XII. Ostrom Kupa

2020. Augusztus 28. - 2020. Augusztus 29. Ingyenes!
XII. Ostrom Kupa
XII. Ostrom Kupa  plakát
2020. augusztus 28-án és 29-én rendezik meg az eseményt Kőszeg Fő terén (rossz idő esetén a Béri Balog Ádám Általános Iskola tornacsarnokában). A mérkőzések pénteken 14:00-tól, szombaton délelőtt 10:00-tól kezdődnek
A két nap során utánpótlás korcsoporttól, az elit korcsoportig női és férfi versenyzők egyaránt ringbe lépnek majd. Az elmúlt évekhez hasonlóan nagy létszámú nevezésre és sok csapat megjelenésére számítunk, különösen azért, mert a vírus időszak lezárultával elég nagy megmérettetésnek számít most versenyünk. A nagyobb érdeklődésre való tekintettel mobilringünket is felállítjuk, így sparringra is lesz lehetőség. A rendezvény ideje alatt végig lehetőséget biztosítunk majd a kíváncsi, érdeklődő gyermekek számára is, hogy megismerkedhessenek az ökölvívás alapjaival, illetve apró ajándékokkal jutalmazzuk őket, ezzel is népszerűsítve sportágunkat. A szombati napon vendégünk lesz Katona Olivér, az apró kis harcos, aki az SMA II (gerincvelői izomsorvadás) ellen harcol rendületlenül. Tavaly számára gyűjtöttünk jótékonysági versenyünkön. Segítségünk megtérült, hiszem az egy év alatt Olivér több kezelésen is átesett és nagyon szép fejlődést ért el, amelyről majd személyesen is beszámol.
Mindemellett rendezvényünk ideje alatt a Hungarian Legends is termékbemutatót tart majd.
Kapcsolódó nagyrendezvény: Félhold és Telihold – Kőszegi Ostromnapok
  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.