Jegyzőkönyv: 2017. Augusztus 31., Csütörtök, 09:00 óra, Városháza tanácskozó terme: nyilvános ülés

Lehetőségek
Mentés saját gépre:
Jegyzőkönyv letöltése
Off-line olvasás:
Jegyzőkönyv nyomtatása
Kapcsolódó anyagok
Az ülés beharangozója:
Meghívó olvasása
Miről volt szó az ülésen:
Előterjesztések olvasása
1.a - Az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 1/2017. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosítása
1.b - Beszámoló az önkormányzat gazdálkodásának 2016. I. félévi teljesítéséről.
2. - A jelzőtáblával elrendelt össztömeg korlátozás szabályairól szóló 10/2017. (V. 26.) önkormányzati rendelet valamint az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2013. (IX. 27.) önkormányzati rendelet módosítása.
3. - A gyermekjóléti ellátási formákról és a gyermekétkezetésről szóló 8/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítása.
4. - Beszámoló a Kőszegi Szociális Gondozási Központ 2016. évi szakmai munkájáról.
5.a - Településrendezési eszközök módosításának kezdeményezése: A 87. számú főút Kőszeg – B61a Ratterrsdorf (Rőtfalva) összeköttetés megvalósítása érdekében.
5.b - Településrendezési eszközök módosításának kezdeményezése: A „Kőszeg Déli Városrészének Közlekedésfejlesztése” c. projekt részét képező Pogányi út és Gábor Áron u. csatlakozása tekintetében.
5.c - Településrendezési eszközök módosításának kezdeményezése: A Kőszeg, 0117/3 hrsz-ú ingatlan (napelempark) vonatkozásában.
6. - Beszámoló a hulladékgazdálkodás helyzetéről.
7. - A Kőszegi Városüzemeltető Nonprofit Kft. könyvvizsgálatára vonatkozó megállapodás jóváhagyása.
8. - A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarával együttműködési megállapodás kötése.
9. - A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozás.
10. - A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatról szóló szabályzat módosítása.
11. - A városi honlap turisztikai célú fejlesztése.
12. - Tag delegálása a Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium Intézményi Tanácsába.
13. - Tájékoztató a vagyonhasznosítási terv időarányos teljesítéséről.
14. - Térfigyelő kamerarendszer bővítése.
15. - A VASIVÍZ Zrt. ivóvíz és szennyvíz ágazatra vonatkozó gördülő fejlesztési tervének jóváhagyása.
16. - Javaslat a 1113/6 hrsz-ú közút elnevezésére.
17. - Az új tűzoltóság építésére vonatkozó közbeszerzési eljárás eredményhirdetése. (az anyagot később küldjük)
18. - A Temető utca és a Károlyi Mihály utca részleges felújítása tárgyában indult közbeszerzési eljárás eredményhirdetése. (az anyagot később küldjük)
19.a - Vagyonügyek: A Kőszeg, 3609 hrsz-ú ingatlanra benyújtott vételi szándék.
19.b - Vagyonügyek: A Kőszeg, 2975/109 hrsz.-ú ingatlanra benyújtott vételi szándék.
20. - Jelentések lejárt határidejű határozatokra, beszámoló az átruházott jogkörben hozott döntésekről.
21. - Egy mappában a 2017. augusztus 31-i képviselő-testületi ülés anyagai.
527-11/2017. szám.


J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült Kőszegen, Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2017. augusztus 31-én, 9 órai kezdettel, a Városháza tanácskozó termében megtartott nyilvános ülésről.

Jelen vannak:
Huber László polgármester, Básthy Béla alpolgármester,
Kapy Ferenc, Keszei Balázs, Kiss Péter, Kiss Zoltán, Plechl Tibor, Rába Kálmán, Sas Norbert, Terplán Zoltán és Tóth Gábor képviselő (11 fő).

Tanácskozási joggal van jelen:
Dr. Zalán Gábor jegyző, dr. Nagy Edina aljegyző, Németh Ildikó mb. városüzemeltetési osztályvezető, Bognár-Varga Szilvia pénzügyi és gazdálkodási osztályvezető, Mezei Virág igazgatási és építéshatósági osztály vezető, Bertók Sándor főépítész, Pócza Zoltán a művelődési központ, Lajos Tiborné a városi könyvtár valamint Révész József a városi múzeum igazgatója. Az ülésen jelen van még dr. Kapiller Sarolta a Kőszegi Járási Hivatal, Raposa Helga a Szociális Gondozási Központ vezetője, valamint Kovács István a városüzemeltető kft. igazgatója.

Huber László polgármester üdvözöli a képviselő-testületi ülés résztvevőit. Mivel valamennyi képviselő jelen van, megállapítja, hogy a képviselő-testület ülése határozatképes.
A napirenddel kapcsolatban 2 rendkívüli előterjesztésnek a napirendre való felvételét javasolja, amit az ülés előtt kaptak meg a képviselők. Az egyik az EU-s „SUBURB” projektben való részvétel megtárgyalása, a másik pedig a „nagy” napelem park létrehozása érdekében a telekalakításhoz történő hozzájárulás, valamint az útlejegyzés céljára történő ingyenes átruházás. Ez utóbbival nem célszerű várni, az adásvételi szerződést minél hamarabb meg kell kötni.

A képviselők részéről az elhangzottakkal kapcsolatban észrevétel nem hangzik el. Így a polgármester szavazásra bocsátja a „SUBURB” projektben való részvétel megtárgyalását, amit a képviselők 11 igen szavazattal fogadnak el.
A 2881-2885 hrsz-ú ingatlanokból történő útlejegyzésről, továbbá ingyenes átruházásról szóló előterjesztés napirendre való felvételét a képviselők 11 igen szavazattal fogadják el.

Ezután a képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi napirendet hagyja jóvá:


N A P I R E N D:

1/a. Az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 1/2017. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosítása.
Előadó a polgármester nevében: Bognár-Varga Szilvia pénzügyi és gazdálkodási osztályvezető.
1/b. Beszámoló az önkormányzat gazdálkodásának 2016. I. félévi teljesítéséről.
Előterjesztő: Huber László polgármester.
2. A jelzőtáblával elrendelt össztömeg korlátozás szabályairól szóló 10/2017. (V. 26.) önkormányzati rendelet valamint az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2013. (IX. 27.) önkormányzati rendelet módosítása.
Előterjesztő a polgármester nevében: dr. Zalán Gábor jegyző.
3. A gyermekjóléti ellátási formákról és a gyermekétkezetésről szóló 8/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítása.
Előadó a polgármester nevében: Mezei Virág igazgatási és építéshatósági osztályvezető.
4. Beszámoló a Kőszegi Szociális Gondozási Központ 2016. évi szakmai munkájáról.
Előterjesztő: Raposa Helga intézményvezető.
5. Településrendezési eszközök módosításának kezdeményezése:
a) A 87. számú főút Kőszeg – B61a Ratterrsdorf (Rőtfalva) összeköttetés megvalósítása érdekében.
b) A „Kőszeg Déli Városrészének Közlekedésfejlesztése” c. projekt részét képező Pogányi út és Gábor Áron u. csatlakozása tekintetében.
c) A Kőszeg, 0117/3 hrsz-ú ingatlan (napelempark) vonatkozásában.
Előadó a polgármester nevében: Bertók Sándor főépítész.
6. Beszámoló a hulladékgazdálkodás helyzetéről.
Előterjesztő: Kovács István igazgató.
7. A Kőszegi Városüzemeltető Nonprofit Kft. könyvvizsgálatára vonatkozó megállapodás jóváhagyása.
Előterjesztő: Kovács István igazgató.
8. A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarával együttműködési megállapodás kötése.
Előterjesztő: dr. Zalán Gábor jegyző.
9. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozás.
Előadó a polgármester nevében: Mezei Virág igazgatási és építéshatósági osztályvezető.
10. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatról szóló szabályzat módosítása.
Előadó a polgármester nevében: Mezei Virág igazgatási és építéshatósági osztályvezető.
11. A városi honlap turisztikai célú fejlesztése.
Előadó a polgármester nevében: Győrffy Gábor turisztikai menedzser.
12. Tag delegálása a Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium Intézményi Tanácsába.
Előadó a polgármester nevében: Mezei Virág igazgatási és építéshatósági osztályvezető.
13. Tájékoztató a vagyonhasznosítási terv időarányos teljesítéséről.
Előadó a polgármester nevében: Németh Ildikó mb. városüzemeltetési osztályvezető.
14. Térfigyelő kamerarendszer bővítése.
Előadó a polgármester nevében: Németh Ildikó mb. városüzemeltetési osztályvezető.
15. A VASIVÍZ Zrt. ivóvíz és szennyvíz ágazatra vonatkozó gördülő fejlesztési tervének jóváhagyása.
Előadó a polgármester nevében: Németh Ildikó mb. városüzemeltetési osztályvezető.
16. Javaslat a 1113/6 hrsz-ú közút elnevezésére.
Előterjesztő: Kiss Péter, a városfejlesztési, idegenforgalmi, környezetvédelmi és vagyonügyi bizottság elnöke.
17. Az új tűzoltóság építésére vonatkozó közbeszerzési eljárás eredményhirdetése.
Előterjesztő: Németh Ildikó, az előkészítő munkacsoport vezetője.
18. A Temető utca és a Károlyi Mihály utca részleges felújítása tárgyában indult közbeszerzési eljárás eredményhirdetése.
Előterjesztő: Németh Ildikó, az előkészítő munkacsoport vezetője.
19. A SUBURB” projektben való részvétel.
Előterjesztő: Básthy Béla alpolgármester.
20. A 2881-2885 hrsz-ú ingatlanokból történő útlejegyzés továbbá állami tulajdonba történő ingyenes átruházás.
Előterjesztő: Németh Ildikó, az előkészítő munkacsoport vezetője.
21. Vagyonügyek:
a) A Kőszeg, 3609 hrsz-ú ingatlanra benyújtott vételi szándék.
b) A Kőszeg, 2975/109 hrsz.-ú ingatlanra benyújtott vételi szándék.
Előadó a polgármester nevében: Németh Ildikó mb. városüzemeltetési osztályvezető.
A napirend megtárgyalása előtt Huber László polgár-mester az előző ülés óta történt fontosabb eseményekről az alábbiak szerint számol be:
• Június 29-én kormánymegbízotti fórum volt a járás jegyzőinek és polgármestereinek.
• Horváth László szervezésében július 1–6. között került megrendezésre a XV. Zenei Fesztivál a zeneiskolában és a Jézus Szíve Plébániatemplomban.
• A Jurisics-várban rendezte meg a Városi Múzeum a „Reformáció Kőszegen” című kiállítást, melyet július 6-án nyitottak meg.
• Bercsi Gábor „Évszakok a Káli-medencében” című borkóstolóval egybekötött fotókiállításának megnyitója volt július 6-án a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban.
• Másnap, július 7-én a Csók István Művészkör nyitotta meg Annamarie Maruna Monotípia c. kiállítását a Hotel Írottkő aulájában.
• Az ausztriai Villach városa adott otthont a július 9–16-án megrendezett 16. Felnőtt és 21. Ifjúsági Tűzoltó Olimpiának. A C.T.I.F. Nemzetközi Tűzoltó Szervezet által lebonyolított versengésen hazánkat és Vas Megyét a Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület férfi és női csapatai képviselték, akik a megmérettetésen rendkívül jól szerepeltek.
• Július 13-án volt a Várszínház saját produkciójának („A talizmán”) a premier bemutatója.
• „Mese az erdőben” címmel immár második alkalommal hirdetett irodalmi délutánt a Szabóhegyért Közösen Egyesület július 15-én Bősze Éva költő, író vendégeskedésével.
• Július 15-én az első Csepregi Palacsintafesztivált a Kőszegi Borbarát Hölgyek csapata nyerte meg. A polgármester ezúton is köszöni, hogy elvállalták a részvételt.
• Július 27-én rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott a képviselő-testület.
• Július 28-án részt egy kisebb kőszegi delegáció is részt vett a Szenci Borhét megnyitóján.
• Július 28-án került átadásra a Kőszegi Járási Hivatal Kossuth L. u. 15. sz. alatti felújított épülete, a „Vas Megyei Kormányhivatal épületének energetikai korszerűsítése” elnevezésű program részeként.
• A közszolgálati kultúrcsatorna, az M5 július 28-án 5 alkalommal jelentkezett be élőben a Kőszegi Várszínházból.
• „Elővári sokadalom” volt Győrffy Gábor turisztikai menedzser ötletére és szervezésében a Jurisics-várban a júliusi várszínházi előadások napjain 16.30-tól. Kézművesek, natúrparki termékek vására, kötélcsúszda és játékok voltak kicsiknek és nagyobbaknak, illetve változatos amatőr zenei fellépések. Az előadás után éjfélig nyitva tartó éttermek várták a színházlátogatókat.
• Ingyenes tárlatvezetések voltak az Arany Egyszarvú Patikamúzeumban szerdai napokon július végén és augusztusban, összesen 6 alkalommal.
• Az Ostromnapok előhírnökeként „Harangszótól harangszóig” címmel rendhagyó író-olvasó találkozót tartottak Kőszeg regényének szerzőjével, Kapa Mátyással augusztus 1-én a Chernel Kálmán Városi Könyvtárban.
• Augusztus 3-án „Török impressziók” címmel Gustav Just (Bécs) kiállítását nyitotta meg a Jurisics-vár lovagtermében a Kőszegi Művészeti Egyesület, mely egyúttal az Ostromnapok programsorozat első rendezvénye volt.
• „Végvárak kesztyűs vitézei” címmel augusztus 3–4-én nemzetközi ökölvívó torna volt a Fitt-Boksz Ökölvívó Egyesület és a Magyar Ökölvívó Szövetség szervezésében. Díszvendég: Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke. Bánhegyi Adrienn kötélugró világbajnok kísérletet tett Guines rekordra.
• Augusztus 4-én kiállítás megnyitó volt az Írottkő Hotelben a kőszegi festőtábor művészei által készített képekből.
• Augusztus 4-5-6-án volt a Kőszegi Ostromnapok Ostromhétvége programsorozata, mely sok programmal, vásárral és látványosságokkal várta az érdeklődőket. A nagy hőség ellenére sokan vettek részt a programokon, amely összességében nagyon jól sikerült. Sajnos vasárnap délutánra elromlott az idő. A hétvége méltó zárása volt az esti Ataru Taiko koncert. A hónapok óta tartó előkészületnek a fő szervezője, „motorja” Básthy Béla alpolgármester úr volt, akinek a fáradságos munkájáért ezúton is köszönetet mond.
• Az Ostromhétvégéről az MTVA kulturális adója, az M5 öt alkalommal jelentkezett be élőben színes tudósításokkal. A TV2 és a SuperTV2 pedig két alkalommal vetítette a Kőszegről szóló utazási ajánlóműsorát, a „Poggyászt” – ebben az időben.
• Megindult a Településképi Arculati Kézikönyv készítésének a folyamata, melynek témájában lakossági fórum volt augusztus 9-én a KÖSZ-Házban. Az előkészítő munka Bertók Sándor főépítész úr vezényletével folyik.
• Augusztus 10-én óriási vihar csapott le Kőszegre, mely komoly károkat okozott. A Szent Imre templom teteje károsodott, az önkormányzati épületek közül a Hősök Tornya és a Városháza tetejéről sodort le cserepeket a szél.
• Az Ostromnapokat követő három csendesebb augusztusi hét estéin is érdemes volt kisétálni a Fő térre, hiszen szerdától szombatig minden este könnyed, nyáresti muzsika szólt amatőr előadóktól a Tourinform Iroda szervezésében, Győrffy Gábor ötlete nyomán.
• Augusztus 11-én Anyatej Világnapi ünnepség volt a Kőszegi Szociális Gondozási Központban, ahol számos édesanya jelent meg.
• Augusztus 12-én Ostromkupa Nyílt Amatőr Sakkverseny volt a Kőszegért Egyesület és a Vas Megyei Sakkszövetség szervezésében az Írottkő Hotelben.
• Augusztus 13-án kantátazenés istentisztelet volt a kőszegi evangélikus templomban a reformáció 500. évfordulója alkalmából.
• Augusztus 13-án a Kőszegi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat horvát estet szervezett a Strucc Szálló előtt.
• Augusztus 17-én a KÖSZ-Házban városi véradás volt.
• Augusztus 19-én viszont a rossz idő miatt elmaradt a hagyományos tűzoltó utcabál.
• Augusztus 20-a, az Államalapító Szent István Ünnepe alkalmából először ünnepi szentmise volt a Jézus Szíve Plébániatemplomban, majd a Jurisics téren Szent István napi megemlékezésre és az új kenyér megáldására került sor. Ünnepi beszédet mondott: Ágh Péter országgyűlési képviselő úr. A megemlékezés után a Jurisics-vár belső udvarában ünnepi koncertet adott Kőszeg Város Koncert Fúvós Zenekara, melynek keretében az „István a király” című rockoperát adták elő.
• Augusztus 20-án Kőszegfalván is volt megemlékezés. Az ünnepi szentmise után Révész József, a múzeumigazgató mondott beszédet.
• Augusztus 21-től zajlik a XXII. Nemzetközi Nyári Egyetem „Válságok és túlélési stratégiák - praktikus tanácsok Közép-Európából” címmel a Zwingerben.
• Az iASK (Institute of Advanced Studies) Trifusz Péter „Hiánygyűjtemény” című kiállításának megnyitóját tartotta augusztus 25-én a Zwingerben.
• Kőszeg Duatlon 2017. címmel rendezett versenyt augusztus 26-án a Kőszegi Triatlon Klub a Kőszegi sípályától kiindulva.
• 1ÚTON elnevezéssel nemzetközi zarándoknap volt a gyermeket várókért augusztus 26-án. Kőszegtől Csepregig lehetett csatlakozni az országos akcióhoz.
• A Kőszegi Vonósok augusztus 27-én II. Bakancsos Koncert címmel adtak koncertet Martonszálláson. Az időjárás sajnos közbe szólt, mert már az első szám közben elkezdett zuhogni az eső. Végül aztán nagyon jó hangulatban folytatódott a konvert, amelyen a vonósok kiegészültek a Kis Tücskök és az Árpád-házi Iskola tanulóival is, továbbá Mizsei Zoltán is szerepelt.
• Augusztus 29-én „A regionális és lokális fejlődés fenntarthatósági aspektusai” című III. Nemzetközi KRAFT Konferencia volt a lovagteremben.
• Augusztus 29-én ülésezett Kőszeg Város és Térsége Társulása Társulási Tanácsa.
• Augusztus 30-án „Hangzó Város Nap” elnevezésű, ingyenes kulturális és zenei eseményeket tartott a város több pontján a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete az augusztus 21. és szeptember 01. közötti Nyári Egyetemhez kapcsolódva.
• Augusztus 30-án volt az Ostromévfordulós ünnepség a várban lévő Jurisics szobornál. Közreműködött a Zora Énekkar, Kátai Zoltán énekmondó. Ünnepi beszédet mondott: Gordan Grlić Radman Horvátország magyarországi nagykövete. A nagykövet úr örömmel vett részt az ünnepségen, a beszédét magyarul olvasta fel. Talán közre tud működni abban, hogy Kőszeg és Senj közötti testvérvárosi kapcsolat megújuljon. A megemlékezés után „Bajtársi találkozót” tartott a Kőszegi Nyugállományúak Egyesülete.
• A Kőszegi Várszínház idén ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját. Idén a jubileum alkalmából eddig soha nem látott számú saját produkciót létrehozva ünnepelt az intézmény. A 4 bemutató: Családoknak szólt Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni című darabja, melyet a Mesebolt Bábszínházzal közösen állítottak színre. Gergye Krisztián újra hazatért, idén már rendezett is: Nyikolaj Koljada: Murlin Murlo világvégi vígjátékát mutatták be Társulatával kooperációban. A várszínház önálló nagyszínházi bemutatóját az idén is Kelemen József rendezte, szenzációs volt a darab. A talizmánt összesen nyolc alkalommal láthatták a nézők, plusz a „Köszönet estélyén”. GarázsBanda volt a címe a Dumaszínházzal közös koncertszínházi premiernek. Bemutatásra került egy kőszegi szerző, kőszegi történésen alapuló művének FÉLolvasó színházi előadása is, Tóthárpád Ferenc „Vadalma” című műve, továbbá visszatért a tavalyi HOPParttal közös bemutató az „Árpád-ház” is. Ez mellett vásárolt előadások színesítették a június 1. és augusztus 4. közötti várszínházi évadot. Az összesen 32 előadást 5638 fizető néző tekintette meg, 16.324EFt bevételt generálva. Ez sajnos elmarad a tavalyi évtől a Talizmán kisebb látogatottsága miatt. Köszönet a szervezőknek.
• Tájékoztatja még a képviselő-testületet, hogy a TOP CLLD pályázat – amely a civil szervezeteket fogja támogatni – is sikeresnek bizonyult. Igaz, hogy nem a várt 500 millió Ft összegű támogatást nyertük el, hanem ennek a felét. Ebből mintegy 32 millió Ft illeti meg az önkormányzatot, a további összeget pedig a Helyi Akciócsoport (HACS) fogja pályázatok útján „kibontani”. Fontos tudni, hogy nemcsak Kőszeg, az összes pályázó a számított összeg felét kapta. Nem túl nagy pénz tehát a támogatás, de ennek is örülni kell.


Hozzászólások a beszámolóhoz:

Básthy Béla tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a július 8-án hivatalba lépett, dr. Székely János új megyéspüspök úr augusztus 22-én már misézett is a kőszegi Jézus Szíve templomban. Az új püspök úr számára fontos számára a hívekkel való kapcsolat, bizonyára a város vezetéssel is megtörténik majd a kapcsolat felvétel.
A júliusban megrendezésre kerülő Bozsoki Zenei Fesztivál jónéhány rendezvényének is Kőszeg biztosította a helyszínét.
Július 15-én Celldömölkön, a Ság-hegy kráterében adott ismét koncertet a kőszegi Ataru Taiko együttes, amely hatalmas élmény volt. Ezen a rendezvényen is reklámozták a kőszegiek az Ostromnapokat.
Július 19-én Kodály Zoltánnénál tettek látogatást a polgármester úrral. A májusi, jól sikerült kőszegi hétvége Kodály Zoltánné – és édesanyja – számára az év egyik legszebb programja volt. nem kizárt, hogy további kőszegi programokon gondolkodnak, Gráf Zsuzsával együtt.
Július 29-én ismét nagyon jól sikerült a már hagyományos Hétforrás piknik, a natúrpark és a fúvószenekar szervezésében.
Visszatérve az idei Nemzetközi Nyári Egyetemre: azt ki kell hangsúlyozni, hogy rengeteg prominens személy jelent meg ezen: Bogyay Katalin, Magyarország ENSZ nagykövete, Erhard Busek, Ausztria egykori alkancellárja, Réthelyi Miklós, a Magyar UNESCO Bizottság elnöke, Latorcai Csaba helyettes államtitkár – csak néhány név azok közül, akik megtisztelték a várost. Nagyon jelentős élet van tehát az IASK-ban. Egy tegnapelőtt megjelent kormányhatározat szerint egyébként újabb 80 millió Ft-os támogatást kaptak a nemzetközi doktori iskolájuk kidolgozására, amelyet a kormány Stratégiai Bizottsága (Varga Mihály pénzügyminiszter stb.) előtt is meg kellett védeniük. Kőszeg jövője szempontjából tehát meghatározó felsőoktatási, innovációs központként lehet az intézetet számon tartani.
Az idei Ostromnapok megszervezése azért volt nagy kihívás, mert a május végén lezajlott Kodály jubileumi ünnep után még sok feladat volt hátra, közben pedig Krizsovenszky Lajosné, Ági a hivatalból június közepén nyugdíjba vonult. Így az Ostromnapok szervezésébe két új kollégának kellett betanulni: Szántóné Vukits Andinak és Csiki Istvánnak. Mellettük a kommunikációs feladatokat Bajdó Bettina vette át. Megköszöni mindenkinek a munkáját, aki bármi módon segítette az Ostromnapok sikeres lebonyolítását, továbbá a városüzemeltető kft. segítségét is. Azt pedig külön köszöni a polgármester úrnak, hogy egy emléklappal köszönte meg a legfontosabb szereplőknek, szervezőknek, közreműködőknek a jubileumi, 10. Ostromnapon való részvételt.
A Kőszegi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat augusztus 23-26. között gyalogos zarándoklatot szervezett ismét Mariazellbe, amely nagyon jól sikerült. A horvát közösség is nagyon sokat segített az Ostromnapok rendezvényeit.

Tóth Gábor jelzi, hogy a Büki Napokon a Darabontok is részt vettek és ott is reklámozták az Ostromnapokat. A natúrpark kapott egy standot is a büki gyógyfürdőben, ahol idegen nyelvű (német, angol, cseh stb.) reklámanyaggal is megjelentek. Ezek az előkészületek a korábbiakhoz képest nagy előrelépést jelentettek és mindez meg is látszódott a város augusztusi programjain való részvételen.
Örömmel és büszkeséggel lehet hírt adni arról, hogy a kőszegi születésű dr. Kovács Gusztáv lett a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola új rektora.

További észrevétel nem hangzik el, így a polgármester szavazásra bocsátja a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló beszámolót, amit a képviselők 11 igen szavazattal jóváhagynak.

A lejárt határidejű határozatokról szóló jelentésekkel, valamint az átruházott jogkörben hozott döntésekről szóló beszámolóval kapcsolatban további észrevétel nem hangzik el. A képviselők a jelentést és a beszámolót is 11-11 igen szavazattal hagyja jóvá.


Az 1/a. és 1/b. napirendi pont tárgyalása:

Az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 2/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelettervezet valamint az önkormányzat gazdálkodásának 2016. I. félévi teljesítéséről szóló beszámoló csatolva a jegyzőkönyvhöz.

Bognár-Varga Szilvia pénzügyi és gazdálkodási osztályvezető szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy az idei költségvetés I. félévi módosítása elsőként a központi előirányzatok változása miatt történt. Ezek közül legnagyobb tétel a Sgrafittós ház felújítására kapott 93 millió Ft összegű támogatás. A működési célú központi bevételek között a bérkiegészítésre, bérkompenzációra, kulturális pótlékra, szociális ágazati pótlékra érkezett különböző összeg. Az óvodai nevelés terén a pedagógus munkát segítőknek, a dajkák bérére érkezett bevétel. A polgármester béremelésére szintén megkapta az önkormányzat a fedezetet, a tűzoltóság rendkívüli támogatására szintén. Ez utóbbival a tartalékot növelni lehetett.
Az intézmények előirányzatai is növekedtek, pld. a könyvtár is kapott érdekeltségnövelő támogatást. A közcélú foglalkoztatás kapott összegek is szerepelnek a módosításban. A zárszámadással jóváhagyott összegek is elszámolásra kerültek.
Az önkormányzatnál a képviselő-testület által hozott döntéseket is átvezették a költségvetésen. Az általános tartalék terhére a Kőszegfalvi SE 1,2 millió Ft-ot, a települési értéktárra 488 ezer Ft-ot, a Temető utca felújítására 4,4 millió Ft-ot különítettek el.
A TOP pályázatokra – egy kivételével – elutalásra kerültek az előlegek, amely összesen mintegy 600 millió Ft-ot tesz ki. Ezeket teljesen elkülönítetten kell kezelni, célhoz kötöttek és máshová nem használhatók fel.
Az ASP rendszer kialakítása 2018. január 1-től kötelező lesz az önkormányzatok számára, az erre vonatkozó pályázat nyomán a 9 millió Ft megérkezett. A Kodály ünnep megrendezésére is kapott a város 9 M Ft összegű támogatást. Az Autómentes Nap finanszírozása is – átcsoportosítással – megoldódott.
A teljesítéseket tekintve a működésnél nem volt gond, a hivatal és az intézmények is stabilan tudtak működni. Általában a mindennapi személyi és dologi kiadások kerültek kifizetésre.
Fejlesztéseknél egyelőre még minimális a teljesítés. A TOP-os pályázatokra már minimális kifizetések már történtek.
Összességében az önkormányzat költségvetése 788 millió Ft-tal növekedett az I. félévben, mind a kiadási, mind a bevételi oldalon is.

Hozzászólás:

Sas Norbert tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a pénzügyi bizottság mind az a), mind a b) pontot megtárgyalta és a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlotta.

Mivel további észrevétel nem hangzik el, a polgármester elsőként a rendelettervezetet bocsátja szavazásra. A képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotja:


Kőszeg Város Önkormányzata
Képviselő-testületének
12/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló
1/2017. (II. 15.) önkormányzati rendelet
módosításáról

(A rendelet szövege jelen jegyzőkönyv melléklete.)

Ezután a képviselők 11 igen szavazattal a következő határozatot hozzák:


135/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2017. I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolóját elfogadja.


A 2. napirendi pont tárgyalása:

A jelzőtáblával elrendelt össztömeg korlátozás szabályairól szóló 10/2 017. (V. 26.) önkormányzati rendelet valamint az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2013. (IX. 27.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelettervezet csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Dr. Zalán Gábor jegyző szóbeli kiegészítésében visszautal arra, hogy az alaprendelet elfogadás előtt is már egyeztettek a kormányhivatal törvényességi osztályával a rendeletről. Akkor még nem volt igazán tiszta a számukra, hogy milyen felhatalmazás alapján szeretné ezt a rendeletet az önkormányzat megalkotni. Végül ők is alaposan beleásták magukat ebbe a nem mindennapi témába és utólagos normakontrollra került sor. Ennek keretében tettek 1-2 jogtechnikai módosításra javaslatot, de ezek a rendelet egészét nem érintik. Ezeknek az indítványoknak meglátása szerint helye van és ezekre irányul a rendelet módosítása.
A rendelet személyi hatálya alól ki kellett venni azokat a járműveket, amelyek már eleve kivételt képeznek, azaz a közforgalmú személyszállító járműveket, a kommunális feladatot ellátó járműveket és a szilárd burkolattal nem rendelkező közutakon közlekedő, túlméretes járműveket. Ki kellett venni a rendeletből a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek által üzemben tartott, valamint az út- vagy közműépítést, út- vagy közműfenntartást, vagy javítást végző járműveket is, merte ezek felsorolását a NIF rendelet tartalmazza.
Az NFM rendelet felhatalmazása alapján a helyi önkormányzat csak a díjfizetési kötelezettség alól adhat felmentést. Az önkormányzati rendelet felhatalmazás hiányában nem határozhatja meg azon szervek által üzemben tartott járművek körét, akiket nem terhel közútkezelői hozzájárulás beszerzése iránti kötelezettség így az erre vonatkozó rendelkezéseket – egyetértve a Kormányhivatallal – szintén javasolja hatályon kívül helyezni.
Az SZMSZ tartalmazza a polgármesterre átruházott feladatokat, ebben már szerepel a közútkezelői hatáskör és ezt pontosították a 10/2017. (V. 26.) önkormányzati rendeletben meghatározott közútkezelési hozzájárulások kiadásával. Az SZMSZ módosításba beépítették még azokat az intézményi változásokat, amelyek szeptember 1-jén lépnek majd hatályba, ugyanis ettől az időponttól kezdve ismét önkormányzati fenntartásba kerülnek az óvodák. Ezzel párhuzamosan a társulásra átruházott hatáskörök közül ezt is törölni kell. A bizottsági ülések után derült ki, hogy kormányzati funkciókat is érintik a módosítások, ezeket a MÁK kérésére sorszámozni is kell.
Tájékoztatja még a képviselő-testületet, hogy amíg ő a nyáron szabadságon volt, a tihanyi jegyző kollégája kereste ennek a rendeletnek a témájában, ugyanis ott is hasonló bevezetését tervezik. Az ottani kormányhivatal áttekintette a kőszegi rendeletet és az volt az álláspontja, hogy az jó, azaz a tihanyi önkormányzat alapul veheti. Ez számára szakmai szempontból nagyon megnyugtató volt.

Huber László is gratulál a jegyző úrnak a rendelet megalkotásáért.

Kérdések és hozzászólások:

Sas Norbert jelzi, hogy a pénzügyi bizottság megtárgyalta az előterjesztést és a képviselő-testületnek egyhangúlag elfogadásra ajánlotta.

Terplán Zoltán kérdezi: előfordulhat-e olyan szituáció, mely szerint valaki messziről szállít Kőszegre pld. építőanyagot és nincs tisztában az itteni szabályokkal? Azaz elég rugalmas és gyors-e az engedély kiadásában a hivatal?

Dr. Zalán Gábor szerint igen, természetesen rugalmas és gyors a városüzemeltetési osztály, elektronikus úton is elfogadják a kérelmeket. Éppen a tegnapi Ostromzáró megemlékezésen is ugyanezt kérdezte tőle Szárnyas János vállalkozó, aki a Kőszegi Tüzépet üzemelteti. Ha az e-mailt megírják, és mire megrakják a kocsit, az engedély is ki lesz adva. Ez így fog működni.

Huber László is örömmel konstatálja ezt a kellő rugalmasságot.

Raposa Helga jelzi – bár nem egészen a napirendhez tartozik – , hogy a tervúton a sípálya irányába valaki kivette a behajtani tilos táblát a helyéről, az ott hever az árokban. Mindez azt jelenti, hogy az eddigiekkel ellentétben, bárki szembe jöhet a forgalommal. Ez az állapot nagyon veszélyes. Kb. egy hete vették ki a táblát.

Huber László szerint ezt az erdészet felé kell jelezni, mert az az út kezelője.

Keszei Balázs szerint nem egyedi esetről van szó, mert ma már a közlekedési táblák önkényes eltávolítása egyáltalán nem ritka, de ez nagyon veszélyes. Ő azt gondolja erről, hogy aki ilyent elkövet, azzal szemben példát kell statuálni.

Huber László viszont úgy gondolja, hogy ilyen tett elkövetését nagyon nehéz a tettenérés, tanúkat sem lehet találni, mert általában senki nem lát semmit. Ausztriában ilyent elkövetni elképzelhetetlen.

Mivel további észrevétel nem hangzik el, a polgármester lezárja a vitát és szavazásra bocsátja a rendelettervezetet. A képviselő-testület 9 igen, 2 nem szavazattal az alábbi rendeletet alkotja:

Kőszeg Város Önkormányzata
Képviselő-testületének
13/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
a jelzőtáblával elrendelt össztömeg korlátozás
szabályairól szóló 10/2017. (V. 26.)
önkormányzati rendelet, valamint
az Önkormányzat Szervezeti és Működési
Szabályzatáról szóló 27/2013. (IX. 27.)
önkormányzati rendelet módosításáról

(A rendelet szövege jelen jegyzőkönyv melléklete.)


A 3. napirendi pont tárgyalása:

A gyermekjóléti ellátási formákról és a gyermek-étkezetésről szóló 8/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Mezei Virág igazgatási és építéshatósági osztályvezető szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy különböző szervezeti változtatások miatt kerül sor a rendelet módosítására: Ezek a következők: az óvodák fenntartási jogának átkerülése a társulástól az önkormányzathoz, a gyermekjóléti szolgálat illetve központ miatti változások.

Hozzászólások:

Sas Norbert elmondja, hogy a pénzügyi bizottság megtárgyalta az előterjesztést és a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlotta.

Keszei Balázs elmondja, hogy ugyanez volt a véleménye a humánerőforrás bizottságnak is.

A képviselők további észrevétel nélkül, 11 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotják:


Kőszeg Város Önkormányzata
Képviselő-testületének
14/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
a gyermekjóléti ellátási formákról
és a gyermekétkeztetésről szóló
8/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelet
módosításáról

(A rendelet szövege jelen jegyzőkönyv melléklete.)


A 4. napirendi pont tárgyalása:

A Kőszegi Szociális Gondozási Központ 2016. évi szakmai munkájáról szóló beszámoló csatolva a jegyzőkönyvhöz.

Raposa Helga intézményvezető szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy a Kőszegi Szociális Gondozási Központ 2016. évben a társulás fenntartása alá tartozott, így a beszámoló a térségi adatokat is tartalmazza. Ezúton is megköszöni a fenntartónak, hogy a biztonságos szakmai munkához biztosítja a feltételeket. Ki lehet jelenteni, hogy az ellátási igényeket – a bentlakásos egységek kivételével – azonnal teljesíteni tudják.
A munkájukkal kapcsolatban ki kell emelnie, hogy egyre nehezebb szakképzett munkavállalókat találni. A munkaerő hiány csak egy ideig biztosítható munkaerő átcsoportosítással. Sajnos kevés az olyan jelentkező, aki ezen a területen akar és tud is dolgozni.
A tárgyi feltételek közül elsősorban a volt konyha helyzete és állapota vár megoldásra. Intézményükben jelenleg nincs melegítőkonyha sem, ezért ezt az épületrészt nem tudják semmire sem használni. Az elmúlt közel húsz év alatt a korábbi szolgáltató semmilyen állagmegóvást sem végzett. A volt helyiségekben pld. megy a fűtés, mert sem hozzányúlni, sem lezárni nem lehet, viszont nem használják.
A Sáncárok utcai telephelyen (hajléktalanok nappali melegedője és az átmeneti szállás) vizesblokkjában legnagyobb baj a közművekkel van: a csatorna, a szennyvíz és az elektromos vezetékek nagyon elhasználódtak. Folyamatos a szennyvíz szivárgás, a penészedés. Ennek nemcsak egészségügyi, hanem közegészségügyi hatása is lehet. A tavaly szeptemberi problémát a városüzemeltető kft. megoldotta, de az sajnos nem tartós. Figyelik az erre vonatkozó pályázatokat is. Sajnos nemcsak sima karbantartásra lenne szükség, hanem egy alapos felújításra. Ehhez kéri a fenntartó segítségét – ha nem is azonnal, de legalább a közeljövőben (kb. egy éven belül) a biztonságos működés érdekében.

Hozzászólás:

Keszei Balázs tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a humánerőforrás bizottság ülésén Terplán Zoltán javasolta, hogy a bizottság adjon felhatalmazást az intézmény vezetőjének a Sáncárok utcai, említett vizesblokk felmérésére, hogy azt a 2018. évi költségvetésbe lehetőség szerint be lehessen építeni. A bizottság ezt jóvá is hagyta.

Huber László kérdezi még: az új szolgálató által biztosított étel továbbra is a korábbi jó színvonalon van?

Raposa Helga szerint vannak ugyan problémák az étkeztetésben, de nem minden a szolgáltató hiába. Alapvetően az ételek minőségben és mennyiségben is megfelelők, a szolgáltató próbál rugalmas lenni a kérések terén. Az igénybe vevők száma azért nem nőtt, mert a városban egyre több a menüt biztosító vendéglátóhely.

További észrevétel nem hangzik el, így a polgármester lezárja a vitát és szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, amit a képviselők 11 igen szavazattal el is fogadnak.


136/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kőszegi Szociális Gondozási Központ 2016. évi szakmai munkájáról szóló beszámolót elfogadja.




Az 5/a., az 5/b. és az 5/c. napirendi pont tárgyalása:

A településrendezési eszközök módosításának alábbi kezdeményezéséről szóló előterjesztések csatolva a jegyzőkönyvhöz:
a) A 87. számú főút Kőszeg – B61a Ratterrsdorf (Rőt-falva) összeköttetés megvalósítása érdekében,
b) A „Kőszeg Déli Városrészének Közlekedésfejlesz-tése” c. projekt részét képező Pogányi út és Gábor Áron u. csatlakozása tekintetében,
c) A Kőszeg, 0117/3 hrsz-ú ingatlan (napelempark) vonatkozásában.
A napirendi pontok tárgyalásánál tanácskozási joggal van jelen Kovács Bence, a Fejlesztési Iroda munkatársa.

Bertók Sándor főépítész szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy három külön előterjesztésről van ugyan szó. Az, ami összefogja mindhárom, a rendezési terv módosítására vonatkozó kezdeményezést az az, hogy ezek egy – tárgyalásos – eljárás keretében lesznek lefolytatva. A három közül az a) pontban szereplő tárgykörben (a 87-es főút Kőszeg és B61a Rattaersdorf összeköttetés) kiemelt, nemzeti szempontból fontos beruházásról van szó, a b) és a c) esetében pedig az a javaslat, hogy helyi érdek miatt, a képviselő-testület kiemelt fejlesztési területté nyilvánítsa mindkét érintett területet.
Az a) pont esetében a Kőszeg és B61a Rattersdorf közötti szakaszon új nyomvonal építésére egy határon átnyúló projekt keretében kerül majd sor. A tervezett nyomvonal – új határmetszési ponttal – a magyar oldalon a 87. számú főutat köti össze az osztrák oldali B61a jelű úttal. A nyomvonal az osztrák oldalon Rőtfalvától északra, a település külterületén köt majd be a 2017. július 17-én átadott B61a jelű út körforgalmába. Az út osztrák oldalon a B61a körforgalom közelében megközelítőleg egy jelenlegi földút nyomvonalán halad, a határmetszési ponttól pedig magyar oldalon haladva az itt található erdővel borított területről kilépve csatlakozik a meglévő 87. számú főúthoz Kőszeg külterületi szakaszán, tehermentesítve ezzel a meglévő szűk keresztmetszetű kőszegi határállomást és Rőtfalva belterületi szakaszát.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól kapott elrendelés alapján végzi fenti projekt előkészítését. A NIF Zrt. a projekt megvalósításához szükséges egyesített engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére közbeszerzési eljárást folytatott le, ennek eredményeként a VIA FUTURA Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft kapott megbízást a munkára. Ez a cég csak úgy tudja a tervezési feladatokat elvégezni, ha az elképzelés a kőszegi rendezési tervnek megfelel. Ezért javasolják a rendezési terv módosításának elrendelését és a polgármester úrnak a 3 oldalú szerződés megkötését. Ez a rendezési terv módosítás az önkormányzat számára pénzügyi kötelezettséggel nem jár.
A b) pontban szereplő kezdeményezést Kőszeg Város Önkormányzatának „Kőszeg Déli Városrészének Közlekedésfejlesztése” címen benyújtott TOP pályázat indokolja, amely 2017. május 1-én pozitív támogatási döntésben részesült. A projekt célja Kőszeg déli városrészének közlekedésfejlesztése, a településrész közlekedési úthálózatának kerékpárosbaráttá alakítása kerékpárforgalmi létesítmények kijelölésével, építésével, valamint utak felújításával, tehermentesítésével és biztonságossá tételével. A tevékenységek a Pogányi utat, a Gábor Áron, a Forintos Mátyás és a Rákóczi Ferenc utcát érintik.
A hatályos rendezési terv szerint a Gábor Áron utca 16,18 m szélességben kiszabályozott közúti kapcsolattal rendelkezik a Pogányi út felé. Ez a kiszabályozott terület érinti a 2917/8 és a 2917/10 hrsz-ú telkeket, és a 2917/8 hrsz-ú telken lévő épületet is. A pályázat keretében megvalósuló beruházás csak a Gábor Áron utca és a Pogányi út gyalogos, valamint kerékpáros összekötését tartalmazza, ezért szükséges e tekintetben is a rendezési terv felülvizsgálata. Mivel a pályázat ingatlan-vásárlásra fordítható kerete korlátozott, indokolt a rendezési tervben a kiszabályozott közlekedési terület észak-keleti szabályozási vonalának módosítása oly módon, hogy a kerékpáros úthoz szükséges kb. 4 m szélességű terület a 2917/8 hrsz-ú telken lévő épület bontása nélkül is kialakítható legyen. Hosszú távon a városnak ezt a részét közlekedési szempontból majd átfogóan kell megvizsgálni.
A c) pontba foglalt javaslat pedig a „kis” napelempark megvalósítása miatt fogalmazódott meg, ugyanis ennek megvalósítása érdekében az önkormányzat az MVM Hungarowind Kft.-vel bérleti szerződést kötött ez év áprilisában. A tervezés során kiderült, hogy a kőszegi rendezési terv a projekt céljára felkínált területen – azaz a rekultivált hulladéktároló területén – kötelező fásítást tartalmaz, de ez a napelemek elhelyezését, körbejárhatóságát és azok benapozását akadályozná. Ez megint csak úgy orvosolható, ha a terület kiemelt fejlesztési területté lesz minősítve és a településrendezési eszközök tárgyalásos eljárás keretében lesznek módosítva.
Kéri mindhárom alpontra a benyújtott határozati javaslatok jóváhagyását.

Kérdések és hozzászólások:

Kiss Péter jelzi, hogy a városfejlesztési bizottság mindhárom előterjesztést megtárgyalta és a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlotta.

Plechl Tibor kérdezi: megtörtént-e a 87-es úttal kapcsolatos – a bizottsági ülésen említett – egyeztetés? Ezen volt-e előrelépés a tervezés során kérdéssé vált dolgokról, pld. a közvilágítás, a csapadék elvezetésről, vagy a csomópont kialakításról? Véleménye szerint a legjobb megoldás a körforgalom kialakítása lenne, mert abba minden irányból be is, ki is lehet hajtani és a visszafordításra is megoldás lehet. Példaként lehet említeni, hogy a 86-os főút esetében is elsőként a körforgalmat alakították ki, mielőtt az út elkészült. Ő az önkormányzat részéről és mint leendő használó is ezt ajánlaná.

Bertók Sándor szerint a beruházó a NIF Kft, ő adta meg nyilván a tervezési programot a Via Futura Kft. számára, így az általa ide csatolt terveken ezeket a módosításokat az önkormányzat biztosan nem tudja érvényesíteni.

Huber László az egyeztetésen történtekről kérdezi Kovács Bencét.

Kovács Bence tájékoztatást ad arról, hogy tegnapelőtt volt az előzetes tervbemutató és egyeztetés az elképzelésről. Egy INTERREG pályázatról van szó, szeptemberre várható a tervek elkészítése, októberre az eredményhirdetés. Onnantól 6 hónap áll rendelkezésre szerződéskötésre, engedélyek beszerzésére, esetleges ingatlanbeszerzésre. Jövő év II. felében fordulhat kivitelezésre a projekt, 1,5 éves kivitelezési idővel számolnak.
A körforgalom – mint olyan – a forgalmi adatok, irányok tekintetében fel sem merült és a külön szintű csomópont sem. Az viszont a közútnál felmerült, hogy balra kanyarodó sávra (azaz a régi útra vezető) egyáltalán szükség van-e. Az bizonyos, hogy a volt határátkelő és Rőtfalva megközelíthetősége miatt a régi út mindenképpen megmarad, de vissza fogják sorolni a jelenlegi 2 számjegyűnél alacsonyabbra, azaz 4 vagy 5 számjegyű útra. A várható forgalom 85-95%-a biztosan az új úton fog haladni. Ha jól végiggondoljuk, akkor a Lutzmansburg–Oberpullendorf–Wienerneustadt–Bécs útvonal, az S31-es elérhetősége az új nyomvonalon sokkal egyszerűbb lesz és ez közvetlen összeköttetésben van a többi osztrák úttal, autóúttal is. A kőszegieknek fontos, hogy a Kőszeg-Rőtfalva-Léka közötti szakasznál mintegy 300-400 méter eltérés lesz ugyan, de a közeli munkavállalók biztosan továbbra is ezt a szakaszt fogják használni. A forgalmi adatok, a kihasználtság nem indokolja majd kimondottan külön csomópont kialakítását sem.
Másik kérdés a súlykorlátozás kérdése. Jelenleg az összes szereplő egyetért abban, hogy a régi úton a 3,5 tonnás súlykorlátozás lesz a megfelelő, az új szakaszon pedig természetesen mehetnek a nagy gépjárművek is, mert azt az út paraméterei megengedik majd.
Ami az önkormányzati terveket illeti: ez a terv azért is praktikus és üdvözlendő, mert a város a TOP turisztika pályázatból a jelenlegi határátkelő melletti, volt buszmegállóból szeretné a kerékpárutat kialakítani és ez azt jelenti, hogy a biciklizők egy csökkent forgalmú út mellett haladhatnak majd. Az Kőszeg városának is érdeke, hogy a forgalom jelentős része az új nyomvonalon haladjon majd.

Keszei Balázs is üdvözli a megvalósítási tervet. Az bizonyos, hogy az osztrák útvonalak elérhetősége ezzel még könnyebb lesz, viszont a Kőszeg-Szombathely közötti szakaszra még nagyobb forgalom fog hárulni. Korábban volt szó utóbbinak a 2x2 sávos úttá történő fejlesztésről, ami gyökeres átalakítás lenne. Ha ez csak terv marad, akkor ő Plechl Tibor ötletével egyet tud érteni. Lehet-e erről bármit is tudni?

Huber László szerint csupán annyit, hogy kormányhatározat van ennek a megterveztetéséről, részleteket még nem lehet tudni.

Kovács Bence információi szerint szintén a NIF Kft. – mint a közlekedési infrastruktúra fejlesztés felelőse – kapta meg feladatul, hogy a Kőszeg-Szombathely közötti főút fejlesztését vizsgálja meg 2x1 és 2x2 sávra vonatkozóan is. Tehát a tervezés most olyan fázisban van, hogy igazából most fogják vizsgálni ezeket a viszonyokat. Az látszik, hogy osztrák oldalon a forgalmi adatok alapján nem tartják indokoltnak a nagyobb fejlesztést.

Plechl Tibor szerint ez igazából azt jelenti, hogy „letolják a torkunkon”, amit akarnak. Örüljön a város, hogy ebben a formában épül valami is.

Básthy Béla szerint Kőszeg városának a körforgalmat tekintve az első számú problémája a vasútállomás előtti csomóponton van. Ott sokkal nagyobb szükség lenne körforgalomra és ez a helyzet akkor se fog változni, ha a Pogányi út megépül. Azt látni lehet, hogy Ausztriában két elágazó pont lesz: az egyik az 55-ös útra Észak-Burgenland, az S31-es felé, a másik Alsó-Ausztria, Kirschlag irányába. Hogy mennyire fogják tudni visszaminősíteni a határátkelő felé vezető utat, az számára kérdéses. Főleg a személyforgalom fogja szerinte továbbra is használni Magyarország felől, hiszen nem biztos, hogy mindenki felmegy majd a dombtetőre, hogy le tudjon onnan jönni. Annak ő sem látja esélyét hogy egy körforgalmat ki lehessen alakítani, ez valóban irreálisnak tűnik.

Kovács Bence hozzáfűzi még: ha Kőszeg-Szombathely között a 2x2 sávos út kerül szóba, akkor az nem is biztos, hogy ezen a nyomvonalon csatlakozna hozzá az osztrák oldalhoz, lehet, hogy az 500-800 méteres szakaszon másban kellene gondolkodni.

Básthy Béla szerint ha osztrák oldal is 2x1 sávos, akkor sajnos esélyes, hogy a magyar oldal is ugyanez lesz.

További észrevétel nem hangzik el, így a polgármester lezárja a vitát, majd szavazásra bocsátja mindhárom pontra vonatkozó határozati javaslatokat.

Az a) ponttal kapcsolatban a képviselők 8 igen, 3 nem szavazattal az alábbi határozatot hozzák:


137/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat

1. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42. §-ának megfelelő tárgyalásos eljárás során készíttesse el a településrendezési eszköz módosítását a „87. számú főút Kőszeg – B61a Rattersdorf (Rőtfalva) összeköttetés megvalósítása” c. projekt megvalósítása érdekében és a kidolgozott tervet elfogadásra terjessze a képviselő-testület elé.

2. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a VIA FUTURA Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. – mint tervező és költségviselő – a településtervező, valamint Kőszeg Város Önkormányzata között létrejövő háromoldalú településrendezési szerződést megkösse és aláírja.

Felelős: Huber László polgármester.
Határidő:
– az 1. pont vonatkozásában: 2017. november 30.,
– a 2. pont vonatkozásában: 2017. szeptember 5.

A b) pontra vonatkozóan 11-11 igen szavazattal az alábbi két határozat születik:


138/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kiemelt fejlesztési területté nyilvánítja a „Kőszeg déli városrész közlekedésfejlesztése” című TOP-3.1.1-15-VS1-2016-00001 számú projekt részét képező Pogányi út és a Gábor Áron utca csatlakozás környezetét abból a célból, hogy a támogatást nyert pályázat sikeres és költséghatékony megvalósítása érdekében a településrendezési eszköz szükséges módosítása elvégzésre kerülhessen.

Felelős: Huber László polgármester
Határidő: azonnal.


139/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 42. §-ának megfelelő tárgyalásos eljárás során készíttesse el a településrendezési eszköz módosítását a „Kőszeg Déli Városrész Közlekedésfejlesztése” című TOP-3.1.1-15-VS1-2016-00001 számú projekt részét képező a Pogányi út és a Gábor Áron utca csatlakozás környezete vonatkozásában és a kidolgozott tervet elfogadásra terjessze a képviselő-testület elé.

Felelős: Huber László polgármester.
Határidő: 2017. november 30.

Végül a c) pontra vonatkozóan a képviselők szintén 11-11 igen szavazattal az alábbi két határozatot hozzák:


140/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kiemelt fejlesztési területté nyilvánítja a Kőszeg 0117/3 hrsz-ú területet abból a célból, hogy a KEHOP-5.1.2-17 kódszámú „Megújuló alapú zöldáram-termelés elősegítése 0,5 MW beépített teljesítményű villamosenergia-termelő rendszerek telepítésével” megnevezésű felhívásra az MVM Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető Kft. pályázatot nyújthasson be fotovoltaikus (PV) erőmű beruházás megvalósítása érdekében.

Felelős: Huber László polgármester.
Határidő: azonnal.


141/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat-e

1. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42. §-ának megfelelő tárgyalásos eljárás során készíttesse el a településrendezési eszköz módosítását a Kőszeg, 0117/3 hrsz-ú kiemelt fejlesztési területté nyilvánított ingatlan vonatkozásában, és a kidolgozott tervet elfogadásra terjessze a Képviselő-testület elé.

2. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy az MVM Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető Kft. – mint költségviselő – a Településtervező, valamint Kőszeg Város Önkormányzata között létrejövő háromoldalú településrendezési szerződést megkösse és aláírja.

Felelős: Huber László polgármester.
Határidő:
– az 1. pont vonatkozásában: 2017. november 30.
– a 2. pont vonatkozásában: 2017. szeptember 5.




A 6. napirendi pont tárgyalása:

A hulladékgazdálkodás helyzetéről szóló beszámoló csatolva a jegyzőkönyvhöz.

Kovács István igazgató szóbeli kiegészítésében visszautal a májusi képviselő-testületi ülésre, amikor már jelezte a hulladékgazdálkodással kapcsolatos fontosabb változásokat.
Mindenki előtt ismert, hogy 2016. április 1-től a kormány létrehozta az állami hulladékkezelő szervet: az NHKV Zrt.-t, amely teljes felhatalmazást kapott a teljes magyarországi hulladékgazdálkodási rendszer átalakításához. Ennek következtében idén április 1-től az összes közszolgáltató engedélyét visszavonták és csupán 19 regionális közszolgáltató maradt az országban, a korábbi 150 cég helyett. Ezek általában egy-egy megye területén végzik a szolgáltatást, bár Győr-Sopron és Vas megye szolgáltatója egy nagyobb területet fog át. Kőszeg számára is a Soproni STKH Kft. lett kijelölve szolgáltatóként. Ezekből az átalakításkból kifolyólag különböző műszaki, technikai és szervezeti problémák adódtak. A városüzemeltető kft. – mint alvállalkozó – területe további 4 városkörnyéki településsel, 4000-nyi lakossal bővült. Ő úgy véli, hogy viszonylag rugalmasan, kisebb zökkenőkkel, de végzik a szolgáltatást.
A májusihoz képest viszonylag rosszabb a helyzet a pénzügyi finanszírozás terén. Amikor a beszámolót készítette, azóta a kft. egy fillért sem kapott a végzett munkáért. Ebből kifolyólag ők sem tudják fizetni az állam felé a lerakási járulékot, e tekintetben már jelentős, mintegy 17 millió Ft-os kifizetetlen kötelezettségük van. A tavalyi, 30 millió Ft-os pályázati támogatásnak köszönhető, hogy a kft. egyáltalán működni tudott.
Van egy pozitív előrelépés is az anyaggal kapcsolatban. A jegyző úr tanácsára nemrég írt egy ultimátumszerű levelet a Soproni STKH Kft.-nek – mint közszolgálatónak. Ebben jelezte, hogy ha nem sikerül a pénzügyi tartozásukat rendezni, akkor – Kőszeg kivételével – megszüntetik a szolgáltatást. Ez a levél célba ért és azonnal érkezett is a válasz: a mai napig kértek a fizetésre haladékot, majd e hónap 21-én elküldték az I. negyedéves kiállító számlát. Ma reggel is tárgyalt ez ügyben, továbbá Szijjártó László megyei képviselő is ígéretet tett arra, hogy a pénzügyi teljesítés megtörténik az elvégeztt munkáért. Ő bízik abban, hogy ez valós ígéret, mert különben komoly gondokat fog okozni.
Ő az előterjesztésben is leírta, hogy a szolgáltatást folyatni kell, erre nekik minden eszközük megvan. Nyilván az STKH Zrt.-nek is szüksége van az ő munkájukra. Ma már a hulladékgazdálkodás terén egyéni cégeket nem finanszíroznak, csak a régiós rendszerek számíthatnak fejlesztésre.
Egyébként Sopron hozzáállása – a finanszírozáson kívül – pozitívnak mondható, mert minden műszaki eszközzel segítik őket, pld. új hulladékszállító gépkocsit is kaptak. Ez nagy könnyebbség a szelektív hulladékgyűjtésnél, ugyanakkor a bevételt viszont elvonják. Néhány napon belül eldől, hogy pozitív irányba folyik-e majd ez a folyamat. Ő a lakosságot mindenről tájékozatni fogja, a kőszegi újságban és a honlapon keresztül is.

Kérdések és hozzászólások:

Kiss Péter elmondja, hogy a városfejlesztési bizottság alaposan megtárgyalta az előterjesztést, nagyon sajnálják a pénzügyi teljesítések hiányát. Az igazgató úr most nem is említette a lomtalanítás problémáját, pedig ez is óriási terhet jelent a számukra. A bizottság az előterjesztést elfogadásra ajánlotta.

Keszei Balázs szerint a szelektív hulladékgyűjtés rendje nemrég megváltozott és még ő maga sem tudott máshonnan erről tájékozódni, mint a kft. munkatársától. Az új rend szerint havonta csupán 1 szállítás lesz a szelektív hulladáknál. Ez úgy derült ki a lakosság számára, hogy 4 hétig nem vitték el a zsákokat. Ő ezt lényeges visszalépésnek érzi. Ott, ahol nincs udvar, ott sajnos ennyi időn keresztül az utcán kell tartani a tele zsákokat, ami egyáltalán nem jó megoldás.

Kovács István szerint ez talán valóban visszalépésnek tűnik, de a közszolgáltató kérésére egy évre előre, napokra lebontva kellett a szállítások időpontjait meghatározni. Annyit még megtehettek volna, hogy a háztartásokba szórólapot kellett volna bedobni az új időpontokról. Viszont a jövőben a műanyag hulladékoknak erősebb zsákot fognak biztosítani, a papír hulladékhoz pedig két zsákot adnak. Ez űrtartalomban annyit jelent, mintha 2 hetente szállítanák el a szelektív hulladékot. Mindez a soproni cég előírása. Ez mellett – bár nem lenne kötelező – a gyűjtőszigeteket is megtartják, annak ellenére, hogy ezek sok gondot okoznak: sokan hulladékudvarnak tekintik ezeket, rengeteg mindent, zöldhulladékot is leraknak ide.


142/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kőszegi Városüzemeltető Nonprofit Kft. hulladékgazdálkodás helyzetéről szóló beszámolóját elfogadja.


A 7. napirendi pont tárgyalása:

A Kőszegi Városüzemeltető Nonprofit Kft. könyv-vizsgálatára vonatkozó megállapodás jóváhagyása.

Kovács István igazgató szóbeli kiegészítést tesz.

A képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza:

143/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Kőszegi Városüzemeltető Nonprofit Kft. 2017., 2018. és 2019. december 31. napjával végződő üzleti évek könyvvizsgálatára vonatkozó, a CONSULTATIO Gazdasági és Adóügyi Tanácsadó Kft.-vel kötendő megbízási szerződést jelen határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja és egyben felhatalmazza a kft. ügyvezetőjét a szerződés aláírására.

Felelős: Kovács István ügyvezető igazgató.
Határidő: azonnal.


A 8. napirendi pont tárgyalása:

A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidék-fejlesztési Kamarával együttműködési megállapodás kötése.
Dr. Zalán Gábor jegyző szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy az kamarai választások lebonyolításához a hivatal fog segítséget adni, Stitniczky Csilla személyében, aki jártas a választásokban is.

A képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza:


144/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat

1. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamarával (székhely: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95., képviseli: Győrffy Balázs elnök meghatalmazásából Őri Aliz Vas megyei igazgató) kötendő együttműködési megállapodást jelen határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására.
2. Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért Stitniczky Csilla, a Kőszegi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselőjének a Helyi Kamarai Választási Bizottságba történő delegálásával.

Felelős: Huber László polgármester.
Határidő: értelemszerűen.



A 9. napirendi pont tárgyalása:

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozás.
Mezei Virág igazgatási és építéshatósági osztályvezető szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az önkormányzat idén is csatlakozni szeretne az ösztöndíj pályázathoz, bár a pályázat még nincs kiírva.

A képviselők 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozzák:


145/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2018. évi fordulójához, és felhatalmazza a polgármestert a csatlakozási nyilatkozat aláírására.

Felelős: Huber László polgármester.
Határidő: folyamatosan.


A 10. napirendi pont tárgyalása:

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatról szóló szabályzat módosítása.
Mezei Virág igazgatási és építéshatósági osztályvezető szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy a tapasztalatok alapján eddig kevesen tudták igénybe venni ezt a lehetőséget, ezért kedvezően változtattak a jövedelem határokon.

A képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozzák:


146/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 224/2007. (IX. 25.) képviselő-testületi határozattal elfogadott Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázatról szóló szabályzatot 2017. szeptember 1-jei hatállyal az alábbiak szerint módosítja:

1. A szabályzat 3. § (1) bekezdés a) pontjában a „170 %-át” szövegrész helyébe a „200 %-át” szöveg lép.
2. A szabályzat 3. § (1) bekezdés b) pontjában a „190 %-át” szövegrész helyébe a „250 %-át” szöveg lép.

Felelős: Huber László polgármester.
Határidő: azonnal.

A 11. napirendi pont tárgyalása:

A városi honlap turisztikai célú fejlesztéséről szóló előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz.

Győrffy Gábor turisztikai menedzser szóbeli kiegészítésében elmondja, hogy a város hivatalos honlapjának jelenlegi struktúrája már jó 10 éve készült el. Az elmúlt időszakban felgyorsult informatikai környezetben dolgozik mindenki. Azok a turisztikai városok, amelyekkel együtt Kőszeg városára is rákeresnek az utazók, azok nagyon sokat léptek a hivatalos honlapjuk átalakításában. Ezért az a javaslatuk, hogy a honlapon világosan különüljön el a turisztikai tartalom és a városlakóknak szóló, közösségi célú információk. Ez csak egy olyan, turisztikai szempontból csendesebb időszakban történhet meg. Ezért ők február-márciusra gondoltak, így a következő szezont már a megújult arculattal lehet kezdeni. Kulcskérdés, hogy az utazási döntések, a résztvevők tájékozódása már 80%-a már internetes alapon történik.
Ezt megerősíti a büki bemutatkozásuk is, mert ott az említett standhoz 30 év alatti kliens csak elvétve jött, ők már mindent az interneten rendeznek.
Szeptember közepéig benyújtásra kerül a – a város és a natúrpark konzorciumi megállapodás alapján – a TOP turisztika pályázat, amelyben 3-400 millió Ft-os kerettel lehet számolni. Ennek a szerződéskötésére jövő év II. és III. negyedévében lehet számolni. Ez is segítség lehet az informatikai költségek tekintetében.

Kiss Péter szerint a városfejlesztési bizottság örömmel vette Győrffy Gábor kezdeményezését, elismerte a munkáját. A bizottság szeretné, ha a fejlesztések tovább folytatódnának.

A képviselő-testület 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza:

147/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2017. évi költségvetés tartalékából 700.000,- Ft támogatást biztosít a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház, mint a város hivatalos honlapjának fenntartója részére, a honlap turisztikai célú továbbfejlesztése céljából.
A honlap turisztikai célú továbbfejlesztését a város turisztikai menedzserének szakmai iránymutatásával kell megvalósítani.

Felelős: Pócza Zoltán igazgató.
Határidő: 2018. február 28.



A 12. napirendi pont tárgyalása:

A Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium Intézményi Tanácsába történő tag delegálásról szóló előterjesztés csatolva a jegyzőkönyvhöz.

Mezei Virág osztályvezető szóbeli kiegészítést tesz.

A képviselő-testület 11-11 igen szavazattal az alábbi két határozatot hozza:


148/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 202/2013. (XII. 19.) képviselő-testületi határozatát 2017. szeptember 1. napjával visszavonja.

Felelős: Huber László polgármester
Határidő: 2017. szeptember 1.


149/2017. (VIII. 31.)
képviselő-testületi határozat

Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium Intézményi Tan