Önkormányzati belépés | |
|
Képviselő-testületi ülések
2024. December 9., Hétfő, 17:00
2018. Május 31., Csütörtök, 09:00 óra, Városháza tanácskozó terme: nyilvános ülés
11. napirendi pont:
Kőszeg Város településrendezési eszközeinek 7. sz. módosításával kapcsolatos döntés meghozatala.
Tisztelt Képviselő-testület!
Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2014. (X. 3.) önkormányzati rendelete mely a Helyi Építési Szabályzatról, illetve mellékleteiben a szabályozási tervről szól, 2017. március 31-én egyszerűsített eljárás keretein belül a IV. számú módosítás elfogadásával került széles körűen megváltoztatásra.
Ezen módosítás után 2017. évben 3 alkalommal, a 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 32.§-a szerinti tárgyalásos eljárásban került módosításra a Rendezési Terv, azonban ezen eljárások keretében más jellegű és témájú módosításra nem volt lehetőség, mivel ezen módosítások meghatározott pályázatok megvalósítását segítették elő. A településrendezési eszközök ezen módosításai 2017. novemberében 5. szám alatt, míg 2017. decemberében 6. szám alatt kerültek elfogadásra.
A 2017. márciusában elfogadott módosítások óta eltelt időszakban beérkezett kérelmek indokolttá teszik a rendezési terv felülvizsgálatát, amely a 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 36.§-a szerinti teljes eljárásban kerülhet lebonyolításra.
A teljes eljárás
a) előzetes tájékoztatási,
b) véleményezési,
c) végső szakmai véleményezési,
d) elfogadási és hatálybaléptetési
szakaszból áll.
Az előzetes tájékoztatási szakasz a képviselő-testület döntésével indul, és a polgármester kezdeményezi, amelyben az előzetes tájékoztatót megküldi az eljárásban érintett partnereknek, és államigazgatási szerveknek.
Az előzetes tájékoztatóban beazonosíthatóan meg kell határozni a rendezés alá vont területet, ismertetni kell a rendezés célját és várható hatását, olyan módon és részletezettséggel, hogy az érintettek azzal kapcsolatban észrevételeket, javaslatokat tehessenek, véleményt nyilváníthassanak.
Ennek megfelelően az előzetes tájékoztatási szakasz megkezdése után új kérelmeket már ezen módosításon belül befogadni nem lehet.
Ezért 2018. február 21-én a Rendezési Terv módosításának megindításával kapcsolatban hirdetményt tettünk közzé Kőszeg Város lakossága részére, mely szerint 2018. március 20-ig a módosításhoz javaslatokat és észrevételeket tehettek (lsd. csatolt hirdetmény).
A IV. számú módosítás elfogadása óta beérkezett javaslatokat, kérelmeket dokumentáltuk és az ügyirat aktájába beiktattuk.
A megadott határidőig összesen 45 kérelem érkezett, mely kérelmeket az Városfejlesztési, Idegenforgalmi, Környezetvédelmi és Vagyonügyi Bizottság 2018. április 18-i ülésén bemutattunk.
Mivel az előzetes tájékoztatási szakaszban csak azokat a módosítási javaslatokat szeretnénk a partnereknek és az államigazgatási szerveknek megküldeni, amelyeket a Városfejlesztési, Idegenforgalmi, Környezetvédelmi és Vagyonügyi Bizottság is támogatott, valamint az elfogadásuk nem ütközik jogszabályi előírásokba, ezért a kérelmeket egyedileg pontokba szedtük, és az általunk megfogalmazott állásfoglalások alapján a Bizottság külön-külön döntött azok támogatásáról, illetve nem támogatásáról.
A Bizottsághoz beterjesztett határozati javaslatok 3 alternatívát tartalmaztak:
1. TÁMOGATJA
2. VIZSGÁLATRA JAVASOLJA
3. NEM TÁMOGATJA
Az 1. és 2. pont alapján a kérelmeknek megfelelő módosítási javaslatok Tervező által kidolgozásra kerülnek, és a képviselő-testületi döntéshez az előterjesztéshez csatoltuk.
A 3. pont szerint nem támogatott javaslatok Tervező által nem kerülnek kidolgozásra, így a módosításuk nem történhet meg jelen eljárás keretében. Erről a döntésről a kérelmezőket írásban is értesíteni fogjuk.
A Bizottsági döntés szerint jelen előterjesztéshez kapcsolódó határozat (lsd. a kivonatot mellékletben) alapján 27 egyedi kérelem kidolgozásával indul el a Rendezési Terv módosítása.
A 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet 37.§-a szerint elkészített előzetes tájékoztatóban a kérelmek a Tervező által külön-külön feldolgozásra kerültek, amelyeket az előterjesztéshez mellékletben csatoltunk.
Jelen előterjesztést is megtárgyalta a Városfejlesztési, Idegenforgalmi, Környezetvédelmi és Vagyonügyi Bizottság, a képviselő-testületnek egyhangúlag elfogadásra ajánlotta.
Kérem a Tisztelt Képvielő-testületet a határozati javaslat elfogadására.
Kőszeg, 2018. május 24.
A polgármester nevében:
Bertók Sándor s. k.
Kőszeg Város Főépítésze
HATÁROZATI JAVASLAT
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a melléklet szerinti rendezés alá vont területekre a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 36. §-ának megfelelő teljes eljárás során készíttesse el a településrendezési eszközök 7. számú módosítását, és a kidolgozott tervet elfogadásra terjessze a Képviselő-testület elé.
Felelős: Huber László polgármester
Határidő: azonnal
(Valamennyi mellékletet lsd. a letölthető formátumban.)