alpannonia® Light 8. - Évezredek útja… (Velem)
A Szent Vid hegyre felkapaszkodva önkéntelenül is hatással van ránk az egykori emberek és a természet harmóniája, majd a forrásoknál megpihenve újabb lehetőséget kapunk az elmélyülésre és az életigenlésre.
Indító tábla: Velem végén lévő parkoló (Szent Vid felé, Petőfi utca - Gesztenyés u. találkozásánál), 5,6 km kb. 2 óra
Útvonal: Szent-Vid hegy, Szent Vid kápolna, kéktúra emlékmű, (parkolónál 2. tábla) - Gyertyán-forrás - Jávor-kút – Borha forrás- Borha táró – Terv út (erdei aszfaltos út) – erdei pihenő (3. tábla) - Velem
Térkép
Fotók
Látnivalók
1. Szent Vid kápolna és hegy GPS: 47.350791 / 16.478515
A kápolnát a Szent Vid-hegy legmagasabb pontján találhatjuk (568 m). A körülötte lévő terület több rétegben őrzi az évezredeken át itt megtelepedett emberek emlékét. A hegy a neolitikumtól az újkorig folyamatosan lakott volt. A késő bronzkorban, teraszos-fellegváras típusú településen működő őskori bronzműves központ működött itt, mely Európa második önellátó fémkultúrája volt. A kápolna melletti lépcsősoron egy terasszal lejjebb ereszkedhetünk, ahonnan jól látható az egykori teraszrendszer. Később kelta központ, a Római Birodalom idejében innen védhették azt a vízvezeték-rendszert, amely az egykori Savariát, a mai Szombathelyt látta el vízzel. A 9. században építették itt az első keresztény templomot Szent Vitus tiszteletére. Az Árpád-korban sánccal körülvett vár állt itt templommal, a vártorony romjai ma is láthatók a mai Szent Vid kápolna előtt. A kápolna a középkori vár helyén épült. A 18. századtól a környékbeliek búcsújáró helyként is látogatják. Az utolsó nagy tereprendezéseket 1859-ben a Szent Vid kápolna átépítésekor, illetve 1880-ban végezték. A hegytetőn még ekkor is álló középkori falmaradványokat ledöntötték, és kialakították a búcsújáróhely számára szükséges fogadótereket.
2. Borha-forrás GPS: 47.35819804496562 / 16.489260434942306
A Borha-forrás a Velem-Szent Vidre vezető deltához közel található. A hegység egyik legvadregényesebb forrása. A Borha-forrás völgye a Kőszegi-hegység egyik legvadregényesebb tája. A forrást megközelítő pár száz méteres könnyű kaptatóról elegyes és fenyőerdőkre látunk rá. A száradó, pusztuló lucos részlet tragédiája is jól megfigyelhető. Korábban a forrásház feletti sziklából eredt a forrás, majd a legutóbbi években 3-4 méterrel a forrásház alatt fakadt fel a hegy testéből. A piros kereszt jelzésen a Kőszeget Velemmel összekötő ún. Terv-út egyik, a Szt. Vidi elágazás előtti utolsó bal hajtűkanyarjától 200 méterre található. Vízgyűjtője a Szerdahelyipatak – Gyöngyös-patak, a forrásvíz hőmérséklete 11,4 °C. Vízhozama átlagosan 16 l/perc.
További városnéző séták
![Séta Kőszeg XVI. századi védművei mentén](/pictures/explorer/routes/route_5_pic3_5.jpg)
![Séta a kiemelt egyházi értékekhez](/pictures/explorer/routes/route_1_pic3_1.jpg)
![Egykori és mai igazgatási épületek felfedezése](/pictures/explorer/routes/route_2_pic3_2.jpg)
![Séta az irodalmi emlékhelyekre](/pictures/explorer/routes/route_3_pic3_3.jpg)
![Séta az „Iskolavárosban”](/pictures/explorer/routes/route_4_pic3_4.jpg)
![Séta az egykori és mai tradicionális vendéglátóhelyekhez](/pictures/explorer/routes/route_6_pic3_6.jpg)
![Híres kőszegiek felfedezése](/pictures/explorer/routes/route_7_pic3_7.jpg)
![Mesélő házak Kőszegen](/pictures/explorer/routes/route_8_pic3_8.jpg)
![Kőzet tanösvény - Passhöhe parkolóból túra az Írott-kőre](/pictures/explorer/routes/route_12_pic3_12.jpg)
![A legrövidebb körtúra az Írottkőre, Hörmann-forrás parkolóból](/pictures/explorer/routes/route_13_pic3_13.jpg)
![Pösei Sárkány Tanösvény](/pictures/explorer/routes/route_14_pic3_14.jpg)
![Kalapos-köveken át az Írottkőre](/pictures/explorer/routes/route_15_pic3_15.jpg)
![Óriások útja tanösvény - Kalapos-kő - Széleskő](/pictures/explorer/routes/route_16_pic3_16.jpg)
![Alpannonia® mellékútvonal - Bozsoki határátkelőtől Kőszegre túra](/pictures/explorer/routes/route_17_pic3_17.jpg)
![Vasfüggöny túraútvonal](/pictures/explorer/routes/route_18_pic3_18.jpg)
![Alpannonia® mellékútvonal - Városszalónaktól Góborfalváig](/pictures/explorer/routes/route_19_pic3_19.jpg)
![Írottkő Kiskör (Veloregio ÍK)](/pictures/explorer/routes/route_20_pic3_20.jpg)
![Alpannonia® mellékútvonal - Városszalónaktól Szarvaskőig](/pictures/explorer/routes/route_21_pic3_21.jpg)
![Írottkő Kerékpárút 43 km](/pictures/explorer/routes/route_22_pic3_22.jpg)
![A római vízvezeték útja Savariából (Veloregio Szo1)](/pictures/explorer/routes/route_23_pic3_23.jpg)
![Kőszeghegyalja-Szombathely körtúra (Veloregio Szombathely 7)](/pictures/explorer/routes/route_24_pic3_24.jpg)
![Alpannonia® mellékútvonal - Tarcsafürdőtől Borostyánkőig](/pictures/explorer/routes/route_25_pic3_25.jpg)
![Alpannonia® mellékútvonal - Liebing-i (Rendek) körtúra](/pictures/explorer/routes/route_26_pic3_26.jpg)
![Alpannonia® mellékútvonal - Rattersdorf (Rőtfalva) - Kőszeg körtúra](/pictures/explorer/routes/route_27_pic3_27.jpg)
![Alpannonia® mellékútvonal - Rohonc határától a Nagy Szarvaskőig](/pictures/explorer/routes/route_28_pic3_28.jpg)
![alpannonia® Hard 1. - Kőszeg panorámakör](/pictures/explorer/routes/route_29_pic3_29.jpg)
![alpannonia® Hard 2. - Muflonok nyomában](/pictures/explorer/routes/route_30_pic3_30.jpg)
![alpannonia® Hard 3. - Boldogasszony bora](/pictures/explorer/routes/route_31_pic3_31.jpg)
![alpannonia® Hard 4. - Népek kohója](/pictures/explorer/routes/route_32_pic3_32.jpg)
![alpannonia® Hard 5. - Mezők, szántók, erdők](/pictures/explorer/routes/route_33_pic3_33.jpg)
![alpannonia® Hard 6. - Hegymenet](/pictures/explorer/routes/route_34_pic3_34.jpg)
![alpannonia® Hard 7. - Csúcs ez az érzés…](/pictures/explorer/routes/route_35_pic3_35.jpg)
![alpannonia® Hard 8. - Túra az elhagyott laktanyákhoz](/pictures/explorer/routes/route_36_pic3_36.jpg)
![alpannonia® Hard 9. - Írottkő Natúrpark vándorlás](/pictures/explorer/routes/route_37_pic3_37.jpg)
![alpannonia® Hard 10. - Szarvasűzés Mátyás királlyal](/pictures/explorer/routes/route_38_pic3_38.jpg)
![Alpannonia® mellékútvonal - Tarcsafürdőtől Városszalónakig](/pictures/explorer/routes/route_39_pic3_39.jpg)
![alpannonia® Light 1. -Kőszegi esszencia](/pictures/explorer/routes/route_40_pic3_40.jpg)
![alpannonia® Light 3. - Határokon át térben és időben...](/pictures/explorer/routes/route_41_pic3_41.jpg)
![Andalgó sétaút tanösvény](/pictures/explorer/routes/route_42_pic3_42.jpg)
![Csillaghúr tanösvény](/pictures/explorer/routes/route_43_pic3_43.jpg)
![Források útja tanösvény](/pictures/explorer/routes/route_45_pic3_45.jpg)
![Halismereti tanösvény](/pictures/explorer/routes/route_46_pic3_46.jpg)
![Írottkő tanösvény](/pictures/explorer/routes/route_47_pic3_47.jpg)
![Királyvölgyi tanösvény](/pictures/explorer/routes/route_48_pic3_48.jpg)
![Kultúrák hegye tanösvény](/pictures/explorer/routes/route_49_pic3_49.jpg)
![Sebes Pisztráng tanösvény](/pictures/explorer/routes/route_50_pic3_50.jpg)
![Alpannonia® főútvonal](/pictures/explorer/routes/route_51_pic3_51.jpg)
![Velemből az Írottkőre](/pictures/explorer/routes/route_52_pic3_52.jpg)
![Burgenlandi hosszútávú túraútvonal](/pictures/explorer/routes/route_53_pic3_53.jpg)
![Ördögárok tanösvény](/pictures/explorer/routes/route_55_pic3_55.jpg)
![„Fun” Írottkő szakasz](/pictures/explorer/routes/route_56_pic3_56.jpg)
![„Fun” Paulusbrunnen szakasz](/pictures/explorer/routes/route_57_pic3_57.jpg)
![„Power” natúrparkkör](/pictures/explorer/routes/route_58_pic3_58.jpg)
![Családi Vörös kereszt szakasz](/pictures/explorer/routes/route_59_pic3_59.jpg)
![„Fun” Glasgraben szakasz](/pictures/explorer/routes/route_60_pic3_60.jpg)
![Alpannonia® mellékútvonal - Városhodásztól a Szarvaskőig](/pictures/explorer/routes/route_63_pic3_63.jpg)
![Kerékpárral az ősi Borostyánkő út mentén - Mobile guide séta](/pictures/explorer/routes/route_64_pic3_64.jpg)
![Zsidó emlékek - Mobile guide séta](/pictures/explorer/routes/route_65_pic3_65.jpg)
![Természet, bor, kultúra - séta a Kálvária-hegy oldalára - Mobile guide séta](/pictures/explorer/routes/route_67_pic3_67.jpg)
![Ólmod, a hűséges falu regényes évszázadai - Mobile guide séta](/pictures/explorer/routes/route_68_pic3_68.jpg)
![Na-túra - Kőszeg nevezetes fái - Mobile guide séta](/pictures/explorer/routes/route_69_pic3_69.jpg)
![800 év hősei – Séta a kőszegi mesterek nyomában - Mobile guide séta](/pictures/explorer/routes/route_70_pic3_70.jpg)
![Gyöngyösmenti séta a malmok és régi gyárak világába - Mobile guide séta](/pictures/explorer/routes/route_71_pic3_71.jpg)
![Pillantás az ékszerdobozba - Mobile guide séta](/pictures/explorer/routes/route_72_pic3_72.jpg)
![Kalandos évszázadok nyomában - Mobile guide](/pictures/explorer/routes/route_73_pic3_73.jpg)
![Rejtőzködő városfal – Az ostromlott város - Mobile guide séta](/pictures/explorer/routes/route_74_pic3_74.jpg)
![A német Felsőváros patinás emlékei - Mobile Guide](/pictures/explorer/routes/route_75_pic3_75.jpg)
![Temetői séta - Mobile guide séta](/pictures/explorer/routes/route_76_pic3_76.jpg)
![Kőszegről az Országos Kéktúrán](/pictures/explorer/routes/route_77_pic3_77.jpg)
![Alpannonia® mellékútvonal - Podler településtől a Szarvaskőig](/pictures/explorer/routes/route_78_pic3_78.jpg)
![Séta Ottlik Gézával, világhírű kőszegi regénye nyomán - Mobil guide](/pictures/explorer/routes/route_79_pic3_79.jpg)
![Kőszeg vasútállomás- Óház](/pictures/explorer/routes/route_80_pic3_80.jpg)
![Velemből- Óház kilátóig](/pictures/explorer/routes/route_81_pic3_81.jpg)
![Kincspihenőtől- Óházig](/pictures/explorer/routes/route_82_pic3_82.jpg)
![Kőszegről Kék túra útvonalon a Hétforrásig](/pictures/explorer/routes/route_83_pic3_83.jpg)
![Kőszegről a Királyvölgyön át a Hétforráshoz](/pictures/explorer/routes/route_84_pic3_84.jpg)
![Kényelmeseknek – A Kincs-pihenőtől a Hétforrásig](/pictures/explorer/routes/route_85_pic3_85.jpg)
![Az Óház-kilátón keresztül a Stájer-házakig](/pictures/explorer/routes/route_86_pic3_86.jpg)
![Velemből a Stájer-házakhoz](/pictures/explorer/routes/route_87_pic3_87.jpg)
![Kényelmeseknek Hörmann-forrástól a Stájer házakig](/pictures/explorer/routes/route_88_pic3_88.jpg)
![Alpannonia® mellékútvonal - Az Írottkőre vezető Kőzettanösvénytől Lékára](/pictures/explorer/routes/route_89_pic3_89.jpg)
![Két határban a Gyöngyöstől a Répce-mentéig 50 km (Veloregio 15)](/pictures/explorer/routes/route_90_pic3_90.jpg)
![Vasfüggöny kerékpárút - Eurovelo 13.](/pictures/explorer/routes/route_92_pic3_92.jpg)
![Országos Kéktúra](/pictures/explorer/routes/route_93_pic3_93.jpg)
![alpannonia® Light 2. - Óriásplatán a tükörben (Peresznye )](/pictures/explorer/routes/route_94_pic3_94.jpg)
![alpannonia® Light 4. - Évmilliók nyomában… (Bozsok)](/pictures/explorer/routes/route_95_pic3_95.jpg)
![alpannonia® Light 5. - Forrásvidék… (Kiszsidány – Horvátzsidány )](/pictures/explorer/routes/route_96_pic3_96.jpg)
![alpannonia® Light 6. - Betyárok és lovagok ( Csepreg )](/pictures/explorer/routes/route_97_pic3_97.jpg)
![alpannonia® Light 7. - Őzzé vált fiú… (Ólmod )](/pictures/explorer/routes/route_98_pic3_98.jpg)
![alpannonia® Light 8. - Évezredek útja… (Velem)](/pictures/explorer/routes/route_99_pic3_99.jpg)
![alpannonia® Light 9. - Kalandos pápaszem…(Kőszegdoroszló - Lukácsháza- Gyöngyösfalu)](/pictures/explorer/routes/route_100_pic3_100.jpg)
![alpannonia® Light 10. - Elvarázsolt pincék… (Cák )](/pictures/explorer/routes/route_101_pic3_101.jpg)
![alpannonia® Light 11. - Gesztenye… (Kőszegszerdahely-Velem)](/pictures/explorer/routes/route_102_pic3_102.jpg)
![alpannonia® Light 12. - Természet, művészet, bor, panoráma …](/pictures/explorer/routes/route_103_pic3_103.jpg)
![Mária Út (Via Mariae M01)](/pictures/explorer/routes/route_104_pic3_104.jpg)
![Borostyánkő útvonal (Bernstein Trail)](/pictures/explorer/routes/route_105_pic3_105.jpg)
![Szent Márton Út (Via Sancti Martini)](/pictures/explorer/routes/route_106_pic3_106.jpg)
![B58 Szénégető (Kohlstatt) kerékpárút](/pictures/explorer/routes/route_107_pic3_107.jpg)
![Határsávon - kerékpáros kiskör](/pictures/explorer/routes/route_108_pic3_108.jpg)
![Alpannonia® mellékútvonali körtúra - Írottkő-Bozsok-Velem-Írottkő](/pictures/explorer/routes/route_109_pic3_109.jpg)
![Vashegyi kerékpárút B57](/pictures/explorer/routes/route_110_pic3_110.jpg)
![Kőszeghegyalja - Abért-tó kerékpáros körtúra](/pictures/explorer/routes/route_112_pic3_112.jpg)
![Alpokalja kerékpáros körtúra 39 km (Veloregio 9)](/pictures/explorer/routes/route_113_pic3_113.jpg)
![Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra (RPDDK-01)](/pictures/explorer/routes/route_115_pic3_115.jpg)
![A Kőszegi-hegység déli lejtőin kerékpáros körtúra](/pictures/explorer/routes/route_116_pic3_116.jpg)
![Natúrpark kerékpárút (25 km)](/pictures/explorer/routes/route_117_pic3_117.jpg)
![Répce-mente Bükfürdő kerékpáros kör](/pictures/explorer/routes/route_118_pic3_118.jpg)
![Hegyaljai körtúra](/pictures/explorer/routes/route_119_pic3_119.jpg)
![Írottkő Natúrpark Pirostúra](/pictures/explorer/routes/route_120_pic3_120.jpg)
![Alsószénégető körtúra](/pictures/explorer/routes/route_121_pic3_121.jpg)
![Kerékpárral a rohonci Fürdő-tóhoz](/pictures/explorer/routes/route_122_pic3_122.jpg)