XX. GESZTENYEÜNNEP

Velem, Október 13-14.

A Gesztenyeünnep a Nyugat-Dunántúl legnagyobb, leglátogatottabb hagyományőrző, népművészeti és gasztronómiai rendezvénye, melynek legfontosabb célja a hagyományos értékeink megőrzése és közvetítése. Fő attrakciója a nyílt lángon való, hagyományos gesztenyesütés, a gasztronómia, népművészet, az igényes népművészeti és kézműves termékek árusítása.

A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ és Velem Község Önkormányzatának közös szervezésében, széleskörű társadalmi és szakmai összefogással létrejövő rendezvény lehetőséget ad a nyugat-dunántúli régió, Vas megye és kistérségek művészeinek, művészeti csoportjainak, alkotóinak a bemutatkozásra. Országosan ismert előadók a Gesztenyeünnep kiemelt vendégei: többek között a Kis Hétrét Együttes, Nikola Parov és Zenekara, a Cimbaliband, Gulyás László és a Langaléta Garabonciások, a Mesebolt Bábszínház. A kézműves hagyományokat keramikusok, kosárfonók, fafaragók, kovácsok, szalmafonók, csuhézók, bőrdíszművesek, csipkeverők, játékkészítők, gyöngyfűzők, szövők képviselik.

Mindkét napon:


10 órától népi kézműves mesterség-bemutatók a népművészeti műhelyekben a Velemi Stúdió Népművészeti Egyesület és a Vas Megye Népművészetéért Egyesület kézműveseinek közreműködésével; kézműves vásár, szabadtéri gesztenyesütés, gesztenyés gasztronómiai különlegességek, a buszfordulóban légvár és csúszda (gyermekeknek).


2012. október 13. (szombat)


11.30 óra Zsivány Zenekar műsora Kőház előtt
12.30 óra Gradisče Horvát Kulturális Egyesület Táncegyüttese és Nagyszínpad
Tamburazenekara műsora


12.30 óra Zsivány Zenekar műsora Utcaszínpad

13.00 óra Kis-Hétrét Együttes műsora Nagyszínpad
13.30 óra Lónak vélt menyasszony – a Soltis Lajos Színház előadása Kőház előtt
14.00 óra Gradisče Horvát Kulturális Egyesület Táncegyüttese és Tamburazenekara Nagyszínpad

14.00 óra Kis-Hétrét Együttes műsora Utcaszínpad

14.30 óra A vitéz szabólegény – a Mesebolt Bábszínház előadása Kőház előtt
15.00 óra A Langaléta Garabonciások gólyalábas vásári játékai Utcaszínpad

16.00 óra Nikola Parov Quartet koncertje Herczku Ágival Nagyszínpad

16.00 óra Zsongi bohóc Kőház előtt

16.00 óra Szökős Táncegyüttes műsora utcaszínpad

17.30 óra Szökős Táncegyütte műsora Nagyszínpad
17.30 óra FMZerO Zenekar műsora Utcaszínpad




2012. október 14. (vasárnap)


11.00 óra Boglya Népzenei Együttes műsora Kőház előtt
11. óra Kistérségi vendégegyüttes – Bozsoki Dalárda műsora utcaszínpad
11.30 óra Bede Róbert „főzősó”-ja Kőház előtt
12.00 óra Csalóka Péter – a Soltis Színház mesejátéka Utcaszínpad

13.00 óra Szekérmesék – Gulyás László interaktív mesejátéka Kőház előtt
13.30 óra Zsongibohóc utcaszínpad
14.00 óra Gencsapáti Hagyományőrző Táncegyüttes és a Nagyszínpad
Boglya Népzenei Együttes műsora
14.30 óra Betyárvirtus – a Langaléta Garabonciások gólyalábas vásári játéka Kőház előtt
14.30 óra A vitéz szabólegény – a Mesebolt Bábszínház előadása Utcaszínpad
15.30 óra Kistérségi vendégegyüttes – Kőszegszerdahelyi Vadrózsa Népdalkör műsora Utcaszínpad
16.00 óra Cimbaliband koncertje Nagyszínpad

16.00 óra Kistérségi vendégegyüttes – a Kőszegszerdahelyi Férfi Dalárda műsora utcaszínpad
17.00 óra Lónak vélt menyasszony - a Soltis Lajos Színház vásári komédiája Utcaszínpad

17.30 óra Gencsapáti Hagyományőrző Táncegyüttes és a Nagyszínpad
Boglya Népzenei Együttes műsora




A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Belépődíj: gyermek, diák és nyugdíjas: 650.- Ft, felnőtt: 900.-Ft, családi: 2.100.-Ft.
A belépődíj tartalmazza a programok megtekintését, a légvár és csúszda használatát, valamint a helyközi buszjáratot kiváltó közlekedést. A parkolás Velem község területén díjtalan.

Rendezők: Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ 9700 Szombathely, Ady tér 5.
Tel.: 94/312-535; e-mail: info@kulturista.hu , honlap:www.kulturista.hu
Velem Község Önkormányzata 9726 Velem, Rákóczi F. u. 73.
Tel.: 94/563-380; e-mail: korjvelem@t-online.hu

Rendezvényünk megközelíthető: Szombathely, Ady térről szombaton 9.40, 11.45 és 14.35 órakor, vasárnap 7.30 illetve 13.25-kor induló menetrend szerinti helyközi járatos autóbuszokkal. A Gesztenyeünnep idején a gépkocsik és a különjáratú autóbuszok csak Velem község bejáratáig (Temető melletti parkoló), a menetrend szerinti helyközi járatos autóbuszok Velem-Kőszegszerdahely elágazásig közlekednek. Az elágazástól a rendezvény helyszíne gyalogosan, vagy a menetjegy felmutatásával igénybe vehető kisbusszal közelíthető meg. A forgalmat rendőrök és biztonsági szolgálat irányítják.

  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.