Kortárs táncest

2014. Június 22. - 2014. Június 22. Jurisics vár 2.500.-
Kezdési időpont: 20.30 óra
Ezen az estén 3 táncelőadást láthatnak a nézők:

GERGYE KRISZTIÁN TÁRSULATA - „AUKCIÓ“ és HONVÁGY

„AUKCIÓ“ festészet – aukció – képrombolás

Rendező, koreográfus, előadó: Gergye Krisztián
Szakmai konzulensek: Árvai György, Vojnich Erzsébet, Trifusz Péter
Díszlet: Árvai György díszletének újrahasznosításával
Jelmez: Béres Móni
Kellék: Károlyi Balázs
Dramaturg: Miklós Melánia

Gergye Krisztián egy olyan szólóprodukció megvalósítását tervezi, amelyben a kortárs táncművészet és az ahhoz szorosan kötődő színházi gondolkodás, a kortárs képzőművészettel, azon belül pedig a festészettel kerül diskurzusba.

INSIDE -A MU Terminál produkciója
Inside / Belső

előadók: Barabás Anita, Halász Csilla, Hoffmann Adrienn
koreográfus: Fejes Ádám
zene: Gergely Attila


Az Inside, egy évek óta zajló koreográfiai folyamat állomása, alapjául két korábbi koreográfiám szolgál, mely koreográfiák közül a Nyolcan Terítéken 2007 tavaszán készült, az akkori terminálos csapatnak, és azóta már önmagában is több szereposztást és átdolgozást élt meg. Az ötödik évfolyammal létrehozott No5., 2009 novemberében került bemutatásra a MU Színházban. Eredeti formájában mindössze két előadásra került sor. A táncművészek által, mindkét műbe fektetett óriási mennyiségű energia és az alkotói inspiráció sarkallt arra, hogy ezeknek folytatása legyen. Szerencsénkre, 2010 októberében fellépési lehetőséget kaptunk a lengyelországi Kaliszban, a Conntact Zone Fesztivál meghívásának köszönhetően. Ez az alkalom adta az ötletet, hogy a Nyolcan Terítéken és a No5. ötvözésével létrehozzak egy igazán izgalmas, egészestés, új produkciót. A két régebbi mű kombinálása, kézenfekvő volt, hiszen mindkettőben sokkal több lehetőséget éreztem annál mint amennyit játszottak, és mindkettő ugyan azzal a minőséggel operál, még akkor is ha látványban, mozgásanyagban és zenében teljesen eltérő módon jelennek meg. Esszenciájukban nagyon közelinek érzem őket egymáshoz, már-már összefüggő, csak térben és időben elválasztott alkotói folyamat, mely térben és időben egyesülve az Inside-ban öltött új formát. Az Inside, 2010-es lengyelországi bemutatója mellett, további előadásokat élt meg 2011-ben MU Színházban, Párizsban a Magyar Kulturális Intézet szervezésében és 2012-ben Martfűn az ottani Kulturális Központ meghívására, valamint további négy előadást Dániában. Tavaly, Gaál Mariann Inside címmel táncfilmet forgatott produkciónkból melynek vetítési premiere 2012.11.27.-én volt a MU Színházban.
Kapcsolódó nagyrendezvény: Kőszegi Várszínház
  • Magyar
  • English
  • Deutsch
2000-2021 © Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
Adatkezelési tájékoztató | Impresszum
A honlap fejlesztése az Európai Unió támogatásával valósult meg „A kőszegi történelmi belváros rehabilitációja és funkcióbővítő megújítása – NYDOP-3.1.1/A-2F-2009-0003” projekt részeként.