Kálvária
Kőszeg szinte valamennyi pontjáról látható a Kálvária-hegy tetején álló Kálvária templom, amely mellől gyönyörű panoráma nyílik a városra. Nézelődés közben elmerenghetsz az egykor itt élő remete életén is.
Érdemes megfigyelni, hogy ha a város Fő teréről a Hősök kapuján át belépünk a várfallal körülvett belső városi részbe, felnézve előttünk magasodik a Kálvária-hegy, tetején a monumentális Kálvária templommal. A látvány szép példa arra, hogy az épített környezet összhangjára is nagy figyelmet fordítottak elődeink. A tervező barokk stílusú díszítő és szerkezeti elemeket alkalmazott. A templom főhomlokzatán két kerek és egy szögletes torony látható. A homlokzatot szintén barokk szobrok díszítik, közepén a megfeszített Krisztus, oldalán a két lator látható. A kereszt tövében Mária Magdolna, Szűz Mária és Keresztelő Szent János alakját faragta meg a szobrász. A templom belül egyhajós, melyhez két oldalról egy-egy kis kápolna kapcsolódik. A jelenleg látható főoltár a jáki temetőkápolnából került ide, miután az eredeti 1947-ben gyújtogatás áldozata lett. A belső térben látható Molnár C. Pál festőművész, grafikus köztéri műve, a Szűz Mária fájdalma kórusmellvéd (1947). A templom mellé 1735-ben remetelak is épült. Itt lakott gr. Weisz Heinrich képíró remete, a templom első festője. A remetét a város látta el élelemmel, mert a szőlőskertek védelmében a jégesőt hozó felhők közeledtekor mindig meghúzta a vészt jelző harangot. A templom előtti térre felvezető lépcső 1775-ben készült el. Rajta alul két angyal figura, felül Szent Veronika és Szent Péter szobra díszlik.
Nyitvatartás:
Az épületek alapesetben csak kívülről csodálhatók meg.
- A Kálvária templom belső részének látogatását a plébánia hivatala tudja biztosítani minimum 35 fő részvételével. A látogatás díja 300 Ft/fő. Előzetes egyeztetés szükséges minimum a tervezett látogatás előtt 1 héttel.
A plébánia hivatal ügyfélfogadási rendje:
- hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken délelőtt 9-12 óráig
- hétfőn és csütörtökön délután 15-17 óráig
Misék a templomban:
- Nagyböjtkor minden kedden és pénteken 8 óra 30 perckor
- augusztus 7-hez (Szent Donát) legközelebb eső vasárnap 11 órakor
- szeptember 14-én 8 óra 30 perckor
MEGKÖZELÍTÉS:
Gyalogosan
- A buszpályaudvarról induljunk a belváros felé a Kossuth Lajos utcán, majd néhány méter után térjünk rá azOrszágos KéktúraK jelzésű nyomvonalára, egészen a Kálvária utca közepéig. A Koronaőrző bunker után balra tér le egy földes mélyút, amin nyugat felé haladunk aK jelzésen. A meredek úton kb. 500 m-t megtéve érkezünk a Kálvária-hegyre, ahol a templom található. Kényelmesen a GesztenyeKék Egyesület által kitáblázott 3,5 km-es körtúrán közelítheted meg, mely a Koronaőrző bunkertől indul nem a Kálvária, hanem az Ördögárok felé. Erre több látnivalót útba ejtve (Ördögárok, Szulejmán-kilátó, Trianoni-kereszt stb.) jutsz el „felülről” kényelmesen a Kálvária templomhoz.
Autóval
- Autóval csak a Királyvölgyi utcáról felvezető, nehezebben járható – „zötyögős” vasúti betonaljakkal kirakott - úton indulva, majd a szőlőskertek közötti földúton haladva érheted el a templomot és a kápolnát. Inkább a gyalogos megközelítést ajánljuk!
- A Csónakázó-tó felé indulj el az autóddal! A koronaőrző bunkernél a Kálvária utcában tudsz parkolni. Kb. 4-5 autó fér el a kivételesen nem fizetős, nem kiépített parkolóban.
Megtekintés a termeszetjaro.hu-n