Kétszeres kötődés - Szántó István kiállításának megnyitója
2023. Február 3. - 2023. Március 6.
Jurisics vár
Ingyenes!
Február 3. Szántó István kiállításának megnyitója, Kőszegi Művészeti Egyesület
"Számomra az ornamentika összességében áttekinthető, kötött szerkesztési motívumrendszer, amelyben egy motívum vagy ornamens a legegyszerűbbtől a legbonyolultabb alakzatrendben jelenik meg. Az ornamentika jelensége arra az emberi attitűdre is visszavezethető, hogy öntudatlanul, de önérdekből hajlunk a zavarok elhárítására, hogy valamilyen rendben lássuk a dolgainkat magunk körül. Ez a rendrakási kísérlet határokba ütközik, mindig megmaradnak a rendetlenség maradványai. Az ornamentika egyszerre áttekinthető és zavaros. Általában az embernek szüksége van két ellentétes pólusra, a mozgalmasságra és a nyugodtságra, az áttekinthetőségre és a zsúfoltságra. Az ornamentikát ez a dichotómia jellemzi.
Az ornamentika különlegessége még abban rejlik, hogy nem lineárisan egymás után értelmezhető, nincs alá- vagy fölérendelés, hanem az ornamentika egységei, az ornamensek egyenrangú elemek, ezáltal mindent egyszerre lehet befogadni. Az ornamentika egy nagy szimultán mű, ahol egyszerre minden hat. Pléh Csaba pszichológus szerint, ha hosszan nézünk egy nem ábrázoló ornamentikát, akkor olyan tudatmódosult állapotba kerülhetünk, „…ahol kevésbé fókuszált lesz figyelmünk, kevésbé keresünk tárgyi vonatkozást és mintegy átadva magunkat egy … ilyen … ritmikus érzelmi azonosulásba megyünk át.” Az ornamentikában az ornamensek tisztán a saját szabályaikat követve jelennek meg, „Tisztán önmaguk formai törvényeit követő, csak érzéki teljeségként átélhető valóságok.” – írja Bellák Gábor. Az ornamentika Bellák számára egy tiszta esztétikum, amely mintegy védi az embert a valóságtól. Mindezt a gondolatot erősíti meg Worringer 1908-as írása, amelyben az ornamentikát a legmagasabb rendű absztrakt struktúrának nevezi: „Minél kevésbé tud az emberiség szellemi felismerés alapján a külvilág jelenségeivel megbarátkozni s irántuk bizalmat érezni, annál erősebben törekszik az absztrakt szépség legmagasabb fokának elérésére. (…) Az absztrakt, törvényszerű formák tehát egyedül azok a legmagasabb rendű formák, melyekben az ember a világkép szörnyű zűrzavarában ki tudja pihenni magát.”
"Számomra az ornamentika összességében áttekinthető, kötött szerkesztési motívumrendszer, amelyben egy motívum vagy ornamens a legegyszerűbbtől a legbonyolultabb alakzatrendben jelenik meg. Az ornamentika jelensége arra az emberi attitűdre is visszavezethető, hogy öntudatlanul, de önérdekből hajlunk a zavarok elhárítására, hogy valamilyen rendben lássuk a dolgainkat magunk körül. Ez a rendrakási kísérlet határokba ütközik, mindig megmaradnak a rendetlenség maradványai. Az ornamentika egyszerre áttekinthető és zavaros. Általában az embernek szüksége van két ellentétes pólusra, a mozgalmasságra és a nyugodtságra, az áttekinthetőségre és a zsúfoltságra. Az ornamentikát ez a dichotómia jellemzi.
Az ornamentika különlegessége még abban rejlik, hogy nem lineárisan egymás után értelmezhető, nincs alá- vagy fölérendelés, hanem az ornamentika egységei, az ornamensek egyenrangú elemek, ezáltal mindent egyszerre lehet befogadni. Az ornamentika egy nagy szimultán mű, ahol egyszerre minden hat. Pléh Csaba pszichológus szerint, ha hosszan nézünk egy nem ábrázoló ornamentikát, akkor olyan tudatmódosult állapotba kerülhetünk, „…ahol kevésbé fókuszált lesz figyelmünk, kevésbé keresünk tárgyi vonatkozást és mintegy átadva magunkat egy … ilyen … ritmikus érzelmi azonosulásba megyünk át.” Az ornamentikában az ornamensek tisztán a saját szabályaikat követve jelennek meg, „Tisztán önmaguk formai törvényeit követő, csak érzéki teljeségként átélhető valóságok.” – írja Bellák Gábor. Az ornamentika Bellák számára egy tiszta esztétikum, amely mintegy védi az embert a valóságtól. Mindezt a gondolatot erősíti meg Worringer 1908-as írása, amelyben az ornamentikát a legmagasabb rendű absztrakt struktúrának nevezi: „Minél kevésbé tud az emberiség szellemi felismerés alapján a külvilág jelenségeivel megbarátkozni s irántuk bizalmat érezni, annál erősebben törekszik az absztrakt szépség legmagasabb fokának elérésére. (…) Az absztrakt, törvényszerű formák tehát egyedül azok a legmagasabb rendű formák, melyekben az ember a világkép szörnyű zűrzavarában ki tudja pihenni magát.”
