még nem került sor, ami a kincstár feladata. Mindez természetesen nem rajtuk múlik. Jövőre 20+80 millió az az összeg, amire még a közösségek pályázhatnak. Az önkormányzat maga is pályázó volt a Zöld Városka projektben, itt sincs még támogatási szerződés, de a polgármester úr mint pályázó, erről már a sajtóban is nyilatkozhatott.

Terplán Zoltánnak összegezve az a véleménye, hogy ez a kért átcsoportosítás sokkal többet hoz majd a konyhára, mint ahogy most látni.

Básthy Béla úgy véli, hogy minden pályázatnak van pénzügyi hozadéka, továbbá más, egyéb, remélt, vagy nem remélt hozadéka is. Úgy gondolja, hogy Incédi-Pál Katának ebben a projektben való részvétele ilyen, szerencsés hozadéknak sorolható, mert sok civil szervezetnek tudott segítséget nyújtani. Kéri, hogy tegye ezt továbbra is.
Ahogyan az elhangzottakból kiderült: kétszintű döntés van ezeknél a pályázatoknál: a helyi Bíráló Bizottság objektív szempontrendszer alapján elbírálja a pályázatokat, utána pedig az Irányító Hatóság ezekről dönt.

Mivel további észrevétel nem hangzik el, a polgármester lezárja a vitát és szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. A képviselő-testület 12 igen szavazattal az alábbi határozatot


226/2019. (XII. 19.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház TOP-7.1.1.16-2016-00017 számú pályázat 2020. évre szóló működési keretének kiegészítésére az intézménynél keletkezett 7 millió Ft-os többletbevétel felhasználását.

Felelős: Pócza Zoltán igazgató.
Határidő: 2020. február 15.


A 7. napirendi pont tárgyalása:

A város környezeti állapotáról szóló jelentés csatolva a jegyzőkönyvhöz.

Németh Ildikó városüzemeltetési osztályvezető szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy jogszabályi kötelezettségnek tesznek eleget a beszámoló elkészítésével. Az előterjesztésben a település környezeti tisztaságát, a zöldterület gazdálkodást, a csapadékvíz elvezetést, a kommunális szennyvízkezelést, gyűjtést, tisztítást, az ivóvízellátást, a kommunális hulladékkezelést, valamint a zaj, rezgés és légszennyezés területét mutatják be.

Kérdések és hozzászólások:

Kiss Péter elmondja, hogy a városfejlesztési bizottság hosszasan tárgyalta az előterjesztést. Már itt szeretné javasolni, hogy jövőre ezt az előterjesztést 2 vagy inkább 3 részre kellene bontani, mert mind a képviselőknek, mind az előterjesztőknek ez így túl nagy falat. Kiemeli a folyékony háztartási szennyvízzel kapcsolatos problémákat, a jelenlegi géppark már nem alkalmas további fejlesztésre. Kéri, hogy ezzel és a kertészeti munkákkal kapcsolatosan igazgató úr is mondja el a véleményét.

Básthy Béla is egyetért azzal, hogy a következő ilyen beszámoló legyen megbontva, de ennek mikéntjére majd a bizottsági elnök és az előterjesztő tegyen erre javaslatot.

Harkai Norbert jelzi, hogy már korábban kérdés volt az Összefogás Kőszegért Egyesület felé – hogy az STKH Kft. honlapján nincs fenn sem a kőszegi nyitvatartás, sem a hulladéknaptár. Fent vannak a Győr-Moson-Sopron megyei, a Vas megyei települések. de sajnálatosan a kőszegi nincs fenn.

Németh Ildikó azonnal választ ad erre, mely szerint ezt ők már jelezték a szolgáltatónak és pótolták is.

Básthy Béla kihangsúlyozza, hogy más a hulladéklerakó és más a hulladékudvar. Nyilván ez utóbbi nyitva tartása érdekli a képviselő urat és a lakosságot is.
Az egész hulladékgazdálkodás helyzetével már korábban folyamatosan foglalkozott Huber László korábbi polgármester úr, de október 13-a után neki is az után első dolga volt, hogy felvegye a szolgáltatóval a kapcsolatot. Volt közös bejárás is, végigjárták a telepet és foglalkoztak a frekventált területeken lévő hulladékgyűjtő edényzetek cseréjével is. Ezeket a kéréseket feljegyzésben rögzítették és levelet írtak ezekről a szolgáltatónak. Azt is kérték, hogy legyen végre pont téve az engedélyezés ügyére. Ugyanis mind a napig a városüzemeltető kft.-nek van hatósági engedélye a hulladéklerakóra a kőszegi telepen, a szolgáltatónak nincs. A levélben november 30-i határidőt jelöltünk meg, erre november 29-én érkezett az STKH Kft.-től egy levél, melyben közölték az önkormányzattal, hogy be fogják szüntetni a tevékenységüket a hulladéklerakón. Ennek a levélnek az ismeretében újabb információt kértünk tőlük és újabb bejárás is volt. Az önkormányzatnak sajnos tudomásul kell vennie – mert nem tehet ez ellen semmit – , hogy január 1-től a hulladéklerakót nem fogják használni. A hulladékudvart viszont igen, és ami fontos: ez utóbbi továbbra is a lakosság rendelkezésére is áll. Erről készül egy megállapodás, amit a képviselő-testületnek kell majd jóváhagynia, azaz ide fog majd kerülni.
Személyesen azt is megerősítették, hogy a cég saját tulajdonában lévő, 34 db hulladékgyűjtő edélyzet cseréje meg fog történni, de ez természetesen nem vonatkozik a társasházak tulajdonában lévő hulladékgyűjtőkre.

Kiss Zoltán a vaddisznókra hívja fel a figyelmet, amelyek már mintegy 10 év alatt teljesen elszaporodtak a város környékén, sőt ő úgy érzi, hogy nagy baj van e téren. Ő a Kálvária és a Királyvölgy területét látja nap mint nap. A Királyvölgyben már a volt vendéglő környékén is megjelentek, sőt, a vízelvezetőnél is. Szerinte idő kérdése hogy a vaddisznók mikor jelennek meg a városban és ez nemcsak a kőszegi lakosságra, hanem a turizmusra is veszélyes lesz. Ő azzal az állásponttal nem ért egyet, mely szerint a zártkerti ingatlanok gondozatlansága miatt szaporodtak el a vaddisznók.
A Kálvária 30-40%-át kitisztította a város meg a GesztenyeKék Egyesület és mások is részt vettek ebben. Ennek ellenére a vaddisznók megtöbbszöröződtek, volt olyan reggel, amikor ő 22 állatot számolt meg a Hidegvölgyben. A szaporodásuk oka szerinte az, hogy már nagyon régóta nem volt gyérítés a vadállományban.
Úgy látja, hogy nagy előrelépések történtek Kőszegen a vízelvezetések terén. Viszont a Gesztenyefa utca, a Hadik András utca, a Mélyút környéke minden nagyobb eső után tele van törmelékkel, takarítani kell, így erre a problémára is megoldást kell találni.
Végül egy kérés a városüzemeltető kertészeti részlegéhez: amennyiben a városban gyomirtást végeznek, akkor figyeljenek arra, hogy a szer csak a növényekre kerüljön, a járókelőkre ne. Sajnos előfordult, hogy úgy spriccelték ki az teherautóból a gyomirtót, hogy a környéken minden tele lett. Nem a gyomirtó használata ellen van kifogása, hanem a szabálytalan kezelés ellen.

Kovács István azt elismeri, hogy több kifogás is érkezett a lakosságtól a gyomirtás miatt. A parkok, a játszóterek valamint az útpadkák azon részét szokták gyomirtózni, ahol nem lehet kapálni. Kizárólag olyan gyomirtót használnak e célra, amelynek az élelmezésügyi és munkaegészségügyi várakozási ideje 0 nap, azaz élő szervezetre nem veszélyes. Az a módszer, amit a képviselő úr láthatott, az a kollégái részéről egyedi eset lehetett, mert a gyomirtás így nem szabályos. A permetező fejet gyalogosan, az autó mellett haladva és mindig leszorítva, csakis a növényre irányítva lehet használni.
Jelenleg a belváros tisztítják egy bizonyos perzseléses technikával, hogy az ünnepek idejére szép legyen. Ez a jövő tavaszig megoldás lehet, de sajnos nagyobb felületen nem lehet végezni.
A belterületi, de nem szilárd burkolatú utak állapota valóban sok gondot okoz, szinte kilátástalan küzdelmet vívnak az elemekkel. Addig, amíg ezeken a területeken nem lesz megoldva a vízelevezetés és a szilárd burkolat nem valósul meg, addig eredménytelenül javítgatják ezeket az utakat. Ráadásul az évi 4-5 alkalommal való visszamenetel és javítgatás sem olcsóbb, mintha egyszer, jó minőségben elvégeznék az utak rendbetételét. Ő javasolni fogja a 2020. évi költségvetésben az útkarbantartási tervben ezekre a megoldást. Konkrétan a Mélyút, Hadik András utca ilyen, de hasonló a Szelestey, a Hermina, a Csőszház és a Postásrét utca is. Ha ezeket a részeket egy év alatt nem is lehet portalanítani és szilárd burkolattal ellátni, továbbá a vízelvezetést megoldani, de legalább évente 4-5 utcát kellene rendbe tenni és akkor azokhoz legalább 5 évig nem kell hozzányúlni.

Takácsné Varga Ágnes a város – és ezen belül körzetének a belvárosnak – virágosítására hívja fel a figyelmet. A Fő téren vannak kisebb-nagyobb zöld szigetek, amelyek legnagyobb részt elhanyagoltak. Ezeken az örökzöldeket kéri pótolni. A város több pontján, pld. a Várkörön is vannak régi, még az 1970-es évekből való kő virágládák. Tudja, hogy ezt Várkör felújítása is érinteni fogja, de azért ezeket is szintén vagy pótolni, vagy cserélni kellene, de mindenképpen növényekkel kellene teleültetni, ne álljanak üresen. A turisták, de a város lakossága is nagyon hiányolja, hogy a Fő téren kevés az árnyék, azaz a fa, ennek megváltoztatásán is gondolkodni kellene. A Fuji-bolt előtti rész 2-3 évvel ezelőtt még egynyári virágokkal volt tele, most csak fűvel van beültetve.
Másik javaslata a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos. Már többször volt arról szó, hogy ezt egy öreg traktor szállítja be Szombathelyre, ami óriási költséget jelent az önkormányzatnak. Ő azt javasolta a polgármester úrnak, hogy legyen külső szakértővel megvizsgálva, hogy ezt esetleg a szennyvíz hálózatba be lehet-e engedni.

Kovács István tisztázza, hogy vezetői értekezleten már foglalkoztak képviselő asszony felvetéseivel. Amikor ő kiment megnézni a virágládák állapotát ellenőrizni, éppen üresek voltak, mert aznap takarították ki őket, ugyanis az egynyári virágok ideje lejárt. Vannak olyan ládák is városban, ahol kétnyári virágok vannak beültetve (hamvaska) ezeket benne hagyták. A 70-es évekbeli kő virágtartókat a tavasszal le fogják festeni, ezzel talán a szebb képet fognak mutatni.
Intézkedett arról is, hogy a Jurisics téren lévő fa virágládák – amelyek mintegy 10 éve lettek kikihelyezve – közül azokat, amelyek nagyon rossz állapotban vannak, szállítsák be a telephelyükre. Úgy érzi, hogy előrelépés van ezen a területen.
A Jurisics tér felújításakor sajnos nagyon kevés zöld terület maradt. Ezt nem lehet másképpen pótolni, csak fák ültetésével, de ez komoly pénzbe kerül. Ha utcai sorfát szeretnének ültetni, annak darabja, azaz egy konténeres fa ára 50-100 ezer Ft között van. A Fő tér ilyen módon történő árnyékosítása több millió Ft-ba kerülne.
Virágosítással próbálkoztak a Fő téren és a Rákóczi út elején, de sajnos azt tapasztalták, hogy kitaposták őket, ezért azóta virágot nem ültettek ezekbe a részekbe. A téli, kora tavaszi időben majd elkezdik a cserjék, fák metszését, remélhetőleg ezzel is majd sokkal szebb képet mutat majd a város. A kertészeti munkákhoz hozzátartozik még, hogy sok olyan utcai fasor is van, pld. a Temető utca, Várkör egy részén, ahol a celtiszfák (ostorfák) ágai nagyon megnőttek és a lakosság kéri a metszésüket. Ez nagyobb munkát fog jelenteni, mintha kivágnák őket, mert ehhez kosaras emelőre van szükség.
A kertészeti csoportnak egyébként minegy 6 millió m2 zöldfelületet kell gondoznia, ebből természetesen csupán 300 ezer m2 az a rész, amit rendszeresen. Erre 5 fő munkaerőjük van. Idén sikerült a parkfenntartási munkákra beszerezni egy új gépet is, sajnos az idén már keveset működött, de jövőre bizonyára jól tudják majd használni. Vannak olyan feladatok, amelyeket tőlük függetlenül nem tudnak elvégezni, de van olyan is, amit kis ráfordítással is el lehetne. Ez utóbbira folyamatosan ösztönzi a kollégáit.
A folyékony háztartási hulladék kezeléssel kapcsolatban elmondja, hogy 2014-ben kapták ezt a feladatot az önkormányzattól, akkor 10 millió Ft-ot tudott erre biztosítani a város. Ez arra volt elegendő, hogy egy használt MTZ traktort vásároljanak a hozzá tartozó szippantógéppel együtt. Mára ez a traktor teljesen leamortizálódott, gazdaságtalan a munka vele, közlekedésbiztonsági szempontból sem megfelelő, azaz nem alkalmas arra, hogy naponta 3 alkalommal a szennyvizet Szombathelyre szállítsa. Ez a traktor 5 év alatt annyit ment, mint más szántóföldi traktor 20 év alatt. Ha rövid időn belül nem történik meg a cseréje, akkor veszélybe kerül az ellátás. Amit a képviselő asszony javasolt, ahhoz a VASIVÍZ Zrt. nem járult hozzá a szolgáltatás indításakor, még úgy sem, ha külön építenének egy külön leeresztő helyet. Teljesen más a konzisztenciája, más a kezelési módja ennek a hulladéknak, mint a szennyvízcsatornában kezeltnek. Polgármester úr kérésére újra próbálkoztak ezzel a VASIVÍZ Zrt.nél, de most is ez az álláspontjuk. Számukra is kedvező lenne, ha meg lehetne így oldani, hiszen – ahogy az erről szóló beszámolóban is leírta – most már évek óta 6 millió Ft veszteséget jelent nekik ez a szolgáltatás.

Básthy Béla az elhangzottakhoz hozzáfűzi: ő sem tett még arról le, hogy a Fő téren az egyik szökőkút helyén fa legyen.

Táncsics Péter úgy véli, hogy szerencsések ugyan a kőszegiek, mert ilyen élhető környezetbe születtek – ennek egyik része a történelemnek is köszönhető. Viszont vannak azért intő jelek, amelyek egyre szaporodnak. Ilyen pld. egy növény megjelenése a patakpartokon: a japán keserű, amely gyakorlatilag kiirthatatlan és nem tudni, hogy hosszú távon milyen hatása lesz. Megjelentek új kártevők a háztartásokban: a poloskák, amelyek szintén kiirthatatlanok. Csökken a talajszint, a hegyekben kiszáradtak a források, az ivóvíz hozam csökken, az erdőkben betegségek jelennek meg, csökken a csapadék mennyisége és akkor még nem beszéltünk az ember kezéről.
Az Összefogás Kőszegért Egyesület több javaslattal is készül a képviselő-testület 2020. évi munkatervéhez. Szeméthegyek vannak, ezért a kommunális hulladék „megtermelése” minden egyes állampolgárnak a felelőssége. A gépjármű forgalom egyre jobban nő, már kb. 10 szer annyi autó van az utakon, mint a rendszerváltás időszakában volt. A víz- és csatorna hálózat egyes szakaszai időzített bombaként várnak ránk. Különböző gócpontok vannak az illegális hulladéklerakás terén, sajnos még az e