Gereben Villa
Két és négyágyas szobáinkban akár 10-14 főt is el tudunk helyezni. A szobák tusolós fürdővel, televízióval, hűtőszekrénnyel felszereltek. Vendégeink részére konyhahasználati, étkezési lehetőséget; zárt udvarunkban parkolót biztosítunk. A villához tartozó kert kiválóan alkalmas pihenésre, napozásra, grillezésre, bográcsozásra. A gyerekeket hinta, játékos kedvű vendégeinket lengőteke várja.Velem páratlan klimatikus adottságának köszönhetően tiszta levegője a légúti betegségek kiváló gyógyítója. A faluban található Magyar Múlt, Magyar Jelen Üdülőfaluban étterem és fedett fürdő áll az érdeklődők rendelkezésére. Aktív pihenésre vágyó vendégeink számos – akár a szomszédos Ausztriát is érintő – gyalogos és kerékpáros túraútvonal között válogathatnak.
Velemből indult az országos kéktúra útvonala. A község az Írottkő Naturpark területén helyezkedik el és kerékpárút halad át rajta. Közép-Európa egyik legismertebb régészeti lelőhelye a község fölött emelkedő Szent Vid-hegy, temploma ismert búcsújáróhely. A községben népi mesterségek hagyományait ápoló Alkotóház működik, melynek területén őrizték 1944. 12. 29. és 1945. 03. 19. között a magyar szent koronát. Velem határában megtekinthető egy működőképes műemlék vízimalom. Az egyik legismertebb és leglátogatottabb rendezvény az országos hírű októberi Gesztenye-ünnep.
Gereben Villa
Cím: Gesztenyés u. 10
Telefon: +36 20/354-4599
E-mail: gerebenvilla@freemail.hu
Honlap: http://www.gerebenvilla.hu/