Önkormányzati belépés | |
![]() | |
![]() | |
|
Jegyzőkönyv: 2023. Szeptember 7., Csütörtök, 09:00 óra, Városháza tanácskozó terme: nyilvános ülés
K/684-10/2023. szám.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült Kőszegen, Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2023. szeptember 7-én, a Városháza tanácskozó termében 9 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésről.
Jelen vannak:
Básthy Béla polgármester, Terplán Zoltán alpolgármester,
Csiki István, Fekete-Pataki Edit, Gelencsér Attila, Harkai Norbert, Kiss Péter, Kiss Zoltán Miksa, Rába Kálmán, Sas Norbert és Takácsné Varga Ágnes képviselő (11 fő).
Távolmaradását előzetesen bejelentette:
Velkyné Ball Andrea képviselő (1 fő).
Tanácskozási joggal vannak jelen:
Dr. Zalán Gábor jegyző, dr. Nagy Edina aljegyző,
Németh Ildikó városüzemeltetési osztályvezető, dr. Dömötör Ramóna mb. igazgatási osztályvezető, Cserkutiné Stipsics Edina pénzügyi és gazdálkodási osztályvezető, Fekete Balázs fejlesztési irodavezető, Bertók Sándor városi főépítész,
Pócza Zoltán a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója, Révész József a Kőszegi Városi Múzeum, Könyvtár és Levéltár igazgatója, Raposa Helga a Kőszegi Szociális Gondozási Központ vezetője, Guttmann Ferencné és Kövesdi Gáborné a Kőszeg, Meseváros Óvoda és Bölcsőde részéről, Eső Attila a Kőszegi Városüzemeltetési Kft. igazgatója, valamint Szele Tamásné a Kőszegi Járási Hivatal vezető-helyettese.
Básthy Béla polgármester köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelent képviselőket, köszöni, hogy megjelenésükkel segítik az önkormányzat munkáját. Köszönti a hivatal munkatársait – élükön dr. Zalán Gábor jegyző úrral – valamint a megjelent intézményvezetőket, vendégeket így a járási hivatal vezető-helyettest külön is.
A polgármester elsőként egy örömteli kötelességének tesz eleget. A nyár folyamán ugyanis egy szép kitüntetés érkezett a Városházára, ugyanis dr. Pintér Sándor belügyminiszter „a gyermekek, tanulók oktatása-nevelése érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő tevékenysége elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott Guttmann Ferencné a Kőszeg Meseváros Óvoda és Bölcsőde vezetője számára, amelyet Básthy Béla Terplán Zoltán alpolgármesterrel együtt ad át és mindketten szívből gratulálnak a kitüntetéshez.
A kitüntetés átadása után Básthy Béla megállapítja, hogy a képviselő-testület ülése a megjelent 11 fővel határozatképes. Velkyné Ball Andrea képviselő családi okok miatt van távol, gyász érte családjukat. A képviselő-testület nevében ezúton is kifejezi együttérzését képviselő asszonynak.
A napirenddel kapcsolatban a képviselők a tegnapi napon két rendkívüli előterjesztést kaptak.
Ezek közül az első az „Az új mentőállomásra vonatkozó haszonkölcsön szerződés”. Ennek jóváhagyására azért van mihamarabb szükség, hogy az elkészült új mentőállomást a mentőszolgálat birtokba vehesse és megkezdhessék munkájukat az új helyen.
Ennek napirendre kerülését a polgármester azonnal szavazásra is bocsátja, amit a képviselő-testület 11 igen szavazattal jóvá is hagy.
A másik rendkívüli előterjesztés „Az Írottkő Natúrparkért Egyesület TinyGreen projekthez kapcsolódó terület-használati kérelme.” Ennek a tárgya a natúrparknak egy osztrák-magyar határon átnyúló pályázaton való részvétele, amely pénzbeli támogatást nem, de egy terület-használati jóváhagyást igényelne a képviselő-testülettől.
A polgármester ennek napirendre kerülését is szavazásra bocsátja, amit a képviselők 11 igen szavazattal hagynak jóvá.
Ezután a polgármester szavazásra bocsátja a meghívón szereplő napirenddel együtt a kiegészített napirendet, amit a képviselők 11 igen szavazattal fogadnak el.
N A P I R E N D:
1/a. Az önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 3/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelet módosítása.
Előadó a polgármester nevében: Cserkutiné Stipsics Edina pénzügyi és gazdálkodási osztályvezető.
1/b. Beszámoló az önkormányzat gazdálkodásának 2023. I. félévi teljesítéséről.
Előadó a polgármester nevében: Cserkutiné Stipsics Edina pénzügyi és gazdálkodási
osztályvezető.
2. A közterület tisztán tartására vonatkozó részletes szabályokról szóló új önkormányzati rendelet megalkotása.
Előadó a polgármester nevében: Németh Ildikó városüzemeltetési osztályvezető.
3. Kőszeg Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2014. (X. 3.) önkormányzati rendelet módosításának kezdeményezése.
Előterjesztő: Bertók Sándor főépítész.
4. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról szóló szabályzat módosítása.
Előadó a polgármester nevében: dr. Dömötör Ramóna mb. igazgatási osztályvezető.
5. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozás.

6. A Kőszegi Szociális Gondozási Központ iskolavédőnői ellátásával kapcsolatos döntések meghozatala.
Előterjesztő: Raposa Helga intézményvezető.
7. A 2022. évi adóbevételek teljesülésének áttekintése.
Előterjesztő: Dr. Zalán Gábor jegyző.
8. Beszámoló a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtés tapasztalatairól.
Előterjesztő: Eső Attila igazgató.
9. A 2021-2027 Ausztria-Magyarország Interreg Program pályázati felhívására “CoMe History – Vergrabene gemeinsame Geschichte” címmel pályázat benyújtása.
Előadó a polgármester nevében: Fekete Balázs fejlesztési irodavezető.
10. Az önkormányzatok 2023. évi rendkívüli támogatására kiírt pályázat benyújtása (2. ütem).

11. Kőszeg Város Önkormányzata költségvetési előirányzat átcsoportosítása (mentőállomás projekt).

12. Kőszeg Város Önkormányzata költségvetési előirányzat átcsoportosítása (NEAK finanszírozáson belül).

13. Tájékoztatás a vagyonhasznosítási terv időarányos teljesítéséről.

14. A Magyar Állam tulajdonát képező Kőszeg, 053 és 058 hrsz-ú ingatlanok ingyenes önkormányzati tulajdonba igénylése.

15. A VASIVÍZ Zrt. ivóvíz és szennyvíz ágazatra vonatkozó Gördülő Fejlesztési Tervének a jóváhagyása.

16. Kőszeg Város Tanácsa 38/1984. számú V.B. határozatának részleges visszavonása.

17.Az új mentőállomásra vonatkozó haszonkölcsön szerződés.
Előterjesztő: Básthy Béla polgármester.
18. Az Írottkő Natúrparkért Egyesület TinyGreen projekthez kapcsolódó terület-használati kérelme.
Előterjesztő: Básthy Béla polgármester.
Zárt ülés keretében:
1. A Kőszeg Meseváros Óvoda és Bölcsőde intézményvezetői tisztségével kapcsolatos döntések meghozatala.

2. Képviselői méltatlansági ügy megtárgyalása.
Előterjesztő: Sas Norbert, a Pénzügyi, Jogi és Rendészeti Bizottság elnöke.
A napirend megtárgyalása előtt a polgármester a lejárt határidejű határozatokról szóló jelentésekről, valamint az átruházott jogkörben hozott döntésekről szóló beszámolóval kapcsolatban várja az észrevételeket, de ezekkel kapcsolatban sem kérdés, sem hozzászólás nem hangzik el.
A képviselő-testület 11 igen szavazattal hagyja jóvá a dokumentumot.
Az 1/a. napirendi pont tárgyalása:
Az önkormányzat 2023. évi költségvetéséről szóló 3/2022. (II. 16.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Cserkutiné Stipsics Edina szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy az önkormányzat 2023. évi költségvetésének I. félévi módosításáról van szó, amit az államháztartási törvény értelmében szeptember 15-ig meg kell tárgyalni.
Az önkormányzat költségvetésében az I. félévben mind a kiadási, mind a bevételi oldalon 566 221 233 Ft többlet előirányzat emelkedés történt.
A rendeletben azok a tételek kerülnek átvezetésre, amelyekről a képviselő-testület az I. félévben döntött, továbbá azok, amelyek pályázatok, támogatások értelmében megjelennek mind a bevételi, mind a kiadási oldalon.
Az információs tábla részletesen tartalmazza ezeket a tételeket.
Hozzászólás:
Sas Norbert jelzi, hogy a pénzügyi bizottság megtárgyalta az I. félévi rendeletmódosítást és a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlotta.
Mivel további észrevétel nem hangzik el, a képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotja:
Kőszeg Város Önkormányzata
Képviselő-testületének
13/2023. (IX. 7.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2023. évi
költségvetéséről szóló
3/2023. (II. 16.) önkormányzati rendelet módosításáról
(A rendelet szövege jelen jegyzőkönyv melléklete.)
Az 1/b. napirendi pont tárgyalása:
Az önkormányzat gazdálkodásának 2023. I. félévi teljesítéséről szóló beszámoló csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Cserkutiné Stipsics Edina szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy az önkormányzat I. félévi beszámolójában az előbb elfogadott rendelet módosítás számaihoz vannak viszonyítva a teljesítések. A bevételek összességében 72,92%-on teljesültek, a kiadások 33,38%-on. A kiadások időarányostól való elmaradásának az oka az, hogy az I. félévben több projekt is folyamatban van, illetve egy új is kezdődött, melynek még nem indult meg a megvalósítása.
Elmondható, hogy a bevételek kellő fedezetet biztosítanak az önkormányzat kiadásaihoz, a gazdálkodás nem okoz fennakadást.
Hozzászólás:
Sas Norbert tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a pénzügyi bizottság megtárgyalta az önkormányzat gazdálkodásának I. félévi beszámolóját és a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlotta.
A képviselő-testület kérdés, további hozzászólás nélkül, 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza:
134/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2023. I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolóját elfogadja.
A 2. napirendi pont tárgyalása:
A közterület tisztán tartására vonatkozó részletes szabályokról szóló új önkormányzati rendelettervezet csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Németh Ildikó szóbeli kiegészítésében visszautal a június 29-i ülésre, amikor a képviselő-testület hatályon kívül helyezte a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos köztisztasági közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló 38/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendeletét, ugyanis megszűnt az önkormányzatok felhatalmazása hulladékgazdálkodási feladatok megalkotására.
Ugyanakkor a 2023. július 1. napjától hatályos jogszabályok alapján a köztisztasági közfeladat továbbra is a települési önkormányzatok hatáskörében maradt. Ennek értelmében a júniusi ülésén a képviselő testület megalkotta a közterületek tisztán tartására vonatkozó részletes szabályokról szóló 11/2023. (VI. 30.) új önkormányzati rendeletet és ebben szabályozta az önkormányzati hatáskörbe tartozó feladatokat.
Az ülést követően érkezett egy levél a jegyzők számára a Vas Vármegyei Kormányhivataltól, amelyben felhívták a figyelmet, hogy a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (3) bekezdése alapján a köztisztasági tárgyú rendelettervezeteket véleményezésre meg kell küldeni az illetékes környezetvédelmi igazgatási szerv részére.
Mivel a 11/2023. (VI.30.) önkormányzati rendeletre vonatkozóan ez az előzetes véleményezési eljárás nem történt meg, így a kormányhivatal tájékoztatása szerint a már megalkotott rendeletet hatályon kívül kell helyezni, majd az igazgatási szerv véleményének beszerzését követően új rendeletet kell alkotni.
Időközben megkérték a Vas Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályának a véleményét. A Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztály az alábbi két bekezdéssel javasolja a 3.§-t kiegészíteni:
„(5) A síkosság elleni védekezéshez környezetkímélő anyagok, különösen durva szemcséjű homok, homokkal kevert fűrészpor, forgács használata részesítendő előnyben.
(6) Havat tilos felhalmozni a fák tövében és zöldterületen, illetve az utakkal párhuzamos közterületi árokban, ha a havat az (5) bekezdésben felsorolt anyagoktól eltérő síkosság mentesítésére szolgáló anyaggal kezelték.”
Ezzel a kiegészítéssel javasolja elfogadni a rendeletet.
Hozzászólások:
Kiss Péter jelzi, hogy a városfejlesztési bizottság megtárgyalta az előterjesztést és – a kiegészítéssel együtt – a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlotta.
Sas Norbert szerint a pénzügyi bizottságnak is ugyanez volt a véleménye: 6 igen, 1 nem szavazati aránnyal ajánlották elfogadásra.
Ezután a képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotja:
Kőszeg Város Önkormányzata
Képviselő-testületének
14/2023. (IX. 7.) önkormányzati rendelete
a közterület tisztán tartására vonatkozó részletes szabályokról

A 3. napirendi pont tárgyalása:
Kőszeg Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2014. (X. 3.) önkormányzati rendelet módosításának kezdeményezéséről szóló előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Bertók Sándor főépítész szóbeli kiegészítésében visszautal arra, hogy Kőszeg város rendezési terve 2014-ben került elfogadásra. Azóta 14 alkalommal került módosításra, legtöbbször állami és önkormányzati beruházások megvalósulása, illetve többször lakossági igényeknek való megfelelés miatt.
Az utolsó módosítás 2022. decemberében lépett hatályba, amikor több olyan változtatás is történt benne, amiről ő azt gondolja, hogy támogatták a lakossági igényeket, könnyebbé tették a magán beruházásokat, továbbá egységesebbé tudott válni a rendezési terv is.
Ennek volt az egyik pontja az, hogy pontosították az OTÉK által szabályozandó, kialakítható, legkisebb telekszélességet. Az önkormányzati rendelet 4.§-a a következő bekezdéssel egészült ki:
„(5) Az építési övezetek és az övezetek területén a kialakítható telek megengedett legkisebb szélességét az építési hely területén belül legalább 20 m-es összefüggő sávban kell biztosítani.”
Ezt a képviselő-testület elfogadta, az minden előzetes egyeztetésen átment és beépült a HÉSZ-be.
Tudni kell, hogy 2021. óta a telekalakítási engedélyezési eljárásokban már nem a jegyző jár el szakhatóságként, hanem a telekalakítási hatósági engedélyezési eljárást lebonyolító földhivatal kéri meg az állami főépítészt a szakmai megfelelőség vizsgálatára. Egy ilyen telekalakítási ügyben történt megkeresés kapcsán az állami főépítész jelezte, hogy a HÉSZ fenti bekezdése nem értelmezhető, annak ellenére, hogy rendezési terv módosítása során véleményezték és támogatták is azt, továbbá kérték a normaszöveg pontosítását.
A lényeg az, hogy ők a módosítás során azt szerették volna elérni, hogy egy hosszabb telek esetében ne kelljen megfelelni pld. 50 méteren keresztül teljes egészében a telekszélességnek, hanem elegendő, ha van egy 20 méteres sáv, ahol egy épület elhelyezhető. Ezzel segíteni szerették volna a telektulajdonosokat abban, hogy ha van egy nem szabályos téglalap, vagyis bármilyen alakú telek, akkor azon építkezni lehessen.
Ennek a normaszövegnek a módosításáról van szó, az „építési hely területén belül”, melyet mi úgy értettük, hogy a telek mélységéről van szó, ők meg úgy, hogy a szélességről is. Tehát ennek egyértelmű pontosításáról lenne szó, azaz 20 méterig legyen meg mélységében a beépíthető terület.
A pontosításhoz egy előzetes döntést kell hozni, mindez egy nagyon rövid eljárásban lebonyolítható. Ehhez kéri a képviselő-testület jóváhagyását.
Hozzászólás:
Kiss Péter jelzi, hogy a városfejlesztési bizottság megtárgyalta az előterjesztést és a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlotta.
A képviselő-testület további észrevétel nélkül, 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza:
135/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
1. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kőszeg Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 33/2014. (X.3.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: HÉSZ) módosításához szükséges - megalapozó vizsgálat és az alátámasztó javaslat tartalmát meghatározó - főépítészi feljegyzést a melléklet szerinti tartalommal elfogadja.
2. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a HÉSZ 1. pont szerinti módosítása vonatkozásában Kőszeg város településfejlesztési tervét változatlan tartalommal alkalmazza.
3. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021 (VII.15.) Korm.rendelet 69. § (1) bekezdés d) pontjának megfelelő rövid eljárás során készíttesse el a HÉSZ módosítását az 1. pont alapján a HÉSZ 4.§ (5) bekezdésének vonatkozásában és a kidolgozott normaszöveget elfogadásra terjessze a Képviselő-testület elé.
Felelős: Básthy Béla polgármester.
Határidő: 1-2. pont tekintetében azonnal.
3. pont tekintetében 2023. december 31.
Az 4. napirendi pont tárgyalása:
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról szóló szabályzat módosításáról szóló előterjesztés a jegyzőkönyvhöz.
Dr. Dömötör Ramóna szóbeli kiegészítésben elmondja, hogy mivel 2022. évben a szabályzat nem került módosításra, javasolják az ösztöndíjpályázatban lévő jövedelemhatárok emelését.
A tervezet szerint ezen jövedelemhatárok kerülnének emelésre az alábbiak szerint:
a) 350 %-ról 410 %-ra (116.850 Ft),
b) 420 %-ról 480 %-ra (136.800 Ft).
A cél az, hogy minél több diák tudja igénybe venni ezt a támogatási formát, illetve aki eddig kapta, azt továbbra is megillesse.
Módosítás még a szabályzatban, hogy a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően az öregségi nyugdíjminimum helyett szociális vetítési alapot kell használni.
Ezen kívül, az osztály nevében is átvezették a változást.
Kérdések és hozzászólások:
Fekete-Pataki Edit jelzi, hogy a humánerőforrás megtárgyalta az előterjesztést és a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlotta.
Gelencsér Attila kérdezi: jelenleg mekkora összeg ez a támogatási forma?
Dr. Dömötör Ramóna szerint kb. 10 ezer Ft.
Terplán Zoltán kérdezi: tavaly hányan vették igénybe?
Dr. Dömötör Ramóna válasza szerint 6 pályázó volt és egy pályázat volt érvénytelen.
További észrevétel nem hangzik el, így Básthy Béla szavazásra bocsátja a határozati javaslatot azzal, hogy remélhetőleg az idén több felsőoktatási hallgató is bele fog férni.
Ezután a képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza:
136/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 224/2007. (IX. 25.) képviselő-testületi határozattal elfogadott Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatról szóló szabályzatot 2023. szeptember 1-jei hatállyal az alábbiak szerint módosítja:
1. A szabályzat 3. § (1) bekezdés a) pontjában a „mindenkori öregségi nyugdíjminimum 350 %-át” szövegrész helyébe a „szociális vetítési alap 410 %-át” szöveg lép.
2. A szabályzat 3. § (1) bekezdés b) pontjában a „mindenkori öregségi nyugdíjminimum 420 %-át” szövegrész helyébe a „szociális vetítési alap 480 %-át” szöveg lép.
3. A szabályzat 4.§ (1) bekezdésében a „Igazgatási és Építéshatósági Osztályához” szövegrész helyébe a „Igazgatási Osztályához” szöveg lép.
Felelős: Básthy Béla polgármester.
Határidő: értelemszerűen.
Az 5. napirendi pont tárgyalása:
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról szóló előterjesztés a jegyzőkönyvhöz.
Dr. Dömötör Ramóna szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy Kőszeg Város Önkormányzata 2003 óta eddig minden évben csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj-pályázathoz, amelyről az előbb módosított szabályzat szerint minden évben dönteni kell.
Ehhez kéri a képviselő-testület jóváhagyását. Bár csak szeptember 28-án lesz a pályázat kiírva, felkészülés is kell annak beadásához, ezért kérik már most a támogatást.
Hozzászólás:
Fekete-Pataki Edit jelzi, hogy a humánerőforrás bizottság ezt az előterjesztést is megtárgyalta és egyhangúlag elfogadásra ajánlotta.
Ezután 11 igen szavazattal az alábbi határozat születik:
137/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2024. évi fordulójához, és felhatalmazza a polgármestert a csatlakozási nyilatkozat aláírására.
Felelős: Básthy Béla polgármester.
Határidő: értelemszerűen.
A 6. napirendi pont tárgyalása:
A Kőszegi Szociális Gondozási Központ iskolavédőnői ellátásával kapcsolatos döntések meghozatalával kapcsolatos előterjesztés a jegyzőkönyvhöz.
Raposa Helga szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy tavaly év végén jelent meg az a jogszabály mely szerint a védőnők 2023. július 1-től átkerülnek a kórházak alkalmazásába. Ez miatt fenti időponttól kezdve a Kőszegi Szociális Gondozási Központban sem a bevételi, sem a kiadási oldalon nem került tervezésre a védőnői feladat.
Idén, július elején derült ki, hogy csak a területi védőnők kerültek át a kórházakhoz, az iskolavédőnők nem. Utóbbiak átvétele bizonytalan, ezért december 31-ig szükséges az iskolavédőnői feladat betervezése az intézmény költségvetésébe.
Ezzel párhuzamosan az intézmény létszámát csökkenteni kell a védőnők átkerülése miatt 4 fővel, továbbá 1 fővel emelni kell, ugyanis 2023. szeptember 1-től az iskolaorvosi feladat nem megbízási szerződéssel, hanem egészségügyi szolgálat jogviszony keretében történő foglalkoztatással kerül ellátásra.
Hozzászólások:
Fekete-Pataki Edit szerint a Kulturális, Oktatási, Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és egyhangúlag elfogadásra ajánlotta.
Sas Norbert tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy ugyanez volt a Pénzügyi, Jogi és Rendészeti Bizottság véleménye is: mindkét határozati javaslatot egyhangúlag támogatta.

138/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete elrendeli a Kőszegi Szociális Gondozási Központ szakmai létszámának 3 fővel történő csökkentését.
Felelős: Raposa Helga intézményvezető.
Határidő: azonnal.
Majd szintén 11 igen szavazattal a következő határozat születik:
139/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
1. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kőszegi Szociális Gondozási Központ Ifjúság-egészségügyi gondozás feladatán az Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről bevételi előirányzatot 6 110 773 Ft-tal, a Személyi juttatások előirányzatát 5 407 764 Ft-tal és a Munkáltatót terhelő járulékok előirányzatát 703 009 Ft-tal megemeli.
2. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kőszegi Szociális Gondozási Központ Család-és nővédelmi egyészségügyi gondozás feladatán az egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről bevételi előirányzatot 10 019 000 Ft-tal, a Személyi juttatások előirányzatát 8 866 372 Ft-tal és a munkáltatót terhelő járulékok előirányzatát 1 152 628 Ft-tal megemeli.
Felelős: Raposa Helga intézményvezető.
Határidő: azonnal.
A 7. napirendi pont tárgyalása:
A 2022. évi adóbevételek teljesülésének áttekintéséről szóló előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz a jegyzőkönyvhöz.
A napirendi pont tárgyalásánál jelen van Stitniczky Csilla, az igazgatási osztály adó ügyintézője is.
Dr. Zalán Gábor szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy a képviselő-testület munkatervének megfelelően elkészítették a helyi adókról szóló beszámolót. Ez mindenki számára izgalmas, hiszen az egyik legjelentősebb bevételi forrása az önkormányzatnak. Több táblázatot is készítettek az előterjesztés mellékleteként.
Az 1. sz. melléklet a 2021.és 2022 évi tervezést és tényleges teljesítést tartalmazza.
Az előző két évi adóbevételek alakulását nyilván a pandémia jelentősen befolyásolta.
2021-ben óvatosan terveztek iparűzési adóbevételt, de szerencsére a központi törekvések miatt az ipar fejlődése nem esett vissza, így ez az adóbevétel a várakozáson felül alakult.
Volt olyan időszak, amikor az idegenforgalmi adót magasra tervezték ugyan, de kormányzati döntések értelmében szálláshelyek nem lehettek nyitva, illetve annak érdekében, hogy újra fellendüljön a turizmus, nem lehetett beszedni a vendégéjszakák alapján járó idegenforgalmi adót (ami Kőszegen 450 Ft/éj), így 2021-ben a teljesítés elmaradását ez okozta. Ahogy látható, ez a bevétel 2022-re teljesen visszaállt.
A kormánynak volt olyan döntése is, mely szerint a kis és középvállalkozások iparűzési adóját 2%-ról 1%-ra csökkentette, ennek ellenére az iparűzési adóbevétel nem csökkent, sőt nőtt. Rengeteg új egyéni vállalkozás indult, amelyekre viszont a KATA kivezetése hatással volt.
A kezdeti lendület ugyan megtört, de az iparűzési adóbevételen ez nem látszik meg. Látható a táblázatból, hogy a vizsgált két évben a kormány az iparűzési adó csökkentést 44 millió, majd 58 millió Ft állami támogatással pótolta ki. 2023-ra aztán visszaállt a „régi rend”, tehát mindenkinek egységesen 2% iparűzési adót kell fizetnie.
Az előterjesztés bemutatja, hogy hány adónemünk van, az milyen és mekkora területre terjed ki: hány adótárgyat képező ingatlan van Kőszegen, a telekadónál hány ingatlan, a kommunális adónál hány lakás van nyilvántartva és mindez hány adózót érint stb.
Van külön táblázat az adó felderítésekről is. Ő azt gondolja, hogy a kollégái mindent megtesznek annak érdekében, hogy minden adótárgy és adóalany a látókörükbe kerüljön. Természetesen, ha van bárkinek bármiről tudomása, szívesen veszik az információt.
Az előterjesztésből az is kiderül, hogy csupán 5 olyan vállalkozás van Kőszegen, amely 10 millió Ft feletti iparűzési adót fizet. Ez is azt mutatja, hogy mennyi kis és középvállalkozás működik a városban, hiszen a több mint 400 millió Ft-os adóbevételt ők fizetik meg.
A képviselők kérdéseire kollégái is szívesen válaszolnak.
Kérdések és hozzászólások:
Sas Norbert tájékoztatja az jelenlévőket, hogy a Pénzügyi, Jogi és Rendészeti Bizottság áttekintette az adatokat és a határozati javaslatot egyhangúlag elfogadásra ajánlja a képviselő-testületnek.
Básthy Béla csupán egy „vágyát” fogalmazza meg: a mintegy 1200 iparűzési adót fizető alanyból legyen minél több a 10 millió Ft-ot meghaladó adót fizetők száma.
Kiss Zoltán Miksa egy időben alaposabban foglalkozott a kommunális adókkal, amit sajnos támadásnak vettek a hivatali kollégák – pedig nem ennek szánta. Most se tudja megállni, hogy szóljon, mert a felderítések témakörét a mai napig nem érti. Ugyanis az iparűzési adó az lehet információ kérdése, de az, hogy hány helyrajzi szám, hány m2 lakóterület van a városban, ahhoz nem kell a lakosság segítségét kérni. Azt nagyon egyszerűen meg lehet nézni, készíteni egy nyilvántartást és az adót ki kell vetni. Mindez egy konkrét szám, az nem lehet se több, se kevesebb. Ennek már régen el kellett volna készülnie.
Arra nem lehet alapozni, hogy „ha tudunk még valakit, aki nem fizet, akkor szóljunk”. Ő még a mai napig találkozik olyan esettel, amikor egy polgár neki panaszkodott: mely szerint micsoda dolog, hogy kivetették a garázsa után fizetendő kommunális adót, mert az a garázs már megvan 30 éve és eddig még soha nem fizetett. Ez most derült ki?
Lehet, hogy van egy lista – amiről már beszéltünk – de azt nem úgy kellene aktualizálni, hogy épített-e valaki lakást, vagy adásvételi szerződés alapján megtudjuk-e az új tulajdonost. A legegyszerűbb információ a földhivatal adatai alapján megtudni, hogy hány ingatlan van a városban és annak, akinek kell, kivetni az adóját.
Básthy Béla szerint Kiss Zoltán Miksa képviselő úr elmondása alapján már pontosan tudja, mi a felderítés, azaz tudjuk milyen ingatlanok vannak a városban, azaz ki fizet és ki nem – de ez egy szakma.
Dr. Zalán Gábor tisztázza: természetesen a hivatal minden évben megkapja a földhivataltól a földkönyvet, az alapján dolgoznak, de átadná a szót kolléganője számára, aki majd elmondja, hogy működik ez a gyakorlatban, hiszen ők napi szinten foglalkoznak ezzel.
Stitniczky Csilla elsőként azt emeli ki, hogy beszéltek erről már képviselő úrral többször is, tájékoztatást is adtak róla.
Kiss Zoltán Miksa képviselő úr, mint gyakorlott ingatlanos is nagyon jól tudja, hogy az ingatlanok állandó mozgásban vannak.
Természetesen van egy földhivatali adatbázis, de épületek épülnek, telkek összevonásra, szétszedésre kerülnek, átalakulnak, ami nem mindig mutat egyértelmű képet. Ezeket a változásokat nekik nyomon kell követni.
Azt tudnivaló, hogy a földhivatalban lakóépületként van nyilvántartva egy-egy épület. Az nem tudható, hogy az mellé épült-e, mikor épült garázs. Egy ilyen ügy, amely 30 év után végül előkerült, majd egy egyedi ellenőrzés tárgya lehet. Könnyű így feldobni a témát, hogy „van, aki 30 éve nem fizet”.
Soha nem állították, hogy nem maradhatott ki egy-egy adótárgy, sőt, ők azért dolgoznak, hogy ilyen ne történjen meg és ne maradjon ki semmi. Szerinte, ha bármilyen területet nézünk, nincs olyan, hogy 100%-os valami, mert 0,1% egység bárhol előfordulhat. De szeretettel várnak bárkit az adóirodán, tájékoztatják mindenről.
Visszamenőleg 5 évre elő lehet írni az adót, ez egy teleknél elég jelentős összeg lehet. A földhivatali adatbázisból tehát sok minden nem derül ki A telekalakítás is egy hosszú folyamat, vagy egy fenntartással történő adásvételi szerződés esetében is elképzelhető, hogy 2-3 év múlva kerül bejegyzésre az új tulajdonos. Azt nem ígéri, hogy nem is lesz ilyen, de a 98-99%-ot ők próbálják tökéletesre vinni. Az elektronika rengeteg lehetőséget biztosít erre. Az a szépsége a munkájuknak, hogy kiderítsék: mi volt és mi lett.
Dr. Zalán Gábor szerint nyilván képviselő úrnak nem kell felvázolni, hogy hogyan változtak az építéshatósági jogszabályok, hiszen a központi döntések próbálnak minél ügyfélbarátabbak lenni. Bizonyos épületekhez nem kell építési engedély, csak bejelentés, 100 légm3-ig engedély nélkül is lehet építeni stb.
Számtalanszor találkoznak olyannal, hogy az ingatlannyilvántartás szerint lakóház+udvar van, közben pedig a tulajdonos felépített egy 50 m2-es garázst, ami nincs feltüntetve a tulajdoni lapon. Ha ilyeneket nem vesznek észre a kollégái, akkor azok valóban kimaradhatnak. Ez nem a kollégái hibája, sajnos ezt hozták a jogszabály változások. Az építéshatóság kollégái sem tudnak mindennek utána járni, tudomása szerint ott is csak két olyan ügyintéző van, aki építésfelügyelettel foglalkozik.
Nemcsak az önkormányzat adatbázisa nem 100%-os, hanem az sem, amiből dolgoznak
Ő azt gondolja, hogy – amit az előterjesztésben írtak – azaz, hogy a helyi adók 95-97%-ban lefedik Kőszeg területét az biztos.
Egy újabb példa: megszűnt az, hogy ha valaki 3 napot meghaladóan Kőszegen dolgozott, akkor ideiglenes iparűzési adó fizetési kötelezettsége keletkezett. Az új szabályok szerint ilyen akkor van, ha legalább fél évet itt dolgozott. Higgye el képviselő úr: volt olyan vállalkozó, aki több beruházást is végzett a városban – köztük önkormányzatit is – és nem fizetett ilyen típusú adót. A kollégáinak kellett jelezniük, hogy fél éve itt tevékenykedik, tessék már fizetni. Így mennek a felderítések, azaz a kollégái mindent megtesznek az adóforintokért.
Kiss Zoltán Miksa köszöni a választ, azt el is fogadja, de a felderítést továbbra sem tudja értelmezni abban az esetben, amikor meglévő, változatlan földhivatali bejegyzés annak az alapja. Az, hogy 30 éve nincs kivetve egy adótárgyra az adó – ilyenből még egy eset is sok.
Básthy Béla szerint amíg az adókikerülés fogalma létezik addig lesz adófelderítés is. Egyébként nem biztos, hogy akit „felderítenek”, az el is szeretné kerülni az adózást. Elképzelhető, hogy valaki egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy milyen adók vannak Kőszegen és eszébe se jut, hogy be kell jelentkeznie.
Kiss Zoltán Miksa is éppen erről beszélt: az a polgár, aki hozzá fordult – mint képviselőhöz – az sem tudta, hogy a garázsa után adót kell fizetni.
Básthy Béla köszöni a képviselő úrnak a felvilágosítást, majd mivel további észrevétel nem hangzik el, szavazásra bocsátja a határozati javaslatot.
A képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza:
140/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2022. évi adóbevételek teljesítésről szóló beszámolót elfogadja.
A 8. napirendi pont tárgyalása:
A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtés tapasztalatairól szóló beszámoló csatolva a jegyzőkönyvhöz
Eső Attila igazgató szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy a képviselő-testület munkaprogramjának megfelelően elkészítették fenti tárgyban a tájékoztatójukat. A képviselők felmerülő kérdéseire szívesen válaszol.
Hozzászólások:
Kiss Péter elmondja, hogy a városfejlesztési bizottság hosszasan tárgyalta ezt a napirendi pontot. Igazgató úrral arra jutottak, hogy a teljesítőképességének a határán van ez a szolgáltatás. Arról nem is beszélve, hogy 14 millió Ft pluszba kerül ez a városüzemeltető kft.-nek.
A bizottság javasolta, hogy megoldást kellene találni arra, hogyan lehetne gyorsabbá tenni a szállítást, hiszen jelenleg naponta csupán 2-3 fordulót tud teljesíteni a szennyvízzel a gépjármű, az előjegyzések teljesítése pedig – a rendelettel ellentétesen – hosszúra nyúlik.
Básthy Béla jelzi, hogy e témáról is rendszeresen szó esik a vezetői értekezleteken. Ezen kívül V. Németh Zsolt országgyűlési képviselővel, víziközmű-ágazatért felelős államtitkárral is személyesen tárgyalt erről, aki szeretné látni – sajnos eklatáns példaként – a kőszegi tapasztalatokat. Kéri, hogy államtitkár úr számára a kért tájékoztatás összeállításában a hivatal és a városüzemeltető kft. segítségét is.

141/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtése tárgyában szóló beszámolót elfogadja.
A 9. napirendi pont tárgyalása:
A 2021-2027 Ausztria-Magyarország Interreg Program pályázati felhívására “CoMe History – Vergrabene gemeinsame Geschichte” címmel benyújtandó pályázat csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Fekete Balázs fejlesztési irodavezető szóbeli kiegészítést tesz. A fenti pályázati lehetőségre szeretnének pályázatot benyújtani osztrák és magyar partnerekkel együttműködésben.
A projektben részt vevő magyar partnerek a szombathelyi Savaria Múzeum és Vasvár Város Önkormányzata. Az osztrák projektpartnerek a vezető partner Kemeten mellett Litzelsdorf és Wolfau település önkormányzata.
A pályázatban tervezett főbb tevékenységek: az Óház-kilátó állagmegóvása és tetőszerkezetének felújítása; múzeumpedagógiai program eszköztárának fejlesztése; múzeumpedagógiai program kidolgozása és szervezése; információs táblák és kiállítás megvalósítása; talajradaros geofizikai felmérés, digitális domborzat felmérés.
A pályázat benyújtásának határideje 2023. szeptember 29., a támogatási kérelem elbírálása 2023. decemberében várható.
Kőszeg Város Önkormányzata tervezett tevékenységeinek megvalósítására nyertes pályázat esetén körülbelül 180.000 euro áll rendelkezésre (ezt kéri a határozatban is megjeleníteni).
A támogatási intenzitás megoszlása 60%-ban uniós (ERFA) támogatás, 35% hazai társfinanszírozás és 5%-ban önerő.
Két éves programról van szó, az önerőt a jövő évi költségvetés terhére biztosítanák.
A megelőlegezés az összes elszámolható költség 50%-a, amely a támogatási szerződés aláírását követően hívható le. A hazai társfinanszírozás utófinanszírozású.
Hozzászólások:
Básthy Béla köszönti ezen a ponton Révész József igazgatót, akinek a részvételével jelen előterjesztést megelőzően már több mint egy éve zajlanak az előkészítések, miután az osztrák partner megkereste a pályázati együttműködés céljából Kőszeg városát, majd felvették a kapcsolatot Szombathely és Vasvár városával is.
Az Óház kilátó épülete immár majdnem 30 éves, így nagyon időszerű a felújítása.
Ezt szeretnék összekötni a város történetének kevéssé ismert részének a bemutatásával annak kapcsán, hogy Kőszeg városi királyi rangra való emelésének (1328) 700 éves jubileumára készülünk. Így a pályázat fókuszába vette ezt, illetve az ezt megelőző időszakot is, mert a Kőszegi grófok működése is be lenne mutatva. Ez az időszak a jól ismert török ostrom vagy más kőszegi esemény (pld. a Szent Korona kőszegi tartózkodása) mellett egy újabb, az ország és Kőszeg szempontjából is fontos időszak bemutatása lenne, hiszen – egyszerű megfogalmazással – a Kőszegi család uralta fél Dunántúlt.
Az önkormányzat örömmel vesz részt tehát ebben a pályázatban, köszöni igazgató úr előkészítő munkáját és a másik két múzeumét is.
Kiss Péter tájékozatja a képviselő-testületet, hogy a városfejlesztési bizottság megtárgyalta az előterjesztést és a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlotta.
Sas Norbert jelzi, hogy ugyanez volt a helyzet a pénzügyi bizottságban is: egyhangúlag ajánlották elfogadásra.
Básthy Béla hozzáfűzi még, hogy az önrész a következő évben jelenne meg. Mivel 3 évre tervezték a pályázat futamidejét, így remélhetőleg nem okoz problémát a város költségvetésében.
Ezután a képviselők 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozzák:
142/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
1. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elrendeli, hogy Kőszeg Város Önkormányzata a 2021-2027 Ausztria-Magyarország Interreg Program pályázati felhívására „Common Medieval History Rediscovered – CoMe History – Vergrabene gemeinsame Geschichte” tárgyban (pályázati azonosító: ATHU-0100043) nyújtson be pályázatot és egyben felhatalmazza a polgármestert a pályázati dokumentáció aláírására.
Kőszeg Város Önkormányzatára vonatkozó projektösszeg: 180. 000 euró.
2. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a pályázathoz szükséges önerőt, 180.000 euro 5%-ának – azaz 9.000 euró – megfelelő forint összeget 2024. évi költségvetésének terhére biztosítja.
Felelős: Básthy Béla polgármester.
Határidő: azonnal.
A 10. napirendi pont tárgyalása:
Az önkormányzatok 2023. évi rendkívüli támogatására kiírt pályázat (2. ütem) benyújtásáról szóló előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Cserkutiné Stipsics Edina szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy az önkormányzat ebben az évben egyszer már sikerrel pályázott és kapott is rendkívüli támogatást. Most szeptember 30-ig van lehetőség a második ütem benyújtására. Egészségügyi szolgáltatással (ügyelettel, egészségházzal) kapcsolatos tartozásokat, a városüzemeltető felé kifizetetlen számlákat és az iparűzési adó túlfizetése miatti kötelezettségeket szerepeltetnék, amely összességében 56 millió 723 ezer Ft-ot tesz ki és amelyre a pályázati támogatásból kívánnak fedezetet biztosítani.
Hozzászólások:
Sas Norbert elmondja, hogy a pénzügyi bizottság megtárgyalta az előterjesztést és a képviselő-testületnek 7 igen szavazattal elfogadásra ajánlotta.
Harkai Norbert az előterjesztés azon részére hívja fel a figyelmet, mely szerint „az intézményeink feladatellátása biztosítható, de az önkormányzat működőképessége kiegészítésre szorul.” Kijelenthetjük, hogy az önkormányzat túlélésért megy a harc?
Cserkutiné Stipsics Edina szerint minden lehetséges forrást ki kell használni. Ha a terveinktől eltérően, pozitív irányba tudunk forrást szerezni, akkor azt egyéb feladatra tudjuk fordítani, illetve bizonyos feladatokat ki tudunk egészíteni.
Harkai Norbert ezzel egyetért, de azért egy „szép tartozást” – 56 millió Ft-ot – halmozott fel a város és ezt most próbáljuk az inflációra ráfogni.
Ezek szerint nem megy minden olajozottan, ahogy gondoltuk.
Cserkutiné Stipsics Edina szerint azt kell elsősorban figyelembe venni, hogy az önkormányzat hiányt nem tervezett a költségvetésében. A bevételi forrásoknál viszont terveztünk a rendkívüli állami támogatással. Azért próbáljuk a bevételeket növelni, mert bizonyos kiadásokat csak akkor lehet teljesíteni, ha megvan rá a forrás.
Básthy Béla is azt hangsúlyozza ki, hogy ebben a pályázati formában kizárólag csak lejárt követelésű számlák számolhatók el, más nem. Amennyiben a tervezett bevételeket nem tudjuk elérni, akkor azt csak bizonyos feladatok átütemezésével vagy elhagyásával lehet orvosolni.
Ő azt nem mondaná, hogy túlélésről van szó. De azt igen, hogy a költségvetésben előirányzott feladatokat teljesíteni kell, így a bevételeket is, legyen az vagyonhasznosítás, vagy bármilyen szolgáltatásból származó bevétel. Amennyiben a Magyar Kormány nem biztosítana – pályázat vagy más utakon – akár a bértámogatáshoz, akár az iparűzés adó kiegészítéséhez jelentős forrásokat, akkor bizonyos önkormányzatoknak – köztük a kőszeginek is – nemcsak a túlélésért kellene megküzdeni, hanem adott esetben kérdésessé válna a túlélése is.
Igen, Kőszeg Város Önkormányzatának a saját bevételi forrásai továbbra sem alapoznak meg olyan működést, hogy lemondhatna bármilyen típusú állami forrásról. A szóban forgó pályázati forrást pedig kizárólag lejárt számlákkal lehet lehívni.
Harkai Norbert szerint ez olyan, mintha egy család csődöt jelentene, és a nagybácsihoz kellene fordulni anyagi segítségért.
Básthy Béla szerint ez a családi reláció nem egészen igaz, a csőd is más. Itt egy kiépített állami forráshoz jutási rendszerről van szó és ha a város teljesíti a feltételeket, akkor jut hozzá a támogatáshoz.
Köszöni a pénzügyi osztályvezetőnek a pályázat előkészítésével kapcsolatos munkáját.
További észrevétel nem hangzik el, így a képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza:
143/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a belügyminisztérium és a pénzügyminisztérium által meghirdetett a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022.évi XXV. törvény 3. melléklet 2.1.5.pont szerinti, az önkormányzatok rendkívüli támogatása jogcímre kiírt pályázat 5.1. pont b) alpontjára a 2023. évi rendkívüli önkormányzati támogatás keretében pályázatot nyújt be, „Önkormányzatok rendkívüli támogatása” jogcímen 56 723 305 Ft összegre.
Felelős: Básthy Béla polgármester.
Határidő: azonnal.
A 11. napirendi pont tárgyalása:
Kőszeg Város Önkormányzata költségvetési előirányzat (mentőállomás projekt) átcsoportosításáról szóló előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Cserkutiné Stipsics Edina szóbeli kiegészítést tesz. Az önkormányzat 2021. évben az Emberi Erőforrások Minisztériumától az új mentőállomás fejlesztésére 600 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert. A támogatás felhasználása folyamatosan történik, a beruházás a végéhez közeledik. A kivitelezési szerződés alapján 2022-ben előleget fizettünk, melyből 14 025 000 Ft-ot a végszámlában fog érvényesíteni a vállalkozó. Pénzügyileg már kifizettük 2022-ben a projekt számlájáról, de könyvelésre ez az összeg 2023-ban kerül a beruházási előirányzatra a végszámla alapján. A 2023. évi költségvetésben a projekt kiadásaira ez az összeg nem lett betervezve, így a projekt előirányzatát meg kell emelni. A pályázatok előkészítő keretéből ezt az összeget vissza kell vonni, mert itt ennyivel kevesebb maradhatott volna, ha a kifizetett, de könyvelés-technikailag csak most megjelenő előleggel is tervezünk.
Hozzászólás:
Sas Norbert tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy technikai jellegű átvezetésről van szó, az önkormányzat számára ez többletkiadással nem jár.
A képviselő-testület további hozzászólás nélkül, 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza:
144/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2023. évi költségvetésében az 5. mellékletben az I. Beruházások 9. sora „Pályázatok előkészítő kerete” előirányzatot
14 025 000 Ft-tal lecsökkenti, a „Mentőállomás fejlesztése” című pályázat beruházási előirányzatot 14 025 000 Ft-tal megemeli.
Felelős: Básthy Béla polgármester.
Határidő: azonnal.
A 12. napirendi pont tárgyalása:
Kőszeg Város Önkormányzata költségvetési előirányzat (NEAK finanszírozáson belül) átcsoportosításáról szóló előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Cserkutiné Stipsics Edina szóbeli kiegészítést tesz.
Az önkormányzat ez évi költségvetés tervezésénél a NEAK támogatás tervezése az akkor érvényben lévő szerződés alapján történt. Időközben az önkormányzat mindkét gyermekorvosi körzetben egészségügyi szolgálati jogviszony keretében gyermekorvost alkalmazott. A működési engedély 2023. július 1-től módosításra került, ugyanígy a NEAK szerződés módosítása is megtörtént. Ezek alapján többlettámogatást tudunk lehívni. Ezt a támogatást a gyermekorvos bér és járulékaira fordítjuk.
Mivel a támogatás összege nem fedezi teljesen a kiadásokat már történt előirányzat emelés, de szükséges még az előirányzatok között átcsoportosítani.
Korábban helyettesítési szerződéssel láttuk el a körzetek feladatait, így az előirányzat szolgáltatás dologi előirányzaton volt.
Ebből az előirányzatból kellene átcsoportosítani 10 millió Ft-ot a bér és járulékok kiadásira.
Básthy Béla hozzáfűzi: nyilván nem volt előre látható, hogy a gyermekorvosok milyen működési formát kívánnak előnyben részesíteni a munkájuk során.
Hozzászólás:
Sas Norbert jelzi, hogy ez az előterjesztés is pénzügyi szempontból hasonló az előzőhöz. Az önkormányzat számára többletköltséggel nem jár, a pénzügyi bizottság egyhangúlag elfogadásra ajánlotta.
Ezután a képviselők 11 igen szavazattal a következő határozatot hagyják jóvá:
145/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2023. évi költségvetésének NEAK támogatásra elkülönített dologi kiadások előirányzatát 10 000 000 Ft-tal lecsökkenti, a személyi juttatások kiadási előirányzatát 8 850 000 Ft-tal, a munkáltatói járulékok kiadási előirányzatát 1 150 000 Ft-tal megemeli.
Felelős: Básthy Béla polgármester.
Határidő: azonnal.
A 13. napirendi pont tárgyalása:
A vagyonhasznosítási terv időarányos teljesítéséről szóló tájékoztatás csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Németh Ildikó szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy a képviselő-testület munkatervének megfelelően, a vagyonhasznosítási terv időarányos teljesítését a 2023. június 30-i állapotnak megfelelően állították össze.
A táblázatban szereplő adatokon túl a bérlakás értékesítés területén időközben július elején eredményes liciteljárás következtében elkelt a Várkör 58. 1. emelet 9. sz. alatti lakás 14.400.000,-Ft összegben.
Kifüggesztés alatt van a Kálvária u. 69. 1. emelet 3. lakás 17,8 M Ft induló vételáron, a licit szeptember 14. napjára van kiírva.
A képviselő-testület legutóbbi rendkívüli ülésén döntés született a Rákóczi 63. társasházban 2 lakás értékesítésére a bérlők kiköltözését követően. Erre szeptember 1-je után kerülhet sor.
Július elején eredményes pályázati eljárást folytattak le a 45 db, Kőszegfalván található telek együttes értékesítése tárgyában. Az adásvételi szerződés aláírása megtörtént, a nettó 80.112.450,-Ft összegű vételárat a vevő megfizette.
A továbbiakban folyamatban van a volt vasúti őrház eladására vonatkozó eljárás is.
Hozzászólások:
Kiss Péter tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a városfejlesztési bizottság megtárgyalta a vagyonhasznosítási bevételeket és a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlotta.
Sas Norbert jelzi, hogy ez volt a pénzügyi bizottság véleménye is.
Básthy Béla hozzáfűzi: van egy olyan terület az ingatlanok hasznosítása terén, ahol még sajnos nem sikerült előbbre lépni, pedig 80,8 millió Ft-tal bevételként szerepel a költségvetésben. Nem kelt ugyanis még el a két, vállalkozók számára kialakított és kiajánlott telek. Kéri a hivatalt, hogy ez is legyen folyamatosan napirenden, ezek eladása is legyen forszírozva. Át kell gondolni, hogy mi a lehetséges módja annak, hogy ezek a telkek értékesítésre kerüljenek. mert a pályázatban ez kötelezettségként elő van írva, amit teljesíteni kell.
Tájékoztatja még a képviselő-testületet arról, hogy a vagyonhasznosítás, a vagyonelemek állapota, bérlakások megürülése, és beérkezett vásárlási szándékok a vezetői értekezleteken minden héten szóba kerülnek. Köszöni, hogy a városüzemeltető osztálynak és Németh Ildikó osztályvezetőnek személy szerint is, valamint a városüzemeltető kft.-nek az ezzel kapcsolatos munkáját.
A megürülő lakásoknál mindig mérlegelés tárgya az, hogy milyen irányba tegyenek javaslatot a képviselő-testület felé: melyek azok, amelyekre szükség van, melyek azok, amelyekből bevétel várható. Ebben természetesen az igazgatási osztály is szervesen részt vesz – dr. Dömötör Ramóna mb. osztályvezetővel az élen – akinek szintén köszöni a munkáját.
Mivel további észrevétel nem hangzik el, a polgármester szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, majd a képviselők 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozzák:
146/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2023. évi vagyonhasznosítási terv időarányos teljesítéséről szóló tájékoztatót elfogadja.
Felelős: Básthy Béla polgármester.
Határidő: értelemszerű.
[A szavazás után Sas Norbert elhagyta az üléstermet és ezzel a képviselő-testület létszáma 10 főre csökkent.]
A 14. napirendi pont tárgyalása:
A Magyar Állam tulajdonát képező Kőszeg, 053 és 058 hrsz-ú ingatlanok ingyenes önkormányzati tulajdonba igényléséről szóló előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Németh Ildikó szóbeli kiegészítést tesz. Kőszeg Város Önkormányzata 2022. tavaszán értesült arról, hogy a 87. sz. főút mentén elhelyezkedő állami tulajdonú Kőszeg, külterület 053 és 058 hrsz-ú egykori majorsági ingatlanegyüttes használati jogában változás várható. Polgármester úr ennek ismeretében előzetes megkereséssel fordult a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Földügyi Központhoz, valamint az ingatlanokra használati joggal rendelkező Sárvári Tankerületi Központhoz az ingatlanok átvétele érdekében. A tankerülettel folytatott egyeztetésen kiderült, hogy ők a használati jogukkal a jövőben nem kívánnak élni és bejegyzett joguk időközben az ingatlan-nyilvántartásból törlésre is került. Az NFK-val több egyeztetés keretében elsőként az adásvétel vagy a csere merült fel, de aztán örömmel vettük, hogy a legutóbbi egyeztetés után az ingyenes tulajdonba adás lehetősége is kilátásba került.
Az állami vagyon tulajdonjogát a Nemzeti Földalapról szóló, a nemzeti vagyonról szóló valamint az állami vagyonról szóló törvény alapján ingyenesen átruházhatja helyi önkormányzat javára.
Mindkét ingatlan a Helyi Építési Szabályzat alapján kereskedelmi, szolgáltató övezetben, Gksz-A/4, tervezett gazdasági területek között található.
Az önkormányzat a területeket településfejlesztés, mint önkormányzati feladatellátás keretében kívánja tulajdonba venni, hosszútávú gazdasági céljai megvalósítása érdekében, amely területek elhelyezkedésükből, övezeti besorolásukból adódóan is illeszkednek ezen célokhoz.
Básthy Béla hozzáfűzi: régi vágyunk felé teszünk egy reménykedő lépést, mert az önkormányzat régóta küzd azzal a problémával, hogy ipartelepítésre, gazdaságfejlesztésre alkalmas területre tudjon szert tenni, mert ilyen nagyon minimális van a tulajdonunkban. Ez a terület a 87-es gyorsforgalmi főút mellett helyezkedik el, több mint 8,5 hektár nagyságú. Örömmel vettük, hogy tankerület használata visszaadására készült, így ezzel a területre a városnak befolyása lehet.
A távlati célok érdekében a rendezési tervben az övezeti váltás is megtörtént, így a rendezési tervben már gazdasági területként szerepel. Több mint egy évre nyúlik vissza az előterjesztés előkészítése, a vagyonkezelővel többször is folytatott tárgyalásokat a fenti cél érdekében. Ő nagyon bízik abban, hogy az önkormányzat birtokába kerülhet ez a terület, nagyon nagy jelentőségű lépés lenne. Ehhez kéri mindenkinek a segítségét, most éppen a képviselő-testületét.
Hozzászólás:
Kiss Péter jelzi, hogy a városfejlesztési bizottság megtárgyalta az előterjesztést és a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlotta. A szóban forgó területeket iparfejlesztés céljára lehetne hasznosítani.
Mivel további észrevétel nem hangzik el, a polgármester szavazásra bocsátja az I. határozati javaslatot, amit a képviselők 10 igen szavazattal fogadnak el.
147/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
1. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. §-ában foglaltak, a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény 22. § (1) bekezdés bc) pontja, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (2) bekezdésének c) pontja alapján a Nemzeti Földügyi Központnál kezdeményezi és kérelmezi a Magyar Állam tulajdonában lévő Kőszeg külterület 053 hrsz-on felvett rét, szántó megnevezésű, 4,0342 ha nagyságú ingatlan 1/1 tulajdoni hányadának ingyenes önkormányzati tulajdonba adását.
2. Az ingatlant Kőszeg Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott településfejlesztés, mint önkormányzati feladatellátás keretében kívánja tulajdonba venni, illetve hosszútávú gazdasági céljai megvalósítása érdekében kívánja felhasználni.
3. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete vállalja a tulajdonba adás érdekében felmerülő valamennyi költség megtérítését.
4. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomása szerint az ingatlant védettség (örökségvédelmi, természetvédelmi, illetve Natura 2000) nem érint.
5. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy Kőszeg külterület 053 hrsz-on felvett rét, szántó megnevezésű, 4,0342 ha nagyságú ingatlan 1/1 tulajdoni hányadának ingyenes önkormányzati tulajdonba adásával kapcsolatos eljárás során a Nemzeti Földügyi Központfelé teljes jogkörben eljárjon, valamennyi nyilatkozatot megtegyen.
6. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a Kőszeg külterület 053 hrsz-on felvett rét, szántó megnevezésű ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adására vonatkozó megállapodást aláírja.
Felelős: Básthy Béla polgármester.
Határidő: azonnal.
A II. határozati javaslatot a képviselők szintén 10 igen szavazattal hagyják jóvá.
148/2023. (IX. 7.)
képviselő-testületi határozat
1. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. §-ában foglaltak, a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény 22. § (1) bekezdés bc) pontja, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (2) bekezdésének c) pontja alapján a Nemzeti Földügyi Központnál kezdeményezi és kérelmezi a Magyar Állam tulajdonában lévő Kőszeg külterület 058 hrsz-on felvett, kivett major, szántó, szőlő, kivett saját használatú út megnevezésű, 4,5505 ha nagyságú ingatlan 1/1 tulajdoni hányadának ingyenes önkormányzati tulajdonba adását.

5. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy Kőszeg külterület 058 hrsz-on felvett, kivett major, szántó, szőlő, kivett saját használatú út megnevezésű, 4,5505 ha nagyságú ingatlan 1/1 tulajdoni hányadának ingyenes önkormányzati tulajdonba adásával kapcsolatos eljárás során a Nemzeti Földügyi Központfelé teljes jogkörben eljárjon, valamennyi nyilatkozatot megtegyen.
6. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a Kőszeg külterület 058 hrsz-on felvett kivett major, szántó, szőlő, kivett saját használatú út megnevezésű ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adására vonatkozó megállapodást aláírja.
Felelős: Básthy Béla polgármester.
Határidő: azonnal.
A 15. napirendi pont tárgyalása:
A VASIVÍZ Zrt. ivóvíz és szennyvíz ágazatra vonatkozó Gördülő Fejlesztési Terve csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Németh Ildikó szóbeli kiegészítést tesz. A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény értelmében a víziközmű-szolgáltatás hosszú távú biztosíthatósága érdekében – a fenntartható fejlődés szempontjaira tekintettel – víziközmű-rendszerenként tizenöt éves időtávra gördülő fejlesztési tervet kell készíteni.
A GFT két részből áll, egyrészt felújítási és pótlási tervrészből, amelyet a Vasivíz Zrt-nek, mint víziközmű-szolgáltatónak kell összeállítania, másrészt beruházási tervrészből, amely elkészítéséről a képviseletre jogosult ellátásért felelős önkormányzat gondoskodik.
A Vasivíz Zrt. a korábbi évekhez hasonlóan elkészítette az ivóvíz- és csatornahálózatra vonatkozó gördülő fejlesztési terv mindkét részletét és jóváhagyásra megküldte valamennyi érintett önkormányzat részére.
A terveket majd a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH) kell benyújtani, amelyet a Vasivíz Zrt. fog továbbítani.
Korábban volt egyeztetés arról, hogy az önkormányzat 2022. évben benyújtott egy pályázatot, ami magában foglalja a Rákóczi F. utca Rohonci utca – Munkácsy M. utca közötti 334 méteres szakasz felújítását az ivóvízhálózat rekonstrukciójával együtt, valamint a Pék utca – Várkör nyugati szakasz rekonstrukcióját. A gördülő fejlesztési tervben ezek ütemezve lettek.
Kéri mindkét GDF jóváhagyását a képviselő-testülettől.
[A szóbeli kiegészítés közben Sas Norbert visszaérkezett az ülésterembe, Harkai Norbert viszont elhagyta, így a képviselő-testület létszáma változatlan: 10 fő van jelen.]
Hozzászólások:
Kiss Péter jelzi, hogy a városfejlesztési bizottság megtárgyalta az előterjesztést.
Hiányolták a gördülő fejlesztési tervből a Velemi út rekonstrukcióját, pedig ott csak az elmúlt időszakban háromszor is volt csőtörés. Jó lett volna ezt is belevenni.
Básthy Béla válaszában elmondja, hogy a bizottság jelzését a VASIVÍZ Zrt. felé továbbítani fogja.
Egyébként is vannak viták a VASIVÍZ Zrt. tulajdonosi körében, mivel ő mindig azt forszírozza, hogy a fejlesztési és pályázati eredményeken túl, a vis maior térképet is mutassák be. Azaz azt, hogy hol vannak a leggyakrabban csőtö