Szent Márton templom Gyöngyösfalu

A Szent Márton hitvalló tiszteletére emelt középkori templomot Kis-, és Nagypöse község a 14. században együttesen építette.
Szent Márton templom Gyöngyösfalu

A Szent Márton hitvalló tiszteletére emelt középkori templomot Kis-, és Nagypöse község a 14. században együttesen építette. Az erről tanúskodó, 1400-ban kelt oklevél szerint a templom szentélyének keleti ablaka pontosan a két község közötti határvonalat jelölte. A 20. század fordulóján a plébániatemplom rossz állapotba került, így Esterházy Miklós herceg 1905-ben lebontatta és átépíttette. Az akkori plébános, Wallner József leírása szerint a „zegzugos épület” alapjaitól történő újjáépítésének terveit Ludwig Schone bécsi építész, a kőszegi Jézus Szíve templomhoz hasonlóan, neogótikus stílusban készítette. E régi templom néhány kőfaragványa az új templomban is megtalálható. Az új templom Szent Mártont ábrázoló ólömüveg ablakai Verbói Szluha Dénes adományából készültek el. A templomhajó festményét, amely az amiens-i köpenymegosztó jelenetet ábrázolja 1882-ben készítette Josef Veiter, osztrák festő. A Nagypösei plébánia 1834-ben készült pecsétjén is a köpenymegosztás jelenete látható: a lovon ülő Márton fél köpenyét nyújtja a földön ülő koldusnak. Az épület műemlék.

Térkép

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.