Iseum

Isis istennő szombathelyi szentélye bizonysága annak, hogy a keleti kultuszoknak így az egyiptomi isteneknek is méltó szentélyeket állítottak a római provinciákban.
Iseum
Szombathely városában található az ókori Iseum világszerte ismert szentélyegyüttese, amelyet a római kori Isis-templomok közül a harmadik legnagyobb építményként tartanak számon. Maradványai rendhagyó módon bukkantak elő: néhány gyermek játék közben talált rá a hatalmas kőtömbre, melyből előkerült a korinthoszi oszlopfő. Az esetet több ütemben végzett ásatások követték, majd 2008-ban a központi szentélyépület mellett a teljes szentkerületet egységesen átalakították. Az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház modern épülete a római kori alapokra épült, mely az „Isis savariai otthona” című állandó kiállításnak ad otthont, így engedve betekintést az Isis-kultuszba, valamint Pannónia római császárkori vallásosságába. Az impozáns kiállítótérben a Tárház legfontosabb leleteinek számító központi szentély homlokzatának valódi monumentális márványfalai is megtekinthetők.
  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.