Igazán kiadós túra a hegylábi szőlővidéktől a sík területekig, panorámával a Kőszegi- hegy egészére. A Pogány-völgy és a Csömötei-hegy borpincék és tulajdonosaik hívogatnak munkájuk gyümölcsének megízlelésére. Végülaz Abért tavakban gyönyörködhetünk.
Indulópont: Kőszeg, Fő tér
1 állomás
6 óra
206 m
205 m
2
4
4
22 km
Jelen alpannonia® túra a többi Kőszegről induló túrától máris annyiban eltér, hogy itt a városból az alpannonia® piros jelzését követve távolodunk, míg a többi túrán így érünk vissza a városközpontba.
Bejárjuk Kőszeghegyalja néhány települését (Cák, Kőszegdoroszló) és a távolabb fekvő Lukácsházát is meglátogatjuk. A túra során számtalan borospince mellett haladunk el, találkozunk kedves pincetulajdonosokkal, invitálásuknak tegyünk eleget, kóstoljuk meg munkájuk jó szívvel kínált ""gyümölcsét"", és hallgassuk meg röviden történeteiket. Panorámás környezetben gasztronómiai nagyrendezvényeknek helyet adó szakaszokon túrázunk, élvezzük ki minden kilométerét eme könnyed mégis kiadós túrának.
Ahogy fentebb említésre került, a Kőszeg főterét a Jurisics vár irányában hagyjuk el, majd a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont felé haladunk, végül a Szabóhegyi úton búcsút intünk Kőszegnek, a Pogány-völgybe sétálunk az Írottkő Natúrpark kerékpárúton.
Az alpannonia® sárga jelzését követve a Pogányból átbandukolunk Cákra, utunk során elhaladunk több a Kőszeghegyaljai Nyitott Pincenap szervezésében érdekelt pincészet mellett is. A Cáki pincesort természetesen nem hagyjuk ki, gyakorlatilag az egész falut bejárjuk, mígnem a Cáki-patak mentén Kőszegdoroszló irányába elhagyjuk.
Kőszegdoroszlóba újonnan épült víztározóján keresztül jutunk el, mindkét temploma előtt elhaladunk, az alpannonia® információs tábla tanulmányozása után az Alsó-erdő felé vesszük az irányt. Az alpannonia® sárga jelzését és az irányjelző táblákat követve a Csömötei-kilátóhoz tartunk, melyet körülbelül 20 perces séta alatt el is érünk.
Szép kilátás tárul elénk, az évszaktól függő tematikájú Pincés-kemencés napokon itt több száz vagy akár ezer ember is megtalálja számítását a pincés-kemencés ételek, vagy a gyümölcsök és persze nem utolsó sorban a bor vonatkozásában...
A Csömöte-hegyet elhagyva hosszasan sétálunk Lukácsházán a Kőszeg-Lukácsházi Víztározó irányába, mely hatalmas területen hivatott a Gyöngyös-parti településeket árvíz idején megvédeni, szerencsére az objektumot átadása óta még nem kellett használni. A töltésen továbbra is Kőszeg felé sétálunk, kedvelt edzőhelye ez a futóknak-kerékpárosoknak, figyeljünk tehát rájuk.
A töltésről leérve két tó ragadja meg a figyelmünket, ezek árvízhelyzettől függetlenül kiváló attrakciók a sétálók és horgászok számára, mi is tehetünk egy kört körülöttük, ha még bírja a lábunk a strapát.
A víztározót, más néven Abért-tavat a Kőszegfalváról Kőszegre vezető, újonnan épült kerékpárúton hagyjuk el, és kisvártatva be is érünk a városba, amelynek hosszú Rákóczi Ferenc utcáján a Főtér irányába bandukolva emészthetjük azt a sok szépet és jót, amit mai túránkon tapasztaltunk.
További városnéző séták
Séta Kőszeg XVI. századi védművei mentén
Séta a kiemelt egyházi értékekhez
Egykori és mai igazgatási épületek felfedezése
Séta az irodalmi emlékhelyekre
Séta az „Iskolavárosban”
Séta az egykori és mai tradicionális vendéglátóhelyekhez
Híres kőszegiek felfedezése
Mesélő házak Kőszegen
Kőszegről az Óház kilátóhoz - autómentesen
Kőzet tanösvény - Passhöhe parkolóból túra az Írott-kőre
A legrövidebb körtúra az Írottkőre, Hörmann-forrás parkolóból
Pösei Sárkány Tanösvény
Kalapos-köveken át az Írottkőre
Óriások útja tanösvény - Kalapos-kő - Széleskő
Alpannonia® mellékútvonal - Bozsoki határátkelőtől Kőszegre túra
Vasfüggöny túraútvonal
Alpannonia® mellékútvonal - Városszalónaktól Góborfalváig
Írottkő Kiskör (Veloregio ÍK)
Alpannonia® mellékútvonal - Városszalónaktól Szarvaskőig
Írottkő Kerékpárút 43 km
A római vízvezeték útja Savariából (Veloregio Szo1)
Kőszeghegyalja-Szombathely körtúra (Veloregio Szombathely 7)
Alpannonia® mellékútvonal - Tarcsafürdőtől Borostyánkőig
Alpannonia® mellékútvonal - Liebing-i (Rendek) körtúra
Alpannonia® mellékútvonal - Rattersdorf (Rőtfalva) - Kőszeg körtúra
Alpannonia® mellékútvonal - Rohonc határától a Nagy Szarvaskőig
alpannonia® Hard 1. - Kőszeg panorámakör
alpannonia® Hard 2. - Muflonok nyomában
alpannonia® Hard 3. - Boldogasszony bora
alpannonia® Hard 4. - Népek kohója
alpannonia® Hard 5. - Mezők, szántók, erdők
alpannonia® Hard 6. - Hegymenet
alpannonia® Hard 7. - Csúcs ez az érzés…
alpannonia® Hard 8. - Túra az elhagyott laktanyákhoz
alpannonia® Hard 9. - Írottkő Natúrpark vándorlás
alpannonia® Hard 10. - Szarvasűzés Mátyás királlyal
Alpannonia® mellékútvonal - Tarcsafürdőtől Városszalónakig
alpannonia® Light 1. -Kőszegi esszencia
alpannonia® Light 3. - Határokon át térben és időben...
Andalgó sétaút tanösvény
Csillaghúr tanösvény
Források útja tanösvény
Halismereti tanösvény
Írottkő tanösvény
Királyvölgyi tanösvény
Kultúrák hegye tanösvény
Sebes Pisztráng tanösvény
Alpannonia® főútvonal
Velemből az Írottkőre
Burgenlandi hosszútávú túraútvonal
Ördögárok tanösvény
„Fun” Írottkő szakasz
„Fun” Paulusbrunnen szakasz
„Power” natúrparkkör
Családi Vörös kereszt szakasz
„Fun” Glasgraben szakasz
Alpannonia® mellékútvonal - Városhodásztól a Szarvaskőig
Kerékpárral az ősi Borostyánkő út mentén - Mobile guide séta
Zsidó emlékek - Mobile guide séta
Természet, bor, kultúra - séta a Kálvária-hegy oldalára - Mobile guide séta
Ólmod, a hűséges falu regényes évszázadai - Mobile guide séta
Na-túra - Kőszeg nevezetes fái - Mobile guide séta
800 év hősei – Séta a kőszegi mesterek nyomában - Mobile guide séta
Gyöngyösmenti séta a malmok és régi gyárak világába - Mobile guide séta
Pillantás az ékszerdobozba - Mobile guide séta
Kalandos évszázadok nyomában - Mobile guide
Rejtőzködő városfal – Az ostromlott város - Mobile guide séta
A német Felsőváros patinás emlékei - Mobile Guide
Temetői séta - Mobile guide séta
Kőszegről az Országos Kéktúrán
Alpannonia® mellékútvonal - Podler településtől a Szarvaskőig
Séta Ottlik Gézával, világhírű kőszegi regénye nyomán - Mobil guide
Kőszeg vasútállomás- Óház
Velemből- Óház kilátóig
Kincspihenőtől- Óházig
Kőszegről Kék túra útvonalon a Hétforrásig
Kőszegről a Királyvölgyön át a Hétforráshoz
Kényelmeseknek – A Kincs-pihenőtől a Hétforrásig
Az Óház-kilátón keresztül a Stájer-házakig
Velemből a Stájer-házakhoz
Kényelmeseknek Hörmann-forrástól a Stájer házakig
Alpannonia® mellékútvonal - Az Írottkőre vezető Kőzettanösvénytől Lékára
Két határban a Gyöngyöstől a Répce-mentéig 50 km (Veloregio 15)
Vasfüggöny kerékpárút - Eurovelo 13.
Országos Kéktúra
alpannonia® Light 2. - Óriásplatán a tükörben (Peresznye )
alpannonia® Light 4. - Évmilliók nyomában… (Bozsok)
alpannonia® Light 5. - Forrásvidék… (Kiszsidány – Horvátzsidány )
alpannonia® Light 6. - Betyárok és lovagok ( Csepreg )
alpannonia® Light 7. - Őzzé vált fiú… (Ólmod )
alpannonia® Light 8. - Évezredek útja… (Velem)
alpannonia® Light 9. - Kalandos pápaszem…(Kőszegdoroszló - Lukácsháza- Gyöngyösfalu)
alpannonia® Light 10. - Elvarázsolt pincék… (Cák )
alpannonia® Light 11. - Gesztenye… (Kőszegszerdahely-Velem)
alpannonia® Light 12. - Természet, művészet, bor, panoráma …
Mária Út (Via Mariae M01)
Borostyánkő útvonal (Bernstein Trail)
Szent Márton Út (Via Sancti Martini)
B58 Szénégető (Kohlstatt) kerékpárút
Határsávon - kerékpáros kiskör
Alpannonia® mellékútvonali körtúra - Írottkő-Bozsok-Velem-Írottkő
Vashegyi kerékpárút B57
Kőszeghegyalja - Abért-tó kerékpáros körtúra
Alpokalja kerékpáros körtúra 39 km (Veloregio 9)
Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra (RPDDK-01)
A Kőszegi-hegység déli lejtőin kerékpáros körtúra
Natúrpark kerékpárút (25 km)
Répce-mente Bükfürdő kerékpáros kör
Hegyaljai körtúra
Írottkő Natúrpark Pirostúra
Alsószénégető körtúra
Kerékpárral a rohonci Fürdő-tóhoz